(Bella szemszöge)

Alice kérdésére Silvia egy jó darabig nem felelt, végül csak megrázta a fejét.
- Semmi érdekes nem történt – mondta, de valahogy olyan furcsa volt. Mintha mégis lett volna valami.
- Biztos, hogy nem történt semmi? – kérdeztem.
- Nem, semmi – mondta ki határozottan a szavakat.
- Rendben, én csak megkérdeztem – szabadkoztam.
Bólintott, majd felment a lépcsőn és vissza se pillantott ránk…
Már megint úgy viselkedik, mint mikor Renesmee apjáról kérdeztem.
Talán egyre nehezebben viseli azt, hogy nem mondja el, pedig én segítenék, ha bármiben tudnék neki, de, amíg nem mondja el, amit titkol, addig nem tudok segíteni rajta.

(Silvia szemszöge)

Csak nem rájöttek?
Remélem, hogy nem – gondoltam, miközben felvánszorogtam az emeletre.
Még szerencse, hogy Edward nem volt a közelben, ugyanis nemrég megtudtam, hogy ő gondolatolvasó… Ő azt hiszem, hogy még valamivel el volt foglalva, mert még nem láttam visszajönni.
De azért lehet, hogy nem is szokott olvasni a gondolataimban. Ezt nem tudhatom, úgyhogy inkább ne gondolkozzak ezen az egész ügyön. Így lesz a legjobb. Legalábbis addig, amíg Roger vissza nem jön…

Azonban teltek a napok, és egyre jobban haladtam az igazság pillanata felé. Már öt nap telt el, mióta Roger elment. Viszont akartam már látni őt, de az igazság elmondásától féltem.
Nem tudtam, hogyan kezdjek neki ennek az egész történetnek, hogy miként kezdődött Roger és az én szerelmem, akit ekkor még Benedictként ismertem, hogyan hagyott el, aztán azt az időt is el kell, hogy mondjam, amikor a testvéremmel volt együtt. Renesmee igazi apjáról is beszélnem kell nekik, de hogy mindezt hogyan fogom elmondani, az még egyelőre számomra is rejtély…

Már eltelt 6 nap. Rogernek hamarosan jelentkeznie kéne.
De, ha nem Greggel jön megint, ami elég valószínű - legalábbis így ígérte meg -, akkor Alice látni fogja, hogy mikor is jön…
Apropó Alice… Bár furcsállta, hogy még mindig nem jött senki a Volturitól, de nem tulajdonított különösebb jelentőséget neki. Most azonban, ha látja, hogy Roger jön, akkor azt hiszi, hogy engem akar leellenőrizni, ami igaz is lenne, de ez már megtörtént, viszont erről a Cullen család nem tud, csak Renesmee, de ő nem fog szólni senkinek, mert megígérte…
Ekkor gyanúm beigazolódott. Alice jött be a szobámba.
- Szia, ugye nem zavarok? – kérdezte.
- Nem – válaszoltam, mire ő leült az ágyamra, mellém, majd felém fordította fejét és úgy kezdett bele mondanivalójába.
- Nos… volt egy látomásom – kezdte, de ekkor már sejtettem, hogy mi fog következni ezután – Az a Roger nevű vámpír ide fog jönni, ellenőrizni téged, majd gondolom, elmegy. – Én nem lennék a távozásában ennyire biztos, azonban Alice még semmit sem tud ezekről a dolgokról…
- És mikorra várható az a vámpír? – Próbáltam elrejteni a hangomban az izgatottságot, de nem mindig sikerült.
- Úgy láttam, hogy két órán belül itt lesz.
- Értem. – Bólintottam, mire Alice már bent sem volt a szobámban.
Hangosan kifújtam a levegőt és próbáltam megnyugodni, hogy felkészüljek az igazság elmondására…

Ahogy Alice mondta, Roger majdnem két óra múlva itt is volt. A baj csak az, hogy még mindig nem voltam készen arra, hogy beavassam a többieket a múltamba és a nemrég történt dolgokba…
Roger furcsamód csengetett, mire Esme kinyitotta neki az ajtót.
Köszöntek egymásnak, majd Roger egyből megkérdezte, hogy hol vagyok és én ezt persze tisztán hallottam a vámpírhallásom által.
Esme feltessékelte az emeletre, de nem hagyott vele egyedül, így nem tudtunk megbeszélni semmit, szóval rögtön bele kellett kezdeni a magyarázatba…
- Esme, idehívnál mindenkit? – kérdeztem, mire ő csak bólintott egyet, de mielőtt még kiment volna a szobámból rám nézett, de mikor látta, hogy rámosolyogtam, bólintott, majd kiment a szobából… Gondolom látta rajtam, hogy nem lesz semmi baj, így egyedül hagyott Rogerrel. Természetesen csak néhány másodpercre voltunk kettesben, mivel a többiek, amint Esme szólt nekik kérésemről, azonnal felrohantak a szobámba. Végül Esme is visszatért, és neki akartam kezdeni a mondandómnak, azonban egy hang sem jött ki a torkomon.
- Tehát – kezdtem el végül -, arról szerettem volna beszélni, hogy… - ennél Rogerre néztem, aki bíztatólag rám mosolygott, mire valahogy sikerült folytatnom. – szóval, Roger nem az, akinek gondoljátok – Értetlen tekintetek hadával találtam szembe magam. -, ő volt Benedict, akiről meséltem. – Most mindenki arckifejezése átment értetlenből döbbentbe, majd kérdőn néztek Roger felé.
- Igazából Roger a nevem, de hazudtam Silviának is és Elisabeth-nek is a valódi nevemről, hogy ne keverjem őket bajba – vette át a szót tőlem Roger.
- És mért keverted volna őket bajba? – kérdezte Carlisle.
- Mert már akkor is a Volturihoz tartoztam – válaszolta Roger lehajtott fejjel.
- De, ha te vagy Benedict, akkor te vagy Renesmee apja is, nem? – kérdezte Bella.
- Nem, én igazából sosem voltam együtt Elisabeth-tel – mondta.
- Akkor Renesmee hogyan lehet félvér? És kitől van a gyerek? – értetlenkedett Edward.
- Először is, mert az apja vámpír volt, másodszor pedig az egyik barátomtól van a gyerek.
- És ő most hol van? – kérdezte Alice.
- Meghalt – válaszolta tömören és fájdalmasan Roger.
- Sajnálom – mondta egyszerre a családom.
- Nem, semmi gond, már túlléptem rajta valamennyire.
A többiek bólintottak, majd néhány másodpercnyi szünet után újabb kérdéseket tettek fel.
- Hogy hívták az apját? – kérdezte Edward kíváncsian.
- Caleb – mondta, de ezután Roger lehorgasztotta a fejét és hangosan sóhajtott egyet, mire én oda akartam menni hozzá és megölelni, de a jelen körülmények között ez nem volt lehetséges.
- És miért jöttél ide pontosan? – kérdezte Carlisle és egészen megdöbbentett a hangja szelídsége.
- Nos… főként Silvia miatt… - kezdte.
- Ezt tudtuk – szakította félbe Rosalie és fújtatott egyet.
- De nem azért jöttem el Silviához, amiért ti gondoljátok – mondta Roger határozottan.
- Nem azért? –kérdezte Alice megrökönyödve, aki mindig is szentül hitt a látomásainak, de a képessége nemrég befolyás alatt volt, így nem a valóságot látta, csak egy illúziót, mely valóságosnak tűnt.
- Nem, egyáltalán nem ezért jöttem most. Azt már lerendeztem, amire ti gondoltok. – Ennél a mondatnál mindenkinek leesett az álla. Nem gondolták, hogy Roger már itt járt, hiszen azt hitték, hogy Alice azt úgyis látta volna, de ebben az esetben nem volt igazuk.
- De mégis mikor „rendezted le”? – kérdezte Edward.
- Hát, őszintén szólva, amikor elmentetek vadászni… szóval akkor…
- De én nem láttam semmit – suttogta Alice maga elé, és, ha nem tudnám, hogy lehetetlen, akkor azt hinném, hogy mindjárt összeesik, ezért le is ültettük az ágyamra.
- Tudom, hogy nem láttad… Nem láthattad, mert Greg segített nekem… - mondta, de mielőtt befejezhette volna a mondatot, Edward közbevágott.
- Ki az a Greg?
- Greg… ő… nos… ő összezavarja a képességeket… És azért nem látta Alice, hogy jövök, mert Greg egy hamis látomást küldött neki. – Erre a mondatra már mindenki elég furcsa képet vágott. – Nyugi, nem bántottam volna. Soha nem tennék ilyet – nyugtatta meg őket, rémült arckifejezésük láttán.
- De mégis mért nem bántottad volna? És, ha már voltál itt a vámpír-ügy miatt, akkor most mért jöttél? – kérdezte Edward és felvonta a szemöldökét.
Mielőtt még Roger válaszolhatott volna, Jasper elkezdett beszélni.
- Mert szereti… - suttogta halkan Jasper.
- Mi? De ez mégis hogy lehet? Először azt hittük, hogy Benedict-nek hívják, aztán kiderült, hogy Roger. Utána megtudtuk, hogy nem is ő Renesmee apja. Most meg még azt is hallanunk kellett, hogy szerelmes Silviába… Mi jön még? Kiderül, hogy marslakó?! – mondta gúnyosan Rosalie.
- Rose, ne legyél már ilyen! – próbálta meg Emmett lecsillapítani.
- Milyen? Hmm? Már kezdett összeállni a családunk és erre jön egy ilyen Benedict…
- Roger – szólt közbe a szerelmem.
- Jó, akkor jön egy ilyen Roger vagy bánom is, hogy hogy hívják, és mindent tönkre akar tenni! Pedig már olyan jól megvoltunk.
- Rosalie – szólt rá Carlisle is dorgáló hangon.
- Persze… Most megint én vagyok a rossz. Biztos, hogy én hazudoztam össze-vissza, nem igaz?! – A végét már szinte üvöltötte, majd kirohant a szobából.
- Csak megint kiborult – mondta Carlisle, ezután Emmett a felesége után ment.
Megint? Már máskor is előfordult ilyen? – kérdeztem magamtól.
- Amikor Bellát megismertem – mondta Edward, válaszolva gondolatomra, mire mindenki értetlenül meredt ránk. – Bocsánat, de szinte üvöltenek a gondolatai.
- Most akkor váltsunk témát – javasolta Carlisle.
Néhány percig néma volt az egész szoba, majd Edward megszólalt.
- Carlisle arra gondolt, hogy már megtudtuk, hogy mért nem bántottad Silviát… De mért jöttél most ide?
- Mert szeretnék együtt élni vele. És a Volturis ügyet már megoldottam, szóval már nincs semmi akadálya ennek az egész tervnek.
- El akarsz innen költözni Silvia? – kérdezte Bella meglepődve.
- Hát, ha beleegyeznétek, akkor Roger is itt maradna.
- Természetesen beleegyezünk – mondta Carlisle, mire örömtáncot tudtam volna járni.
- Még csak az kéne! – mordult fel Rosalie, aki ekkor már ismét a szobában volt, de azt, hogy mikor jött vissza, nem tudtam.
- Rosalie! Hagyd abba! Mostantól eggyel többen leszünk. Ennyi. Semmi különbség nem lesz – mondta Carlisle.
- De már így is túl sokan vagyunk.
- Ezzel meg mire célzol? – kérdezte Edward szúrós tekintettel.
- Semmire sem. És legfőképpen nem Bellára. Tudod, hogy már kezdem megszokni őt is. De ennyi új családtag, ilyen rövid idő alatt azért egy kicsit sok – szabadkozott.
- Jól elleszünk mi. Igaz Roger? – kérdezte, majd rákacsintott, amit nem tudtam mire vélni.
Értetlenkedésemet látva, Edward válaszolt.
- Emmett arra gondol, hogy végre lesz kivel verekednie – mondta, mire elsápadtam. Pedig az nagy szó, ha egy vámpír elsápad, mert alapból vérszegénynek néznek minket, mivel túl sápadtak vagyunk. Na, ebben meg az a vicc, hogy mi aztán tényleg nem vagyunk vérszegények.
- Nem hiszem, hogy ez túl jó ötlet – suttogtam Rogernek, de persze mindenki meghallotta a szobában.
- Ne félj! Nem lesz semmi gond – mondta nekem Roger, majd rávigyorgott Emmettre, viszont én már előre rosszat sejtettem.
Mennyit fognak vajon verekedni? – kérdeztem magamban, majd sóhajtok egyet.
- Ezt Emmettnél nem lehet tudni – válaszolt Edward ismét a gondolatomra, de ekkor már ez nekem is sok volt, és csak elfordultam Edwardtól, mire hallottam, hogy felkuncog.

Annyira örülök viszont, hogy már itt lesz a szerelmem velem és Renesmee is. És az egész Cullen család, akik mindig is nagyon kedvesek voltak hozzám…

Néhány nap múlva már boldogan éltünk, egy családként. Még Rosalie is megnyugodott. Aztán, mikor úgy adódott, akkor elmeséltük a történetünk az elejétől a végéig, amit mindenki csendben és döbbenettel az arcán hallgatott végig. Ezek után már nem voltak titkaink. Mindent elmondtunk és békésen élhettünk. Még a vámpírságom is kezdtem megszokni…
Soha nem voltam még ennyire boldog. Visszakaptam a szerelmem, lett egy új családom, volt egy unokahúgom… Már csak a testvérem hiányzott, de ő sajnos nem lehetett velem. Viszont éreztem, hogy ő most figyel engem valahonnan és örül a boldogságomnak… És Renesmee is boldog, mert van anyja, Bella, és van egy apja, Edward…
És én is boldogan élhetek örökre…

Vége

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.