Magamban sokadszorra hálát adok, amiért Bella kórházi szobájának nincs ablaka. Odakint nyilván hétágra süt a nap – ha ezek a fénypászmák ide is bejuthatnának, nem lehetnék vele. Ő valószínűleg sajnálja ezt, hiszen olyan régen nem lehetett része a phoenixi napsütésben…
És nem is lesz, mert engem választott helyette… Engem! Visszajön velem Forksba. Hihetetlen, és mégis… semmivel sem tudna ennél boldogabbá tenni. Élénken figyel, nem süpped a sokakra jellemző kórházi depresszióba, és a panaszkodásra sem szokott rá, sőt, szerintem sokkal kevesebb fájdalomcsillapítót kap, mint kellene. Megrándul az arca minden mozdulatra, amit meggondolatlanul tesz, de a mozdulatlanságba nem nyugszik bele. Igaz, ami igaz, már hozzászokhatna az efféle szituációkhoz, hiszen elég gyakran van bennük része… Ő meg a baleseti sebészet gyakran találkoznak. Én viszont azon igyekszem, hogy ezeket a kellemetlen körülményeket elfeledtessem vele. Jelen pillanatban - úgy tűnik, sikerrel.

- Legyél már egy kicsit türelmesebb! – szólok rá halkan nevetve. Olyan gyerekes tud lenni néha! Mint most is. Ajkát kissé lebiggyeszti, duzzogva bámul rám. Ugyanis kezemben egy szépen csomagolt dobozzal érkeztem, és azóta sem mutattam meg, mit rejtegetek. Elégedetlenségét látva (sokadszorra) hozzáteszem olyan halkan, hogy csak ő hallja. – Hadd menjen el az ápolónő.
- Vagy fél órája ezt mondogatod! – kel ki magából, de ő is suttogva. Tanulékony, mint mindig. – És mikor fog már elmenni?

Felkuncogok megint. Korábban Bella sziklaszilárdan leszögezte: csak azért sürget, hogy kiderüljön végre, miért fog velem irgalmatlanul összeveszni, mert hiszen hogy merészelek ajándékot venni neki? Nem vagyok benne biztos, hogy ezt komolyan gondolta-e, és ez nyugtalanít. Újra meg újra azon kapom magam, sóhajtva kívánom, bárcsak hallanám a gondolatait. Miért rossz az, hogy szeretnék törődni vele? Az emberek örülni szoktak, ha kedveskednek nekik, nem? Akkor miért, miért kell neki ebben is kivételnek lennie? De erről mindenképpen le kell szoknia. Végtére úriember volnék, vagy micsoda. A hölgyeknek alapvetően kijár a tisztelet, hódolat, figyelmesség. Neki pedig százszor inkább, mint akárki másnak. Hiszen bárki másnál szebb, jobb, szeretetreméltóbb, csábítóbb… És meg is fogja kapni, ami jár, tőlem mindenképpen. Azt is megszokta már, hogy kinyitom előtte az ajtókat, remélhetőleg ez sem fog fennakadást okozni.
Ódivatú lennék? Aligha hiszem, hogy ez a gondolkodásmód ne illene manapság is. Elég baj az, hogy kiment a divatból.

- Ne aggódj, már visszaszámol, mikor mehet végre. Randira siet – kacsintok Bellára. Bevallom, én is türelmetlenül várom, hogy végre kibontsa a dobozt, kíváncsi vagyok a reakciójára… Kétségtelenül én jobban rejtem ezt a várakozást. – Közvetítsek neked esetleg?
- Asszem, kibírom nélküle – morog életem értelme. – Komolyan, Edward, ez mire jó?
- Micsoda?
- Tudod te nagyon jól! – Hihetetlenül aranyos ilyenkor, mint egy fújtató kismacska, aki máris tigrisnek képzeli magát. Nem tudom megállni nevetés nélkül. Bella, ez a törékeny lány, akiért folyton úgy aggódom, mint még soha senkiért, amint veszélyes lehetne – ez az elképzelés jókedvvel ingerli a torkom. Ő persze nem örül, hogy nevetek rajta, aztán valamiért mégis elmosolyodik.

- Most megint olyan vidám vagy. Felszabadult – kezd bele valami teljesen másba, félresöpörve eddigi témánkat. – Múltkor, amikor ilyennek láttalak, azt mondtad: az akarat győzelme az ösztönök fölött. És most mi is az oka?
Elkomolyodom. Persze, illene válaszolnom, de a kérdés összetettebb, mintsem hogy kapásból felelhessek.
- A szemed sötét, hamarosan vadásznod kell, de ugyanakkor… csillogóbb, mint máskor – folytatja az elemzésemet. Jóváhagyást várva pillant rám, igaza van-e.

Lassan kezdek beszélni; megérdemli az őszinteségemet.
- Hm… Talán azért tűnök felszabadultnak, mert boldog vagyok. Mert jól vagy, vagy legalábbis… - egy fintorral pillantok a gipszére és a testét fedő egyéb kötésekre -, jól leszel, és ennek örülök, meg… mert tudom, hogy visszajössz Forksba. Bár ezzel valószínűleg másodszor követed el életed legnagyobb hibáját! – figyelmeztetem, ám kezdek rájönni, hiába. Mintha a falnak beszélnék, egyáltalán nem érdekli a saját biztonsága. – De boldoggá tesz, hogy velem leszel. Ami pedig a csillogást illeti…

A nővér felé fordulok, aki szinte futva indul el a helyéről. Bella követi a pillantásom, mosoly lopódzik a szája sarkába. Tudja már, hogy végre kibonthatja az ajándékát. Ugyanakkor a tekintete aggódó. Miért aggódik? Csak nem hiszi azt, hogy… nem is tudom… talán attól tart, hogy veszélyes dolgot kap tőlem? Vagy micsoda? Érthetetlen ez a lány…
- Nos, az valószínűleg a kíváncsiság csillogása. Remélem, sikerül neked örömet szereznem.

Óvatosan az ölébe rakom a dobozt.
- Ez nehéz! – szalad ki a száján gyanakodva.
- Tényleg? – pislogok rá ártatlanul, kicsit lehajtott fejjel lesek ki rá a félig lehunyt szempilláim mögül. Élvezem, hogy elakad a lélegzete, fékevesztett kalapálásba kezd a szíve és elpirul. Hihetetlen még mindig, hogy ezt a hatást éppen én váltom ki belőle… (Ugyanakkor örülök, hogy már nem pittyeg rajta az EKG. Nem hiányzik, hogy lélekszakadva berohanjon egy nővér ellenőrizni, mitől akadnak ki a gépek.) Enyhén remegő kézzel fog hozzá a csomagolás bontogatásához, lassú, megfontolt mozdulatokkal. Hamarosan már a dobozba kukucskál.

- Ó! - szakad ki belőle a meglepett, félhangos kiáltás. – Edward, ez… ez igazán… hű… nem kellett volna!
Segítek neki: a dobozból egy kicsi, de csúcsminőségű CD-lejátszó kerül elő. Fülhallgatót is szereztem be hozzá, de azt egyelőre nem veszem elő.
- Igenis kellett, ne legyél buta, Bella! Nem szeretném, ha unatkoznál itt… Renée elhozta azokat a CD-idet, amiket otthon hagytál, mielőtt Forksba költöztél volna, de van rajta rádió is, ha azt szeretnél hallgatni.
- De ez biztosan nagyon drága volt! – akadékoskodik még mindig. Sóhajtok, égre emelem a tekintetem, hogy érzékeltessem, micsoda ostobaságot beszél.
- Ez a legkevesebb – felelem semleges hangon. Nem értem, hogy ez miért probléma neki. Egyáltalán, számít valamit? Az égvilágon semmit… ámulva forgatja a kezei között az ezüstszínű ketyerét, és a szemében a gyanakvást lassan felváltja az öröm. Hangosan kifújom a levegőt – észre sem vettem, hogy visszatartottam, amíg az ítéletére vártam.

- Kipróbáljuk? – immár lelkesedik az ötletért.
- A tiéd, Bella. Miért ne próbálnánk ki? – A lábamnál lévő hátizsákból kiveszek egy maroknyi fényes korongot. – Válassz valamit – javaslom, ő pedig találomra rábök az egyikre. A többit az ágya melletti kis szekrényre teszem. A kezemben maradó CD-re csak egy szót írt: Mix. Ezt hallva elfintorodik.
- Szeretnél másikat? – kérdezek rá gyorsan, mire a fejét rázza, és halkan felszisszen a mozdulat keltette fájdalomtól. Azonnal közelebb hajolok, de megnyugtatásomra máris mosolyog rám.
- Tudod, ezt valamikor régen az egyik itteni barátnőmmel állítottuk össze. Néhány szám, amiket akkor nagyon szerettünk. Nem is emlékszem már, pontosan melyikek. Azt hiszem, metálosok vannak rajta főleg… de lássuk! Most én lehetek kíváncsi a reakciódra.
Visszavigyorgok rá.
- Aligha hiszem, hogy zenében meg tudsz engem lepni, Bella! – figyelmeztetem játékosan, aztán bedugom a lejátszót a konnektorba, majd berakom a lemezt.

- Hány perces körülbelül?
- Nem tudom… gondolom egy óra.
- Akkor szerintem pont lesz időnk végighallgatni. – Kérdőn tekint rám, folytatom. – Körülbelül annyi időbe telik a váltás ápolónőnek, mire ideáig elér a betegek ellenőrzéséből. A te szobád az utolsó.
Felsóhajt – kíváncsi lennék rá, miért. Talán meglepte, hogy megfigyeltem az itteni időbeosztást? Aligha… Különben is, szükségem volt erre, hogy időnként mindenkinek eljátsszam, hogy elaludtam, miközben Bella ébredését vártuk. Azért ha napokig talpon maradtam volna, az még a kevésbé sasszeműeknek is szemet szúrhatna. És ezen szituációban a szemem alatti sötét karikák is kapóra jöttek.

- Érdekes óra lesz – jegyzi meg Bella izgatottan.
- Az biztos.
Lenyomom az indítógombot, aztán mozdulatlanságba dermedve várom, hogy felcsendüljenek az első hangok.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.