"Ha egy napon a sors visszasodor a múltadba, ne menekülj! Add át magad, mindenestül!"

Amikor újra találkoztam vele, régen nem dobogó szívem ketté hasadt a fájdalomtól és ürességtől, melyet éreztem. Aztán megrészegültem és nem voltam képes ellenállni. Az aranybarna szempár, a csábos mosoly, az a kócos haj... Ismét táncba hívott. Úgy éreztem megnyertem egy csatát, egy igen hosszú csatát. Eleinte vesztésre álltam, és kétszáz év után újult erővel igáztam le az ellenséget. De mégis... mégis boldogtalan voltam. Már nem éreztem azt a fajta melegséget ami akkor átjárt, már csak a hideg gyűlöletet érzem a puszta emlékétől, attól, hogy látnom kell őt újra. Nem tudom mit várja tőle. Vajon képes lesz befogadni őt a szívem? Mit kéne tennem? Félek.

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés