Ekkor kiléptem az ajtón és megpillantottam apámat, akinek a szemében csodálkozás lappangott.
Hát, igen. Én is így éreztem, mikor megláttam magam. Most valahogy másként néztem ki, mint átlagosan.
Bár ez nem egy átlagos nap volt. Ma van az esküvőm napja és egyben egy új és boldog élet kezdete.
Ezután belekaroltam apámba, és úgy mentünk le a lépcsőn, amikor megszólaltak a nászinduló első hangjai.
Elég furcsa volt a földszint látványa, mert mikor ideértem, Alice annyira gyorsan felvitt a szobájába, hogy nekem esélyem sem volt megnézni a díszítést. De ahogy így elnéztem, Alice igazán kitett magáért. Mindenhol gyönyörű virágok lógtak és az egész szobát hangulatossá varázsolták. De ami szintén meglepett, az a pap személye volt…
Carlisle állt Edward mellett, hogy összeadhasson minket. Tudtam, hogy az apja is pap volt, de erre azért nem számítottam.
Persze örültem neki, mikor megláttam, de eléggé furcsa volt.
Lassan közelítettük Edward felé, Charlie-val az oldalamon.
Mikor Edwardot megláttam, csak rá tudtam koncentrálni, és ennek sajnos meg is lett az eredménye…
Egy kicsit megingott a lábam, és ha apám nem fogja erősen a kezemet, akkor én már a földön kötöttem volna ki.
Észre se vettem, de már Edward mellett álltam. Ekkor szinte megszűnt a külvilág számomra. Egyedül azt hallottam, amikor Carlisle kérdezett, hogy akarom-e férjemül Edwardot.
- Akarom – mondtam, bár a nagy gondolkozásban kicsit elvesztettem a hangom, és csak néhány másodperc múlva tudtam felelni.
- És te Edward akarod-e hites feleségedül Bellát?
- Akarom. – Ekkor mosoly terült szét az arcomon, mire ő rám nézett, és még szélesebben vigyorgott, mint én.
Az esküvő többi része nem volt olyan eseménydús. Mindenki eljött a meghívottak közül, úgyhogy azért volt, aki evett is.
Még Jacob is ott volt, sőt gratulált is. Csak azt nem tudom, hogy Billy hogyan engedte el. Vagy nem is engedte el?
Hát, talán tényleg engedély nélkül jött el Jacob az esküvőmre, de én mégis határtalanul boldog voltam.
Itt volt mellettem Edward, aki már a férjem, itt volt Charlie és Jacob is. Ráadásul ott volt az egész Cullen család, akik hamarosan már az új családom lesznek.
Ekkor Edward felébresztett elmélkedésemből.
- Azt hiszem ideje indulni – mondta, de én nem értettem.
- Hova akarsz menni?
- Hát a nászutunkra. – Hogy mi? Edward nem is mondta el, hogy tervezett egy nászutat.
- De mért nem mondtad, hogy nászútra fogunk menni? – adtam hangot értetlenségemnek.
- Mert meglepetésnek szántam – mondta, és megjelent a csibészes mosoly a szája szegletében.
- És hova megyünk? – kérdeztem.
- Majd meglátod, egyelőre még nem szeretném megmondani, majd csak, ha kiértünk a repülőtérre.
- Rendben – egyeztem bele, bár nagyon furdalt a kíváncsiság.
Mikor megérkeztünk a repülőtérre, megint faggatni kezdtem Edwardot, de az utolsó pillanatig nem akarta elmondani, hogy hova megyünk.
Végül beadta a derekát.
- Jól van, Dominikára megyünk.
- Dominikára? De ott süt a nap!
- De nekünk van egy teljesen elzárt területünk, házzal és külön partszakasszal.
Ledöbbentem. Hogy mindent ennyire kiterveljen… azt nem gondoltam volna.
Tulajdonképpen azt se gondoltam volna, hogy egyáltalán elmegyünk nászútra.
Ekkor azonban fel kellett szállnunk a repülőre, mert az hamarosan indult.
A repülőn egy kissé szorongtam és még szerencsétlenebb voltam, mint általában. Például: Kértem egy pohár narancslevet, amit sikeresen kiöntöttem magam mellé, a szőnyegre.
És ez csak egy kis eset volt. Ezenkívűl még számos galibát okoztam, megnehezítve a kiszolgáló személyzet helyzetét. Ezeket inkább nem részletezném, mert elég kínosak.
De ha ez még nem lett volna elég, Edward jól szórakozott az ügyetlenségemen.
Várj csak, majd ha én is vámpír leszek… – gondoltam és kajánul vigyorogtam magamban.
Mikor leszálltunk, az egész személyzet hálát adhatott Istennek, hogy én végre elkerülök a közelükből.
Én pedig hálát adtam, hogy végre leszálltunk és Edwarddal lehetek.
Amikor megérkeztek a csomagjaink, Edward hívott egy taxit, amivel elmentük egy csodaszép házhoz. Ekkor már délután volt.
Edward elmondta, hogy ezt a házat bérelte ki, hogy tudjunk hol lakni, de mégsem a kíváncsi szemek kereszttüzében.
Természetesen ennek én is örültem, hiszen én ugyanúgy nem akartam kockáztatni a lebukást, mint ahogyan a család többi tagja sem.
Hirtelen eszembe jutott valami…
- Meddig maradunk itt?
- Két hétig – válaszolta Edward.
Két teljes hét Edwarddal?! Hát ez fantasztikus!
Mikor beértünk a házba, Edward behozta a csomagokat és elkezdte kipakolni őket.
Nekem nem hagyta, hogy segítsek, így inkább csak néztem, hogy ő mit csinál.
Estefelé járt az idő és elvileg ez lett volna a nászéjszakánk, de erre gondolni sem mertem, miután Edward annyiszor visszautasította az ajánlatom, mondván, hogy túl veszélyes. Ekkor már tudtam, hogy úgysem tudom meggyőzni, viszont hamarosan úgyis vámpír leszek, és akkor már nem kell félnie attól, hogy kárt tesz bennem.
Éjjel, főként beszélgettünk, míg el nem nyomott az álom.
Abban a két hétben, amit ott töltöttünk, rengeteg mindent csináltunk. Elmentünk búvárkodni, hegyet mászni, sőt még mikor egyik nap, borongós volt az idő, elmentünk egy kis kirándulásra. De persze Edward mindig vigyázott arra, hogy nehogy bajom essen.
Nagyon szép volt ez a két hét, de be kellett látnom, hogy hamarosan haza kell mennünk.
Bár nem akartam, de muszáj volt.
Ráadásul még a vámpírráválásomat is be kell ütemeznünk az elkövetkezendő két hétbe, mert hamarosan viszontlátjuk a Volturit.
Edward azt mondta, hogy amint hazaértünk meg fogja tenni.
Ezekkel a gondolatokkal búcsúztam Dominikától, ahol olyan boldog volta, bár tudtam, hogy most egy még boldogabb új élet vár, egy új családdal és a szerelmemmel.
Mikor hazaérkeztünk, mindenki örült nekünk, még... Rosalie is. Ő is köszönt nekem – mily meglepő csoda -, sőt át is ölelt, mikor beléptünk az ajtón. Nem értettem, mi ütött Rose-ba, hogy így viselkedik velem, de talán csak már megbékélt velem. Remélem, hogy tényleg így történt.
Aztán, mikor mindenkinek köszöntünk, Carlisle odalépett Edward mellé.
- Készen állsz? – kérdezte.
- Hát, amennyire készen tudok állni.
- Akkor azt hiszem el kéne kezdenünk, hiszen a Volturi két hét múlva jön.
Felmentünk Edward szobájába és mindenki ott volt velem, egyedül Jasper nem. Mondjuk, meg tudtam érteni, hiszen csak nem akart bántani. De legnagyobb meglepetésemre még Rosalie is itt volt. Alice pedig, gondoltam, hogy itt marad velem, de nem értettem, hogy mért hagyja Jaspert egyedül.
- Én ezt nem tudom megtenni – mondta fájdalmasan Edward.
- Hidd el, hogy sikerülni fog! Mindenki bízik benned, legfőképpen Bella – bíztatta Carlisle.
Ekkor minden gondolat kiszállt a fejemből és csak vártam.
Vártam, készen az új jövőmre.
Edward ekkor odajött hozzám, lefektetett a kanapéra és lassan a nyakamhoz hajolt, de ekkor elhúzta a fejét és a fülembe suttogott.
- Biztos, hogy ez akarod?
- Igen, de amúgy sincs más lehetőség.
- Ha meggondoltad magad, akkor megoldjuk.
- De én nem gondoltam meg magam – mondtam a kelleténél egy kicsit hangosabban.
- Rendben, csak megkérdeztem – fogadkozott Edward.
Ismét a nyakamhoz közelített és éreztem, ahogy az éles fogát a bőrömbe vájja…
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó