Visszatérés
Végre boldognak éreztem magam. Végre véget ért a hónapokig tartó vágyakozás, hogy mikor jön vajon újra vissza hozzám. Hónapok óta most érzem először nyugodtnak magam Edward nélkül. Végre ki tudom mondani a nevét és tudok rá gondolni anélkül, hogy megint az ürességet érezném magamban.
Hála Jake-nek… annyira örülök, hogy négy hónappal Edward eltűnése után felkerestem őt. Még most is a lelkem a pokol legmélyebb bugyraiban szenvedne, ha ő nincs…
Beléptem a szobám ajtaján, csukott szemmel, és mosolyogva dőltem az ajtónak, és Jake-re gondoltam. Boldog vagyok vele.
„Bella” – hallottam ismét Edward hangját, amely egész közelről csengett. Ez fura, eddig csak veszélyhelyzetben hallottam. Megráztam a fejemet, és elindultam az ágy felé. De felsikítottam, ahogy kinyitottam a szememet.
Az ágyamon feküdt, a lábait keresztbe vetve, kezét a feje alá téve. Gyönyörű arca egy cseppet sem változott. Edward Cullen, az én gyönyörű Edward Cullenem feküdt az ágyamon.
- Mi… mi… mit keresel itt? – hebegtem megrémülve. Felállt, majd egyenesen elém lépett.
- Visszajöttem… hozzád. Egyszerűen nem ment. Minden erőmmel azon voltam, hogy ne rád gondoljak, hogy ne jöjjek vissza, mert tudom jól, hogy ezzel csak téged sodorlak veszélybe, így megpróbáltam távol maradni, de nem ment. Eddig bírtam. A lelkemet mintha kitépték volna…
- És most mit vársz tőlem? – néztem aranybarnán csillogó szemébe, amelyek megigéztek, és mosollyal kecsegtettek. – Itt hagytál már több mint fél éve. Négy hónapig zombiként éltem, alig aludtam, csak rád tudtam gondolni. Jacob felvidított, és most először érzem, hogy beletörődtem. Erre te egy szó nélkül visszajössz, hogy visszakaphass? Köszönöm, de én ebből nem kérek! – böktem meg a mellkasát. Mindkét csuklómat lefogta, mire én teljes erőmből püfölni kezdtem a mellkasát, holott tudtam, hogy semmi értelme nincs. Elvesztem a tekintete végtelen nagy mélységében.
- Bells, kérlek… kérlek… hidd e, nem jöttem volna vissza, ha nem lenne muszáj. De a szívem… egyszerűen nem bírom már nélküled. Mindenhol téged látlak, az illatodat érzem… Hazudtam, mikor azt mondtam, hogy nem vagy nekem elég jó, hiszen nálad tökéletesebb párt keresve sem találnék. De én nem akarok keresni, én téged akarlak. – Nem törődtem azzal, hogy mire készül, pedig tudtam jól. Lehajolt, mire én még jobban ütöttem a fagyos mellkasát. Megcsókolt. De nem a megszokott, gyengéd csókot adta, hanem azt, amit akkor, ha elveszti az önuralmát. De most nem vesztette el. Egy ideig még ütöttem, és Jacobra gondoltam, de aztán elvesztem a csókjában, és a derekamon pihenő karjainak ölelésében. Akármennyire is küzdöttem ellene, mégis tudtam, hogy újra az övé leszek. És ezúttal örökké.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Én kb. akkor amikor Ed visszajött és Bella osztotta elkezdtem röhögni xD
Am én 100000 %-osan Team Edward vagyok, de azért ez vicces volt xD