Damien szemszöge:

Láttam Carlisle-on hogy nagyon megrázta ez a hír. De ezen, ha szabad ilyet mondanom, nem lepődtem meg. Hiszen jó barátok voltak. Legalább is abból amit Layla elmondott én erre következtetek. Viszont miután kibontotta a levetet még több ránc jelent meg a homlokán. Nem tudom, hogy mi áll a levélben. Sokszor gondoltam rá, hogy kinyitom főleg az elmúlt egy év sikertelen keresése után. De ez volt Layla utolsó kérése, így már a gondolattól is bűntudatom támadt. Minden esetre a levél elolvasása után Carlisle még rosszabbul festett, mint előtte. De sajna nem igazán tudom mit kéne csinálnom.
- Khm Carlisle minden rendben van? Segíthetek esetleg?
- Nem, nem tudsz. De áruld el te olvastad ezt a levelet vagy tudod mi áll benne? – nézet rám.
- Nem. – intettem a fejemmel is nemet. – soha nem árulta el mi van benne én pedig meg ígértem, hogy nem nyitom ki.
- Értem!
- Carlisle ne hagyjalak egy kicsit magadra? Elég rosszul nézel ki.
- De, azt hiszem, az nagyon jó lenne. Köszönöm. – hajtotta le a fejét.
Én meg amilyen csendben csak tudtam elhagytam a szobát. Hát végül is, ha figyelembe vesszük, hogy mennyi minden történhetett volna, nem is volt olyan szörnyű.
Igen a probléma csak az, hogy a terven csak addig tartott, hogy kimenekülök a szobából.
Hogy most még is mit csináljak, azt már nem tudom. Valahogy úgy vettem észre nem igazán lettem szimpi a Cullen fiúknál. Nem baj végül is már amúgy sincs miért maradnom mivel a feladatomat elvégeztem. Nincs miért maradnom. Szóval akár el is mehetnék! Igen szóval akkor megyek!
Jó azt hiszem ideje belátni, hogy nincs hova mennem. Akkor mi lenne, hogy ha elmennék, mondjuk a kedvenc helyemre? Igen ez eddig okés aztán meg lesz, ami lesz. De legalább már nem leszek itt.
De ekkor amilyen mázlista típus vagyok valaki a nevemen szólított.
- Damien!- jött felém Jasper. Hát, ha számítottam is valakire az nem ő volt. De azért illem tudóan vagy mi a franc megfordultam.
- Igen?
- Nos, hát csak annyi hogy minden oké? Csak mert rég nem találkoztam már olyan személlyel, akinek így csapongtak volna az érzelmi, mint a tied most! Hogy őszinte legyek eddig csak egy ilyen ismertem. – mondta. Bakker tényleg ő az, aki érzékeli az érzéseket. Hát ez szívás,
- Hú, hát izé nem is tudom, hogy mit mondjak! Esetleg kisegítenél, kérlek. Mit szokás ilyenkor mondani? – kérdeztem mosolyogva. Szerencsére vette a humoromat.
- Azt hogy gyere le! –intett a kezével,
- Már bocsika de én úgy tudom, hogy ez úgy szokás, hogy „gyere fel”! Vagy rosszul tudom? – erre elnevette magát.
- Jaj, gyere már.
Okés igaz hogy nagyon furcsállottam ezt az egészet, de azért lementem. Hiszen időm, mint a tenger. Leültem egy fotelba. Körülöttem Emmett, Jasper és Edward.
- Fiúk nem, azért de nyugi nem fogom megenni a lányokat! - szólaltam meg. Hogy vesztem re e vagy sem az majd kiderül.
- Nyugi nagyfiú nem azért nincsenek itt, mert annyira-hasra estünk tőled. Egyszerűen csak elmentek vásárolni. Tudod, csak azért mert megjelentél az élet még nem áll meg. – vigyorgott Emmett.
- Hú köszike most megnyugtattál. – játszottam meg a nagy színpadi jelenetet. – De azzal még inkább megnyugtatnál, ha elmondanád, hogy mit szeretnétek tőlem!
- Na, ne légy már ilyen kis félénk. Csak szeretnénk jobban megismerni, - mondta Jasper. Ránéztem Edward-ra Jasper kis megjegyzését elengedve a fülem mellett, szegény Edward annyira erőlködött, hogy nem bírtam megállni szó nélkül.
- Edward kár erőlködnöd akkor sem fogsz tudni olvasni a gondolataimban. Viszont rossz látni, hogy így szenvedsz!
- Hogy érted ezt? Honnan tudod, hogy tudok gondolatokat olvasni? És miért nem láttok bele a te fejedbe? – háborodott fel azonnal az előbb említett enyhén felpaprikázott vámpír.
- Nos mivel éveken át kerestelek benneteket csak természetes, hogy minden utamba kerülő vámpír kifaggattam. És hát a Denali klán elég sokat tud rólatok. Bár ez egy másik történet. Szóval innen tudom. A másik meg hogy a képességem mellék hatása hogy csak nagyon kevés pszichikai képesség fog rajtam.
- Értem s mi a képességed? Hacsak nem titok? - kérdezte Edward.
- Akkor azért van, hogy csak nagyon gyengén érezlek? – ez Jasper volt.
- Hé, álljon csak meg a menet. Mi volt a Denaliakkal? – húzogatta a szemöldökét Emmett.
- Srácok nyugi egy szere csak egy kérdezzen. Légyszi! Szóval akkor kezdjük szépen sorban. Nos, azt hiszem egyszerűbb lesz, ha inkább megmutatom a képességem. – mondtam. Majd közvetlen Edward háta mögött jelentem meg átkaroltam a nyakát úgy mintha meg akarnám fojtani. De persze nem terveztem, hogy kárt teszek benne.
- Csővike! – súgtam bele a fülébe.
Erre felpattant én meg gyorsan elengedtem a nyakát és a szoba másik végébe illantam.
- Ez meg mi a jó franc volt? – a szegény halálra rémített Edward.
- Ha jól értem, akkor a képessége! – vágott a szavamba Jasper. Öcsém a nagycsaládosoknál mindig ez van? – Vagy nem?
- De igen! – vigyorogtam. – képes vagyok bárhol felbukkanni a világban, de csak oda ahol már vagy jártam, vagy láttam. Én ezt illanásnak nevezem.
- Azta király! – Vágott jókorát a hátamba Emmett.
- Jah szerintem is. – viszonoztam a kedveskedését.
Valószínűleg még lettek volna kérdéseik, de meghallottuk, hogy a lányok kocsija lassan megérkezik. Így Emmett és Jasper kötelesség tudóan kimentek eléjük. Vártam, hogy majd Edward is velük megy, de nem ment, csak nézett rám.
Két perc múlva meguntam.
- Figyelj Edward bocs, ha az előbbi kis akcióm nem jött be! De azért ne nyársalj már fel a tekinteteddel.
- Nem zavar, hogy mit csinálsz. Viszont szeretnék veled beszélni valamiről négyszemközt. – aszta nagyon, nagyon homályos a srác.
- Hát okéé.
- Sziasztok. Figyu Ed ne menjetek messzire, mert Carlisle beszélni akar majd velünk. – táncolt be a szobába Alice.
- Honnan…
- Jah nem tudom. De tudod, milyen vagyok! Szóval hallgass rám! Villantott fel egy 100 $ mosolyt. Majd ahogy jött ment is.
- Hát ez érdekes volt. –fújtam ki a levegőt. Érdekes nem is tudtam, hogy bent tartottam.
- Jah! Soha nem lehet megszokni! –morgolódott. – Na de gyere, menjünk.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés