Barbra.Gp ~ Ahol a Twilight örökké él :)
Navigáció

Home

Site

Friss

Pictures

Túl a valóságon

Twilight Saga

Fanfiction

Fancuccok

Extras

 
Számláló
Indulás: 2007-01-09
 
A dallam, ami csak a miénk
A dallam, ami csak a miénk : 1. fejezet - Régi ismerős

1. fejezet - Régi ismerős

  2009.08.29. 11:07


1.fejezet

Hello! A nevem Bella Swan. Idén 136 éve, hogy vámpír vagyok. Három hónappal a tizenhatodik születésnapon után változtattak át, de a mai napig nem tudom, hogy ki volt az. Furcsa módon nekem két képességem van: az egyik a mentális pajzsom, amit kiterjeszthetek másokra és egy érintéssel át tudom venni más vámpírok képességét. Nagy önuralmamnak köszönhetően átugrottam az újszülött kort. Most éppen Forks felé tartok a fekete Ferrarimban. Vettem egy kisebb házat a város szélén az erdőhöz közel. Van egy rendszer, miszerint kijárom sulit elmegyek 5-8 évig dolgozni attól függően, h mikor kezdenek el gyanakodni. Ez után pedig keresek egy másik helyet. Ez így már azóta mióta vámpír vagyok, bár néha kihagyok egy évet.

 

Megérkeztem a házhoz. Két emeletes kívül krémszínű, 3 háló, 4 fürdő, 1 étkező és 1 konyha. Az utóbbi kettő csak a látszat kedvéért. Körbe jártam a házat és úgy döntöttem, hogy a második emeleti halványlila falú szobába fogok berendezkedni. A helyi gimibe iratkoztam be tizedikesként. Estére meg beterveztem egy vadászatot, mert már eléggé szomjas voltam és nem hiszem, hogy akkor kényelmes lenne a holnapi napom.

A vadászat után már a sulira készülődtem. Felvettem egy fekete csőnadrágot hozzá egy világoskék enyhe dekoltázsú blúzt, majd felvettem egy sötét kék topánkát. A könyvekért meg az órarendemért már tegnap elment a suliba. Mikor beszálltam az autóba megint egy dal csengett a fülembe ami már majdnem 10 éve ”kísért engem”. Mikor beértem parkolóba érzetem a kíváncsi tekinteteket, amik felém irányultak. Gondolom nem nagyon szokták meg , hogy egy diák Ferrarit vezessen. Mikor kiszálltam az autóból megpillantottam egy ismerős szempárt, ami szintén engem vizslatott.

  • Emmett. - tört rám a felismerés.
  • Bella.-ismert fel ő is, egy vigyor kúszott az arcára és idefutott hozzám és felkapott. - Hiányoztál.-mondta.
  • Te is nekem.- szólaltam meg miután letett. - Mi van veled?
  • Semmi, mint tudod visszamentem Cullenékhez és azóta is velük élek. - mondta. - Veled?
  • Meg vagyok. Tanulok, dolgozok, költözök. Tudod szokásos. - mosolyogtam.
  • Bemutatnám a többieket. - mondta és ezzel karon ragadott.
  • Sziasztok. - köszöntem.
  • Szia. - köszöntek egyszerre.
  • Na szóval ő itt Bella Swan – mutatott rám. Majd egy szőke gyönyörű nőre nézett. - Ő...
  • Rosalie Hale. - fejeztem be helyette és kezet fogtam vele. - Alice Cullen és Jasper Hale. - oda mentem hozzájuk és velük is kezet fogtam. Alice komolyan olyan volt, mint egy kis kobold rövid barna hajjal, Jasper pedig eléggé feszült volt az új életmód miatt. - És végül Edward Cullen. - mentem oda egy bronzvörös hajú fiúhoz, mikor vele kezet fogtam olyan érzés volt, mint egy villámcsapás és úgy éreztem megállt az idő.
  • Honnan tudtad? - kérdezte Alice.
  • Amennyit Emmett mesélt rólatok, hogy szerintem jobban ismerlek titeket, min ti saját magatokat. - mosolyogtam. Majd meghallottam Edward gondolatait: „Miért nem hallom a gondolatait?” - kérdezte magától, amire feleltem. - Mentális pajzsom van.
  • Hány képességed van? - kérdezte Rosalie értetlenül.
  • Tulajdonképpen csak kettő. A mentális pajzs és egy érintéssel át tudom venni más vámpírok képességét.
  • Mennyi ideig? - kíváncsiskodott Jasper.
  • Attól függ, hogy mennyi ideig érintkezem azzal a bizonyos személlyel. Mivel csak kezet fogtunk ezért nem valószínű, hogy egy napnál tovább... - magyaráztam, de hirtelen elhomályosult minden és nem hallottam semmit. De megjelent előttem egy kép, amin egy fekete teherautó megcsúszik ás ütközik egy Volkswagennel. Majd minden kitisztult. - Ütközni fognak. - suttogtam.
  • Kik? Kik fognak ütközni Bella? - kérdezte Emmett.
  • Egy fekete teherautó meg egy piros Volkswagen. Vagyis hát a teherautó fog neki menni az autónak, de nem lesz benne senki.
  • Tyler és Mike. - mondta Alice. - Lesz valakinek baja?
  • Nem láttam. - mondta. - Úgy néz ki Alice képességét is át vettem, akkor biztos Jasperét is. Mindegy nekem irodalomra kell mennem.
  • Várj én is megyek nekem is irodalom lesz. - szólt utánam Alice, majd utol ért. - Figyelj nem jössz át hozzánk szeretném, ha Esme és Carlisle is megismernének. Meg azt is elmesélhetnéd honnan ismeritek egymást Emmettel.
  • Nem mesélte el? - kérdeztem csodálkozva.
  • Nem csak annyit mondott, hogy egy lánnyal élt, aki segített neki. - mondta.
  • Hát nekem mindegy elmesélhetem, ha Emmett nem bánja
  • Szuper. - Ezzel bementünk a terembe és leültünk a leghátsó padba az ablak mellé. Egyik órán sem kérték, hogy tartsak magamról beszámolót csak elmondták a nevemet és rám mutattak, amiért hálát adtam az égnek. Sose szerettem magamról beszélni. Miután kicsengettek Alice-al mentem a parkoló felé, mivel az utolsó óránk is közös volt. A parkolóban már a többiek vártak. Épp arról beszéltek, hogy utolsó szünetbe a két autó ütközött pont úgy, ahogy jósoltam.
  • Bella azt mondta, hogy át jön hozzánk. - ujjongott Alice. Komolyan olyan, mint egy 5 éves kislány. Majd meghallottam Rosalie gondolatait: „Vajon Bella megengedi, hogy vezessem a kocsiját?”- merengett magába.
  • Rosalie! - húztam vissza a gondolataiból.
  • Hm? - fordult felém.
  • Tessék. - dobtam oda a kulcsot. - De veled megyek. - kacsintottam, mire elindult az autóm felé, de előtte megölelt.

Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    MAO - Az elsõ számú magyar rajongói oldal Takahasi Rumiko (inuyasha alkotója) 2019 óta megjelenõ mangasorotatáról.    *****    Stellina Enna Drago - Sarai Mia - A múlt árnya -- > Molyon már elérhetõ    *****    Elsõ fantasy - thriller regényem Elõrendelhetõ. Bõvebbb információért kattints ide.    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    farkasmetal.hu---haidekker kerítés---haiedekker kapu --farkasmetal.hu--lakatosmunka--haidekker kerítésmezõ--hullámrács    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |