Sylvia szemszöge:

-         Tényleg már gyerekkorotok óta ismeritek egymást? – kérdezte Esme, s hallottam állakat koppanni a padlón. Kuncogtam.

-         Mi olyan hihetetlen ebben? – kérdeztem mosolyogva. Más vámpírok nincsenek hasonló helyzetben?

-         Nem is tudom. – mondta Carlisle – Csak olyan furcsa.

-         Pontosabban a sok véletlen furcsa. – jött oda mellénk Alice. Pontosabban táncolt, de ez most mellékes. Néztem kecses járását, aranyos lány, szerintem kedvelni fogom.

-         Igen, az van sok mostanában. – Danék felé néztem. Bella még mindig Őt ölelgette.

-         Láttam, hogy kedvelni fogjuk egymást. – mondta Alice, s megölelt.

-         Hogy érted azt, hogy „láttad”? – lepődtem meg.

-         Látom a jövőt. – mondta a kis kobold.

-         Pontosabban a döntéseink alapján látja, de mivel ez sem egészen biztos, hisz a jövő mindig változhat. – egészítette ki Bella, aki most felém tartott.

-         Tehát teljesen képlékenyek a látomásaid? – kérdeztem.

-         Pontosan. De legtöbbször bejön. – Bella akkor már mellettem volt. Jó szorosan ölelt.

-         Hiányoztál. – súgta a fülembe, majd kuncogott. Ez a kis gyerekkori „suttogjunk egymás fülébe” játék örökre megmarad. – A pasikkal, hogy állsz?

-         Sehogy, még a láthatáron sincs. – motyogtam. Teljesen pasi mentes életem lesz? – És te, hogy állsz a pasikkal?

-         Van, van. – mondta mosolyogva. Dan megfagyott, de ezt senki sem vette észre. Csak én tudtam miért….

-         Igen, és… mi a neve? – kérdeztem, de nem vártam meg, hogy válaszoljon, tovább kérdeztem. – Helyes?

-         Edward, és igen, helyes! – mondta.

-         Hol van most? – kérdeztem.

-         Suliban.

-         De, hogy…? Hisz süt a nap!

-         Tudom, Ő ember. – látszólag nem zavarta a dolog. Felhúztam a szemöldököm.

-         Értem. – mondtam. Mi történt Bellával, szerelmes lett egy emberférfiba? – Furcsa, de ha boldog vagy vele, akkor engem nem érdekel. – és ez igaz is volt. Teljesen lényegtelen az, hogy kivel van, ha boldog. Már csak a testvéremnek kellene találni valakit. Én, mint kupidó helyettese megesküszöm rá, hogy a bátyámnak párt találok. Isten engem úgy segélyen!

-         Köszönöm. – ölelt meg. – Nem is mondtam még; milyen nagylány lettél!

-         Puff. – felhorkantam. Kikérem magamnak! – Sosem voltam kicsi.

-         Te nem, persze. – kuncogta. A többiek mosolyogva néztek minket. Akkor jutott eszembe, hogy milyen szomjas is vagyok.

-         Erre… - krákogtam, mert a torkom kapart. – Erre elmehetnék vadászni?

-         Persze Szilvia. – mondta Carlisle mosolyogva. – Elkísérjen valaki?

-         Csak Sylvi. – mondtam mosolyogva.

-         Majd én elkísérem. – mondta Bella, majd az erdő felé kezdett húzni.

-         Erre vannak a legjobb vadak. – mondta lelkesen. Tisztára olyan, mint régen. Amikor még együtt sétáltunk….Régi szép idők.

-         Rád bízom magam.

-         Nem is lenne más lehetőséged. – kuncogott. A fejemet csóváltam.

-         Jut eszembe. – csillant fel a szemem. Hogy is felejthettem el. –Boldog születésnapot Bella! – rikkantottam.

-         Ajj, ne már… - puffogta. – Ne emlékeztess arra, hogy már száznyolc éves vagyok!

-         Az élet így szép!

-         Mondja a 107 éves kis csitri. – kuncogott.

-         Nem vagyok kis csitri! – mondtam. – Én nagy csitri vagyok. Amúgy meg csak  tizenhat vagyok!

-         Én meg tizenhét! – mondta majd megölelt.
                                                         *.*

-         Hát ez tényleg finom volt! – mondtam. – Áttérek a hegyi oroszlánra! Nagyon finom volt.

-         Miért eddig mit ettél? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

-         Büdös növényevőket, meg egy pár medvét. – felkacagott.

-          Ha ezt Emmett meghalja. – kuncogta.

-         Miért?

-         Nagyon medve párti.

-         Értem. – mondtam összeráncolt szemöldökkel. – Akkor elég nagy izlésficama van. Én csak azért ettem, mert ez volt a legjobb. – megborzongtam. A medvének szörnyű íze van.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés