Isabella Swan, vagyis már fél éve Isabella Cullen, férjével közös szobájában az ablakra cserélt fal előtt állt. Nézte a kinti tájat, hallgatta az erdő mélyén zúgó folyót, miközben gömbölyödő pocakját simogatta. Igen, terhes volt. Még két hete van hátra a szülésig. Hét hónapja mikor megtudták, hogy gyermeket vár, Edward ragaszkodott hozzá, hogy hozzámenjen feleségül. Azóta átköltözött Cullenékhez, ahol férjével együtt mindenki még a széltől is óvja. Edward sosem hagyja egyedül, ezért a többiek általában nélküle mennek játszani, ha vihar van. Mindenki lesi minden kívánságát. Esme szinte minden órára főz neki valamit. Rosalie is megbékélt vele. Ha nem Edward volt vele, akkor a két lány társaságát élvezte. Még Emmett is állandóan a vicceivel szórakoztatta, vagy épp fordítva: Bella mulatatta őt a folytonos csetléssel-botlással. Jasperrel is nagyon jóban volt, bár a fiú még mindig csak úgy tudott vele egy szobában tartózkodni, ha közben nem vett levegőt.
Megint éles fájdalom nyilallt a hasába. Az utóbbi másfél órába már harmadszor, de eddig nem nagyon törődött vele, hiszen csak pár pillanatig tartottak. Ez azonban nem, ez majdnem két perc elteltével múlt el. Óvatosan az ágyhoz ment, amit még Carlisle vett nekik mielőtt ideköltözött és lefeküdt, derekát párnákkal támasztotta meg.
- Nekem még nem szabad szülnöm – suttogta, miközben összeszorított fogakkal a lepedőbe markolva várta, hogy ez a mindegyiknél erősebb fájás elmúljon.
- Edward – szólt hangosabban maradék erejét összeszedve. Pár másodperc múlva nyílt az ajtó és férje lépett be rajta. Aggódva ült le felesége mellé, látva az milyen állapotban van.
- Mi a baj, kicsim? – simította ki Bella izzadt homlokából a haját.
- Azt hiszem, jön a baba – nyögte két fájás között.
- Mi? Máris? De hát még van két hét.
- De most jön és nem két hét múlva.
- Nyugodj meg, édes – fogta meg a kezét. – Szólok Carlisle-nak és beviszünk a kórházba.
- Jó, csak siess, kérlek – nézett esdeklőn a fiú szemébe. – Ez nagyon fáj. Nem bírom már tovább.
Edward kiment, majd pár perc múlva fogadott szüleivel tért vissza. A nő tudván, hogy milyen érzés szülni bátorító és nyugtató szavakat suttogott a lánynak. Edward a kezét fogta, míg Carlisle megvizsgálta.
- Valóban ki akar bújni onnan a kicsike – mosolygott a férfi.
- Én nem bánom, csak gyorsan tegye – szólt Bella.
- Rendben, akkor most bemegyünk a kórházba – előkapta mobilját a zsebéből. – Jó napot Dr. Mason, Carlisle vagyok – mondta, majd elhallgatott. Valószínűleg a vonal túlsó felén lévő beszélt.
- Nem, nincs semmi komoly. Bella szülni fog – megint csönd lett. – Jó, mire maga előkészíti a szülőszobát, addigra mi is beérünk vele. Köszönöm. Viszhall.

Bella alig húsz perc múlva már zöld köpenybe öltöztetve feküdt a szobában, ahol gyermeke világra fog jönni. Közös döntés alapján Carlisle lesz bent vele, mivel Edward nem volt benne biztos, hogy vissza tudja fogni magát, ha megérzi Bella vérének illatát.
Már legalább három órája bent voltak és a baba még mindig nem akart megszületni, ellenben Bella már nagyon elfáradt. Úgy érezte mindjárt szétszakad, hogy arra sincs energiája, hogy még egyet nyomjon.
- Edward… szeretlek – mondta maradék erejével.
- Megállt a szíve! – szólt Jackie, az ápolónő egy monitorra mutatva, melyen egyenes csíkok szaladtak végig és folyamatosan sípoló hangot adott ki.
- Újra kell éleszteni! – mondta Carlisle idegesen.
- Nem lehet! – kezdte Dr. Mason. – Csrlisle, döntened kell. Vagy a baba él, vagy Bella.
- Mi? Döntenem? Miért?
- Ha most császármetszéssel kivesszük a babát, akkor ő még élhet, viszont Bellának már késő lesz a szíve újraindításához. De ha Bellát élesztjük újra, ami nem biztos, hogy sikerül, akkor akár mind a ketten meghalhatnak. Dönts! A fiad felesége éljen, vagy a gyermeke – közölte kíméletlenül a másik orvos.
- A baba – mondta a férfi elcsukló hangon, majd a lány arcához hajolt. – Bocsáss meg, kérlek, drága Bella. Tudom, hogy te is ezt választottad volna, de azt is tudom, hogy ezért a döntésemért még Edward nagyon dühös lesz rám. Sajnálom. Mi örökké emlékezni fogunk rád és mindig szeretni fogunk.
Carlisle egy kósza könnycseppet törölt le arcáról, mikor gyereksírást hallott. Elfordult Bellától és látta, hogy Dr. Mason egy kisbabát ad Jackie-nek.
- Gyönyörű, egészséges kislány – szólalt meg halkan, majd kiment a szobából.
Jackie megfürdette a babát, felöltöztette és egy takaróba csavarta. Átadta Carlisle-nak, majd ő is távozott. A férfi odavitte a kislányt Bellához.
- Bella, nagyon szép lányotok született. A szeme olyan, mint a tiéd, de a haja az olyan bronzvörös és kócos, mint Edwardnak. Most megyek, megmutatom a többieknek is. Már biztos nagyon kíváncsiak rá és azt is el kell nekik mondanom, hogy meghaltál. Még egyszer kérlek, bocsáss meg nekem.

Edward, családja többi tagjával együtt várta, hogy valaki végre mondjon nekik valamit. Több mint három órás várakozás után Dr. Mason jött ki a szobából.
- Dr. Mason, hogy vannak? – rohant oda hozzá Edward emberi tempóban.
- Nemsokára jön édesapád, ő majd mindent elmond – mondta és elment.
Tíz perc múlva Carlisle lépett ki a szobából karján egy takaróba bugyolált babával.
- Edward – szólalt meg halkan, miközben igyekezett fogadott fia elől elrejteni a gondolatait. – Kislány lett – adta át neki a kis csöppséget. A fiatal férfi óvatosan megfogta lányát, míg mellette testvérei gyönyörködtek annak szépségében.
- Szia, manócska – cirógatta meg az arcát, mire ő rámosolygott. Edward apjára nézett, próbált valamit kiolvasni gondolataiból, de ő erősen az esti vadászatra koncentrált, és ez nagyon megrémisztette. – Hogy van Bella?
- Edward – szólt halkan lehajtott fejjel. – Bella…
- Mi van vele? – kérdezett vissza ijedten, majd a kislányt átadta Esmének.
- Bella… meghalt.
- Ez nem lehet igaz – nyögte nagy nehezen és egy könnycsepp gördült le tökéletes arcán. Alice és Rosalie sírva fordultak Jasperhez és Emmetthez, akik óvón ölelték magukhoz kedvesüket.
- Mi történt? – kérdezte Esme homályos tekintettel.
- A szülés során az erőlködéstől az agyában egy ér elpattant. Ezt szinte lehetetlen észrevenni. Leállt a szíve.
- Miért nem élesztettétek újra! – csattant fel Edward, mire lánya sírni kezdett. Átvette Esmétől, gyengéden magához szorította és a Bellának írt dalt kezdte dúdolni neki.
- Hidd el Edward, én is ezt akartam, viszont akkor most lehet, hogy egyikük sem élne.
- Nem lehetett volna mind a kettőt megmenteni? – suttogta a fiú, mivel a kislány elaludt a mellkasán.
- Nem. Ha Bellát mentjük meg a gyerek nem éli túl. De Bellát nem is biztos, hogy sikerült volna megmenteni.
- Bemehetek hozzá? Szeretném még egyszer, utoljára látni.
- Rendben. De talán először adj egy nevet a lányodnak.
- Jó. Legyen, Isabella Mary Cullen, az anyja után.
- Biztos, hogy jó ötlet ez?
- Igen, de soha senki nem hívhatja Bellának.
- Akkor mégis, hogyan? – kérdezett vissza Emmett.
- Ő mindig csak Isa lesz – magyarázta Edward, miközben átadta a kislányt Rose-nak. Bement Bellához, az ágy mellé húzott egy széket és leült rá. Megfogta halott felesége kezét és az arcához emelte. Hidegebb volt, mint szokott, de még így is melegebb, mint egy vámpír bőre. Tenyerét a szájához szorította és egy apró csókot nyomott rá. Megsimogatta a fiatal lány arcát, úgy suttogott neki.
- Bella! Miért hagytál magamra? Miért tetted ezt velem? Te voltál az életem értelme. Emberi és vámpír létem egyetlen szerelme. Sosem fogok mást szeretni. Emlékszel? Azt ígértem neked, hogy ha megszületik a baba, akkor átváltoztatlak. És most már ez is késő, ahhoz, hogy velem legyél. Pedig az volt minden vágyad, hogy örökké együtt legyünk. Mindig attól féltél, hogy egyszer elhagylak, már nem foglak szeretni. Ez sosem történt volna meg. Részemről. De most mégis te szegted meg a nekem tett ígéreted. Elhagytál. Miattad erős voltam és vissza tudtam fogni a bennem lakozó szörnyet. Még most is, hogy halott vagy, így is rettentően csábító a véred illata. Teljesítem neked, Bella, amiben megegyeztünk.
Edward lassan felállt, majd Bella nyakához érintette hideg ajkait. Ám most nem csak megcsókolta, hanem meg is harapta. Épp, hogy megízlelte felesége vérét már érezte is, hogy nem ugyanolyan édes, mint mikor James mérgétől próbálta megmenteni. Egy halott vérét itta, aki ráadásul az az ember, akit mindennél jobban szeretett ezen a világon. Felegyenesedett és egy apró csókot adott Bella szájára.
- És akkor az oroszlán elbúcsúzott a báránytól. Szeretlek, Bella. Mindig szeretni foglak – mondta, majd megfordult és elindult az ajtó felé.
Így viszont már nem láthatta, hogy Bella kinyitotta a szemeit.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.