Mire végeztem a műszakommal a hó ismét eleredt és ezer kis hópehely hullott az égből fehér takarót borítva a forksi tájra. Mivel már senki sem volt a kórház parkolójában ezért nyugodtan futottam hazáig, kényelmesebb lett volna kocsival jönni-menni, de Esmének kellett az autó a vásárlás miatt. A gyerekek nem sokára jönnek haza, hogy ismét együtt karácsonyozzon a Cullen család. Mióta semmi veszély nem fenyegeti a családot mindenki külön utakra tért, hogy kettesben vagy épp négyesben éljenek együtt valahol a világba. Már nem lehettem messze a háztól mikor idegen vámpír szagot éreztem meg a levegőben. Megfordultam és az illat irányába szaladtam tovább. Egy női vámpír kuporgott az egyik fa tövében erősen szorítva magához egy pokrócot. Megérezte, hogy ott vagyok, felpattant és még szorosabban ölelte magához a takarót. Rohanni kezdet, de mivel össze volt zavarodva ezért körbe-körbe keringet egy kis területen. Elé siettem és felemelt kézzel jeleztem neki, hogy nem akarom bántani.
- Nyugalom, nem akarlak bántani – mondtam a legbársonyosabb hangomon, hogy ne ijedjen meg tőlem még jobban. Felemelte a fejét és mikor a szemembe nézett az arca arról árulkodott, hogy felismert… csak azt nem tudom honnan.
- Tudom ki maga… - zihálta és rázkódni kezdett a sírástól. Óvatosan oda sétált hozzám és lerakta elém a kis „csomagot” – Vigyázzon rá! – még mi előtt bármit mondani tudtam volna, elrohant és hiába indultam volna utána túl gyors volt hozzám képest.
Megnéztem mit hagyott ott és mikor megláttam a szemeim élesen kitágultak a meglepődéstől. Egy kis fiú volt, jobban mondva egy félvér akárcsak Nessie. Felvettem a karomba és végig néztem, hogy nincs-e valami komolyabb baja. Egy levél is volt mellette, leültem egy kidőlt fatörzsre és a kicsit az ölembe helyeztem, míg megnéztem a levelet.
Kérem, Mr. Cullen, vigyázzon a húgom gyermekére, nem tudja, ki vagyok, igazából én se tudom, hogy kicsoda is maga… De sokat hallottam már önről és tudom, hogy magánál és a családjánál biztonságban lesz a kicsi Anthony! Sajnálom, hogy pont most hoztam ilyen helyzetbe, de én nem tudok rá vigyázni a Volturi kerestet a képességem miatt és nálam nem lenne biztonságban.
Szőke fürtjei bájos arcához igazodtak és szemei macska zölden világítottak. Egyből beleszerettem, és ha egyáltalán lehet ilyet mondani, akkor sokkal több szeretett éreztem feléje, mint bármelyik másik gyermekem iránt.
- Gyere kicsim, haza megyünk! – szorosan magamhoz öleltem és úgy futottam vele hazáig.
A házban már égtek a villanyok, szóval Esme haza ért. A hátsó ajtón mentem be, hangtalanul és a kis fiúcskát leraktam a nappaliba, az egyik fotelba, mivel útközben elaludt a karjaim közt.
- Drágám, megjöttem! – mondtam félhangosan. Szerencsére így is meghallotta és pár perc múlva már előttem is állt.
- Örülök, hogy itthon vagy – csókolt meg. – Mindent megvettem csak, hogy ez a karácsonyunk most tökéletes legyen… - és folytatta volna tovább, ha nem szagol bele a levegőbe és nem érzi meg az új családtagot.
- Carlisle Cullen! Kinek a gyereke? – kérdezte megrovóan, de hallottam a hangján, hogy nagyon örül a gyermeknek.
- Nem tudom, mikor futottam haza megéreztem egy vámpír illatát és mikor rátaláltam egy nő volt az, aki ezt a kicsi fiút ölelte szorosan magához. Mire lenyugodott, hogy beszélni tudjak vele, a szemembe nézet majd lerakta elém és elszaladt. Egy levél volt a gyerek mellett és valahonnan tudta a nevemet, ezért keresett meg és hagyta itt nálunk. – Oda ment Anthonyhoz és óvatosan a karjába vette és ringatni kezdte.
- Gyönyörű…
- Igen az.
- De miért akarná bárki is, hogy mi vigyázzunk egy ilyen gyönyörű kisbabára?
- Nem tudom, a levélben még az állt, hogy a Volturi üldözi a képessége miatt és ezért nem lehetne nála biztonságban. Te is tudod, hogy mi vagyunk az egyik legbiztonságosabb és szeretetteljes család a földön – mondtam határozottan feleségemnek.
- Önző dolog tőlem tudom, de nagy gond lenne, ha mi nevelnénk fel, de természetesen úgy, hogy végig tudni fogja hogyan is került hozzánk!
- Nem gond szerelmem, én is úgy látom, hogy itt igazán jó helye lesz – Esme mögé mentem és átölelve a derekát néztem, ahogy ringatja Anthony Cullent a legfiatalabb családtagot.
Az a pár hét karácsonyig hamar elröpült, és bár eredeti tervünkben nem szerepelt Anthony, végül nagyon örültünk, hogy így rendelte a sors. Esme minden eltelt nap után még gyönyörűbb lett és az újonnan jött anyaság újra eszembe jutatta mi is fogott meg benne egykoron. Ha Anthony mellett lehetet az öröm úgy ölelte körül, mint áttetsző fátyol burok megannyi apró érzése gyönyörű lelkének minden porszemét.
És itt is van, holnap reggel az egész ház újra nyüzsögni fog. Vérfarkasokkal és a családom minden egyes tagjával, hogy együtt ünnepeljük ezt a gyönyörű ünnepet.
- Anthony Cullen ne tedd tönkre az új ruhádat, a vendégek mindjárt megjönnek! – hallottam Esme fegyelmező hangját a konyhából.
- Ugyan kedvesem, észre se fogják venni. Azzal lesznek elfoglalva, hogy hogyan, miként és mikor került ide Tony – tettem fel még egy díszt a fára.
- Tudom, de ennél szebb karácsonyunk még sosem volt, mint amilyen az idei lesz – mondta nevetve, közben kihozta a konyhából a fiúnkat és leült vele a földre játszani.
- Nem vitatkozok – homlokon csókoltam, majd visszatértem eredeti munkámhoz: a fadíszítéshez.
Már csak a legfelső dísz volt hátra, megfogtam Tonyt és a korláton kihajolva segítettem neki felrakni a hatalmas fenyőfára.
Másnap reggel Anthony még mélyen aludt a szobánkban, mikor Edwardék és Jasperék meg érkeztek. Egyből észrevették az idegen illatot az egészházban, csak egyedül Edward nem lepődött meg mivel folyamatosan játszottam le az emlékeimet az elmúlt időszakról mikor a kocsi befordult az ösvényre. Az egész történetet elmondtuk nekik és nagyon örültek a hírnek, hogy ismét bővültünk és újabb testvérük lett. Renesmee örült a legjobban, szinte szárnyalt örömében, hogy lett egy unokaöccsije, akivel majd együtt vadászhat és mindent megoszthat vele, ha már elég idősek lesznek hozzá.
Sorban érkeztek a többiek is és a történet után mindenki örült Anthonynek, egyedül Rosalie és Leah néztek féltékenyen Esmere. Mikor Tony felébredt és Esme lehozta kézről-kézre adták és mind bemutatkoztak neki. A kicsi boldogan nevetett Emmett bolondozásain és látszólag ő is örült Renesmeenek. Edward folyamatosan tolmácsolta kiről mit gondol és mi is nagyon örültünk és együtt nevettünk egy-egy gondolatán. Az még sajnos nem derült ki, hogy mi lehet a különleges képessége. Bella és Rose segítettek elkészíteni a vacsorát, míg Alice és Emmett no meg a többiek a kis Cullennel voltak elfoglalva.
- Boldog vagy – jelentette ki Jasper.
- Igen, nagyon is.
- Megtudtatok már arról valamit ki is lehetett az anyja? – kérdezte Edward miközben le sem vette a szemét a lányáról.
- Sajnos még semmit… - mondtam szomorúan.
- Nem akarok ünneprontó lenni, de ha felnő úgyis ki akarja majd deríteni… Te is jól tudod, hogy nem akadályozhatod meg benne – szólalt meg pár perc néma csönd után Jazz.
- És én nem fogok az útjába állni.
- Kész a vacsora! – hallottam Bella csilingelő hangját és egyből minden éhes száj az ebédlőbe rohant, hogy helyet foglaljon magának.
Mi is bementünk és az asztal tele volt finomabbnál, finomabb étellel. Ha még mindig ember lennék tuti én is ott ülnék az asztalnál és alig várnám, hogy végre megkóstolhassak valami ínycsiklandózóan finom ételt. A három vérfarkas, aki elfogadta a meghívásunkat; Leah, Seth és Jacob több mint a vacsora felét megették a többiben Nessie és Tony segédkezet.
A karácsonyi vacsora után, a meghívott vérfarkasok Jacob kivételével haza mentek a családjaikhoz, hogy együtt nyissák ki az ajándékokat. Mi is így tettünk és miután az utolsó vendég is elment az egész család együtt gyönyörködött a fehér-piros karácsonyfába. Az alja csordultig tele volt ajándékokkal. Átöleltem feleségem derekát és közösen néztük, ahogy szinte a száz évet is túlhalad gyerekeink és a két éves unokánk úgy viselkednek, mint az öt hónapos kis Cullen és versenyeznek, ki melyik ajándékot kapja. Mint mindig most is Emmett és Alice győzedelmeskedett és mind ketten kezükben tartották az ajándékaikat. Miután mindenki megkapta a kis csomagját és megnézte mit is kapott Edward leült a zongorához a lányával együtt és játszani kezdtek. A zenéjük átitatta az egész házat békével és az ünnep hangulatával. Leültünk az átrendezett nappaliba és onnan néztük, ahogy apa és lánya még varázslatosabbá teszik a karácsonyt.
Végig néztem a gyerekeimen és a boldogság, ami most nem Jasper műve volt körül ölelt mindenkit. Jasper és Alice ölelkezve ültek az egyik fotelban, Emmett és Rosalie is ugyan így tettek, Bella ott állt a férje és a lánya mögött Jacobba karolva. Anthony pedig a szőnyegen ült és nagyszemekkel nézte zongorázó párost. Mikor a dallam elhalkult állva tapsolni kezdtünk, míg nem egy magas, de annál szebb hang megszólalt a szoba közepén csendre intve mindenkit.
- Apa… apa – szólalt meg először Anthony. Ráadásul pont azt, hogy apa. Felkaptam és a magasba emelve megpördültem, hangosan nevetett egyre többet ismételve az apa szót.
Eddigi életem legszebb karácsonyát tudhatom magam után és ezt nem csak én mondhatom el. Azt még nem tudom, hogy mit hoz a jövő számunkra és Alice se látja, de bízok benne, hogy minden nap ilyen csodásan és gond nélkül fog eltelni, mint a mai.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Olyan megható!!! Nagyon szép történet!! Gratulálok hozzá!