Twilight fic Magyarul a címe: Lenyugvó nap. 13 évvel ezelőtt, mikor Bella megtalálta Edward kedvenc rétjét [New Moon], a Vérfarkasok nem érkeztek meg és Laurent megölte Bellát. De a szerelmük tovább él és Edward kap még egy esélyt, hogy bizonyítson. Hogyan?? Olvasd el...

Újrakezdve!

Mai reggel is átlagosnak indult, kinéztem a szobám ablakán és láttam, hogy a füvet nagy mennyiségű víz fedte. Amúgy is biztos voltam benne, hogy éjszaka esett. Most is lógott az eső lába, hiszen itt Forksban szinte mindennap volt csapadék. Már hetek óta ilyen volt az idő pedig még csak egy hét telt el a szeptemberből, hiányzott a napsütés, hiányzott Malibu. Ezt sohasem vallottam volna, be anyámnak csak fájdalmat okoznák neki. Hiszen már három éve élünk itt anyuval és egyszer sem hallott panaszkodni. Ő itt nőtt fel és nagy szomorúságot okozott neki, hogy abba házba kellet költöznünk, amit egykoron a nagyszüleim laktak.

Az egész négy évvel ezelőtt kezdődött, a nagypapám már betegeskedett és hosszú ideig szenvedett, míg meg nem halt. Akkor nagyon sokat utaztunk le a nagyihoz, de őt a magány kezdte „felemészteni” és váratlanul meghalt. A házat anyu örökölte és leköltöztünk ide, ebbe a rideg kisvárosba. Vele és Spotty nevű retrieverünkkel éltem a mindennapjaim.

Még egy ideig néztem ki az ablakon és tanulmányoztam az erdőt. Végül elindultam a fürdőbe megmosni a fogamat, felöltöztem és a hosszú egyenes csokoládébarna hajamat lazán felkötöttem lófarokba és lementem reggelizni. Finom tojásillat csapta meg az orromat, anyu igazán kitett magáért.

- Jó reggelt! Finom illatokat érzek – mondtam mosolyogva és leültem anyával szemben a székre.
- Szia, szívem! Köszi, ma úgy éreztem kivételt teszek –, széles mosoly volt az arcán.
- Mmm… finom lett – dicsértem a főztjét tudtam jól esik neki.

Gyorsan benyomta a rántottat, kicsit adtam belőle Spottynak is mivel ott nyalta a pofikáját előttem. Megittam a narancslevet, ami ki volt töltve, beraktam a mosogatóba és készültem indulni a suliba.

- Na, én indulok – mondtam anyunak és nyomtam egy puszit az arcára.

Az előszoba felé vettem az irányt, belebújtam a tornacipőmbe, felkaptam a kocsi kulcsot meg a táskám és búcsúzóul nyomta a kutyám orrára egy csókot.

- Aztán legyél jó fiú! – suttogtam a fülébe és kiléptem a hűvös, nyirkos időbe.

A kocsimhoz futottam, hogy minél előbb a melegben lehessek. Gyorsan beültem és feltekertem a fűtést, halk zene szólt a lejátszóban. Beindítottam a motort, ami kicsit hangosan felmordult, majd letolattam az útra és a gumi csikorgott az aszfalton. Mindig kicsit gyorsabban hajtottam, mint kellet volna, de őszintén megvallva imádtam száguldozni, de a kocsim nem mindig bírta a tempót.

Hamar beértem a suliba és leparkoltam a szokásos helyre közel a főbejárathoz. Kiszálltam és bementem órára, ahol már a barátnőm Lauren várt rám. Széles mosollyal köszöntött, én leültem a szokásos helyemre és hátrafordultam hozzá, mivel ő ezen az órán a pasijával ült. Mindenféle dologról elkezdett csacsogni, ami az én szememben jelentéktelennek tűnt, de ő nem hagyott egy kis pihenést nekem.

- Des, figyelsz, te rám egyel talán… - kérdezte kicsit csípősen.
- Mi? Hogy? – kérdeztem zavartan – Jaj, bocsi kicsit elgondolkodtam, mit kérdeztél?
- Mit fogsz kérni szülinapodra? – kérdezte kicsit izgatottan
- Hát… nem gondolkodtam még rajta – válaszoltam őszintén.
- Miért nem kérsz egy nagy bulit?
- Tudod, hogy nem szeretem, ha mindenki körülöttem van és elég lesz nekem az, hogy ti felköszöntötök.
- Én mindig is egy nagy bulira vágytam, de anyuék sosem engedik – mondta szomorúan.
- Biztos egyszer megengedik. És hogy telt a hétvégéd? – kérdeztem, hogy eltereljem rólam a témát.
- Igazán jól. Elmentünk…

Ismét a saját gondolataimba mélyültem és azon gondolkodtam, mit kérjek szülinapomra. Anyagiakban nem volt nehézségünk mindenem megvolt, amire vágytam. Carrie, vagyis az anyám néha túlságosan is elkényeztetett, de azért jólesett. Mim nem volt, vagyis inkább mim volt. Van IPodom, laptopom, menő telefonom, ruháim, cipőim szóval szinte mindenem megvan, amit egy majdnem tizenhét éves lány akar.

- …és képzeld anyuék belementek, hogy Mike-kal együtt menjünk táborozni. Tök jó lesz! – mesélte nekem nagy lelkesedéssel.
- Igen, biztos jól szórakoztok majd – mondtam nem túl sok izgalommal.

És ő tovább beszélt, míg én a saját dolgaimmal voltam elfoglalva. Lo teljesen más volt, mint én. Mind a személyiségünk, mind a külsőnk. Ő kicsit tömzsi, de izmos lány volt, általában mindig a középpontban volt és ragyogóan mosolygott közben jobbra-balra dobálta a hosszú szőke haját és világoskék szemmel csábította a fiúkat. Míg nekem hosszú csokoládébarna hajam és mélybarna a szemem, általában csöndben, mélyen gondolkodtam és ritkán szólaltam meg a társaságban.

- Na, megjött a hárpia – súgta oda nekem Lauren.
- Igen, látom – motyogtam vissza neki.

Ms. Greene volt a spanyoltanárnő, mindenki a háta mögött hárpiának hívta, mivel állandóan zsörtölődött. Az óra gyorsan eltelt én a füzetembe firkálgattam és néha figyeltem is.
Spanyolból kitűnő voltam, de matekról nem tudnám ugyanezt elmondani. Utáltam a tanárt és a tantárgyat is. Most döbbentem rá, hogy a következő órám az lesz, be is pánikoltam.

Sietősen távoztam az osztályból és kiléptem az épületből és elszaladtam a kocsimba a matek jegyzetekért. Kerestem őket, de fogalmam sem volt hova tettem. Négykézláb bemásztam az ülésekhez és a vezetői ülés alatt keresgéltem, mivel néhány dolog leeshetett. Ott sem volt, amint felemeltem a fejem bevágtam jól a kormányba.

- A fenébe! – mormogtam magamba.

Így aztán tovább keresgéltem feltúrtam az egész kocsit, de nem találtam meg. Hova tehettem?! Olyan hülye vagyok, miért nem a táskámba hordom a jegyzeteket. Szomorúan ültem az egyik ülésben és gondolkodtam, akkor megakadt a szemem a kesztyűtartón.

Elkezdtem áttúrni, kipakoltam mindent a vezetői ülésre és átnéztem még egyszer. Végre megvagy! Juhéj! Mindent szépen visszapakoltam, és a csípős szél megcsapta az arcomat. Már végeztem, mikor láttam, hogy az átkozott szél „elvitte” a jegyzeteim.
Nem csöngettek még be?! Remélem nem, mert a tanár megöl. Felkaptam a cuccomat, bezártam a kocsit és elkezdtem a megkeresni a jegyzeteim. Kettő a földön hevert a vízben, lehajoltam értük, de a víz hasznavehetetlené tette. Fölszedtem és dühömben összegyűrtem, a víz csöpögött a kezemből. Elbotorkáltam a legközelebbi padig és lerogytam rá. A cipőmet bámultam, amikor egy hófehér kéz eltakarta előlem. Felnéztem.

- Bocsi, ezek a te jegyzeteid? – kérdezte tőlem egy bronzbarna hajú fiú, finom mosollyal az ajkán.
- Őhm… igen – mondtam elpirulva és elvettem őket. – Köszönöm.
- Szívesen – majd elsétált, de a „megmentőm” után szaladtam.
- Ugye te új vagy itt? – kérdeztem finoman – Én Destiny vagyok.
- Hát, ha úgy vesszük igen. Én Edward Cullen vagyok.
- Honnan költöztél ide? – puhatolóztam tovább.
- Öhm… - kicsit töprengett a válaszon és magas volt, a fejetetején szanaszét meredeztek a bronzbarna tincsek, szeme karamella színű, ajkai csibészes mosolyra húzódtak. A póló, amit viselt márkás lehetett, de kihangsúlyozta az izmos felsőtestét és a fehér bőrét. – Alaszkából.
- Értem. – a válasza tömör volt, de én még mindig el voltam bűvölve.

Ő nem olyan fiú volt, mint a többiek. Különlegesen gyönyörű, az arcvonásai finomak és tiszták. A szemöldöke ráncba szaladt, talán túl feltűnően bámulom. Lesütöttem a szemet és az arcomat elöntötte a pír. Felnéztem és már ott se volt. Képzelődtem? Nem lehet, mivel a jegyzeteim szorongatom. Senki sem volt az udvaron rajtam kívül. Becsöngettek. Rohantam a terembe. Mr. Reed már bent volt a teremben.

- Örülök, hogy megtisztel a jelenlétével Miss Meyer – jegyezte meg csípősen.
- Elnézést! – Leültem a helyemre és akkor vettem csak észre, hogy belül egy lány ül.

Előszedtem a cuccomat és kibámultam az ablakon. Az eső elkezdett szitálni. Éreztem a lány tekintetét rajtam, félve rápillantottam. Elbűvölően szép, de különösen ismerős, alacsonyabb lehetett, mint én és sokkal vékonyabb törékenyebb. Hollófekete haja rövidre nyírt tincsekben meredezett szanaszét, arcvonásai finomak és kicsit hasonlított egy koboldra. *
Karamella színű szeme alatt sötét karikák húzódtak, mely kedvesen méregetett, az arcán széles mosoly terült el.

- Szia, a nevem Alice Cullen! – mutatkozott be udvariasan.
- Szia, én pedig Destiny Meyer vagyok – mondtam félénken.
- Ugye nem gond, hogy ideültem? – kérdezte kedvesen.
- Nem, dehogy is – de, ha baj lenne, akkor sem lenne több szabad hely, tettem hozzá gondolatban.
- Remek.

Nem szóltunk többet egymáshoz. Az óra unalmas volt, mint mindig és egy mukkot sem értettem belőle, ezért a füzetemre firkálgattam. És mélyen gondolkoztam Edward Cullenen. És csak most esett le, Alice Cullen és Edward Cullen. Rokonok. A kíváncsiság marta az oldalam, de nem akartam rossz benyomást kelteni. Végül megtettem.

- Alice… - néztem rá félénken – Lehetne egy kérdésem? – csilingelően nevetni kezdett.
- Persze, mondjad.
- Szóval… te és Edward rokonok vagytok? – lesütöttem a szememet.
- Igen, fogadott testvérek vagyunk öten.
- Öten? – hökkentem meg.
- Igen, van még Edwardon kívül két testvérem is – mondta mosolyogva.
- Értem, és ez mikor történt? – kíváncsiskodtam tovább.
- Már jó régen, nem igazán emlékszünk szüleinkre, mivel korán meghaltak.
- Sajnálom – mondtam és szégyelltem magam, hogy ilyet emlegetek.
- Ne sajnálkozz, nem a te hibád – mondta mosolyogva – De most már vannak rendes szüleink, akik igazán szeretnek minket.
- Mikor költöztetek ide? – kérdeztem.
- Úgy egy három-négy hete, de még a lakást rendezzük be. Tudod régebben itt éltünk, de mivel az apánk orvos, máshol kapott egy jobb ajánlatot és elköltöztünk. Jó ide visszatérni, de szomorú emlékek kötnek ide minket – mondta kicsit csüggedten, arra viszont nem akartam rákérdezni.

Az órának hamarosan vége is lett és szép csendben elpakoltam. El akartam köszönni Alicetől, de ő már kiment. Én is kimentem és körülnéztem nem látom e valahol. Már eléggé messze volt, ezért nem kiáltottam utána.

Egy ismeretlen fiúval volt. Méz szőke haja csak virított a távolból. Egymás kezét fogták, igazán romantikusan. Iszonyatosan ismerősnek tűntek, mintha láttam volna őket valahol, de biztosan nem, hiszen jó régen laktak itt. Elfogott a szédülés és a fejembe is belehasított a fájdalom. Nekidőltem a falnak és lerogytam a földre. Felhúztam a két térdem és a fejem a lábaim közé tettem.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.