14. fejezet – Csobbanás és csillogás


A félkör alakú part felső csücskén telepedtünk le, szoros közelségben a másik kettő, akkor már javában pancsoló pár cókmókja mellett. A fövenynek ezen a magasabban fekvő részén dúsan zöldellt a fű, s a fényes levelű bokrokkal borított, lépcsőzetes sziklafallal a háttérben, ami ölelő bal karként déli irányból zárta el a partot, olyan ideális napozó- és kilátóhelyet kínált, aminél szebbet még egy trópusi paradicsomban sem lehetett volna találni.

Az ég kápráztatóan kék volt felettünk, makulátlan és barnulást ígérő. A nap ezer ággal folyatta aranyló fényeit, hívogató türkizkékre melegítve sugaraival az óceán megszokott acélszürke ridegségét.

- Na, mi lesz, csobbanunk? – Jacob már türelmetlenül toporgott mellettem, szemlátomást égett a vágytól, hogy csatlakozzon hancúrozó társaihoz.

- Menj csak előre – biztattam. – Én még szétterítem a pokrócomat, és át is öltöznék, mert… – végigmutattam hosszú ruházatomon – így aligha lenne kényelmes az úszás.

- Rendben van – felelte rövid töprengés után, s anélkül, hogy tovább nyúzott volna, lobogó hajjal eliramodott a többiek felé.

Persze a kifogásom csak felerészt állta meg a helyét. A pokrócot ugyan még le kellett terítenem, ám a fürdőruha már réges rég rajtam volt. Mit rajtam volt!? Nem kevesebb, mint kerek hatvan, frusztrációval teli percet töltöttem a kiválasztásával, képtelenül arra, hogy eldöntsem, melyik fazon és melyik szín lenne a leginkább megfelelő erre a speciális alkalomra.

A saját védelmemben rögtön fel kell hoznom, hogy nem a hiúság indítatott erre az amúgy végtelenül kicsinyesnek tűnő cselekedetre. Egyszerűen csak arról volt szó, hogy ebben az új formában, amibe a testem oly rövid idő leforgása alatt kényszerítette magát, nem találtam megszokott önmagamat, s bármit húztam fel rá, bármibe préseltem bele, mindenben és mindenhogy idegenül hatott, a legkisebb részletében sem emlékeztetve régi félmeztelen (vagy éppen tök pucér) kislány-énem látványára.

Szívem szerint egy nyakig érő úszódresszben jöttem volna le a partra, vagy még inkább egy hermetikusan zárt búvár kezeslábasban – ami minden valószínűség szerint igen nagy derültségre adott volna okot a többiek körében. Ugyanakkor – s ezt nem szégyellem bevallani – zsendülő női önérzetemnek se sokat használt volna a szemérmes változat, hiszen végre eljött a várva várt idő, és nekem már volt mit megmutatnom.

Egy kétrészes, pántokból illékonyan összefércelt bikini lehetett volna a másik véglet, ami a maga módján botrányosan jól állt, és a szobám kényelmes magányában úgy fél percig még használható ötletnek is tűnt, ám elég volt egyetlen józanabb pillanat, és tudtam, hogy képtelen lennék nyilvánosan is viselni.

Maradt hát a kényelmes középút: egy önmagát egyrészesnek álcázó, ám valójában a hasi és háti oldalon rafinált rombuszmintákkal és pántokkal összekapaszkodó kétrészes fürdőruha, aminek bronzbarna színe a bőrömön kicsit erősen hatott ugyan, ám a hajam árnyalatával remekül összepasszolt.

Tudtam, hogy a végeredménynél jobbat ilyen rövid idő alatt keresve sem találhattam volna, mégis szörnyű szívdobogással és levetkőztetett testem minden csupasz porcikájának a teljes tudatában lépkedtem le a homokos partra. A lábam már a hullámnyalta vizes részt taposta, amikor feltűnt, hogy odabent abbamaradt a veszett csapkodás és sikítozás.

Felkaptam lesütött pillantásomat, és öt pár döbbenten kimeredő pupillával találtam magam szemközt.

- Nessie, te… te nem már csillogsz! – Kim tátva maradt szájjal küzdötte ki magát a hullámok közül, hogy alaposabban is szemügyre vehessen. – Ez hogy lehet? Hisz süt a nap… nem értem.

- Ja, tényleg fura téged így látni – csatlakozott hozzá Jared is. Aztán elnevette magát. – Oda a diszkógömb fíling. De sebaj, legalább nyugtunk lesz a halaktól, mert amíg csillogtál, irtóra haraptak rád.

- Én akkor sem értem – makacskodott tovább Kim; az ujjai kíváncsian futkároztak a felkaromon. – Mitől változott meg így a bőröd?

- Én… nem tudom biztosan – feleltem félszegen; éreztem, hogy Jacob, bár szobormerev és villámsújtottan néma, árgus szemekkel közben nagyon is figyel, sőt az arcán döbbenetről árulkodó elámult kifejezés tünedezik fel apránként, mintha egyáltalán nem tetszene neki a látvány. – Talán a sok egyenlítőkörnyéki napsütés tehet róla, mintha a tartós napozás kifakított volna. Vagy valami ilyesmi.

Kim mosolyogva megvonta vállát; szemlátomást beérte ezzel a suta válasszal.

- Mindegy. Szerintem jól nézel ki, és így legalább mások előtt is mutatkozhatsz a napfényben. Gyere – azzal húzni kezdett befelé, s én nagyokat sziszegve követtem őt a hideg vízbe.

Az indulatok persze rögtön elszabadultak, és gejzírszerű, eszeveszett fröcskölés vette kezdetét, amint tűzvonalba értem. Még egy kiadósabb lélegzetet sem tudtam venni, máris fejbúbig merülten a felcsapó habokban, s hogy szó ne érje a ház elejét, én magam is teljes mellszélességgel belefeledkeztem a buliba.

Addig fröcsköltem és spricceltem a többieket, amíg csak szufla maradt bennem, aztán földig lógó nyelvvel kievickéltem a partra, és szétvetett karokkal elheveredtem a vizes homokon. Nem mozdultam, arcomra merevedett vigyorral élveztem a melegen simogató napsütést, és igencsak nehezményeztem, mikor egy kéretlen árnyék kitakarta előlem ezt a jóleső áldást.

- Szóval így állunk – mondta a napfénybitorló, s a sárga ragyogás visszatért. A következő pillanatban már a fülem mellől jött a hang. – Eltűnt a csillogás, s te úgy lihegsz, mintha mérföldeken át zavartak volna. Mi van veled, Nessie? Olyan furcsa ez az egész…

- Én… jól vagyok – feleltem. A szemem fölé ernyőztem a kezem, de a vakító napsütéstől így sem láttam Jacob arcát, csak annyit, hogy az oldalára fordulva fekszik, és a könyökére támaszkodva mered rám; meg hogy szabadon maradt bal keze szórakozottan gereblyézi köztünk a homokot.

- Hát remélem, hogy ez tényleg így van. Mert olyan… te olyan… – nem folytatta. Rövid mocorgás hangját hallottam, s a következő pillanatban egy tűzforró ujj perzselte végig a felkaromat. Hogy leplezzem az egész testemen végigcikázó remegést, a működő egérfogó villámgyorsaságával felkönyököltem, s ezzel kis híján lefejeltem Jacobot, akinek a helyzetét nyilván rosszul mértem be, mert valósággal hátra kellett hőkölnie, hogy kikerülhesse a kobakomat.

- Bocs – szabadkoztam még mindig napfénytől káprázó szemmel. A lábaimat gyorsan magam alá kapva felültem, és sűrű pislogással Jacobra élesítettem a pillantásomat. Ő fájdalmas képpel épp az orrnyergét dörgölte, az arca pedig már-már vörös volt; bűntudattól hajtva rögtön rá is kérdeztem: – Hát mégis eltaláltalak? Ne haragudj, nem volt szándékos.

- Nem, nem – legyintett ő, de a szemkontaktust bőszen kerülte, mintha neheztelne rám valamiért. A példámat követve aztán ő is ülő helyzetbe tornázta magát, és összegörnyedt háttal, két egybekulcsolt karját a térdén pihentetve a távolba meredt.

Gyűlt a csend, gyűlt a lehetőség a beszélgetésre. S én már-már erőt is éreztem hozzá, hogy a ritka nyugis pillanatot kihasználva belevágjak a mesémbe, mikor Jacob a felneszelő vadállat hirtelenségével kiegyenesedett mellettem, és anélkül, hogy hátranézve megbizonyosodott volna gyanújáról, megfellebbezhetetlen bizonysággal azt mondta: – Sam és Emily megérkeztek. Felmegyek segíteni nekik.

A következő másfél órában szépen fokozatosan befutottak a többiek is. Sam és Emily után, akik másfél éves kisfiúkat is magukkal hozták, megérkezett a másik házaspár, Rachel és Paul, őket pedig a Seth, Collin és Brady hármas követte. Embry egyedül és igencsak megviselt ábrázattal állított be, hogy a partra érve első dolga legyen leheveredni, és azonmód mély álomba merülni.

Embryn kívül, aki valószínűleg már azelőtt elaludt, hogysem a köszönésem eljutott volna a füléig, minden újonnan érkezett szentelt egy-két csodálkozó vagy éppen hízelgő szót új, csillogását vesztett bőrömnek – s ez csak az első reakció volt. Mikor azt hitték, nem látom őket, szinte kivétel nélkül mindannyian töprengő arckifejezést öltöttek, és furcsa pillantást vetettek Jacob felé, aki a párszavas érdeklődést leszámítva továbbra is messzemenően közönyösnek, sőt kimondottan flegmának tűnt ezzel az üggyel kapcsolatban.

Nem mondom, hogy nem bolygatott a dolog. Engem olyan jóleső érzéssel töltött el a látványa, olyan szépnek és dekoratívnak találtam napsütötte, vízharmattal lepett testét, hogy bizony sokszor kellett erőszakkal elrántanom a fejem, nehogy rajtakapjon a bámuláson. Női önérzetemet – mely annyira bizonytalan és fejletlen volt még – sértette, hogy nem tudok több figyelmet kiharcolni magamnak. Még annak ellenére is így éreztem, hogy tudtam, a túlzott érdeklődés legalább annyira, ha nem jobban zavarna.

Mégis furcsa csalódottság uralkodott el rajtam. S mikor cirka tíz perccel az utolsóként befutó Embry után megjelent a parton Leah, a maradék önbizalmam is alapjaiban rázkódott meg, s hullott kis híján porba.

- Helló, mindenki! – köszönt ránk, s olyan öntudatos léptekkel gyalogolt be közénk, hogy arra muszáj volt felkapni a fejet. Leah osztatlan figyelmet aratott, és ő ezt roppant mód élvezte. A tekintete egyetlen villanásával mérte fel az egybegyűlteket, s az összesítés után rögvest rám fókuszált. – Helló, kislány – vigyorgott teli szájjal. – És hű, a mindenit, igaz a pletyka, tényleg állatira megváltoztál! – Egészen összeszűkült a szeme, s úgy fürkészett vele, mintha minden apró részletet ki akarna vesézni rajtam.

Végül mégsem szólt semmit. Vett egy lendületes hátraarcot, futtában kibújt hosszú pólójából, és bikinire vetkezve megrohamozta a hullámokat. A fiúk kemény magja azon nyomban követte a példáját, sőt kisvártatva még Jacob is utána csobbant, miután én köszönettel elhárítottam az invitálást.

A napsütötte homokon heverve, hunyorgó szemmel figyeltem a pocskoló társaságot. Úgy tűnt, soha nem fogynak ki a lendületből; szünet nélkül ficánkoltak, fröcsköltek és birkóztak. Meg is fordult a fejemben, hogy mindez talán azért van, mert az utóbbi években túl nyugis volt a környék. Nem tűntek fel újabb vérengző vámpírhordák, nem fenyegetett a veszély, hogy a rezervátumban bárkinek is baja esik, így újabb alakváltók sem csatlakoztak a csapathoz. A falka, ami egykor kétfelé szakadt, ismét egyesült, a hierarchia végérvényesen megszilárdult. Jacob vezéri posztja vitán felül állt, ahogy Leah béta státusza is.

Ők ketten, úgy tűnt, remekül megtalálják a közös hangot. S ahogy ott ültem külön a többiektől, egyre féltékenyebben néztem, milyen fesztelen a viszonyuk, mennyire kötetlenül tudnak egymással bohóckodni. És, ó, istenem, olyan szépek voltak együtt! Két kisportolt, agilis, bronzszínű test, akik végtelenül laza könnyedséggel mozognak a vízben, mintha az lenne a természetes élőközegük.

A szenvtelen szemlélő fájdalmasan ismerte el bennem, hogy Leah pokolian csinos. Nem olyan, mint a férfimagazinok kihajtható középső oldalának bájdús modellje, de bizonyos szempontból legalább annyira érzéki. A teste csupa egészséges vitalitás, melynek minden porcikájából árad a robbanékony erő; az izmai feszesek és elegánsan hosszúak, akár egy gazellának; az arca szép metszésű és gőgösen huncut. És hogy ez mennyire igaz, arról öt perccel később szemtől szembe is meggyőződhettem.

- Hé, kislány, nem bánod? – bökte előre víztől csöpögő állát, és a választ meg sem várva ledőlt mellém a homokra. Fél percig lihegett, aztán alkarra támaszkodott, és lazán elnyúlva bámulni kezdte hátrahagyott társait.

- Nem mintha nem bírnám a srácokkal az iramot – szólt jó hangosan, hogy az érintettek is hallják –, csak néha hagyom őket, hadd higgyék, hogy továbbra is ők a világ urai. – Felém fordult, és rám mosolygott. – Egy rakás beképzelt kölyök! Alaposan a fejükbe szállt a dicsőség, nem gondolod?

Megvontam a vállam. – Nekem mindig ilyennek tűntek. Egy rakás hiperaktív túlhaladott kamasz, akik alapjában véve ártalmatlanok.

Leah szarkasztikus nevetést hallatott.

- Nem vagy te egy kicsit elfogult? Hm… kislány? – Egy villanásnyi ideig Jacobra hunyorított, aztán a tekintetét gyorsan visszakapta rám. – Akkor látnád őket, amikor visszajönnek a hegyekből. A pöffeszkedés majd’ szétveti őket. Na ja, mit tesz egy kis női figyelem…

- Mi? – néztem rá értetlenül. Teljesen elvesztettem a fonalat. – Milyen női figyelem?

Leah meghökkenten hátrakapta a fejét. – Jacob nem mesélte?

- Mit?

- Hát hogy besegítenek Rachel üzletébe. Hogy pesztrálják odafenn a turistákat.

- Ja, hogy az! – Megkönnyebbülten kifújtam a levegőt. – Jacob mesélte, hogy üzlettárs lett. Elmondta, mit várnak tőle…

Leah akkorát horkantott, hogy az orrlyukai is beleremegtek.

- Azt kétlem – prüszkölte nevetéstől fuldokolva. Aztán hozzám hajolt, és bizalmasan lehalkított hangon így folytatta: – Rachel nem csak ügyes üzletasszony, de ravaszul is keveri a lapokat. Feltételezem, Jacob azt már nem említette, hogy a kliensek döntő többsége nőnemű, s hogy ezek a nők számos, jóval nevesebb cég ellenében választják éppen Rachelt, gyakran olyan távoli államokból, hogy a repülőjegy ára meghaladja az üdültetés többi költségét. Van fogalmad róla, mi teszi mégis ellenállhatatlanul vonzóvá a mi kies környékünket? – Hogy támpontot nyújtson, pillantásával a fiúk felé intett. – Bizony! Egy tucat ing nélkül grasszáló, duzzadó izmú bennszülött férfi igen nagy kuriózumot jelent a nyakig gombolt öltönyökhöz szokott női szemnek. És a fiúk – merthogy valamennyien be vannak ám szervezve – nagyon lelkesen vetik magukat a témába!

Vörösödni kezdett a fejem, s ezért csak részben okolhattam a napot.

- Na és aztán? – rántottam meg a vállam, mint akinek hót közömbös a dolog. – Ha ez az ártatlan évődés jót tesz az üzletmenetnek, akkor miért is ne? Rachel jól teszi, hogy minden trükköt bevet!

- Ahogy gondolod… – Leah szórakozottan megingatta a fejét. – Bár arról nem vagyok meggyőződve, hogy minden esetben olyan ártatlan-e ez az évődés, ahogy te hiszed. Sőt, én tudok egy-két konkrét esetről, amikor határozottan nem volt az.

Leah ennyiben hagyta, nem árulta el, kire gondol, s ettől majd’ szétvetett a mardosó kíváncsiság.

- Khm… – köszörültem meg a torkom –, kire gondoltál egész pontosan?

Leah hátrabökte a fejét. – Mit gondolsz, mitől van úgy kiütve Embry? Hát nem attól, hogy tegnap este sokáig tévézett.

Egy darabig elnéztem a szétvetett tagokkal horkoló fiút, aztán visszakaptam pillantásom a tengerre, és az ott lubickolók közül kikerestem a szívemnek legkedvesebbet. Idegen fájdalom kezdte mardosni a gyomromat. És ebben nem a lenyelt tengervíz volt a ludas, de még csak nem is növekvő éhségem. Az érzést, hogy egy savas mocsár van odalent, Leah elgondolkodtató megjegyzései okozták.

Olyan naiv vagyok! – hasított belém a hirtelen felismerés. Hogyan is gondolhatta azt gyermeteg agyam, hogy a világ csak akkora, amennyit látok belőle? Hát persze, hogy van élet a látszat mögött is. Ezek a fiúk itt körülöttem már nem gyerekek; nem csak kézfogásból és holdfényes andalgásból áll számukra a szerelem, a vágyaik épp olyanok, mint a testük: nyersek, érettek és akadályt nem ismerők. A testi szerelem ebben a korban már nem csupán fantázia, hanem kőkemény realitás, ami – Leah szavainak tanúsága szerint legalábbis – mostanában nemigen ütközik gyakorlati akadályba. Egy csokorra való feltűnően vonzó férfipéldány – naná, hogy az ideutazó nők odáig vannak értük!

Egyre csak Jacobon függött a tekintetem, miközben a lelkem mélyén a legkülönfélébb érzelmek vad csatája dúlt. Ő a barátom, fontos tehát a boldogsága. A boldogsága pedig feltételezi test-lelki jóllétét, aminek kiiktathatatlan része a nemi teljesség. Önző dolog lett volna hát a részemről azt kívánni, hogy bárcsak ne vonatkozna rá az a fejtegetés, amit Leah – szerintem igen célzatosan – az előbb a tudomásomra hozott. A gondolat mégis mintha jégcsapot döfött volna a gyomromba. Megmagyarázhatatlan, célját nem ismerő düh korbácsolódott fel bennem, s mikor tízpercnyi tétlen heverészés után Leah elunta magát, s nagy hangon közreadta folytatásra vonatkozó elképzeléseit, én teljes mellszélességgel támogattam az ötletet. Röplabdázzunk!

Legalább lesz kin levezetni az indulataimat. S ha Leah nem húzza be a nyakát időben, úgy vessen magára, én nem fogom kímélni a labdát!

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.