11.fejezet- Kíváncsiság

  2009.05.02. 12:57

Idegesen ültem le az asztalhoz. Remegtem volna, de hirtelen ötlettől vezérelve mégis felálltam és járkálni kezdtem. Jasper összehúzott szemöldökkel figyelte minden mozdulatom.

"Kérlek" könyörögtem topáz szemeibe mélyedve.
"Próbálkozom" hangja türelmetlenül csengett.

Mind ott ültek az antik étkezőasztalnál, kivéve Renesmeét.
"Hol... ?" kezdtem a kérdést.
"Elment" hallottam Edward hangját.
Bella egy vastag könyvvel a kezében bűnbánóan nézett rám.
"Úgy gondoltam, hogy jobb ha nincs itt, ha esetleg valami olyasmi hangzik el... és Charlie is szerette volna látni."
"Charlie?"
"Az apám."

Folytattam a járkálást. Talán jobb is, hogy nincs itt, bár sajnálom is. Ő biztos meg tudna nyugtatni.
"Alice, mindent elmondtál?"
"Igen, naná!"
"Akkor kezdhetjük. Balról jobbra. Esme kezd. Nem kell finomkodni, teljesen őszinte leszek."

"Nem kell ezt csinálnod" fogta meg a kezemet forró kézfejével Seth.
Nyugodtabb lettem.

"Szeretném."
"Dehogyis szeretnéd. Csak rád kell nézni" mondta cinkosan vigyorogva.
"Csak izgulok."

Féltő tekintete minden kétségemet elmosta. Elég erősek az érzései ahhoz, hogy az igazsággal együtt is szeressen.

"Minden rendben lesz" mondtam sokkal inkább magamnak mint neki.
"Esme?" hangom engem is meglepett. Erős volt, elszánt és gyönyörű. "Kérdezhetsz bármit."

Nem jött válasz. Becsuktam a szemeim. Harminc másodpercet vártam, hallgattam Seth és Jacob szívének ütemes dobogását.
Emmett dobolni kezdett az ujjaival. Türelmetlenek vagyunk?

Esmére pillantottam. Mozdulatlanul nézett maga elé, mint aki épp nem közöttünk jár.
"Még nem döntöttél?" nyugodt megértéssel ejtettem ki minden egyes szót.
"Sajnálom." Gyönyörű tekintete bocsánatért esedezett.
"Ugyan már" legyintettem. "Várhatunk még pár percet, addig a többiek is eldönthetik."

Csukott szemmel Seth vállaira tettem a kezem. Éreztem ahogy libabőrös lesz. Megpróbáltam elkapni, de utánanyúlt és megcsókolta.

Hogy lehetnék én a legtökéletesebb pár a számára, ha egyetlen érintésemet se bírja ki? Ha egy apró csókomtól is a hideg rázná? Hogy szerethet egy gyilkost? Azt, aki ártatlan emberek vérét szívta mértéktelenül míg hozzá nem szokott az emberi étel ízéhez? Hogy lehetsz ilyen vak Seth? A szerelem vak és süket és érzéketlen? Nem erről az érzésről tartják, hogy a legfelemelőbb, legcsodálatraméltóbb, legönzetlenebb és önzőbb érzés az egész világon?

"Eszembe jutott egy" szakította félbe kétkedő kérdéseim özönét Esme.
"Halljuk."
"Szóval... voltál már szerelmes?"

Seth teste megremegett és vetett rám egy hanyagnak szánt oldalpillantást.

"Egyszer. Régen."
"És mi történt?"
"Meghalt."
"Úgy értsem ember volt?"
"Nem. Fantasztikus vámpír volt. De mikor a mesterem rájött, hogy egymásba szerettünk, félt, hogy elvonja a figyelmem a tanulástól, hogy elhagyom őt... így végzett vele."
"Ez szomorú."
"Az élet megy tovább. Vagyis az öröklét."

Hangomban egy csepp szomorúság se bujkált, ami miatt mardosott a bűntudat. Tényleg ennyire boldog lennék, hogy minden más érzés el sem hatolhat fagyos szívemig?

"Te jössz Rosalie. Én megkaptam a válaszom. Még többet is" hallottam Esme bársonyos hangját.

Rosalie hátradobta csillogó szőke fürtjeit majd szelíd hangon kérdezett:
"Nem akartál soha ember lenni?"

A kérdés meglepett. Soha nem akartam ember lenni. Soha nem voltam az. Nem tudom, milyen halandónak lenni, úgy élni.

"Nem. Soha. Képtelen lennék rá."
Most Rosalie-n volt a meglepődés sora.
"Soha?"
"Soha de soha. Nem tudom, hogyan kell."
"És ami a halandósággal jár?"
"Mire gondolsz?"
"Gyerekekre" hangja annyira megtört és mégis annyira gyönyörű volt és olyan valószínűtlen volt tőle. Ennyi vágyat még soha nem hallottam egyetlen szóban.

Hogy én mint anya? Erre se gondoltam még soha. Anya? ÉN? ANYA? Egy gyerek?

"Úgy érzem, én magam vagyok a gyerek. Lehetetlenül rossz anya lennék."
"Ezt te sem gondolhatod komolyan" szólt közbe Bella.
"Infantilis anya lennék."
"A kor nem akadály. Én is fiatalnak tartom magam az anyasághoz, de minden percét élvezem. És nem tartom magam rossz anyának."
"De te valószínűleg mindig is komoly voltál. Míg én... soha."

"Én jövök! Én jövök!"
Emmett szokásszerűen kimondja amit gondol, mérlegelés nélkül.
"Tessék Emmett?"
"Engem az érdekel, hogyan tudtál legyőzni?"
Olyan kiszámítható vagy.
"Egy vámpír annál erősebb, minél több benne az emberi vér. Én félig ember, félig vámpír vagyok. A vérem ugyan nem kering a testemben, mivel nem dobog szívem, de attól még jelen van, és ez elég."

"Holnap este bunyó" kacsintott rám, jelezve, hogy ezzel befejezettnek tekinti a témát.
Várakozóan tekintettem Jasperre. Ő mire lesz kíváncsi?

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.