A vámpírok igazi királya
A szél lágyan cirógatta a szomorúfűz ágait, melyek kecses táncban omlottak alá a selymes zöld fű felé nyújtózkodva. A fűz mögött drágakőként ragyogott az ég kékje, s egy hibátlan alak hunyorogva pillantott fel a Napra, az arany korongra. Ő látta még azt is, mit ember szeme sosem láthat: a Nap ég. Félelmetes látvány, melyet legszívesebben éveken át nézett volna, de még az ő szeme sem bírja sokáig, s abba kellett hagynia az örök égés bámulását néhány perc után. Szemei vérvörös csillogása egy pillanatra elhomályosult.
Tökéletesen illett az idilli képbe, ahogy ragyogó bőréről millió gyémántként verődött vissza a fény. Csupán egy kopott farmert viselt, lánccal. Fekete haja fonatban omlott hátára, hajfonatkorongokkal és sastollakkal tűzdelve. Rég volt már, mikor megszületett, s a kopott farmer idegenül állt rajta, mégis tökéletesen. Arca karakteres volt: széles állkapocs, vékony ajkak, s mögöttük méreggel keretezett hegyes fogak, egyenes, határozott orr, s egyenes, fekete szemöldök alkotott szinte szigorú mértani szabályok alapján megrajzolt arcot. Az arc erőt, kegyetlenséget s hidegséget sugallt, erre szokás mondani: született gyilkos. S valóban, már életében sokat gyilkolt.
Ingjét levetve ácsorgott a tó partján a ragyogó fényben, és mélyen gondolataiba merült.
Leah
„Alice!!!!!” könyörgött Jasper szívszaggató hangon, amibe még az én porrá zúzott, immár nem érzelmektől lüktető szívem is beleremegett, s nyüszítve bökdöstem a lány karját. Úgy feküdt a földön, akár egy halott, egy igazi halott, még vámpírhoz képest is halott... azt hiszem, sokkot kaptam, pedig gyűlölöm az összes vérszopót, legszívesebben széttépném őket... most mégis Jasperrel sírtam... vagyis, én sírtam el az ő könnyeit... Kezdek rájönni mi is történt. Az az undorító vérszopó annyira erősen siratja a szerelmét, hogy a képességével irdatlan széles körben hatott, és pechemre én épp a közelben őrjáratoztam. Átkozott Jacob és a nyomorult lenyomata... hogy gyűlölöm én őket!! De több önálló gondolatra nem jutott időm, mert egy olyan erős fájdalomhullám söpört végig kiégett lelkemen, hogy attól felvonyítottam.
Egy pillanatra lekuporodtam, és sokkosan meredtem magam elé... soha életemben nem hallottam még ennyire éles, haldokló hangot, akkor se, amikor... hiába az én torkomon jött ki, Jasper sikolya volt..... Aztán meghallottam, és furcsamód éreztem, ahogy a La Push-i tengerparton vidáman pancsoló vérfarkasok mindegyike átalakul, az összes vérfarkas, még Jacob is a Cullen-házban. Néhány másodperc múlva körülöttünk volt az összes Cullen, perceken belül itt lesznek a vérfarkasok is... Jasper egy pillanatra sem eszmélt fel, nem gondoltam volna, hogy a vámpírok képesek sokkot kapni, és tökéletesen éreztem minden egyes érzelmét, amitől immár megállíthatatlanul zokogtam, vonyítottam és nyüszítettem. A fájdalom az én eszemet is tökéletesen elvette, ahhoz se volt erőm, hogy felkeljek és otthagyjam, így én üzentem meg a világnak fájdalmát. De nem csak az ő fájdalma volt, valahol a lelkem mélyén megéreztem, hogy ez az én fájdalmam is. Talán eljött végre az idő, hogy elvesztett szívem fájdalmát az égbe kiáltsam. S ott, ahol ez a fájdalom élt, hála is született, hogy végre kiszabadult ez a fájdalom, akár dzsinn a palackból, akár gyulladást okozó tüske a sebből.
Edward hűvös kezeire eszméltem fel, és arra, hogy nem érzek semmit. Bella... Furcsa volt tudni, hogy Jacob, az Alphám ott fekszik mellettem, mégse hallom egyetlen gondolatát, ugyanakkor boldogító érzés is. Végre...De annak is örültem, hogy ő sem hallja az én gondolataim. Utáltam az érzelmeimre reagáló érzelmeit.
Körbenézve először Jaspert láttam meg, és megmagyarázhatatlan okokból odabotorkáltam mellé. Élettelenül rámemelte vámpírszagától bűzlő kezét, és belemarkolt a bundámba. Nem fájt, annyira nem erősen markolt, inkább csak kapaszkodott belém. Edward és Jacob ugyanolyan döbbenettel meredtek rám az aranyszín avarból, és bár nem hallottam a gondolatait, tudtam, mit mond most magában Jacob. Vagyis azt hittem, tudom, ameddig Edward meg nem szólalt.
„Nem, Jacob. De Leah tisztában van vele...”
Hogy mivel vagyok én tisztában? Tisztában vagyok én bármivel is?
Jasper várakozott, és én is. Ha nem lennének előítéleteim, és nem nézném hullának, azt hinném, alszik, ami még abszurdabb. Egy vámpír alszik?
„Leahnak érdekes ötlete támadt...” szólalt meg Edward, és én felkaptam a fejem, ha nem ismerném magam, azt mondanám, reménykedve. Beletrafáltam? „Alice szerinte csak alszik, amit alátámaszt az én elméletem is, mert érzem, hogy az agya működik, de olyan zavaros, mint... mint amikor Nessie alszik, de még nem álmodik... igen, azt hiszem, ez lesz az...” Jasper keze megdermedt a bundámban, és én aggodalmasan felpillantottam rá. Most vagy összeroppant, vagy kitépi a szőröm, mindenesetre ép bőrrel és szőrrel tuti nem úszom meg.
Na, ami ezután jött, kiesett a számításomból.
„Köszönöm Leah...” suttogta, és igazi, mélységesen ártatlan, kisfiús mosoly jelent meg az arcán, amitől megváltozott a világ. Bennem. Már soha többé nem tudom gyűlölni őket... megszeppenve belenyaltam a tenyerébe, és az alvó Alice koboldarcába néztem, ami immár békés szendergést mutatott, majd Edward ragyogó szemeibe – tudta, mit gondolok – Bella aggodalmas tekintetébe, majd hátrafordulva végignéztem az egész családon.
A többiek, a falkám tagjai Jacob mellett feküdtek, szeretettel bámulva rám – megható, mintha nem hallgatták volna eddig minden nap minden percében a gyűlöletem – és messze mögöttük ott ült a másik falka, a régi falka... Sam kifürkészhetetlen szemekkel bámult engem, és a szívem, az az áruló, poraiban is megrezdült.
Amit ekkor érzett az orrom, azt nem tudtam hová tenni. Messziről jött levegő volt ez, benne olyan illattal, ami csak nekem szólt, csak nekem dalolt... ezt onnan tudom, hogy csak én kaptam fel az orrom érzékenyen szimatolva. Ez valakinek az édes, semmivel sem összetéveszthető illata...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Nagyon tetszik!!:)