3. fejezet: A boldogság mindenkinek jár!

 Tudtuk, hogy akárkit küldenek, utánunk utolér minket. Szerencsére Alice és apa jött utánunk.

- Várjatok, minden rendben lesz, Rose majd lenyugszik.

- Nem lesz semmi baj. – mondta apa.

Ebben a percben Leon megállt és mivel még mindig fogta a kezem ezért én is. Leon még mindig zaklatott volt.

- És ha nem nyugszik le? Sose láttam még anyát így kiakadni.

- Nyugodjatok meg, mi viszont már láttuk őt kiborulni és mindig megoldottuk a helyzetet. – Alice apára nézett, aki helyeslően bólogatott. – Rosalie-nak az a legfontosabb, hogy ti boldogok legyetek. Ha ti egymással vagytok boldogak, akkor el fogja ezt fogadni, csak adjatok neki időt.

- De nektek nem kellett idő még a két lökött nagybátyám is elfogadta. – nyögtem ki nehezen.

- Gyertek velünk haza nem lesz semmi baj, csak váratlanul érte őt a hír. – mondta mosolyogva Alice. Ebben a percben apa arcára tettem a kezem és megmutattam neki, ami vadászatkor történt.

- Tudom, mit érzel és láttam ezeket a gondolatatokat már a vadászat előtt is Leon fejében is.

- Mit mutattál neki? – kérdezte Alice és Leon.

- Azt, ami ma a vadászat után történt.

- Láthatom én is? – kérdezte Alice. Oda léptem hozzá és meg mutattam neki is, csak utolsógondolatnak hozzá tettem „A boldogság mindenkinek jár!” - Ebben igazad van, tényleg mindenkinek jár. – mondta Alice.

- Mi jár mindenkinek? – nézett körbe Leon.

- A boldogság. – mondtuk hárman egyszerre. Elindultunk a ház felé. Rettegtem haza menni, de Leon, apa és Alice jelenléte kicsit megnyugtatott és tudtam, hogy otthon Jasper majd segít.

Mikor megérkeztünk Jasper és Emmett a lépcsőn ültek.

- Minden rendben van? – kérdezte Jasper Alice-t.

- Velünk igen, de mi van Rosalie-val?

- Carlisle és Esme most próbálják lenyugtatni őt. Meg kell értenie, hisz ő is tudja mi a szerelem. – mondta Jasper.

- Azt is tudja, hogy a szerelem ellen nem lehet mit tenni. – mondta apa.

- Szerintem most már bemehetünk, Rose kezdi felfogni. Nessie mutasd meg neki is azt, amit Alice-nak és nekem mutattál. – mondta apa.

Bementünk a házba Rose nagyon furcsán néztek ránk, de hagyta, hogy megmutassam, amit szeretnék. Amint végig nézte beszélni kezdett- Tudom mit éreztek itt mind annyian átéltük, de meg kell értenetek ez nem helyes – ebben a pillanatban megváltozott a hangneme és újra kiabálni kezdett – nem akarom, hogy köztetek bármi is legyen, és most azonnal menjetek mind a ketten a szobátokba és ne merjetek elfutni.

Ebben a másodpercben elájultam és Leon karjaiba zuhantam. Valószínűleg a sok stressz okozhatta az ájulásomat. Másra nem emlékszem innentől megszűnt körülöttem egy időre a világ. Értelmetlennek tűnő beszédet hallottam magam körül. Mikor sikerült megértenem a beszédet rájöttem apa és Alice próbálják megnyugtatni Rose-t. Mikor magamhoz tértem az ágyamban találtam magam.

- Hogy érzed magad? – kérdezte a világon a legcsodálatosabb hang, ami most már nem a szüleimé, hanem Leoné volt.

- Jól. Hol vannak a többiek, az előbb hallottam őket is itt beszélni.

- Elmentek vadászni. Carlisle és Esme lent vannak, mindjárt szólok nekik. – mielőtt kiment volna megcsókolt. – Szeretlek. –mondta majd elment.

Két másodperc múlva már újra az ágyam mellett volt.

- Mi történt miután elájultam? – kérdeztem, mert még azt se tudtam, hogy kerültem az emeletre.

- Mielőtt a földre zuhantál volna elkaptalak, majd Carlisle rendelőjébe vittelek. Ott Carlisle megállapította, hogy nagyon kimerültél, mert túl sok volt aznapra az izgalom.

- Mennyit aludtam? – kérdeztem, bár szerintem elég hülyén hangozhatott, mivel Leon és a háta mögött álló nagyszüleim nevetni kezdtek.

- Egy egész napot végig aludtál. – válaszolta Carlisle.

- Felkelhetek? – kérdeztem kicsit szégyenlősen.

- Természetesen. – mondta Esme.

Lementünk a nappaliba és éppen ebben a percben lépet be a bejáraton a családom többi tagja.

Mindenki átölelt, majd Rosalie kezdett beszélni.

- Annyira sajnálom, igazad van „A boldogság mindenkinek jár.” és ha te Leonnal vagy boldog, akkor legyetek együtt boldogak.

- Elfogadjuk a bocsánatkérést. – mondtuk együtt Leonnal.

- A boldogság nekünk is jár és nekem úgy tűnik most már mindenki megkapta a boldogságot ebben a családban. – fejeztem be az előbbi mondatát. Erre mindenki nevetni kezdet és én megcsókoltam Leont.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés