Barbra.Gp ~ Ahol a Twilight örökké él :)
Navigáció

Home

Site

Friss

Pictures

Túl a valóságon

Twilight Saga

Fanfiction

Fancuccok

Extras

 
Számláló
Indulás: 2007-01-09
 
Ragyogás by gaby9
Ragyogás by gaby9 : 3. fejezet - A telefonhívások

3. fejezet - A telefonhívások

  2009.02.13. 16:54


A ház, amit Edward bérelt erre az egy hétre, meseszép volt. Kicsit emlékeztetett Renee Jacksonville tengerpartján álló kis házához, talán onnan merítette az ötletét. A katasztrofális hétvége ellenére jól éreztük magunkat nála, Edward gyakran dicsérte az épület szépségét.

- Fel kell hívnom Jacobot – mondtam másnap délután.

Az éjjel túl fáradt voltam, és mikor felébredtünk, akkor nálunk, Forksban még éjszaka volt. Tudtam, hogy fog rám nézni Edward, hiszen a harc még mindig tartott kettejük között – és nem is úgy tűnt, mint aminek egyhamar vége fog szakadni, már csak a származásuk miatt is.
Hiába mondtam mindkettejüknek már vagy ezerszer, hogy én nem akarom ezt, hajthatatlanok voltak. Két makacs öszvér – máshogy már nem is nevezhetném őket.

- Tudod, hogy mit gondolok róla – vonta meg a vállát nyugodtan.

De nem tudott átverni. Tudom, hogy még a gondolatát is gyűlöli, hogy kapcsolatban állunk, hogy „szeretem őt”, de tudhatja, hogy semmi esélye nincs annak, hogy Jacobért elhagyjam.

- Ne légy hülye. Tudod, hogy képtelen vagyok nélküled élni, de Jake is része az életemnek. A legjobb barátom, már nagyon régen. És megígértem neki, hogy felhívom, amint megérkeztünk. Ha nem teszem, azt hiszi majd, hogy történt velem valami, és nem fog jót állni magáért, tudod, milyen. – Persze, hogy tudja, ő is ugyanilyen makacs. Nem is értem, hogy miért utálják egymást, mikor ilyen nagy a hasonlóság.
- Nem. Vagyok. Féltékeny – sziszegte. Nos, én nem is ezt mondtam, úgyhogy ezzel most lebuktatta saját magát. – Ezt már megbeszéltük, Bella, lerágott csont. De tudod, hogy nem szeretném, ha vérfarkasokkal lógnál. Veszélyes. – Na, persze, mert vámpírokkal lógni nem „veszélyes”. – Nem azt mondom, hogy olyanokkal lenni, min mi, nem veszélyes, bármikor elveszíthetjük az önuralmunkat, és hidd el, ha egy percig is képes lennék abban a tudatban élni, hogy mindkettőnknek az a jó, ha külön vagyunk, már nem lennék itt.
- Erre ne is gondolj! – szakítottam félbe. Pedig ezt a témát már rendesen kiveséztük. – Majd szólok, ha én esetleg úgy gondolom, ha egy percig is nélküled akarok élni, és úgy lesz a jó nekem. De addig is, itt maradsz, velem, és ne is várj erre, mert úgysem fogok soha ilyet kiejteni a számon.
- Ezt én is nagyon remélem, Bella. Nem akarok… nem akarok úgy élni, mint tavaly.
- Hát, én sem. És most… felhívom Jake-t, ha nincs ellenedre.

Csak a formaság kedvéért… ha ellenére van, akkor is fel fogom hívni, márpedig tudom, hogy nagyon is ellenére van. De Jake a barátom. Jake a… a testvérem. És ő csak vigyázni akar rám.
Fogtam a telefont, és tárcsáztam Jacob számát. Kettőt csöngött, majd Billy mély, recsegő hangját hallottam. Szinte láttam magam előtt, ahogy tolószékével a telefonhoz gurul, és bosszúsan veszi fel az ismeretlen számot látva.
- Halló!
- Szia, Billy, itt Bella.
- Áh, Bella. Gondolom, Jake-t keresed.
- Igen, pontosan. Tudnád adni?
- Nos, most éppen alszik. – Mindketten tudtuk, hogy hazudik, mint annak idején, mikor Jacob kezdett vérfarkassá változni.
- Tudom, hogy ott van. Csak add Jacobot, kérlek!
- Rendben, de most ne zaklasd fel. – Nem értettem, mire gondolt, de mire visszakérdeztem volna, újabb apró recsegéseket hallottam, és már Jacobnál volt a telefon kagylója.
- Bella, hát élsz!
- Persze hogy élek, miért ne élnék? – kérdeztem vissza cinikusan.

Volt egy olyan érzésem, hogy Edwardra gondolt. De nem akartam összeveszni vele, legalábbis nem telefonon keresztül.
- És hogy vagy? Jól érzed magad? Milyen… vele?
- Szuperül. Minden nagyon csodálatos, máris imádom a helyet. Csak ne kellene még síelnem is…
- Bella… mi lesz velünk? – kérdezte, nem is törődve a válaszommal a formális kérdéseire. Félperces néma csend előzte meg a kérdést. Érető, utolsó beszélgetésünk azzal ért véget, hogy megcsókoltam, és rájöttem, hogy valamilyen szinten mégiscsak szeretem őt. De annyira soha, mint Edwardot.
- Mi lenne? Barátok maradunk, mint eddig, nem? Vagy… te mit vártál, mi lesz? – Éreztem a hátamon Edward perzselő pillantását, nem csoda, még mindig zavarta a dolog, hiába mondja, hogy nem, én akkor is átlátok rajta. Ebben sosem tudott nekem hazudni.
- De… ami történt… te és én… - Kezdett nyugtalanná válni a hangja, és az még mindig nem jelentett jót.
- Az megtörtént – fejeztem be vidámnak tűnő hanggal. – Szeretlek, de Edwardot is szeretem. És Edward az, akinek a szerelme nélkül képtelen lennék létezni. Ha nem lehetek vele, akkor én abba bele tudnék halni. Sajnálom, Jake, de én Edwardé vagyok. Értsd meg, kérlek.
- Megpróbálom, mint mondtam, de nem könnyű. Az a vérszopó, és a családja veszélyt jelent rád. Nem nézhetem végig, ahogy te is… azzá válsz!
- Sajnálom, Jake. Késő bánat. Azt hiszem, Edwardnak igaza volt, hiba téged felhívni. Szép napot!
- Szeretlek – mondta, majd lecsapta a kagylót.
- Én is – sóhajtottam, majd nyugtalanul én is letettem. Vettem egy mély levegőt, majd visszafordultam Edward felé.

- Na? – kérdezte szarkasztikus hangon.
- Ne csinálj úgy, mintha nem hallgatóztál volna. Tudom, hogy mindent hallottál, és tudod, hogy mi a helyzet.
- Gyere ide – tárta szét karjait, hogy odamehessek.

Odasétáltam hozzá, és beleültem az ölébe, ő pedig szorosan magához ölelt. Fejemet a vállára hajtottam, és éreztem, ahogy egy hosszú, lassú csókot nyom a fejem tetejére. Mintha csak Jasper is itt lenne – hirtelen megnyugodtam, ahogy magam mellett éreztem Edwardot, és szinte el is felejtettem a beszélgetést Jacobbal.
- Nem szeretnék többé veszekedni veled. Sem… a farkasról, sem bármi másról. És azt sem szeretném, ha rosszul éreznéd magad amiatt a korcs miatt…
- Kérlek, ne hívd őt korcsnak. Van rendes, polgári neve – szakítottam félbe, majd bocsánatkérően néztem rá.
- De… na jó, szóval, nem akarom, hogy szomorú légy. Hívd fel megint, és beszéljétek meg, beszélgessetek rendesen, két Baráthoz méltóan – mondta, kihangsúlyozva a barát szót. – Bízom benned, és bízom az érzéseidben irántam. És tudom, hogy helyesen fogsz cselekedni a jövőben.
- Beszéltél Alice-szel – csúszott ki a számon.

Honnan tudja mindig előre, hogy mikor kell a segítségéért fordulni? Egymásra mosolyogtunk, majd elindultam a telefonhoz – ismét. Újratárcsáztam Jacob számát, alig csörgött ki, máris felvette, mintha már várta volna a hívást.
- Mit akarsz már megint, Bella? Meggondoltad magad?
- Bocsánatot szeretnék kérni az előzőért. Nem akarok veszekedni veled sem, és Edwarddal sem, Jake. De értsd meg, hogy szeretem Őt, és ezen senki és semmi nem változtathat. Még te sem, vagy a farkasok sem. Próbáld meg elfogadni, kérlek. Ha a Volturi nem állított meg, akkor ti sem fogtok.
- Minden maradék erőmmel ezen vagyok, de nehéz, Bella, nagyon, az a vérszopó nagyon, nagyon veszélyes. Mindegyik az. Vigyázz magadra, kérlek!
- Nem fog bántani. – Mindhármunknak szólt a mondat. Én tudtam, hogy nem fog bántani, nem bír, mert szeret engem. De Jacob is és Edward is kételkedett ebben, biztos vagyok benne…

De nekem lesz igazam. Ebben is teljes mértékig biztos voltam…

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints