Tizenegyedik fejezet: Charlie


Míg tudatosítottam magamban a halálom hírét, akaratlanul a felhőkre szegeztem a tekintetem és elképzeltem a régi életemet. Amikor a legnagyobb problémám az volt, hogy melyik rövidnadrágot vegyem fel aznap. Mikor nem kellett arra gondolnom, hogy pár óra múlva mindennek vége. Furcsa mód mégse éreztem megbánást vagy hasonlót. Edwardnak szüksége van rám és én örömmel segítek. Kerüljön akármibe is. Becsuktam a szemem, a homlokomat az ablaküvegnek támasztottam. Pár másodperc múlva meglepődve vettem észre, hogy napsugarak cirógatják végig az arcom. Elmosolyodtam. Mintha az időjárás is engem akarna megerősíteni. Abban, hogy helyesen döntöttem. Furcsa – gondoltam elmerengve – valamilyen szinten mindig is életveszélyben voltam az ügyetlenségem miatt, de mióta megismertem Edwardot, már másodszor vállalom önként a halált. És mégis, akármikor megtenném érte…
A nap egyre erősebben sütött, és végre arra is ráébredtem, hogy Alice ott ül mellettem és, hogy a furgonom ablakai mindenféle akadály nélkül engedik át a fénysugarakat. Igazán gyönyörű látvány lehet – gondoltam, de nem mozdultam. Egyfajta bénultság vett erőt rajtam, nem éreztem felelősséget Alice iránt. Csak lehunytam a szemem és élveztem a beáradó meleget.

Egy zaklatott kiáltás térített magamhoz. Kint már sötét volt, de egy kocsi fényszórójának a fénye egyenesen a furgon utasterébe világított. Valaki futva közeledett felém, én pedig hunyorogva próbáltam rájönni, ki is az.

- Bella! – tépte fel a kocsiajtót Charlie. – Bella, jól vagy?!

- Persze – motyogtam álmosan. – Mi történt?

- Jaj istenem – ölelt szorosan magához. – Azt hittem valami bajod van! Csak ültél itt a kocsidban mozdulatlanul, a másik oldalon nyitva van az ajtó és én azt hittem, azt hittem…

- Nyugi, apu, semmi bajom, csak elaludtam. Tudod, kisütött délután a nap és én pont akkor értem haza a… szóval akkor értem haza, és olyan jó meleg volt, és nem akartam bemenni, és úgy tűnt elbóbiskoltam egy kicsit – magyarázkodtam. – Tényleg ne haragudj, nem akartalak megijeszteni.

- Dehogy haragszom, Bells – karolt át megint. – Örülök, hogy semmi bajod!

- Jól vagyok – erősítettem meg ismét, majd kikászálódtam a kocsiból. – Megyek, megcsinálom a vacsorát – mondtam kicsit még kábán.

- Hagyd csak – legyintett Charlie – ha olyan fáradt vagy, hogy elalszol a kocsiban, akkor semmi szükség arra, hogy még tovább talpon legyél. Nem szeretném a serpenyő fölött és elaludnál… - próbált viccelődni, de hallottam a hangján, hogy még nem teljesen heverte ki a sokkot. Hatalmába kerített a bűntudat. Mit fog érezni szegény apám, ha a holnapi esküvőt tényleg nem élem túl? Ha valóban, arra kell hazaérnie, hogy egyetlen lányának nemsokára koporsót kell csináltatnia? Éreztem a feltolduló könnyeket, de elhatároztam, hogy erős leszek, és hogy elkészítem a legfinomabb halételt, amit valaha is evett. Furcsa mód, hogy kimutassam Charlie-nak, hogy szeretem, ráadásul ő valószínűleg észre se fogja venni, de hirtelen biztos voltam benne, hogy a legjobb dolog, amit tehetek a vacsorakészítés.

- Szívesen főzök – feleltem kis késéssel. – És már nem vagyok fáradt. Ez az alvás megtette a magáét – jólesően nyújtózkodtam. – Úgyhogy semmi probléma – mosolyogtam rá.

- Rendben. – Még mindig sápadt volt és mielőtt beléptünk volna a házba, még egyszer magához vont és adott egy puszit a fejem tetejére. És ez volt az ékes bizonyítéka annak, hogy tényleg a frászt hoztam rá. Azelőtt sose csinált ilyet.

- Akkor ezt megbeszéltük. És a változatosság kedvéért ma is halat vacsorázunk.

Sokkal többet töprengtem azon, hogy mit készítsek, így már tíz óra is elmúlt, mire tálalható állapotba került a hal és végre teríteni tudtam. Charlie azonban elaludt a fociközvetítés alatt, én pedig nem akartam felébreszteni. Óvatosan betakartam és lekapcsoltam a tévét. Kifelé menet hallottam, ahogy motyog álmában.

Nekiálltam becsomagolni az elkészített ételt, és könnyeimet immár szabadon engedve, bizonygattam magamnak, hogy Charlie képes lesz túljutni a halálomon, és hogy nem roppan össze. Nehezemre esett bevallani, hogy ha ebben a pillanatban kéne döntenem arról, hogy holnap ott leszek-e az esküvőn vagy sem, könnyen lehet, hogy meghátrálnék. Tudtam, hogy valakit cserben kell hagynom. Szükségük van rám, mindkettejüknek, de melyiknek jobban? Nem tudtam eldönteni. És a tehetetlenség újabb könnyeket csalt a szemembe.

Miután összekészítettem mindent, felmentem a szobámba, letusoltam, majd bemásztam az ágyamba. De hiú remény volt az alvás; pislogás nélkül meredtem a plafonra, az agyam teljesen kiürült. Nem gondoltam semmire.

Ébren voltam akkor is, amikor Charlie felkelt, akkor is, amikor elindult. A saját ébresztőórámat be se kellett állítanom, teljesen biztos voltam abban, hogy nem lesz nyugtom az éjszaka. Fél nyolckor feltápászkodtam az ágyról, és elindultam a fürdőszobába, hogy rendbe tegyem magam. A tükörből mintha nem is a saját arcom köszönt volna vissza. Sápadt voltam, szemem alatt sötét karikák éktelenkedtek. A meleg víz ugyan felmelegítette elgémberedett tagjaimat és töltött belém egy kis életet, de jókedvet nem tudott biztosítani. Egy halálraítélt lassúságával csoszogtam le a földszintre, hogy ott összeállítsam a szokásos reggelimet. Alice épp ekkor toppant be.

- Jó reggelt! – köszönt dallamosan, hangján egyáltalán nem lehetett semmi bizonytalanságot érezni. – Kész vagy?

- Majdnem – motyogtam miközben kivettem a tejet a hűtőből.

- Jól vagy? – kérdezte aggódón. – Sápadtnak látszol…

Elkínzott tekintettel néztem fel rá.

- Úristen, Bella, mi történt veled?! Úgy nézel ki, mint aki mindjárt összeesik.

- Nem sokat aludtam.

- Mi a baj?

De én csak nemlegesen megráztam a fejem. Nem akartam, hogy Alice gyengének tartson, legyek akármennyire is az. De ő odatelepedett mellém és magához húzott.

- Az esküvő, ugye? Tudom, mennyire nehéz látni neked, hogy Edward valaki mást készül feleségül venni. De megakadályozzuk, nem hagyom, hogy mindez megtörténjen – biztatóan megszorította a kezemet. – Aztán élhettek boldogan amíg… - félbeszakította a mondatot.

- Amíg? Meddig, Alice? Újabb látomásod volt, igaz? Láttad, hogy nem éljük túl az esküvőt! – a hangom már-már hisztérikusan csengett, és éreztem az első kibuggyanó könnycseppeket is.

- Mi? – Alice összezavarodott.

- Meg fogunk halni. Én biztosan – feleltem fásultan.

De Alice felnevetett.

- Dehogyis! Jaj, Bella, ezért érzed magad olyan rosszul? Dehogy halunk meg!

- De tegnap azt mondtad, hogy Amelie-nek vannak gyilkosai és hogy…

- Igen, igen – szakította félbe a gondolatmenetemet. – Valóban ezt mondtam, de gondolj csak bele! Amelie egyedül van, és legyen akármennyire is erős, arra még ő sem tudja rávenni a családot, hogy bántsanak minket!

A szavam is elakadt, mikor rájöttem, hogy Alice-nek igaza van, és hogy az összes rémképet csakis magamnak köszönhetem. A halál volt az első gondolatom, mikor Alice elmondta mire készül, és aztán még arra sem voltam hajlandó, hogy belegondoljak, van-e más alternatíva. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, és kezdtem nagyon kínosan érezni magam. De aztán eszembe jutott valami.

- De Edward múltkor… Csak attól, hogy Amelie azt mondta neki… meg akart ölni! – Újból erőt vett rajtam a szorongás. Akkor mégis csak nekem volt igazam!

- Nem, Bella, figyelj rám – Alice olyan hangon beszélt, mint egy türelmes pedagógus, aki megpróbál valamit elmagyarázni egy makacs gyereknek. – Edward áll leginkább Amelie befolyása alatt, és még így se bántott. Megpróbálta, igen, ez igaz, de nem tette meg. Megmozdítottál benne valamit, és biztos vagyok benne, hogy ennyi idő alatt nem felejtett el. A többiek pedig még annál is kevésbé. Amelie mellett állnak, mert azt hiszik, ezzel Edwardnak segítenek. Amelie képessége sem működhetne ilyen remekül, ha ők tiltakoznának ellene. És amint felnyitjuk a szemüket, ők is Amelie ellen fordulnak.

- És akkor? Amelie kiképzett katonái most nincsenek itt, de bármikor idejöhetnek. Akkor mi lesz veletek? Megint újra kezdődik a versenyfutás? Megpróbáltok elrejtőzni Amelie elől? És ha nem sikerül? Mi lesz, ha megtalál titeket és végez veletek? – soroltam a kérdéseimet, miközben szemem előtt szörnyű jelentek játszódtak le.

- Bella, nyugi, minden nyomot eltüntetünk, ami rád utalna, nem fogják sejteni, hogy neked is közöd van a ceremónia meghiúsításához.

- De én értetek aggódom! Mi van, ha Edwardnak vagy neked bajod esik?! – Az se kerülte el a figyelmemet, hogy nem feltételes módban mondta el mi lesz akkor, ha valóban rájuk uszítják Amelie zsoldosait.

- Nekünk nem lesz bajunk – rázta Alice tagadólag a fejét. – Sokan vagyunk és erősek. Ráadásul vannak képességeink.

- Nekik is! – kiáltottam fel kétségbeesetten. – És többen vannak!

- Bella, hagyhatnánk ennek a témának a megvitatását későbbre? – idegesen pillantott a falon lévő órára. – Húsz perc múlva elkezdődik az esküvő.

Ez az információ kirángatott a depresszióból.

- Ilyen korán? – kérdeztem meglepetten. – Az esküvőket nem délután szokás tartani?

- De. Amelie azonban úgy döntött, hogy még ebéd előtt egybekelnek.

- Ebéd? – hebegtem zavarodottan. – Amelie mit ebédel?

Alice sötéten pillantott rám.

- Mióta nálunk van beérte állatvérrel. De a ceremónia után vadászni akar… emberre.

- És Carlisle ezt hagyja? – Nem tudtam elképzelni, hogy Carlisle – aki arra tette fel az életét – hogy embereket mentsen – egyetlen szó nélkül tűri, hogy újdonsült menye lemészároljon valakit.

- Nem tudja. Én is csak véletlenül szereztem róla tudomást – felelte Alice fásultan. – Tegnap, mikor hazaindultam újabb látomásom volt. Gondolom, még az előtt, hogy Amelie hatóköre kiterjedt volna rám. – Láttam, mit fog művelni.

- De ha valóban megtámad valakit, akkor a többiek is rájönnek ki is ő valóban, nem?

- Igen. De akkor már késő lesz.

- Miért?

- A vámpírházasságok valóban egy életre szólnak – sóhajtott fel gondterhelten. – Ha egyszer összekötik az életüket, nincs menekvés. Csak a halál – morogta Alice sötéten. – Ezért tart olyan sokáig, míg egy-egy vámpír megtalálja a társát.

- Akkor menjünk! – ugrottam fel. – Nem vesztegethetjük az időnket!

Alice is talpra szökkent és bocsátkérően pillantott rám.

- Futnunk kell.

De én minden ellenkezés nélkül beleegyeztem. Felmásztam a hátára és átkaroltam a nyakát. Lehunytam a szemem, aztán már csak Alice egyenletes légzését hallottam.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.