23.fejezet:Szökés

Csak ültem a szobában csendesen, és azon gondolkoztam, hogyan is juthaták ki innen, de semmilyen lehetőség nem jutott az eszembe. Ha vámpír lennék én is, csak simán kitörténem az ajtót, vagy letépném az ajtókról a rácsot, a baj csak az, hogy én egy gyenge kis ember vagyok. Csak remélem Edwardnak nem estett semmi baja. Nem mintha annyira féltenem kellene, hisz ő vámpír, ráadásul a leggyorsabb a családban, én mégis nagyon aggódtam érte. Hangokra lettem figyelmes odakintről, így hát kinyitottam az ablakot. Természetesen a rács még mindig elvágta előlem a szabadulás útját. Olyan hirtelen jelent meg az ablakban Edward, hogy majdnem felsikoltottam, de tűrtőztettem magamat.

 - Te meg mit keresel itt? Bárki megláthat, hát nem félsz, hogy elkapnak? - kérdezte, az aggodalom kicsendült a hangomból.

 - Szia szerelmem! Jöttem, hogy megszögtesselek a gonosz sárkány várából. Lehet, hogy a szőke hercegre számítottál, de helyette jöttem én! - szélesen vigyorgott, nem bírtam ki én se nevetés nélkül.

 - Edward hagyd abba! Mi van ha meglátnak? - aggodalmaskodtam.

 - Olyan édes vagy amikor aggódsz - suttogta, én meg szokás szerint elpirultam.

 - Hagyd most ezt abba! Inkább menj el innen, amíg még nem késő! - lökdöstem kifelé az ablakból, de ő nem indult el.

Megfogta a rácsot, és egyetlen egy mozdulat segítségével kitépte a helyéről. Én csak ámultam rajta, hogy milyen erős. Persze eddig is tudtam ezt, de így látni ilyen közelről teljesen más élmény.

 - Látod, semmi sem választhat el tőled! - mondta, magához húzott a derekamnál fogva, és megcsókolt.

Akármennyire is nehezemre esett, de eltoltam magamtól.

 - Most komolyan meg akarsz szöktetni? Nálatok fognak először keresni! - estem kétségbe.

 - Ki mondta, hogy hozzánk megyünk? - nevetett, majd szó nélkül a karjaiba kapott, és kiszáguldott velem.

Gyorsan futott, de nem láttam merre megyünk, fejemet lehajtottam, és becsuktam a szememet. Nem sokára megálltunk egy kis, erdei háznál, csodálkozva pillantottam szerelmemre.

 - Itt fogunk elbújni? - kérdezte felhúzott szemöldökkel, ő csak vigyorgott.

 - Igen, egy ideig. A többiek holnap érkeznek, addig csak mi leszünk itt, ketten - hangosan felnevetett, majd bevitt a házba.

Nagyon otthonos ki hely volt, kicsi, de mégis tágas, csak egyetlen egy szoba volt benne, abban egy nagy franciaágy.

 - Az ágy a tied. A többieknek nincs rá szükségük egy ideig semmilyen értelemben, ezt a pár napot kibírják.

Tudtam mire gondol, és erre a gondolatra elpirultam, mikor eszembe jutott mire is használják a vámpírok az ágyat. Nem alvásra az egyszer biztos. A gyomrom hangosan megkordult, Edward meghallotta ezt, és azonnal leültetett egy székre. Elébem tett egy nagy tál ételt, én szó nélkül nekiláttam.

 - Esme főzött neked mindent. Két napra elég ennivalót tett a hűtőbe - mosolyodott el Edward - nagyon szeret téged.

 - Én is szeretem őt - hálásan gondoltam Esmere, akit jelen pillanatban jobban szerettem, mint a saját anyámat.

 - És engem szeretsz? - úgy néztem rá, mintha elmebeteg lenne.

Hogy kérdezhet egyáltalán ilyet?

 - Hát persze, hogy szeretlek! - mondtam, és hogy bebizonyítsam ezt, az asztalon keresztülhajolva megcsókoltam.

 - Én is szeretlek Bella. És pont ezért lenne egy kérdésem.

Vártam, de ő csak habozott, majd előhúzott a zsebéből egy apró kis dobozkát.

 - Tudom, hogy talán nem ez a legmegfelelőbb pillanat, de nem akarok elkésni vele. Bella, leszel a feleségem? - én felkeltem a székről, és a nyakába ugrottam, időközben ugyanis már ő is felállt.

 - Igen, igen, igen! A válaszom igen! - lelkendeztem, határtalanul boldog voltam.

Edward megcsókolt, és karjaiba kapott. Mondanom sem kell, hogy a hálószobában kötöttünk ki.

 - Annyira szeretlek! - ezt mondogatta már azóta, amióta reggel felébredtem.

 - Én is téged. De fel kellene öltöznünk, mert hamarosan megérkeznek a többiek! - és már szálltam is ki az ágyból, hogy felvegyem a ruháimat.

Edward is követte a példámat, hamarosan mindketten felöltözve álltunk egymás mellett, a gyűrű ott csillogott az ujjamon.

 - Gratulálok nektek! - lépett be az ajtón Alice, és mindkettőnket átölelt.

Így tett a többi Cullen is, még Rosalie is valamivel kedvesebb volt, mint általában.

 - Na és hová fogunk menni? - kérdeztem, mert erre már nagyon kíváncsi voltam.

 - Van egy klán Denaliban, ők szintén vegetáriánusok, hozzájuk megyünk majd el - tájékoztatott Carlisle.

 - Értem. De ott nem fognak megtalálni minket? - aggodalmaskodtam.

 - Ne félj! Mi megvédünk! Senki sem fog téged bántani! - suttogta Edward, és magához ölelt, én meg tudtam, hogy mellette biztonságban lehetek.

Összepakoltunk az útra, és már indultunk is el Denaliba.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés