Volt már olyan az életedben, amikor semmi sem számított? De tényleg semmi, se senki. Nem volt kit szeretned, nem fogadtad el önmagad, a számodra legfontosabbak elhagytak, a saját életed egy egyszerű kavicsnak tűnt, ami egy ütés által porrá őrlődik, és már vagy 1000 ütést kapott… Volt már?
Én így éreztem. Akit a legjobban szerettem elhagyott. Nem voltam elég jó neki. S mikor már kezdtek begyógyulni sebeim egy általam igaznak hitt barát által, ő is cserbenhagyott. Szerelmem családja, köztük a legjobb barátnőm köszönés nélkül csapot-papot itt hagyva elment. Apám depressziós lett miattam, hát akkor én milyen lehetek? Anyámmal nem beszéltem a születésnapom óta, ami valljuk be, majdnem fél éve volt. Victoria üldözött, de bárcsak megölt volna, gyorsan. De nem végzett volna velem úgy. Ahhoz túlságosan szerette James-t. Így nem maradt más választásom.
Az erdő sötét volt, az eső esett. A madarakat nem hallottam, akármerre néztem hatalmas fák magaslottak az ég felé. Az ég felé, ahol a Nap nem gyakran süt, szinte soha. A lelkemben is kihunyt a Nap. Edward sötét felhőket hagyott maga után, amik mögül Jacob melengető napsugarai tűntek csak elő. Aztán Jake is elhagyott, és a Nap végleg kihunyt. Nem volt már senki aki fényt tudna hozni az életembe. Vagyis egyvalaki. De neki nem kellek, és soha többé nem látom. Ennek több oka is van.
Az avar, ahol lépkedtem be-besüppedt súlyom alatt, a bokrok, amikbe megkapaszkodtam az erős fájdalomtól a mellkasomban, és a szédülésektől az éhség miatt, megreccsentek, néha le is törtek az ágaik. Nem voltak erős bokrok, mivel én sem vagyok erős. A járás is hatalmas erő-igénybevétel számomra. Sokszor el is estem, aminek köszönhetően a ruhám is piszkos már. De nem törődöm vele.
Nem aludtam jól hónapok óta, sikításaimra ébredek, Charlie már nem mer elaludni sem, mert szinte azonnal felkel. Álmaim többségére nem emlékszem, csak annyira, hogy sötét van, és egy személy mindig benne van.
A fák lassan ritkulni kezdtek, a puha avar alatt egyre több a kő, és gyenge lábaimon megint elestem. Tenyereimet teljesen felhorzsoltam, a nadrágom kiszakadt, de felálltam és továbbindultam. Már éreztem a hideg, csípő szelet, a tenger sós illatát, és hallottam a hullámok őrjöngő csapásait, ahogy a sziklába ütköznek, aztán egyszer véget ért az erdő, és a végtelennek tűnő víz látványa tárult elém. Az eget majdnem fekete felhők borították, és meghallottam az első mennydörgést. Hatalmas volt, annyira, hogy megint összeestem, és 10 cm-en múlt hogy ne csússzak le a szikláról. Bár úgyis ez a célom. Közelebb kúsztam a széléhez, lenéztem a mélybe. A vad hullámok a partot csapdosták, és megremegtették a sziklafalat. De semmi nem tántoríthat vissza. Óvatosan felálltam, mert azért beborulni nem akartam. Szemeim becsuktam, egy könnycsepp végiggördült az arcomon, majd egy erős széllökés miatt hátrafolyt. Lassan feltekintettem, hátranéztem az erdőbe van-e ott valaki, de hát ki is lenne. Hisz mindenki cserbenhagyott. Ránéztem a tenger örvénylő habjára, erőt vettem magamon, s lélegzetvisszafojtva leugrottam.
Míg zuhantam, sikítás nem hagyta el a szám.
,,Maradj csendben, ne érezzenek szánalmat, ha hallják!”
A víz hideg volt, majdhogynem jeges. Nem küzdöttem, hagytam hadd vigyen a sodrás.
Az első hullám fellökött a felszínre, kinyitottam eddig lecsukva tartott szemeim, vettem egy levegőt, majd egy határozott mozdulattal lejjebb löktem magam. Eveztem le. Gyenge voltam, de ez semmi volt ahhoz képest, amit érzek. Amikor már egy keveset lementem, egy erős hullám nekicsapott a sziklának.
Felfelé mentek a buborékok, míg engem az örvény lefelé húzott. Lent nem voltak hullámok. Békés volt a víz. Már nem éreztem hidegnek, vártam, hogy az életem leperegjen előttem, de végül nem történt meg. Túl fájdalmas lett volna. Nem bírtam lecsukni a szemem, de mi szükség van rá? Látásom elhomályosult, majd nem láttam, nem éreztem, nem fáztam, nem fájt a szívem, mely széttörve hevert mellkasomban. Végre nyugalom. Mióta is vágyom erre? Régóta.
1 hónappal később
(Narrátor)
Szegény lány nem tudta mi marad utána. Charlie szívrohamban halt meg, mikor megtalálták Bella holttestét egy sziklára sodródva. Jacob magát okolja, mert tudta, Bella vele jobban érezte magát.
És sokan mai napig nem tudják mi történt a Cullen családdal. Ők is gyászolnak, de nem csak Bellát. Edward nem tudott szerelme nélkül élni, akit csak meg akart védeni magától, és felbőszítette a Volturit.
Szomorú véget ér a történet, 2 lelket gyászol, most aki mesélhet. Bella sírján csak 4 sor díszeleg, van, ki tudja mindez mit jelent. De sokan mégis tudatlanok maradnak, s ráfogják a sírfelirat írójára a sorokat.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Nagyon köszönöm a véleményeteket.:) Hihetetlenül jól esik hogy tetszett :)