Na persze. Élj egy kicsit. Legyél ember. Ez a feltétel. És ha én nem akarok? Nem tudja, mire vállalkozott… De komolyan. Ismer eléggé ahhoz, hogy tudja, ez a világ legrosszabb ötlete. Megértem én, hogy nem akar vámpírrá tenni, de meg akar ölni helyette, vagy mi? Mert ha így folytatja, az lesz belőle.
Keresztbetett karokkal, durcásan ültem a szobámban álló hintaszékben, és dermedten, néha fújtatva egyet-egyet bámultam, ahogy ruhákat pakol egy hatalmas bőröndbe. Az én ruháimat.

- Muszáj ezt, Edward? – kérdeztem a nap folyamán már sokadszorra, de kedvesem hajthatatlan volt. Neki ellent mondani senki nem tud, mivel amit ő eltökélt, az úgy is lesz. Sajnos.
- Igen, Bells, muszáj. Megmondtam. Ez a feltételem. Te nem akartál hozzám jönni, rendben. Hozzá kell tennem, hogy még nem mondtam le erről a tervemről. De akkor élned kell, ki kell próbálnod, amiket a normális emberek kipróbálnak életükben. És a normális emberek ezt is kipróbálják. Megígértem, már nincs sok – mondta mézédes, mély hangján, a szívem pedig kihagyott pár dobbanást.
- Ajajaj, Edward, belegondoltál te, hogy ez milyen veszélyeket rejt… számomra? Azt akarod, hogy idő előtt meghaljak?
- Dehogyis, Bella, ne beszélj badarságokat, édesem. Minden rendben lesz, csodálatos lesz a hét. Megígérem neked, hogy semmi rossz nem fog veled történni. - Odalépett hozzám, erős karjaival felemelt, és magához szorított, derekamnál fogva szorosan húzva magához.
- Nem tudnád azt megígérni, hogy ez lesz az utolsó? – Felnéztem aranybarna szemeibe, és szinte elfelejtettem, hogy kell levegőt venni. Ehhez soha nem fogok hozzászokni. Ha nem az osztrák hegyekben, akkor azért fogok meghalni, mert miatta felejtek el levegőt venni.
- Tudod, hogy gyönyörű vagy, amikor dühös vagy?” – búgta. - Hülyeséget mondtam - rázta meg nyugodtan a fejét. - Te mindig gyönyörű vagy. - Lehajolt, a nyakamnál belélegezte bőröm illatát, majd jéghideg ajkait az én remegő számra nyomta.

El sem tudom képzelni, mekkora erőfeszítésbe kerülhet neki, hogy ezt megtegye. De már nem sokáig, ezt garantálom…

- Ne tereld a témát - hebegtem néhány másodperccel később, mikor még tudott uralkodni magán, és elhúzódott. - Nem lehetne, hogy ez legyen az utolsó?
- Talán. Meglátjuk. A héttől függ, hogy mennyire leszel ügyes és szófogadó kislány - nevetett boldogan, csibészes mosolyával, amit annyira imádok benne.
- Na, jó. Ja, előre szólok, hogy Charlie-t értesítsd először, ha újra eltöröm a lábamat…
- Buta, buta, buta bárány - kuncogta.

…és a legimádnivalóbb oroszlán – akartam mondani, de már csak gondolni tudtam rá, ugyanis a másodperc töredéke alatt megtörte a meghitt pillanatunkat, és folytatta a gyors pakolást. Én elvörösödött fejjel huppantam vissza a hintaszék ringató nyugalmába.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~

- Édesem, ébresztő, megérkeztünk - súgta a fülembe Edward egy hosszú repülőút után. Észre sem vettem hogy elaludtam. Az egyik pillanatban még az óceán kékjét bámultam, a másikban pedig már csak sötétség… - Nézz ki az ablakon - mondta, miután csókot nyomott a homlokomra.
- Ez gyönyörű! - Még a lélegzetem is elakadt, hasonlóképpen azon alkalmakhoz, mikor a közelemben éreztem Edwardot. Ilyen látvány még soha nem tárulhatott a szemem elé. Ez… elképesztően gyönyörű volt.
- Üdvözöllek Tirolban, kedvesem!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés