-Edward, beszélhetnék veled erről, ami történt?-kérdezte apám pár perccel később.

-Öhm... Persze Carlisle... Menjünk...

-Tom, érezd magad otthon! Esme és Alice majd segítenek neked kicsomagolni.

-Köszönöm Carlisle! Hogy befogadtatok...

Tom még mindig furcsán méregetett. Gondolataiból kiolvastam, hogy még mindig nem tud mit kezdeni azzal, amit csináltam.

-Edward!-hallottam Carlisle hangját.

-Megyek.

Követtem a dolgozószobájába.

-Ülj le kérlek!-mondta.

Engedelmesen leültem, és megvártam, míg ő is helyet foglal.

-Edward, mi volt ez?

-Carlisle, azt hiszem, be kell vallanom valamit... De nem hinném, hogy tetszeni fog...

-Edward, nekem bármit elmondhatsz! És persze Esmének, és a testvéreidnek is.

-Azt hiszem, hogy szakítani fogok Bellával. Mivel... A fiúkat szeretem...-ezt az egy mondatot, nagyon nehezen mondtam ki, de végül is sikerült.

Mondjuk, kilencven év után rájönni, hogy nem is szeretem a lányokat. Ez azért elég furcsa.

Carlisle csak ült és nézett maga elé. Hagytam, hadd dolgozza fel az információt. Pár perc múlva megszólalt.

-Edward, én tudom, hogy nem vagyok az apád. De úgy szeretlek, mint a fiamat. És ez mindig így lesz. Akárkikhez is vonzódsz...

-Köszönöm Carlisle. Ez a Tom szerinted is jól néz ki?

-Helyes gyerek. De Esmének és a testvéreidnek mikor fogod elmondani... Az új khm... Életszemléletedet...?

-Most, jó lenne?

-Természetesen... Tomnak is elmondod?

-El kéne. Ha már itt fog lakni. De Bella ő már nehezebb eset... Szerinted, hogy kéne?

-Mondd egyenesen a szemébe. De monnd meg, hogy barátok maradhattok. Tom még suliba jár?

-Igen. El is intéztem, hogy egy osztályba járjatok.

-Köszönöm Carlisle! Örök hálám! Szeretlek!-és átöleltem.

-Edward...

-Ö... Bocs Carlisle... Igazán nem akartam... De tényleg!

-Semmi baj! De ezt ne nagyon reklámozd, jó?

-Oké, persze. Mi lesz a bátyáimmal? Biztos langyinak fognak hívni...

-Edward! Nyugodj meg! Gyere, menjünk le!

-És mondjuk el a többieknek is...

-Ahogy te szeretnéd. Menj!

-Mikor leértünk senki nem volt ott. Mind Tom szobájában voltak és a CD-i között válogattak. Elég furcsa arckifejezéssel. Tom magyarázott.

-Ezek Pendulum CD-k, Drum ´n´ Bass. Ha érdekel, megtanítalak titeket X-elni. Az úgynevezett tánc erre a zenére.

Alice elkezdett nevetni.

-A látomásom! Tényleg igaz.

-Ez nem meglepő Alice.-mondta Carlisle.-De Edward szeretne valamit mondani. Mindőtöknek. Ugye?

-Igen. Köszönöm Carlisle. Először is, Tom, bocsáss meg nekem az ölelésért! Ez azért volt, mert szakítok Bellával, ugyanis a fiúkat szeretem.

-Semmi gond Edward. Én is.

-Mi van?!-kérdezte Emmett.

-Edward, eljönnél velem vacsorázni?

-Persze!-és megpuszilta.

-Na, ha most ettem volna biztos kihánynám... Undorítóak vagytok!-mondta Emmett.

-Emmett!-tolta le Esme.

-És mikor megyünk?

-Akár ma este is!

-Jól van! Megyek fel készülődni!-mosolyogtam rá.

Pár órával később

-Gyönyörű vagy Edward drágám!-mondta Tom az étteremben.

-Köszönöm! De mért pont étterembe jöttünk?

-Mert olyan hangulatos... Táncolunk?

-Persze!-felsegített, és keringőzni kezdtünk.

-Szeretlek!-mondta.

-Én is...

Megcsókolt... Hosszan, és szenvedélyesen.

   Felsikítottam. Nem! Ez nem lehet! Ekkor Edward megszólalt mellettem:

-Bella, kedvesem! Rosszat álmodtál?

-Ha te azt tudnád! Én voltam te, és beleszerettem, vagyis beleszerettél, egy Tom nevű vámpírba...

Vége