Éppen az ablakban ülök és bámulok a nagy semmibe. Az anyám halála óta más lettem. Szinte kiégtem, nincsenek érzéseim, amelyek megérintenének, nincsen mosoly az arcomon, amely jelezné hogy egy érző lélek van ebben a félig halott testben. Oh, igen Serena vagyok, kisregényt írhatnék az életemről. Jelenleg Denverben élek a 4 éves húgommal, Cassievel és az apámmal Peterrel. Az anyám 1 hónapja halt meg, nem volt felhőtlen kapcsolatom vele, mert hát tudni illik nem voltam én egy áldott jó kislány. A családunk a kisvárosi elithez tartozott, bárkit és bármit megkaphattam volna, azonban én nem voltam olyan, mint amilyennek látni akartak. Próbáltam nem visszaélni a természetfeletti szépségemmel, kiskoromban is kitűntem a társaim közül. Hosszú szőke hajam, és barna szemeim azonnal elkápráztattak mindenkit. Most azonban, inkább hasonlítottam valaki másra, mint önmagamra. Cass hangja rángatott ki merengésemből.

- Serena! Serena apa haza jött!

Na tessék, most ez is. Apával nem igazán beszélünk amióta anya már nincs velünk. Van egy olyan érzésem, hogy engem okol miatta. A szokásos önmarcangolós tevékenységemből apa ébresztett fel.

- Serena, én szeretnék veled beszélni valamiről. Látszik, hogy elég nehezen megy neki úgyhogy elhatároztam hogy nem kötök belé, azonban a kis hang megszólalt;

- Nézd apa, én tudom, hogy sok gondot okoztam, de…

- Serena…

-… mostantól minden más lesz

- Elköltözünk Beaumontba.

- Mi? Mi? MI?

- Csomagolj össze, holnap reggel indulunk.

- Nem, ezt nem teheted!

- Ne vitatkozz velem. Holnap reggel elmegyünk.

- ÉN NEM MEGYEK INNEN EL! !

- Már mondtam; nem érdekel, ha a hátamon kell kicipelnem téged, akkor is jössz.

Becsapta az ajtót és kiment a szobából. Nem elég hogy el van cseszve az életem, még ő is rásegít eggyel… hát igen ilyen egy jó apa. Pedig én igazán próbáltam, de ha nem, akkor nem.  Úgy kell tekintenem rá, mint egy új élet kezdetére. Hiányozni fognak a barátaim, bár igazából két igaz barátom van; Adam és Mary. Nem vagyok az a búcsúzkodós típus így majd Beaumontból írok nekik. Neki láttam az egész ruhatáram becsomagolásához. Átmentem Cassiehez, felolvasni a kedvenc meséjét aztán szép lassan elnyomott az álom.

  Reggel hihetetlen nagy ricsajra ébredtem. Széthúztam a függönyt és láttam, hogy apa már meg kezdte az általa fontosan vélt cuccok bepakolását. Bánatomban visszahúztam a függönyt, és inkább befeküdtem a takaró alá. Csendes szendergésemből Cassie ébresztett fel.

- Serena, éhes vagyok. Csinálj nekem reggelit.

- Most alszok.

- De Serena nagyon éhes vagyok.

- Jólvan. Majd készítek kaját.

- De én most vagyok éhes.

- Én meg most vagyok álmos.

Végre azt hittem felhagyott húgom a zaklatással, de egy erős becsapódás, amely a hátam szegletét találta el, jelezte nekem, hogy hagyjak fel az álmodozással. Húgom a derekamon ült, és vigyorgott, mint a rohadt tök. Majd a szokásos nézésével és azzal a tejbetök vigyorral rám nézett és megkérdezte;

- Na, most már megcsinálod a  kajám?

Cass lassan lemászott rólam, mire én is kikecmeregtem az ágyból aztán lementem a konyhába szeleburdi húgomnak rántottát készíteni. Azután felvettem a *Juicy legújabb kollekciójából egy mályva-fekete kockás topot és egy fekete csőnadrágot. Megcsináltam a fejem és egy hajpánttal kiegészítettem.

Pár órával később már a kocsiban ültem. Ahogy haladtunk Beaumontba egyre hűvösebb lett az idő éreztem, hogy gyökeresen meg fog változni az életem és akkor még nem is sejtettem, hogy mennyire bele trafáltam. Hihetetlen szép házunk van, talán szebb, mint az előző. Apa orvosként fog dolgozni a központi korházban, Cass az általánosba fog járni én meg a városi gimibe. A kipakolás gyorsan ment, a szobám ablakából az erdőre nyílt kilátás. Csodálatos volt.

Másnap reggel beültem a Mercedes SLR Roadster McLarenembe és a suli felé vettem az irányt. Szabad parkolót kerestem, és közben mindenki engem nézett. Nem messze leparkoltam a kocsimmal és elindultam az irodába, persze csupa tágra nyílt szempárok kereszttüzében. Az eligazítás után elindultam biokémiára, illetve indultam volna, ha nem ütközök bele valami nagynak és keménynek. Mikor sajgó fejem kissé helyre rázódott, erőt vettem magamon és felnéztem a nagy és kemény „tárgy” tulajdonosára. Hirtelen megremegett a lábam és az én Angyalarcú királyfim alkaromat fogva tartott meg. Elvarázsoltak a barnai szemei, és az angyal arca.

- Jól érzed magad?

- Aha…

- Ne haragudj, én… ne vigyelek el a betegszobába?

„Gyerünk már kislány, szedd össze magad, hogy lehetsz ilyen béna Serena.”. Én csak füstölögtem magamba mire eljutott az agyamig a kérdés.

- Nem, igazán nem szükséges, ne haragudj én, csak elbambultam.

- Azt látom.- Angyalarcú királyfim csak szélesen mosolygott.- Adam Blackwall.

- Serena Ainsworth.

Kezet fogtam vele, de az ő arca hirtelen elsötétült. A kezét elkapta és kiszaladt a lengőajtón. Na tessék, már megint mit rontottam el. Elindultam biokémiára, de mire odaértem ki is csengettek. Hirtelen valaki megérintette a vállam

- Hello, Stanley Kutcher vagyok.

- Serena Ainsworth.

- Te lennél az új lány?

- Igen én lennék.

Kezdett frusztrálni ez az idegesítően nyálas gyerek. Szinte minden percben végig mért, bizonyára ő lehetett a suli „sztárja”. Mintha csak a Narancsvidékben lennék. Talán kissé túl mogorva voltam vele.

- Nem is tudtam, hogy Denverben ilyen jó csajok élnek.

- Nem is tudtam, hogy Beaumontban ilyen átlagon aluli srácok élnek.

Nah, erre azért elakadt a szava, látszólag zavarba hoztam aztán utána csak bárgyún mosolygott. Útközben mellénk csapódott egy  barna hajú  lány is aki kissé alacsony volt, de hát még mindig magasabb mint én. Igen, következő nagy probléma az életemben; a magasságom (164 centi). Hamarosan megismertem Brianát, Juliet, Taylort, és Austint. Velük ültem kint a padon, mikor éreztem valaki pillantását hátrafordulva, pedig az Angyalarcúmmal összetalálkozott a tekintetünk majd további 4 ember szeme szegeződött rám. Ezt persze Briana is észre vette, aki nem restellte megjegyezni.

- Ne bámuld őt annyira, itt senkinek nincs nála esélye. Hidd el, én is számtalanszor próbálkoztam már.

- Ők kik?- kérdeztem a mellette állókra.

- Oh, hát elöl a kis vékony rövid szőke hajú Missy, mellette a szőke magas srác Josh a pasija.

Aztán a szép csaj az Liliam, Adam mellett, pedig Coco.

- És ők hogy hogy így együtt lógnak?

- Jah, Adam, Missy és Josh testvérek és a másik kettő, pedig örökbefogadott.

Visszanéztem rájuk, Adam éppen a sárga Lamboja előtt állt szörnyen mogorva képpel. Végül visszamentem a Mercimhez és büszkén konstatálom, hogy megismertem álmaim hercegét.  

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.