9.fejezet- Könnyes kérdések
Eltűntek a szemem elől. Nyugalom.
Mi ez az érzés? Valami furcsa villanás a szívemig hatolt.

Kopogtatnak.
Micsoda udvariasság. Mindenki tudja, hogy jönnek, nehéz lenne nem észrevenni...

Renesmee boldogan várta a karomban a szobába lépőket. Először Jacob lépett be, mögötte a világ legkedvesebb szemeinek tulajdonosával.

Letettem Nessie-t, aki kecsesen Jacobhoz táncolt. A másik férfi rám se nézett, nem úgy tűnt, hogy tud a létezésemről.

Éreztem hogy az üvegkalitka amiben éltem megreped és szilánkokra törik. Ott álltam meztelenül, kivédhetetlenül eltelítve egy idegen, soha nem tapasztalt érzéssel, amely egyszerre akart darabokra szaggatni, változtatta meg az egész világom és tett teljes egésszé.

Csillogó fekete haja, akár Jacobé az égnek meredt. Sötét bőre kiemelte csodaszép sötétbarna szemeit. Egész lényéből áradt valami megmagyarázhatatlan érzés, amely nem eresztett. Minden bolygó körülötte forgott, minden napsugár csak őt akarta elérni, minden fűszál érte nőtt.

Ha a világnak egyszer vége szakad vele akarok lenni amikor az utolsó hajnal hasad, vele akarok lenni, amikor leszáll az utolsó alkonyat és nem bánok majd semmit.

Mi ez az érzés?

Jacob a mellkasára emelte Renesmeét majd a barátjához fordult.
"Róla beszéltem" fejével hanyagul felém intett, miközben tekintete még mindig a kis Renesmeén függött.

Az idegen végre rám nézett.

Egy örökkévalóságnak tűnő másodpercig rám meredt. Egészen közel lépett és megérintette a kezem.

"A nevem Seth Clearwater" remegő hangja különösen csengett.
"Emmeline" apró suttogásom izgalommal volt teli.

Hogy lehet valaki ennyire emberi és ennyire tökéletes egyszerre?

"Emmeline Hale" táncolt le Jasperrel az oldalán Alice a lassan zsúfolttá váló nappaliba.

"Hale?" kérdeztem meglepődve.
"Mivel neked is világos hajad van, mint Rosalie-nak vagy Jazznek."
"Emmeline Hale" ízlelgettem a nevem. "Szépen elhagytad a középső nevem."
"Az eredeti családneved is."
"Arra ne legyen gondod. Sosem volt." Mindenki meglepve nézett rám, kivéve Seth-et és Renesmeét, akik valami különös szeretettel figyelték mozdulataim. Kelletlenül magyarázni kezdtem.
"Aki felnevelt nem volt hajlandó anyám nevét adni nekem, apámat pedig nem is ismertem...Muszáj épp most családi ügyeimről beszélni?"
"Nem, természetesen nem." Alice, most az először tűnt úgy, hogy zavarban van.
"Tartozol még nekünk egy nagy beszélgetéssel" emlékeztetett Edward.
"De nem hiszem, hogy épp most kellene elkezdenünk!"

Dühös voltam. Itt áll velem szemben, a kezemet fogva a legszeretetreméltóbb férfi, akit még álmaimban sem láthattam soha, erre ők felhánytorgatják felejteni való múltamat.

"Emmeline, csak még egy kérdés" Edward hangja kételkedően csengett, biztatásért pillantott Jasperre, amit meg is kaphatott, mert ismét megszólalt. Megdermedtem a rémülettől. Rájött.

"Emmeline, ha az anyád halott, akkor ugye ő ember volt?"

Éreztem a kérdésben a másik kérdést.
"Igen." Összeszorítottam az állkapcsomat. Nem kellett volna még megtudnia.

"Csak, hogy biztos legyek benne...bocsáss meg ha tévedek, de az anyád Quileute indián volt?"
"Számít ez?" morogtam.

Mi köze hozzá! Az anyám quileute volt, és?

"De ti épp ez előbb...és mindketten! Jasper érezte és én is végig hallottam mindent!"
"Mindketten?" kérdezte Seth, lelkem visszhangjaként.

"Nem. Ez lehetetlen. Nem!" kitéptem hideg kezemet Seth forró szorításából.

Mindketten? Hogy lehet ez? Anyám nem volt farkas! Nem! Azt tudnám! Akkor már én is rég átalakultam volna! ÉS ÉN SOHA SEM VOLTAM FARKAS! Csak a farkasok képesek... Én nem lehetek farkas! Én félig vámpír vagyok!!!

"Ez igazán érdekes" motyogta Edward Jacob mellől, Renesmee fejét simogatva.

Iszonyatos gyűlölet lángolt fel bennem. Ez nem érdekes! Mintha valami kísérleti nyuszi lennék! Nem! Nem azért születtem erre a világra és képeztek ki, mert valakinek kipattant ez a fejéből.

Edward felkapta a fejét és aranyszínű szemeinek könyörgő tekintete az enyémbe fúródott.

Morgás szakadt fel torkomból. A kezem remegett az indulattól.

Félrelöktem az utamba álló zavarodott Emmettet, feltéptem az ajtót és csak futottam és futottam hosszú, kínzó órákon át.

Bocsáss meg Seth, de én soha sem lehetek a tökéletes pár számodra.
"Bocsáss meg" estem össze és indultak meg könnyeim.

Lám sírni is tudok. Bár sose jöttem volna rá. Bocsáss meg Seth.

Ki tudja mennyi szívszaggató perc után egy jéghideg kéz érintette meg a vállamat.

"Emmeline, sajnálom, hogy megbántottalak. Azt hittem tisztában vagy a dolgokkal." Edward hangja könyörgő volt és én nem tudtam tovább haragudni rá, csak magamra.

"Úgy viselkedtem mint egy neveletlen csitri. Bocsáss meg" rápillantottam könnyeim fátylán át. Mögötte egy homokszínű farkas szűkölve szuszogott.

"Bocsáss meg!" futottam Seth-ez és öleltem meg csapzott, homokszínű bundáját.

Alig hallottam Edward hangját a hátam mögül.
"Nem neheztel rád, mindenki nehezen veszi ezt, Quilt leszámítva."
"Nem tudom ki az a Quil, de én nem vagyok farkas" suttogtam Seth szőrébe és magamhoz szorítottam remegő testét. Már amennyire tudtam.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.