1663-ban, 23 évesen lettem vámpír, amit szívből gyűlöltem. Kerültem a fényt és az embereket, míg egy nap minden megváltozott.
Bárhogy próbáltam végezni magammal, nem sikerült. Az éhség egyre jobban kínzott, de ellenálltam a kísértésnek, hogy embert öljek. Egy sötét erdőben rejtőztem el a világ elől, és ott megéreztem egy mindennél csábítóbb illatot. Egy szarvast. Nem is egy, hanem egy egész csorda. Egy szarvascsorda járt éppen arra és én önuralmamat vesztve utánuk eredtem, és a vérüket ontottam. Ekkor döbbentem rá, nincs szükségem az embervérre, az állatok vérével is ugyanolyan eredményt értem el. Apránként megbékéltem vámpír mivoltommal.
Két évszázad alatt immunissá váltam az emberi vér szagára. A sürgősségi ellátásokat is képes voltam bármilyen kockázat nélkül végigcsinálni. Magányosan éltem az életem. Nappal dolgoztam, este levelezőn tanultam így tettem le az orvosi vizsgám is, kitűnő eredménnyel. Szerettem a munkám, mert lefoglal és nyugtató hatással van rám.
1911-et írtunk, mikor egy 16 éves lányt hoztak be törött lábbal. Fára mászás közben megcsúszott és leesett. Én kaptam az esetet, amit nem bántam meg.
- Üdvözletem Dr. Carlisle Cullen vagyok! Én foglak kezelni. - mondtam.
- Engem Esme Anne Plattnek hívnak. - mondta gyönyörű lágy hangján.
- Kapsz egy csinos gipszet és pár hét múlva rendben leszel. - rám mosolygott és én elolvadtam tőle. Helyreraktam a lábát, begipszeltem aztán haza is mehetett. Bár nagy hatással volt rám nem tehettem ellene semmit, el kellett engednem. Pár héttel később Chicagóba költöztem, mivel már nem sokáig volt már hihető, hogy 35 éves vagyok. fájó szívvel hagytam ott a kórházat, ahol először találkoztam Esmével.
Esme
Columbusban születtem és egy farmon éltem a város szélén. Unalmasnak tűnt az életem, míg egy nap meg nem ismertem álmaim férfiját Dr. Carlisle Cullent. Már a neve hallatán is elönt a melegség. Kedves fiatalember, aki angyali érintésével tette helyre a lábam. Míg a szüleim is megjegyezték, milyen fiatalos. Pár héttel a balesetem után bementem a kórházba, hogy köszönetet mondjak, de hiába. Ő már nem dolgozott ott. Elhatároztam, hogy tanárnő leszek és bejárva a világot, megkeresem őt mindenáron. Mikor a szüleimnek elmondtam a tanári pályát és, hogy elköltöznék. Ellenállásba ütköztem.
- Nem helyén való, hogy egy ilyen fiatal lány egyedül legyen a világban! - tiltakozott apám.
- És mit javasolsz, mit csináljak? - érdeklődtem. Apám régimódi volt és, hát valljuk be ezt szívből utáltam.
- Például Charles Evenson kedves fiú és pont hozzád való! Már mindent megbeszéltünk vele. - jelentette ki ellentmondást nem tűrve.
- És pontosan, hogy képzelted? Még csak 16 éves a lányunk! - mondta édesanyám megdöbbenve.
- A házassággal várhatunk pár évet, míg mondjuk 22 éves nem lesz! - mondta apám. Ha ő valamit kitalált azt az Isten sem téríthette el tőle. Mivel nem volt más választásom beleegyeztem. A főiskolán pedagógia szakra jártam és megpróbáltam megszeretni Charles-t, de nem igazán sikerült. Betöltve a 22-t feleségül mentem hozzá, ami eleinte nem is bizonyult rossz ötletnek. Míg egy nap...
- Drágám itthon vagy? - kérdezte, mikor belépett a házba.
- Éppen a szobában vagyok! - feleltem kedvesen. A hátam mögé lopódzott és átölelt. Az orromat megcsapta a tömény alkohol szaga, amit utáltam. Az utóbbi időben sokszor jött haza részegen. Eltoltam magamtól, de erőfölényben volt és magához szorított. Mivel látta határozott elutasításomat felpofozott, és ezután mindig így tett. Folyamatos rettegés volt az életem mellette. A szüleim erre csak annyit mondtak legyek jó feleség és hallgassak. Mivel nem volt erőm elmenni, és a szüleimre sem számíthattam, így csak tűrtem és tűrtem.
- A fenébe! Az a tetves háború! - üvöltözött.
- Miért, mi van a háborúval? - kérdeztem.
- Behívtak a seregbe harcolni. - mondta még mindig ingerülten. Az I. világháború folyt éppen és besorozták katonának. Nagy kő esett le a szívemről. Hiába örültem, mert mikor visszajött, sokkal rosszabb volt minden. Egyetlen áldás az életemben, hogy terhes lettem. Ez akkora erőt adott, hogy végre elhagytam Charles-t. Unokahúgomhoz költöztem Milwaukee-ba, mint hadi özvegy és egy kis helyi közösségben tanítottam. Ott született meg a fiam, akit a világon a legjobban szerettem. Bár a kórház Wisconsinban volt mégis jobban szerettem a természet közelségét. Hat hónapos volt a kisfiam, amikor tüdőfertőzésben meghalt. A szíven összetört és magamra maradtam. Kétségbeesésemben arra a következtetésre jutottam, hogy véget vetek az életemnek. Leugrottam egy szikláról, de nem sikerült igazán a dolog. A Halál nem jött el értem, de a szenvedés és a kín annál jobban. Kórházba szállítottak és, mikor már az orvosok feladták a reményt jött Ő és megmentette az életemet.
Carlisle
Bár Chicagóba költöztem, mindig a szemem előtt lebegett Esme arca. Borzalmas éveim voltak, de ha rá gondoltam minden gondom elszállt. 1918-ban egy igen súlyos influenzajárvány tört ki. A kórházban megismertem egy fiút, akinek már nem volt sok hátra. A fiút Edwardnak hívták, és az édesanyja megkért hogy mentsem meg a fia életét. Mivel magányosan éltem és, mert nem akartam, hogy meghaljon vámpírrá változtattam. Nehezen fogadta el, hogy mi vált belőle, de velem maradt fiamként. Wisconsinba költözve, a kórházban kezdtem dolgozni.
1921-et írtunk, mikor egy 26 éves fiatal hölgyet hoztak be, aki haldoklott. Az orvos kollégáim feladták a reményt. Megnézve az adatlapját megdöbbenés járt át. Esme volt az. Tudtam, hogy még egyszer találkozunk, de nem éppen így képzeltem. Mivel halottnak nyilvánították, nem volt akadálya hogy átváltoztassam. Nem volt más választásom, mert amikor megláttam, újra beszerettem.
- Örülök, hogy megismerhettelek! Én… Carlisle Cullen vagyok. Emlékszel még rám? - suttogtam halkan a fülébe. Válaszul utolsó erejével megfogta a kezem. Hazavittem és átváltoztattam. Boldog volt, hogy velem lehet, de időbe telt, míg megszokta új életformáját.
Egy nap erőt vettem a félelmemen és elétérdeltem.
- Esme Anne Platt leszel a feleségem!? - kérdeztem.
- Igen!! Igen leszek! - mondta sugárzó arccal.
Boldog házasok lettünk. Edwardot fiúnkként mutattuk be mindenhol, mikor költözésre került sor. Esme anyai ösztönei örökre megmaradtak, így a családban ő tölti be az anya szerepét. A család tagja lett még Rosalie, Emmett, Alice és Jasper. Körülbelül 100 év elteltével Bella is a családunk tagja lett. Boldogan élünk örökké a világban.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó