James ellopta a melltartómat…

Páni félelemmel a hangomban szóltam bele a kagylóba:
-Halló! Edward?
-Igen. -hangja hallatán, kicsit enyhült a szorongásom.-Mondjad Bella, mi a baj! Hallom a hangodon, hogy valami szörnyűség történt.
-Igen!- ordítottam bele a kagylóba-De nem tudok róla telefonon beszélni. Ide tudnál jönni, Charlie épp most ment el.
-Persze! Pár másodperc és ott vagyok.

Amikor megérkezett, láttam a szemében a rémületet, de még így, ilyen zavartan is gyönyörű volt. Ahogy belépett az ajtón rögtön elkezdett aggodalmaskodni.
-Úristen Bela! Mi történt, látom, hogy iszonyatosan zaklatott vagy.- én kiéreztem a hangjából a féltést, és ez egy kicsit megint megnyugtatott, bár így is eléggé sokkos állapotban voltam…
-Edward! Én félek! Ma reggel amikor öltözködni akartam, kerestem a kedvenc melltartómat, amit egy külön kis fiókban tartok, de nem találtam ott mást csak egy cetlit, amin az állt, hogy James! Edward,ez szörnyű! James ellopta a melltartómat!

Láttam megvillanni a haragot a szemében, ami egy percre vörösre festette, amúgy gyönyörű topáz színű szemeit. Villámgyorsan felállt a kanapéról, szinte csak egy villanást láttam, és így szólt:
-Maradj itt Bella!-hangja parancsolóan csengett,úgyhogy meg se fordult a fejemben, hogy ellenkezzek vele-Ezt egyedül kell elintéznem!
Azzal gyilkos dühvel a szemében, sarkon fordult és kirohant az ajtón. Hallottam, ahogy az udvaron  fák lombjai halkan zizegnek, az általa keltett szélben.

Öt napig vártam rá… Öt teljes napig nem tudtam, hogy mi van vele, egyáltalán él-e még, hiszen James páratlan vadász volt. Bár erre gondolni sem akartam. Éjszakánként saját sikításomra ébredtem fel, szívrohamot hozva ezzel Charlie-ra, mert rémálmaim voltak. Mindegyikben csak egy szőke hajzuhatagot láttam, és utána semmit. De ebben a semmiben éreztem, hogy Edward nincs, és emiatt kellett minden éjjel a saját ordításomra ébrednem.

Aztán a hatodik napon, olyan délután 3 óra körül, betoppant Edward a lakásba. Szerencsére Charlie horgászni volt,úgyhogy nem volt ezzel semmi baj. Feldúlt volt az arca, bár már nem volt a szemében az a düh, ami eltűnése előtt. Amint meglátott elmosolyodott, azzal a féloldalas mosolyával, ami mindig levesz a lábamról, és ettől a mosolytól napok óta először megnyugodtam.

-Mi történt?Hol voltál? Mit csináltál?- csak úgy dőltek belőlem a kérdések, de ő csak ennyit felelt:
-Meg akartam fizetni Jamesnek.
-És sikerült?-kérdeztem minden aggodalom nélkül, de ő csak mosolygott és előhúzott valamit a kabátja zsebéből…
Egy rózsaszín, csipkés tangát…

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.