(Edward szemszöge)

Kínoktól gyötrelmes lelkem még nem tudta feldolgozni elvesztésed.
A fájdalom teljesen elvakította elmémet, de nem homályosította el emléked.
A szobámban ülve szorongatom fényképed,amelyen még ragyog a két szép szemed.
Az a csillogás, mely megmentette lelkem, amit úgy hittem, hogy az örökléttel már elvesztettem.
Emlékeimben merengve rádöbbentem, hogy eltaszítottam magamtól a szerelmem, ki a lételemem.
1 fájdalmas felismerés hatolt az elmémbe, miszerint vissza kell szereznem az édesem.
Felerősödik bennem a boldog élet reménye...
Remélem elfogadod könyörgésem.


(Bella szemszöge)

A szobámban állt.Ő az-tudatosult bennem.A szerelmem, kit az emberi létem miatt elvesztettem.Visszajött.De miért? Hisz elmémben még tisztán csengenek búcsúszavai:"Olyan lesz, mintha soha nem is léteztem volna." Talán miattam? Lehetséges, hogy ő sem tud a szerelmünk nélkül élni? Feléledt bennem a boldogság reménye. Ekkor érzékeltem a rég halottnak hitt szívem dobbanását. A dobbanást, mit a puszta jelenléte váltott ki. A jelenléte, ami eszembejuttatja a számomra fájó búcsúnk perceit: -"Te nem akarsz engem?"
-"Nem"
Akkor miért? MIért ébreszti fel bennem a reményt? Miért nem engedi, hogy nevét magával ragadja a feledés? Hisz ő választotta a nélkülem való létezést.Bizonytalanságom zavarából bársonyos hangja ébresztett föl.
-Bella...
Mintha a hangja megremegett volna. Vagy csak a fantáziám játszik velem?
-...sajnálom.Annyira sajnálom.
De mit? Miért nem folytatja? Tekintetem most felé irányítottam.Eddig ugyanis a padlót bámultam.Emlékeimtől eltérően most 1 elgyötört Edward Cullen állt előttem.Mintha a fájdalom és a kín jeleit pillantottam volna meg szemeiben.Nem! Ezt csak beképzelem.Minél hamarabb túl  kell lennem ezen a beszélgetésen.A vele eltöltött minden másodpercem felkelti a reményt a vérző szívemben.Minden lelki erőmet összeszedtem és a mellkasomban érzett fájdalom ellenére kimondtam azt a nevet, amit eddig az elmémben eltemettem.
-Edward...
Képtelen voltam mást kimondani. Mit is mondhatnék? Hisz 8 hónappal ezelőtt végleg összetörte érző szívem és a szerelembe vetett hitem.Ekkor tudatosult bennem, hogy a büszkeségem előtérbe helyezem, és felteszem kérdésem.
-Miért jöttél Edward?
Az utolsó szó hallatán kissé elakadt a lélegzetem, de nem engedhetem meg, hogy észrevegye az epekedésem.Nem is az volt a félelmem, hogy ez a perc talán a végzetem, hanem az, hogy elfojtsam az iránta érzett szerelmem.
-Megbántam Bella. Nagyon megbántam.Létem legnagyobb hibáját követtem el, mikor elhagytalak.
Szavai a lelkem legmélyéig hatoltak.Képtelen voltam felfogni őket.
-De...de hisz akkor...azt mondtad...
Meglepődöttségemtől lehetetlen lett volna megszólalnom.
-Tudom mit mondtam Bella. Tudom. De hazudtam.A legnagyobb badarságot követtem el azokban a pillanatokban.Eldobtam magamtól a szerelmem, ki a legnagyobb kincsem.
Az arcom nem tudta elrejteni az elképedésem.Megdöbbenésemből felocsúdva kénytelen voltam tisztázni ezt a helyzetet.Talán visszakaphatom még a szerelmem?Kezdett felerősödni bennem a reménykedő jellem.
-Mostmár elég jó vagyok számodra?
Kérdésemtől összerezzent.Mégis túl korán reménykedtem?Úgy látom vívódásom észrevette, mert kérdésem megfelelte.
-Bella.Te mindig is elég jó voltál nekem.Sokkal jobb,mit megérdemeltem.
Kezem már ép ellenvetésre emeltem, de ő az ujját a számra tette, így belém folytotta beszédem.
-Az előtted lévő vámpír létem 108 évében, a tudás utáni vágyi töltötte ki az egész életem.De amikor találkoztunk megtaláltam az álmom, amit titkon kívántam:a szerelmet,az összetartást,az erőt,a szépséget.Együttlétünk alatt rájöttem, hogy a tökéletes és a tökéletlen gyönyörűen kiegészítik egymást.Mindig is te jelentetted a tökéletest számomra.Az érzéseim semmit sem változtak azóta.Általad érzékelhetővé vált számomra az igazi, mély és örök szerelem, amire mindig is vágytam.Ez az érzés a távolság és az idő következtében sem fakult meg.Az életemben neked van a legnagyobb értéked.Döntésem fő oka az volt,hogy védelmezzem az emberi életed, a rád legnagyobb veszélytől, a saját énemtől.Tudom, hogy fájdalommal telivé tettem életed, de ha van még esélyem, kérlek bocsásd meg vétkem.
Mondandója befejeztével szívem dobbanását érzékeltem.Remény járta át az egész testem, és elképzeltem a vele eltöltött örök létem.Eltűnt minden félelmem, és felé nyújtottam a két kezem.
-És akkor a bárány beleszeretett az oroszlánba...
Az egész szobát betöltötte a két szeme ragyogása.Ebben a percben a rég el nem múló fájdalmam eltűnt a homályba.
- Az oroszlán is beleszeretett a bárányba.
 E megállapítása mosolyt csalt az orcámra.Ezt meglátva a féloldalas mosolyát megvillantotta.
-Akkor megbocsájtasz?
Kérdezte kissé bizonytalanul.Csak nem váltott ki belőle a visszautasítás lehetősége félelmet?Ettől mégjobban mosolyognom kellett.
-Meg.
A hangom határozottan és szerelmesen csengett.Mintha 1 kisebb sóhajt hallottam volna felőle.Tehát megkönnyebbült.
 -Szeretlek édes.
Mondta a tőle jól megszokott módon:tökéletesen.Hangjától elakadt a lélegzetem.Szépséges látványából felébredve sikerült szavakba foglalnom az érzéseimet.
-Én is szeretlek.
Ezután elvesztem a két szép szemében és a védelmező ölelésében. Ebben a pillanatban megszűnt a világegyetem.Csak mi léteztünk ketten, és a szerelem.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó 2 hozzászólás

2010.02.10. 17:58 Puszmó XD Köszi:)

2010.02.09. 16:03 gagesz  Láom szeretsz rímekben írni! xD Nagyon jó! CSak így tovább!