- Azt hittem, lelépett – hebegtem riadtan. – Azt hittem, békén fog minket hagyni…
- Mi is, Carlisle is meglepődött. De érezték az illatát, egész Forks tőlük bűzölgött.

Na, álljon meg a menet. Tőlük. Tehát nem csak egy vámpír van, akitől tartanom kell. Úristen, hogy jöhettem én ide? Hogy hagyhattam egyedül Charlie-t?
Rémültre vált arccal néztem szerelmemre, akinek csupa nyugalmat sugárzott a tekintete, ami kissé derűsebbé tett engem is. De attól még ugyanúgy nem tudtam másra gondolni, mint Victoriára.
Ujjbegyével lazán simogatta az arcomat, végighúzta a szemem alatt éktelenkedő lila karikákon, majd lehajolt, és az arcom minden egyes négyzetmilliméterére apró csókokat lehelt.
- Edward, kérlek – nyafogtam.
- Mi baj? Talán nem esik jól? – mosolyodott el, hiszen tudta jól, hogy nem erről van szó. Szereti hallani, ha a szerelemben való tehetségét firtatom.
- Nem erről van szó. Csak ne kínozz, kérlek!
- Én nem kínozlak, én csak gyengéd próbálok lenni hozzád, és örömet okozni. – Ezzel most épp nem örömet okoz, hanem kínszenvedést. Kínszenvedéssel jár visszafogni magam, hogy ne ugorjak rá most azonnal.
- De Edward! Ne csináld ezt velem! Tudom, hogy úgysem történhet köztünk több, de te mégis annyira izgalomba hozol, hogy lassan már nem bírom visszatartani a vágyaimat.
- Már nem kell sokáig várnod, kedves Bella – kacsintott.

Nem is tudom, hogy tud ilyen vidám lenni, miközben Victoria bármikor a nyomunkra akadhat, vagy esetleg megtámadja az én, vagy az ő családját. És egyáltalán azt sem értem, hogy én hogy tudom ezt csinálni.
Meg itt a másik. „Nem kell sokáig várnod, kedves Bella…” Na, igen, az esküvő. Már ezzel nyaggat, amióta csak visszatértünk Olaszországból. De én csak nem akarom tönkretenni a kapcsolatunkat. Anyám halála az volt, mikor ennyi idősen hozzáment Charlie-hoz. Miért tenném én is ezt?
Alice is unszol, és Emmet sem hagy békén, nem beszélve Edwardról, aki lázba jön, ha már csak felhangzik az esküvő szó. Viszont én még nem akarom… De ez az ára annak, ha vámpír akarok lenni. Azt mondta, előbb legyek a felesége. Nem tudtam nemet mondani, pedig nem sok kedvem van hozzá. Igazából még rendes leánykérés sem volt. Csak egy feltételként megszabott fogalom lóg a levegőben. Hogy mi összeházasodunk.

- Nem megy, Edward, nem bírom. – Levetődtem az ágyra, és mély levegőt véve a plafont bámultam. – Mi lesz, ha történik valami anyámmal vagy apámmal, amíg itt vagyunk? Mi lesz, ha Victoria újra lecsap, és nincs is egyedül, ahogy kivettem a szavaidból. Ismeritek őket?
- Nem, teljesen idegen volt az illat.
- Nem lehet, hogy a Volturi…
- A Volturi sosem fogna össze Victoriával. Különben is, szinte mindegyikük illatát ismerjük, még néhány kívülállóét is.
- Mit gondolsz, mennyire esne nehezükre megbízni egy ismeretlent? Az is lehet, hogy nem Victoriával volt a másik vámpír. Mi van, ha két teljesen eltérő céllal érkeztek? De mindkettő engem akar…
- Nem, ez biztos, hogy Victoriával volt. Az illatuk egybefonódott. És Victoria megint a régi, bevált cselt használta, a két terület közti határon menekült, mikor a farkasok üldözőbe vették.
- Te jó ég! A farkasok! Nem sérült meg senki, ugye?
- Nem. Carlisle beszélt a banda vezetőjével, azzal a Sammel, és azt mondta, hogy minden rendben, de nem sikerült elkapni őket. Nyugodj meg, Bella. Nem akarom, hogy ideges légy, az most nem tenne jót.

Igen, igen, Carlisle és a többiek mindenről gondoskodnak. Ismerem már ezt a mondatot, túl sokszor mondta ahhoz, hogy ne jegyeztem volna meg. Mert én vagyok minden gond forrása, vonzom a veszélyt. Miért nem tudok egyszer úgy eltölteni egyetlen egy napot, hogy ne történne semmi rossz, ami miatt mások bűnhődnek meg?
Egy rémálom ez az egész. Mit keresek itt? Amióta csak Forksban élek, mindenki, aki körülöttem van, de tényleg mindenki csak veszélybe van. A barátaim, akiket már-már teljesen elidegenítettem magamtól, a családom, Renee és Charlie, akik sorozatos támadásoknak vannak kitéve a vámpír utálóim miatt, Cullenék, hiszen az ember mivoltom csak nehezíti az „életüket”, Edward, az én Edwardom, aki meghalt volna a butaságom miatt…

- Én vagyok az oka mindennek – sóhajtottam.
- Ilyenre ne is gondolj! – Most már ő is lefeküdt mellém, a fejét felemelte, és felülről nézett le rám. Tekintetét mélyen az enyémbe fúrta. – Ha nem vonzanád a veszélyt, akkor talán én sem kellenék most neked. Nem kellettem volna soha, rám sem néztél volna. Én vagyok maga a veszély, de te mégis velem vagy, teljesen érthetetlen okokból.
- Nem. Nem érthetetlen okokból – szakítottam félbe. Általában ilyenkor szokott megnyugtatni, megcsókolni, majd álomba ringatni, de nem hiszem, hogy ez most menne. – Szeretlek, Edward. Szeretlek az első perctől fogva, amióta csak megláttalak, és az már elég régen volt. De az érzéseim egy percre sem halványultak, sőt, napról-napra egyre erősebbek. Ha te nem lennél, én már rég halott lennék.
- Ezzel csak az a baj, hogy mióta mellettem vagy, több veszélybe sodródtál, mint az megengedett lenne. Néha már túl sok.
- Még nem fáradtál bele abba, hogy megments? – mosolyodtam el, mire jóízűen felnevetett, és futó csókot váltottunk.
- Soha! Lenne egy jó ötletem. Halasszuk el a síelést, holnapra van neked egy tökéletes tervem. És próbálkozz meg elfeledkezni Victoriáról, az egész vámpírosdiról, Forksról, Amerikáról, mindenről. Csak mi ketten.

Soha jobb hírt. Elhalasztjuk a síelést. Minél kevesebbet síelek, annál jobb. És egyszer eljön a hazautazás vasárnapja is…
Talán soha nem kell rálépnem a sípályára.

Becsuktam a szemeimet, és Edward újra az altatómat kezdte dúdolni, és ezúttal kezdtem megérezni a hatását, a szemhéjam egyre nehezebbé vált…

Régen álmodtam már ilyen rosszat. Hazaértünk a síelésből, boldogan, önfeledten mosolyogtam, és mikor beléptem a házba… szörnyűség. Minden csupa vér, és Charlie sehol. Mintha látomásom lett volna, mindent láttam, ami történt, meghalt, megölte. Victoria elvett mindenkit, akit csak szerettem.
Ránéztem Edwardra, aki egy ravasz vigyort eresztett meg, majd nevetni kezdett, és átalakul James testébe. „Mondtam, hogy megbánod. Mondtam, hogy megkeserülöd!”
Majd ő is eltűnt. Mindenki eltűnt. Egyedül maradtam.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés