És akkor, amikor már csak harminc perce maradt, a járatszámok hirtelen helyet cseréltek. Edward gépét tíz perccel korábbra jelezték a menetrend szerinti érkezésnél. Nem volt több ideje.
– Azt hiszem, most ennék valamit! – mondta Bella gyorsan.
Alice felállt.
– Veled megyek.
– Ugye, nem haragszol, de jobb szeretném, ha inkább Jasper jönne velem. Jó hatással lenne rám… és nem szeretnék pont most kiborulni, amikor… – Nem fejezte be a mondatot, de tekintete elég zaklatott volt hozzá, hogy megértsék belőle, amit nem mondott ki.
Jasper felállt. Alice pillantása zavart volt, de – Bella nagy megkönnyebbülésére – csöppet sem gyanakvó. Valószínűleg azt hitte, azért változott meg a látomása, mert a nyomkereső próbálkozik valamivel – nem sejtette, hogy azért, mert Bella elárulja őket.
Jasper csöndesen ment Bella mellett, keze a lány gerincoszlopának tövénél, mintha táncolnának, és ő vezetne. Bella eljátszotta, hogy az első egy-két reptéri büfé nem keltette fel az érdeklődését, mert valami másra vágyott. És meg is találta azt a mást: ott volt a sarok mögött, ahová Alice éles tekintete már nem hatolt el: a harmadik szint női mosdója.
– Ugye, nem baj? – bökte meg Jasper-t, ahogy elhaladtak mellette. – Egy perc, és jövök.
– Itt foglak várni – mondta.
Amint az ajtó becsukódott Bella mögött, rohanni kezdett. Még emlékezett rá abból az időből, amikor egyszer innen kijövet eltévedt, hogy ennek a mosdónak két kijárata van. A távolabbitól csak egy ugrásnyira találhatók a liftek, és ha Jasper csakugyan ott várja, ahol mondta, akkor egy pillanatra se kerül a látóterébe. Rohant, hátra se nézett – ez volt az egyetlen esélye, és ha Jasper véletlenül meglátja, akkor se tehet mást, mint hogy továbbszalad. Az emberek megbámulták Bellát, de ő nem törődött velük. A sarkon túl elvetődött, egy zsúfolásig megtelt lift bezáruló ajtószárnyai közé lökte a kezét, aztán befurakodott az ingerült utasok mellé, és ellenőrizte, megnyomta-e már valaki az egyes szint gombját. A gomb már világított, és az ajtók becsukódtak.
Alice türelmetlenül szemlélte a tömeget, várva, mikor bukkan fel Jasper és Bella. Teltek a percek és a lány egyre jobban nyugtalanabb lett. Félt. Legutóbbi látomásában Bella szerepelt a nyomkövetővel, a balett teremben.
Az csak egy látomás volt, még nem jelent semmi létfontosságút. Már korábban is volt rá példa, hogy a látomásim megváltoztak. Akkor ez miért ne változhatna meg?
Alice pár perc újabb semmittevés után ismét a tömeget kezdte fürkészni. Idegesítette, hogy Bella még mindig nem került elő Jasper-rel együtt. Remélte, hogy minden rendben van, és egyikőjük sem csinál semmilyen butaságot.
Jasper ígéretéhez hűen a női mosdó mellett várakozott Bellára. A lány már több mint öt perce benn volt a mosdóban, ahová eddig rajta kívül egy nő ment be, de ő pár perc múlva ki is jött.
Mi tarthat ennyi ideig? Mi lehet ilyen hosszadalmas, hogy már tíz perce benn van? Remélem, minden rendben és nem csinál semmi butaságot.
Jasper is észrevette Alice furcsa hangulatát, miután utolsó látomása után felocsúdott. Furcsán nézett Bellára, és nem akarta elmondani, mit látott. Azt tudta, hogy Bellával kapcsolatos, de többet nem mondott.
Ha nem jön ki öt percen belül, szólok Alice-nak.
Döntötte el Jasper, majd a falnak támaszkodva tovább várta a lányt.
Alice megelégelte a várakozást, és felkereste Jasper-t gondolatban, úgy, hogy nem kellett elmennie a helyéről, de tudott a férfivel társalogni.
Jasper, hol vagytok ennyi ideig? Edwardék nem sokára megérkeznek, már csak percek kérdése.
Alice, azt hiszem, valami nincs rendben.
Mi történt? Veled van Bella? Ugye nem hagytad magára? Ugye nem hagytad, hogy egyedül elmenjen valahova?!
Alice arca – ha ez lehetséges – még fehérebb lett. Nem létezik, hogy Jasper magára hagyta Bellát, nem, az lehetetlen, hogy a látomása valós legyen!
Én nem tudom. Már legalább tíz perce benn van a harmadik emeleti női mondóban, és azóta nem jött ki. Én pedig értelemszerűen nem törhetek rá.
Egyedül hagytad?
Alice, mi mást tettem volna? Nem kísérhetem el a női mosdóba!
– Szia, Alice! Hol van Bella és Jasper?
Alice-t Edward sürgető hangja zökkentette ki. Zavartan elmosolyodott, majd a tőle telhető legnyugodtabb hangnemben válaszolt.
– Elment Jasper-rel reggelit venni.
De Edward átlátott rajta. Szemeit Alice szemeibe fúrta, ahonnan rögtön rájött, hogy Bellával valami nincs rendben. Ettől olyan ideges lett, hogy hirtelen minden más kiment a fejéből, csak a lányra tudott koncentrálni.
– Mi történt, Alice? – tette fel azt a kérdést Edward, amitől a lány a legjobban félt.
– Edward, Carlisle, menjünk, és keressük fel Jasper-t!
– Alice!
A lány úgy tett, mintha meg se hallotta volna Edward hangját, felpattant és elsietett a harmadik emeleti női mosdó irányába. Edward és Carlisle szorosan a nyomában voltak.
Jasper olykor mindig nyugodt arcán kisebb félelem suhant át, mikor meglátta a közeledő hármast, élén Alice-szal. Megpróbált nyugalmat árasztani, de mikor találkozott a tekintete Edwardéval, ez abba maradt. A fiú szeméből olyan erős érzelmeket tudott kiolvasni, mint a félelem, ijedtség, féltés és egy kis harag.
Alice is észrevette ezt Jasperen, így gyorsan mellette termett, végig simított karján, majd benyitott a női mosdóba, még mielőtt bárki bármit kérdezhetett volna. Mindenhol alaposan körülnézett, és mikor talált egy másik ajtót, benyitott rajta. Mikor kinyitotta, megpillantotta a sürgő-forgó embereket, akik mind a liftekhez igyekeztek vagy éppen onnan jöttek. Alice-n ijedtség lett úrrá. Hogy megbizonyodhasson feltételezéséről, mélyen beleszippantott a levegőbe. Megannyi ember vérének a szaga áramlott be orrába, de ő csak egyetlen, édeskés illatra figyelt fel: Bella szagára. A lány megmerevedett.
Bella! Ó, Istenem, mit tettél? Hová mehettél? Miért nem mondtad meg nekünk az igazat? Az a telefonhívás… már akkor láttam rajta, hogy valami nincs rendben. Olyan szokatlanul hallgatag és tartózkodó lett, pedig az anyjával beszélt. Most már nem vagyok ebben sem olyan biztos. Ha vele beszélt volna, megkönnyebbültebb lett volna. De ha igaz a látomásom, és a balett stúdióhoz megy… Meg kell mondanom a többieknek!
Döntött Alice, majd visszasietett a többiekhez.
Mikor kilépett az ajtón, mind a három vámpír olyan gyorsan kapta rá a fejét, hogy a lány megrémült. Ebből a rémült tekintetből Edward mindent kiolvasott: azt, hogy miért ment be a mosdóba, mit talált ott, mire jött rá. Dühében felüvöltött, mire mindenki rájuk nézett. Edward nem foglalkozott ezzel, de a többiek sem szenteltek figyelmet neki.
– Azt mondtad vigyáztok rá! Hogy nem engeditek, hogy baja essék! Hogy mindig figyeltek rá!
– Edward… – szólt Alice vékony hangon, de Edward nem engedte, hogy befejezze.
– Azt mondtad, ne aggódjak érte, veletek biztonságban lesz!
– Edward, ez nem… – kezdte Jasper is, de mikor Edward haragos szemeit ráemelte, nem tudta folytatni.
– Ha vele lettem volna, ha nem hagyom, hogy az legyen, amit ő akar… most velem lehetne!
– Edward, nyugodj meg – tette Carlisle egyik kezét Edward vállára. – Alice, nem volt valamilyen látomásod Bellával kapcsolatban? – kérdezte gyengéden a megszeppent Alice-tól.
– De, volt.
Erre mindhárman felkapták a fejüket, és kíváncsin várták a folytatást.
– Mielőtt elindultunk a szállodából, láttam, amint Bella és James a balett teremben beszélgetnek. Rólad beszéltek, Edward. Nem tudom, miért, de reménykedem benne, hogy ez olyan látomás lesz, mely nem fog megvalósulni. De most Bella eltűnt… és én éreztem az illatát a lifteknél. Szerintem a balett teremhez indult.
Edward kikerekedett szemekkel nézett Alice-ra, még Carlisle is meglepődve állt.
Bella… Bella! Ez nem igaz, hogy nem tud nyugton maradni! Miért kellett neki a balett stúdióhoz rohannia? Miért kell még több bajt okoznia, hiszen már így is eléggé ideges vagyok, hát még most, hogy eltűnt! Ez egyszerűen nem lehet igaz! És a tetejébe, még Alice-kat is sikerült megtévesztenie. Pont őket, mikor Alice látja a jövőt az emberek döntései alapján, Jasper pedig megérzi az emberek hangulatát. És mégis sikerült neki… Hihetetlen!
Jasper is értetlenül pislogott, de mikor észbe kapott, elkezdett nyugalmat és reményt árasztani.
– Semmit nem mondott vagy tett, amiből ez kikövetkeztethető lett volna? Hogy elszökik?
– Nem, semmit sem. Csupán egyetlen levelet adott nekem, hogy hagyjam ott az édesanyja házában. Ezen kívül semmi…
– Várj! Azt mondtad, írt egy levelet? – kérdezte Carlisle.
– Igen.
– Mutasd azt a levelet, Alice! – kérte buzgón Edward, mire a lány értetlenül kivette táskájából, majd odaadta neki.
Edward óvatosan kivette a borítékból, majd széthajtotta a levelet, hogy aztán kiszáradjon a szája, és ennyit mondjon a többieknek:
– Ezt nem Renéének, hanem nekem írta.
Ezután elkezdte olvasni azt.
„Edward!
Szeretlek. Annyira sajnálom! A nyomkereső elfogta anyámat, és nekem meg kell próbálnom megmenteni. Tudom, hogy talán hiába. Nagyon, nagyon sajnálom.
Kérlek, ne haragudj Alice-ra és Jasperre! Kész csoda lesz, ha sikerül megszöknöm tőlük. Kérlek, köszönd meg nekik, amit értem tettek. Különösen Alice-nak, kérlek!
És kérlek, kérlek, ne vedd üldözőbe a nyomkeresőt! Pontosan ezt akarja. Nem tudom elviselni, hogy valakinek baja essék miattam, különösen neked. Kérlek, ez az egyetlen dolog, amit kérhetek még tőled. Tedd meg értem!
Szeretlek. Bocsáss meg nekem!
Bella”
Edward érezte Bella bőrének illatát még így, papíron keresztül is. Szemeit becsukta, egy pillanatra mélyen beszívta ezt az illatot, teljesen beleélte magát. Olyannyira, hogy érezni vélte a lány kezeit az arcán. Mikor kábán kinyitotta szemeit tekintete találkozott a többiek kíváncsi tekintetével.
– Azt hiszi, James elrabolta az anyját, ezért odament, hogy megmenthesse. Komolyan mondom, még nem találkoztam ilyen emberrel, aki ennyire meglepő dolgokat tett volna! Folyton olyanokat tesz vagy mond, amikre nem is gondolnék…
– Akkor irány az autó, utána pedig egyenesen a balett terem!
– Az a kocsi túl lassú! Én inkább futok – Azzal se szó, se beszéd Edward eltűnt a tömegben.
– Edward! – kiáltott utána Carlisle, mindhiába.
– Induljunk!
Ezután ők is elindultak Edward után, majd mikor kiértek a reptérről, a fiú szagát követve elindultak útjukon.
Edward olyan gyorsan futott, mint még soha sem. Érezte, hogy Bella veszélyben van, hogy szüksége van rá. Levele adott neki némi erőt, mikor magába szívhatta bőrének illatát, és immár újult erővel futott. Futott, nem kímélve magát, rohant, hogy megmenthesse a lányt, mielőtt James kiszívná vérét.
Nem hagyhatom, hogy James bántsa őt, hogy megölje őt. Nem! Ahhoz nekem ő már túl fontos, hogy csak így megszabaduljak tőle. Nem, nem lehet. James nem fogja megkapni azt, amire áhítozik. Nem fogja kiszívni Bella vérét, azt a vért, amely olyan édesen hívogató, amely számomra olyan, mint a tökéletes heroin, amit csak és kizárólag nekem készítettek volna. Nem engedhetem, hogy ezt elvegye tőlem egy olyan eszelős vadász, mint amilyen ez a James. Bellának élnie kell, és ha rajtam múlik, élni is fog! Teste nem lesz egy kiszáradt, jelentéktelen, mozdulatlan test, melyből nem árad a vér friss szaga. Nem, nem engedhetem. Elég erős vagyok ahhoz, hogy legyőzzem Jamest, és ezzel együtt megmenthessem Bellát. Hiszen annyi csodálatos, új érzés tömegét váltja ki belőlem minden egyes mozdulatával! Mikor vele vagyok, olyan mintha egy másik világban lennénk, ahol nem létezik semmi és senki más, csak mi ketten. Nem hagyom, hogy ez az egész egy nyomkövető miatt félbe szakadjon. Nem! Harcolni fogok, a családom pedig erős. Együtt legyőzzük Jamest és megmentjük Bellát. Igen, így lesz!
Mikor már közel járt, hirtelen gondolatai közé tolakodott egy halálsikolynak is beillő üvöltés. Bella – villant át az agyán Edwardnak, mire még eszeveszettebb tempóra váltott. Nem telt bele sok időbe, az előbbinél is fülsiketítőbb, fájdalmasabb sikítás hangzott fel. Edwardban a félelem immár dühbe, haragba csapott át. Nem a lányra volt mérges. Sokkal inkább Jamesre, amiért bántani merészeli azt a lányt, akit ő a legjobban szeret ezen a világon.
A következő pillanatban már megpillantotta a balett stúdiót, melyen aztán berontott. Mikor beért, orrát megcsapta a vér jellegzetes szaga, mire fejét arra a helyre fordította, ahonnan érezte. James nem vette őt észre, önkívületi állapotban térdelt Bella mellett, és karját két kézzel fogta, majd lassan a szájához emelte azt.
Bella! Ne! Nem engedhetem, hogy James megöljön, nem!
Edwardból egy mély, vad, őrjöngő üvöltés bukkant ki, melyet a közelben levő Carlisle, Alice, Jasper és Emmett is meghallott. Erre a hangra mind a négyük gyorsabb tempóra váltott.
Edward időközben egy lépéssel odaugrott a terem másik végében vérben úszó, holtsápadt, csukott szemű Bellához, akinek karját James immár a szájában tartott. Edward erővel letépte Belláról a vámpírt, ügyelve arra, hogy a lány karja a helyén maradjon. James egészen a terem másik végéig csúszott, miközben felszántotta maga után a padlót. Edward ziháló mellkassal, sötét pillantással méregette Jamest, akinek szája szélében megcsillant Bella vére.
Még éppen időben érkeztem. Már majdnem megharapta. Ha egy kicsivel is később jövök, lehet, Bella már nem élne. Remélem, legalább elájult az a rohadék! Legszívesebben darabokra szaggatnám őt, amiért ezt tette Bellával. Nem, Edward, nyugalom, várd meg Carlisle-kat, ők majd elintézik. Te csak Bellával törődj! Most neki nagyobb szüksége van rád, mint hogy elkezd cafatokra tépkedni Jamest, amit kétségkívül megérdemelne tőled. De a haragod most kevésbé jelentőségteljesebb, mint az, hogy Bella vérzik…
A következő pillanatban négy vámpír tört be az ajtón, hogy aztán gyors helyzet felmérés után ki-ki a saját helyére menjen.
Edward immár pontosabban szemügyre vehette a mellette fekvő Bellát. Térdre esett, mikor meglátta annak állapotát: krétafehér arcát, színtelen ajkait, vérző lábát, karját, fejét. És ami a legjobban zavarta a fiút, az az volt, hogy nem észlelte a lány mellkasának fel-le emelkedését, amitől kétségbeesett.
– Bella… – suttogta csendesen, miközben közelebb ment a lányhoz.
A többiek mind James-szel harcoltak, próbálták elpusztítani őt, darabokra tépni, hogy aztán elevenen elégethessék.
Úristen, mi történt Bellával? Miért nem látom, amint mellkasa fel- leemelkedik? Miért vérzik szinte mindenhonnan? Igen, vérzik… Folyik az az édeskés vér, amely ebből a lányból árad. Rendíthetetlenül szivárog kifelé, hogy illata még jobban megőrjítse őt, Edwardot, és hogy még keményebb próbatétel elé állítsa: hogy képes legyen arra, hogy ne támadjon a lányra, hogy ne akarja kiszívni annak megmaradt vérét. De nem, ez nem fog megtörténni, hiszen erős vagyok, nem fogok pont most kudarcot vallani! Csak bár érzékelném, hogy magánál van, hogy él!
Ez is az én hibám! Ha aznap este nem viszem el baseballozni, akkor ez mind nem történt volna meg. Akkor most nem lenne ilyen állapotban, és még mindig Forksban lennénk, boldogan, Bellának pedig semmi baja nem lenne. Egyedül az én hibám, hogy Bella most ilyen állapotban van, bár az se segített rá, hogy vakmerőn elszökött Alice-któl.
Carlisle Edward kétségbeesett, fájdalmas kiáltására rögtön odarohant. Átsiklott a termen, hogy aztán szemügyre vehesse Bellát. Mivel úgy tűnt, feje sérült a legjobban, először azt kezdte el vizsgálni. Óvatosan tapogatni kezdte a lány fejét, félretolva haját, mely már-már hozzátapadt az alvadt vérhez néhány helyen.
– Bella! – sírta Edward.
– Elég sok vért veszített, de a fejsebe nem mély – közölte csöndes, nyugodt hangon Carlisle. – De a lábára vigyázz, azt eltörte!
Edward ajkát dühödt, fojtott kiáltás hagyta el. Maga se tudta, mit tegyen, annyira szeretett volna segíteni Bellának, de nem tudta, most hogyan segíthetne. Így aztán hagyta, hogy Carlisle tovább vizsgálja őt, miközben ugyanúgy sírt, mint eddig.
Carlisle ezután áttért a lány bordáihoz, meg-megtapogatta azokat.
– És néhány bordáját is, azt hiszem – folytatta nyugodt, szakszerű hangon.
Edward közelebb húzódott Bellához, meg akarta érinteni annak arcát, mikor látta, hogy a lány szája megmozdul, de nem hallotta, hogy beszélt is volna.
– Edward – akarta mondani Bella, de hangja nehézkes és lassú volt.
Bella! Nem, az nem lehet, hogy ilyen fiatalon vámpírrá válj, hogy lemaradj életed legnagyszerűbb élményeiről, az elkövetkező éveidről. Nem, nem lehet, hogy te is vámpír légy, hogy ezt az életmódot folytasd, mint mi. Nem, neked élned kell…
– Edward, meg kell tenned!
Alice közvetlenül Bella feje mellett volt. Hűvös ujjaival kitörölte a lány szemeiből a nedvességet.
– Nem! – ordította Edward.
– Alice! – nyöszörögte Bella.
– Van még egy esély – mondta Carlisle.
– Micsoda? – könyörgött Edward.
– Megpróbálhatod kiszívni a mérget. A seb viszonylag tiszta – Miközben beszélt, a lány fején levő sérülést próbálta ellátni.
– Gondolod, hogy sikerül? – kérdezte Alice feszült hangon.
– Nem tudom – felelte Carlisle. – De mindenképpen sietnünk kell.
Hogy kiszívjam a mérget, mikor ennyire elbódultam a vére illatától? Ezek után még szívjam ki a mérget? Nem hiszem, hogy képes lennék rá. És én nem akarom őt megölni, egyszerűen nem tudnék avval a tudattal tovább élni, hogy miattam halt meg, miközben én csak segíteni akartam rajta. Nem, nem akarom. De segíteni szeretnék rajta…
– Carlisle, én… – Edward habozott. – Nem hiszem, hogy meg tudom tenni! – Hangja teli volt gyötrelemmel.
– Neked kell döntened, Edward, akár így, akár úgy. Én nem segíthetek. El kell állítanom ezt a vérzést, ha vért veszel a kezéből.
– Edward! – sikoltotta Bella.
Szeme újra csukva volt, de mikor ezt érzékelte a lány, felnyitotta, mert kétségbeesetten vágyott szerelme arcára. Mikor megtalálta, látta, hogy a földöntúli arc el volt torzulva a fájdalomtól és a rádermedt bizonytalanságtól.
– Alice, hozz már valamit, amivel rögzíthetem a lábát! – Carlisle Bella fölé hajolt és a fejével foglalkozott. – Edward, most kell megtenned, vagy késő lesz!
Edward arca megfeszült.
Képes vagyok rá, tudom, hogy meg tudom tenni. Most tudok rajta segíteni, hogy ne haljon meg, méghozzá úgy, hogy kiszívom a mérget a testéből. És én meg tudom tenni, megálljt tudok parancsolni magamnak, miután úgy érzem, tiszta a vére. Képes vagyok rá, mert szeretem őt, és mert szükségem van rá. Meg tudom tenni!
Szemében a kétkedés hirtelen valami izzó elszántsággá vált. Összeszorította a fogát, aztán hűvös, erős ujjaival átfogta Bella égő kezét, megszorította, hogy ne tudja elrántani. Fejét keze fölé hajtotta, hideg ajkát bőrére tapasztotta.
Bellának a fájdalmai eleinte csak még elviselhetetlenebbek lettek. Sikoltozott, vergődve próbált szabadulni a hideg kezek szorításából. Alice próbálta nyugtatni őt, míg Carlisle két kőkemény karjával közrefogta a fejét. Aztán lassanként már nem hánykolódott olyan hevesen, a kezét perzselő fájdalom is egyre tompult. A tűz alábbhagyott, lassanként egyetlen parázsló ponttá szűkült. De ahogy csökkent a fájdalom, úgy homályosult a tudatja is.
– Edward – lehelte, bár ő nem hallotta a saját hangját, de a többiek mégis.
– Itt van melletted, Bella.
– Maradj, Edward, maradj velem…
– Veled maradok! – mondta Edward elgyötört, mégis diadalittas hangon.
Bella elégedetten felsóhajtott.
– Sikerült? – kérdezte Carlisle.
– Tisztának érzem a vérét – felelte Edward csöndesen. – Valóságos morfium.
– Bella! – szólongatta Carlisle.
Bella megpróbált felelni, de végül csak ennyire tellett tőle:
– Mmmm?
– Kialudt a tűz?
– Igen – sóhajtotta. – Köszönöm, Edward!
– Szeretlek – mondta.
– Tudom – suttogta végtelenül fáradtan.
Edward erre csöndesen elnevette magát, melyből csak úgy áradt a megkönnyebbülés.
Hát végül mégiscsak sikerült Edwardnak! Megtette azt, amire én nem hiszem, hogy képes lettem volna: megmentette Bellát úgy, hogy kiszívta a mérget a véréből. Biztosan nagyon szeretheti őt, ha képes volt megálljt parancsolni magának, mikor végre megérezhette Bella vérének ízét, belekóstolhatott a tiltott gyümölcsbe. Edwardnak hatalmas ereje van. Bella pedig kétszeresen is megmenekült: nem fog meghalni, Carlisle innentől kezdve ellátja és még vámpírrá sem fog válni.
– Bella! – szólította meg újra Carlisle.
Bella nyűgösen pislogott rá, mert már aludni szeretett volna.
– Igen?
– Hol van édesanyád?
– Floridában – sóhajtotta. – A vadász becsapott, Edward! Megnézte a videóinkat! – mondta, melyről eszébe jutott valami: – Alice! – Próbálta kinyitni a szemeit. – Alice, a videó… Ismert téged, Alice, tudta, honnét jöttél! – suttogta izgatottan. – Benzinszagot érzek – tette hozzá csodálkozva.
Tessék?! Jól hallottam, mikor azt mondta, hogy James ismert engem? Hol van az a videó? Olyan sok év után most végre megtudhatom, hogyan is lettem vámpír? Miért voltam egyedül, mikor felébredtem? Ó, Bella, ha te nem lennél és nem mondtad volna, bizony itt égett volna az a kamera a felvétellel együtt!
– Ideje elvinnünk innen – közölte kurtán Carlisle.
– Nem, én inkább aludni szeretnék! – siránkozott.
– Nyugodtan alhatsz, kedvesem, majd én viszlek! – nyugtatgatta Edward.
Majd karjaiba kapta és a melléhez szorította őt.
– És most aludj, Édes!
Edward diadalittas mosollyal arcán kivitte Bellát a balett stúdióból, majd az Emmett által ellopott autóba beszállva az ölébe fektette Bellát, aki az egész utat átaludta kedvese karjai közé zárva.
Hát megtettem. Megpróbáltam és sikerült legyőznöm az ösztöneimet. Ismét győzött az akaratom az ösztöneim felett! Ez is bizonyítja, hogy én mennyire szeretem Bellát. Sose tudnám bántani őt szánt szándékkal, és azt hiszem, ezt ma be is bizonyítottam mindannyiunk számára.
Szia Nikcimaci!!! nagyon nagyon tetszik ez a kis novella...imádtam!! csal így tovább és remélem h majd még előrukkolsz ilyen fantasztikus Twilight-os ficcel!!! pusza!!
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Szia Nikcimaci!!! nagyon nagyon tetszik ez a kis novella...imádtam!! csal így tovább és remélem h majd még előrukkolsz ilyen fantasztikus Twilight-os ficcel!!! pusza!!