A hétvégét a szobám négy fala között töltöttem, az ablaknál ülve. A nap sugarai gyengéden melengették jég hideg arcom. Éreztem, ahogy magamba szívom a melegséget és feltöltődöm vele. A felkelő nap első sugaraitól bőröm a megszokott módon szikrázott. Mintha apró gyémántok vernék vissza a fényt.
A következő percben felhők takarták el a számomra éltető energiát nyújtó égi testet. Erős dörömbölésre lettem figyelmes az ajtó felől.
-Isabella Swan! Elég legyen a duzzogásból, ideje felkelni. Kérlek, nyisd ki az ajtót.
Nemet akartam mondani, de éhségem helyettem is válaszolt. Szélesre tártam az ajtót és egyenesen Vicre vetettem magamat. A ház megremegett, amikor földet értünk az esésből. Hangosan nevettünk majd ismét komoly arckifejezésem lett.
-Éhes vagyok!- Nehezedtem rá Vicre még jobban és fullasztó ölelésben részesítettem.
-Szállj már le rólam te nagy baba!- kuncogott alattam.
-Éhes, éhes, éhes…
-Dr.Cullen hozott neked pár liter vért a kórházból, arra az esetre, ha még nem lennél elég erős ahhoz, hogy vadászhass.
Pillanatokon belül a hűtő előtt álltam, szinte feltéptem az ajtaját. Mohón vetettem magam reggelimre. Gyorsan végeztem vele, persze ez az adag annyira volt elég, hogy a mai napot kibírjam. A naptárra szegeztem tekintetem, hétfő, Május első napja. Majd az órára néztem, 7.30.
-Remélem még csak meg sem fordult a fejedben, hogy nem jössz iskolába!
Lemondóan sóhajtottam és szobám felé vonszoltam magam. Fekete farmert és egy lila garbót húztam magamra. Hajamat lófarokba kötöttem. Egy utolsó pillantás a tükörben és kész is voltam. Táskámmal a vállamon lépkedtem a lépcső utolsó fokain.
Vic mint mindig öröm teljesen szökdelt mellettem az iskola felé. De az engem körül vevő depressziós hangulat felkeltette a figyelmét.
-Bella ne csináld már! Lehet, hogy nem is fogtok találkozni!
-Tudom, de akkor sem vagyok valami nyugodt.
Az út hátra lévő részét szótlanul tettük meg. Az iskola parkolójába érve, észrevétlenül mértem fel a körülöttem elhaladó autókat és a már leparkoltakat is. Sem ezüst Volvo, sem bronz vörös haj, Görög Isten egy se. Tehát ma még nem jöttek, ez jó hír.
Megkönnyebbülten intettem búcsút Victoriának és indultam a hármas épület felé.
Spanyol volt az első órám, természetesen tesztet írattak velünk. Könnyűnek találtam, fél évszázad alatt anyanyelvi szinten beszéltem a nyelvet.
A nap első része egy szempillantás alatt repült el. A csengő zúgó hangjára, életre kelt az iskola.
A folyósón végig haladva - sosem láttam még ilyennek a sulit. – izgatott diák sereglettel találtam magam szemben. Valamit fecsegtek az ügyintéző irodáról meg az évfolyamokról.
Nem is értettem miről beszélnek. Vállat vonva haladtam el mellettük a menza felé.
Az ebédlőben sem volt más a helyzet. Az asztalok között cikáztak az emberek, hangosan nevetgéltek és néhány lány közben néha el is pirult. Mi a fene? Gondoltam magamban.
Vic még sehol, egyedül foglaltam el megszokott helyünket. Nem kellett sokat várnom mire meg érkezett, ugyanolyan arckifejezéssel, mint én az előbb.
-Itt meg mi történt? Lemaradtam tán valamiről? – értetlenül bambulta körbe az ebédlőt majd ismét rám nézett.
-Fogalmam sincs, mi folyik itt. Kiléptem az teremből és már minden ilyen volt.
-Majdnem olyan, mint amikor mi jöttünk először! Emlékszel!?
Felelevenedtek az emlékek, szétáradtak elmémben. Mennyi időmbe telt mire levakartam magamról a Newton ikreket. Túlságosan is hasonlítottak az apjukra.
-Persze, hogy emlékszem! Ki tudná elfelejteni.
Összemosolyogtunk majd az „ebédünk” befejezése után pille könnyedséggel sétáltunk ki a menza épületéből.
Testnevelés, a kedvenceim közé tartozott ez a tantárgy. Habár már nem voltam olyan esetlen, ha játék közben labdához kellett érnem, de azért nem kockáztattam és olyan posztot foglaltam el ahol nem kell aktívan részt vennem az órán.
AZ öltözőben ismételten izgalom volt a levegőben. Kissé idegesített ez az egész. Sok figyelmet nem fordítva a vihorászó lányoknak magam körül átöltöztem és elhagytam a tornaterem öltözőjét. Az udvaron is állt a bál, fülig érő mosollyal cseverészett mindenki.
Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Most már igazán tudnom kellett mi z ördög történik ebben az átkozott iskolában.
Fújtatva dühömtől végig siettem a labirintusszerű folyósokon az ügyintéző iroda felé.
Messze jártam még a céltól, de az egyik sarkon befordulva valami nagy és masszív dologba ütköztem. Hátamra estem, szinte visszapattantam róla. Könyveim szanaszét repültek a levegőben. Halk nevetést hallottam magam körül. Az én türelmem is véges. Káromkodni kezdtem volna mikor kinyitottam szemem és Emmettet pillantottam meg, széles vigyorral az arcán.
-Azt hittem csak az iskola nem változott, de látom az ügyetlen diákok is ugyanazok maradtak.
Udvariasan felsegített fekvő pozíciómból. Rosalie segített összeszedni a könyveimet.
-Nagyon vicces! Csak figyelmetlen voltam!
Erre még nagyobb hahotázás volt a válasz, mondhatom önbizalom növelő.
A távolban Alice és Jasper közeledett, és akire nem számítottam mögöttük jött. Edward lesütött szemekkel lépkedett.
Alice a nyakamba ugrott, amitől megint csak a földön kötöttem ki. Emmett nem bírta vissza tartani, olyan hangosan nevetett, hogy az egyik teremből kiszólt a tanár, lehetnénk csendesebbek. Edward felfigyelt előbbi kis akciónkra, éreztem magamon a tekintetét.
-Én is örülök neked Alice! Kérlek, mássz le rólam.
Rosalie próbálta Emmettet csitítgatni, kisebb nagyobb szerencsével.
-Bella! Most iratkoztunk be, olyan nagyszerű! Edward és én szinte minden órádon ott leszünk.
Láttam az arcán, hogy már átkozta magát, amiért kifecsegte.
-Hát ez nagyszerű!- próbáltam magamból kipréselni egy mosolyt, elég furcsára sikerült.
Edward szótlanul a falnak háttal támaszkodva kémlelte arcomat, amire nem tudtam mit reagálni, amilyen gyorsan csak tudtam feltápászkodtam a földről. Próbáltam nem a szemeibe nézni. Jasper viszont még Edwardnál is intenzívebben bámult.
-Miért nem érzel semmit?
Meghökkentett a kérdése, majd rájöttem mire gondol. Feledékenységem határtalan, Emmettnek ismét igaza volt. Nem sokat változtam.
Homlokomhoz kaptam és zavaromban elnevettem magam. Ha tudnék, most biztosan elvörösödnék.
-Bocsánat, néha elfelejtem „kikapcsolni”! Máskor szólj, ha kellemetlen, Vic is mindig megdorgál miatta. - éreztem amint a név hallatán összerezzennek.
-Nem semmi gond, csak furcsa volt! Azt hittem velem van a baj.
Egyre jobban zavarba jöttem, kifogytam a szavakból. Fogalmam sem volt mit mondhatnék. Kérdezzem meg őket milyen volt az ötven éves kis nyaralásuk? Na persze, csak az kéne. Rosalie már szólni akart, amikor a semmiből Vic termett mögöttem. Nagy kő esett le a szívemről, inkább szila, mint kő.
-Hé kölykök! Mi a helyzet?
Kedvesen mosolygott rájuk, amit ha jól sejtem sehová sem tudtak tenni.
Megfogtam Vic kezét és gyengéden, de figyelmeztetésszerűen megszorítottam.
-Azt hiszem nekünk most indulnunk kéne!
-Ne vigyünk el? Két kocsival jöttünk, Edwardnál még van hely.
Eléggé fájdalmas képet vághattam, mert amint kimondták rögtön vissza is akarták szívni.
Leültem egy padra Viccel szinkronban és cipőmet kezdtem lehámozni magamról. Döbbenten nézték végig a rítust.
-Ti meg mit csináltok?
-Gyalog szoktunk közlekedni a városban. Mezítláb kényelmesebb az erdőben.
Utoljára feléjük néztem és intettem egyet. Ezzel egy időben szúró érzést éreztem a szememben. A lencsém a legjobbkor csúszott félre. Vic mit sem törődve emelte meg arcom és könnyed mozdulattal szedte ki őket.
Vöröses szemeim megvillantak a sötét folyosó falai között. Cullenék nem akartak hinni a szemüknek. A hely és az idő viszont nem volt alkalmas a magyarázat számára. Felnézve rájuk vettem tudomásul lehet nem is kíváncsiak a magyarázatra. Hátat fordítottam nekik és a Vic arcából sugárzó megértés és szeretet megnyugtatott. Olyan sebességgel robogtunk el az iskola területéről mintha mi lennénk a préda és a vadászok épp minket üldöznek.
Szomorú tudattal töltött el, hogy azt feltételezték rólam ártatlan embereket ölök. Hát ennyire ismernek csak?
Haza érve semmi kedvem sem volt akármit is csinálni. A napok összefolyva követték egymást, a mai is ugyanolyan volt, mint a tegnapi.
-Vic! Ha nem baj kimegyek az erdőbe, reggel óta nem ettem semmit. Éhen halok!
-Menj csak, de vigyázz magadra. Ja és Laurent Szerda környékén haza jön…
Nem vártam meg mondandója végét, bevetettem magam a fenyők sűrű oszlopai közé.
Engedtem tombolni szomjazó ösztöneimet. Az egyik fa tetején üldögélve szippantottam nagyokat a levegőbe. Pár mérföldnyire tőlem szarvas csorda vonult. Őrjöngve törtem utat magamnak az ágak közt.
Kíméletlenül csaptam le az állat seregre. Hat vagy hét szarvas elfogyasztása után csak csendben neki dőltem egy fa törzsének. Sosem tudtam volna emberekre támadni, ezt tudniuk kell. A gyilkosokat nem bűn meggyilkolni. Ez így van és kész.
Gondolataimba merülve mélyedtem el a csillagok tanulmányozásában. Figyelmemet még az sem zavarta meg, hogy valaki mellém kuporodott. Kezeit szorosan körém fonta, arcát pedig vállamra borította. Edward bódító illata körbe lengte a környéket, még is csak akkor vettem őt végre észre mikor megszólalt.
-Tudtam, hogy nem vagy olyan!
A szarvas tetemek körülöttünk hevertek. Gyengéd, mozdulattal a karjaiba emelt, hiányzott már ez az érzés. Kezeimet nyaka köré fontam és szorosan testéhez húztam magam.
Nem volt szükségünk szavakra, éreztük egymás kölcsönös szeretetét.
Szerelmünk mit sem változott, kérdéseim száma viszont egyre csak nőtt a fejemben.
Miért hagyott el? Hol volt eddig? Mit csinált eddig? Miért jött vissza…
Ezer meg ezer kérdés, amikre csak ő adhat választ.
Tökéletesen illettem karjaiba, mint akit bele teremtettek. Hihetetlenül megnyugtató érzés volt a közelében lenni. A közelsége annyi érzést váltott ki belőlem egyszerre, hogy azt szavakkal leírni képtelenség.
Emberi lassúsággal haladtunk keresztül az erdő mélyén, mit sem törődve a naplementével és a kisebb zajokkal magunk körül.
Ha tudtam volna, biztosan magamhoz láncolom olyan erősen kapaszkodtam belé. Minden percben arra gondoltam mikor fog ez az isteni lény megint magamra hagyni és kisétálni az életemből.
Az ő ölelése is erősödött, halkan csengő suttogásának minden szavát magamba ittam.
-Szeretlek!- hangzott el a bűvös szó amelyet már évek óta nem hallottam.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.