„- Bella, tudom, hogy nehéz lesz, és ne borulj ki, könyörgöm, de muszáj lesz beszélned Jacobbel…”

- Nem tudom megtenni – mondtam egy igazi vesztes hangján, a telefont bámulva.
- Hidd el, ha nem lenne muszáj, nem kérnélek meg erre – felelt Edward. Még most is féltékeny volt rá, okkal, de jogtalanul. Nem tudnám elhagyni őt soha, ezt tudnia kell. Bíznia kéne bennem. Viszont szegény Jake, nem tehetem ezt vele. Nem hívhatom az ellenségéhez segítséget kérve tőle, miután ennyi fájdalmat okoztam neki, miután otthagytam őt kínjaiba mártózva.
- Nem – suttogtam remegő hanggal.
- Gyere velem Bella! – szólt Jasper, s bátorítóan kinyújtotta felém a kezét. Szerelmem rögtön hátrafordult hozzá értetlenkedve. Egy percig farkasszemet néztek. Hehe… még sose vettem észre milyen viccesen ellentmondásos egy vámpírra az a kifejezés, hogy „farkasszemet nézni”. Valószínűleg kedvesem kiolvasta testvére gondolataiból, hogy mit tervez. Engem is kíváncsivá tett, de nem változtatott azon a tényen, hogy nem akarom felhívni barátomat, pontosabban a volt barátomat.
- Ne aggódj, nem vagyok szomjas – kacsintott felém gyönyörű arcába hulló, szőke hajtincsei mögül. Nem válaszoltam, csak elindultam utána. Kimentünk sétálni az udvarra. Egy jó darabig némán néztük az elterülő tájat. Végül ő szakította meg a csendet.
- Tudod, nem mindig olyan jó „áldás” más érzéseit befolyásolni – kezdte – Nem csak irányítani tudom, hanem át is érzem őket és hidd el Bella, sok ember él a földön, rengeteg érzéssel. Bonyolult, nehéz érzésekkel. Egy jó ideig nehezemre esett elviselni ezeket a felém áradó, változó hullámokat. Kínoztak. – Egy kis hatásszünetet tartott. Figyelmesen hallgattam minden szavát. Fájdalmas mosoly ült ki istenek által faragott arcára. – Edward se könnyítette meg a helyzetem, és Jacob sem. Amikor Edward elhagyott – megállt egy pillanatra, gondterhelten sóhajtott. – Amikor elhagyott, miattam, mert úgy érezte veszélybe sodor közelségével, el kellett menekülnöm. Nem elég, hogy gyötört a bűntudat, Edward belül összeesett, kettészakadt. Olyan intenzíven szenvedett nélküled. Csak rád gondolt. Nincs szörnyűbb egy összetört, magányos szívnél. Úgy aggódott érted, mint még soha senkiért. Majdnem belehaltam az ő érzéseibe, de ő még mindig állta a sarat. Nehezen viselte, néha napokat töltött el ugyanúgy összegömbölyödve, mozdulatlanul, de kibírta. Érted Bella, csak te voltál az ő reménye, az, hogy te jól vagy – hallgatott el. Magunk elé meredve sétáltunk tovább a birtokon. Szörnyű lehetett. Sohase gondoltam még bele ennyire, hogy milyen lehetett neki az az idő. Végig szeretett, és mégsem jött vissza hozzám, nem leste az álmaimat, nem hallgatózott az ablak alatt.
- Tudom, mit érzel most. Mindkettőjüket szereted, szerelemből, de Edward nélkül nem tudnál élni. Ez megnyugtat, mert nem szeretném, hogy elhagyd őt. Viszont azt is érzem, mennyire fáj, hogy el kell válnod attól az indiántól. Szenvedsz Bella, érzem. Ugyanúgy fáj nekem, mint neked. Szerencsére már rájöttem, hogy úgy tudom elviselni mások lelki állapotát, hogy az elmémmel elválasztom a velem történt dolgokat mások érzelmeitől. – Újabb szünetet tartott. – Sajnos, Jacob kínlódását is át kellett élnem, többször is. Talán az esküvő volt a legrosszabb, mármint ebből a szemszögből. Soha nem volt részem ekkora földön túli bánatban, ekkora erőben, ami végig tartotta őt, a szertartáson. Nem akarom megbántani testvéremet, de ez még nála is rosszabb volt. Próbáltam nyugtatni, örömöt sugározni felé, de gyenge voltam, hatalmába kerített a szomorúság. Éreztem már halált, születést, szerelmet, gyűlöletet, éhséget, szomjúságot, boldogságot, rosszkedvet, izgatottságot, lustaságot, depressziót, de ilyen intenzív borzadályt még sohasem éltem át. A lényeg, hogy most is tudom, mennyire elkeserít az, amit mondtam, de az, hogy nem beszélsz vele, nem megoldás. Mindennél jobban vágyna egyetlen egy szavadra. Bármit megadna azért, hogy legalább csak még egyszer beszélj vele, és őszintén szólva az én véleményem is az, hogy sok dolog van, amit meg kéne vitatnotok, higgadtan és barátságosan – fejezte be. Ezernyi gondolat száguldott rajtam végig. Szegény Jacob, mekkora egy undorító alak vagyok. Csak egy jelentéktelen senki, egy ember, egy átlagos nő vagyok, és ennyi erőszakot és bánatot hozok ebbe a világba.
- Ne gyűlöld magad Bella! Nincs rá okod – szólalt meg Jasper.
- Hogy ne lenne rá okom? Itt minden, ami rossz, az én hibán! A kísértés, James, Victoria, a Volturik, a sok nehézség, ez nem elég indok? – értetlenkedtem.
- Ha mi nem lennénk, ez az egész csak egy mese maradna, semmi több – felelt. Éreztem, ahogy a nyugalom szétáramlik végtagjaimon. Olyan volt, mintha egy adag morfiumot adtak volna be nekem, de tudtam, hogy ez csak Jasper rám gyakorolt hatása.
- Menjünk vissza, a többiek már aggódnak érted. És hívd fel a kis házi állatkánkat – vigyorgott, s elindultunk lassan a ház felé.
- Köszönöm, Jasper. Sokat jelent nekem, hogy elmondtad – vallottam be.
- Semmiség – válaszolt lazán. Furcsa, hogy ilyen őszintén megnyílt előttem, ráadásul kettesbe maradt velem. Biztos nagyon oda kellett figyelnie, nehogy rám vetődjön. Sajnáltam, hogy ekkora fáradtságot jelent neki a közelemben lenni.
- Jasper – fogtam hozzá, picit bizonytalanul.
- Tessék Bella, mondd – fordult felém.
- Öhm, még mindig nehezedre esik velem lenni? – kérdeztem. Mintha a meglepődés szikráját láttam volna felvillanni szemében, majd mosolyra húzódott a szája.
- Mondd, megbízol bennem? – kérdezte játékos hangon. Valahogy erre a reakcióra nem számítottam. Vajon mit akart ez jelenteni, mit akart csinálni? Jasper és a játék? Bevallom, megijedtem.
- Persze – feleltem, de remegő hangom miatt annyira ellentmondásba volt azzal, amit ki akartam vele fejezni, hogy elnevettem magam.
- Tudod, az érzések sokszor fedik a gondolatainkat. Nem kell hazudnod, éreztem, hogy félsz és elbizonytalanodsz, de nem akarsz megbántani, és kíváncsi is vagy. Most meg megijedtél, hogy megsértődök, ráadásul nem értesz engem – nevetett fel most már teljesen szabadon. – Néha, azért jó ez a tehetség, nem igaz? - Úgy érzem, talpig pirultam. - Nyugi Bella, nem bántalak. Akkor, megpróbálsz megbízni bennem? – kacsintott.
- Igen, persze – mondtam, most már magabiztos, bár meglepődött hangon. Hitetlenkedve néztem, ahogy ez a mindig komoly férfi, ilyen felszabadult mellettem. Kifordult elém, így megálltunk a sétában. Pár centiméter választotta el tőlem. Kicsit feszült lettem. Lassan vette a levegőt, nagyon lassan. Egyre közelebb hajolt a nyakamhoz, teljesen addig, amíg jeges orrának a csücske hozzá nem ért a stressztől felforrósodott nyakamhoz. Szívem gyorsabban kezdett verni, éreztem, ahogy a vér lüktet az ereimben.
- Nyugi Bella, nyugodj meg, vegyél mély levegőt – suttogta olya lágy csalogató hangon, hogy kihagyott a szívem. Nem olyan volt, mint Edward dallamosan csengő hangja, ez most ijesztően csábító volt, mintha az áldozatát hívogatná, azzal hitegetve, hogy nem bántja. Ráadásul hűvös leheletének az illata is összezavarta az elmémet. Mind ez tudatosult bennem, mégis felettébb nyugodt voltam, boldog és nyugodt. Ez biztosan, az ő hatása. Vajon mit akar ezzel elérni? Ajkai megérintettek a fülem alatt, s végigsimítottak a vállamig. Behunytam, a szemem, s mozdulatlanná dermedtem.
- Elég legyen Jasper – üvöltötte egy ismerős férfihang. Kinyitottam a szemem, s Edward pont ott állt, ahol előtte testvére. Düh szikrázott tekintetében. Keze közé fogta az arcom, amilyen gyengéden csak tudta, megint eszembe juttatva törékenységem. Mélyen a szememet fürkészte, mintha ki akarna belőle olvasni valamit.
- Jól vagy kicsim? – aggodalmaskodott.
- Persze, mi bajom lehetne? Hova tűnt? – kérdeztem.
- Semmit nem tett veled? Nem félsz? – folytatta. Nem értem, hogy nem tud megbízni ennyire a saját családjában? Nem látta a gondolatait, nem látta, hogy csak azt akarta bebizonyítani, hogy már megszokott?
- Hogy félnék Edward? Nyugodj meg, nincs semmi bajom, azon kívül, hogy nem tudom hova tűnt Jasper – feleltem, kissé ingerülten.
- Bent van a házban, de jobban örülnék, ha nem mennél most be hozzá – közölte teljesen érzelmektől mentes hangon.
- Én meg jobban örülnék, ha először megtudakolnád mások gondolataiból, – már akiéből megtudod – hogy mit terveznek, mielőtt rájuk támadsz – vágtam vissza.
- Épp ezt tettem, Bella – mondta savanyúan. Elfehéredtem. Bőröm színe megközelítette szerelmemét. Ez azt jelentené, hogy Jasper mégsem olyan megbízható, mint ahogyan ő azt gondolta? Nem, ezt nem hiszem el. Lehet átfutott az agyán valami, de nem bántott volna, vagy mégis? Edward szorosan magához ölelt, majd elindultunk fölfele a ház irányába. Végig futott rajtam a hideg, de nem a dermesztő, kemény karoktól, hanem az ijedtségtől. Majdnem az új családom egyik tagja által haltam meg, úgy hogy hagyom magam? Nem, ez lehetetlen.
- Felejtsd el kicsim. Majd később megbeszélitek. Hagyd, hogy ő is megnyugodjon. Most inkább összpontosíts a másik feladatodra. – Kérdésekkel teli pillantásom láttán, gyorsan folytatta mondanivalóját. – Fel kell hívnod Jacob-ot, még ma. – Befejezve gondolatmenetét, a nappali felé vette az irányt, egyenesen a kanapé felé, amin egy kis fekete mobiltelefon várakozott. Sohasem hittem volna, hogy egy kis élettelen tárgyra ekkora undorral tudok tekinteni. Leültetett maga mellé, majd a kezembe nyomta e pillanat megkeserítőjét. Elgörbült szájjal, könyörögve néztem szerelmemre, de ő érzelmek nélkül ellenállt. Egy gondterhelt sóhajjal jeleztem, hogy feladtam a küzdelmet. Felemeltem a telefont, s tárcsázni kezdtem a Black otthon számát.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.