19. fejezet

Amikor Edward odaért Isabella hálószobájához halkan bekopogtatott és mivel választ nem kapott csendesen bement. A lány már aludt. Edward nem is csodálkozott rajta, hosszú napja volt, nagy adag nyugtatót kapott és még ráadásul a gyógyfüves borogatást is úgy készíttette el Marie mamával, hogy a szükséges alapanyagokon kívül még főzetett bele egy kis kamillát és jázmint is, aminek az illatától megnyugszanak az emberek. Rengeteg fajta gyógyító borogatást sajátított el az Amazonas partjainál, amikor önkéntes volt és akkor még azt hitte, hogy a tanultakat majd bevezethetik Carlisle-al együtt a modernebb gyógyításban is, egyszerűbb baleseteknél, vagy kisebb sérüléseknél sokkal jobban beváltak a törzsi gyógyítók borogatásai és különböző főzetei, mint a modernebb injekciók és tabletták. Öt év alatt legalább száz különböző főzetet és borogatást sajátított el egy ottani gyógyító segítségével, amivel szinte minden problémát orvosolni lehetett. Mivel Isabella mélyen aludt és nem akarta megzavarni úgy döntött, hogy kerít valami olvasnivalót, mert a lánynak elég tekintélyes könyvespolca volt. Ahogy nézegette a könyveket megakadt a szeme egyen, aminek a szerzője elvileg Claudia Volturi volt. Egy Volturi könyvet írt? Miért tette volna? Ez felettébb különös. Vajon miről írt volna könyvet az uralkodó család egy tagja? Vajon honnan szerezte ezt a kisasszony? Beleolvasok egy kicsit. Edward levette a könyvet a polcról és leült vele egy fotelbe. Kíváncsian lapozta fel és megdöbbent azon, hogy mennyi mindent feltárt maga az uralkodó család a vámpírokról. Pontos leírást talált róla, hogy mik a látható különbségek a vegetáriánus és a nem vegetáriánus vámpírok között. Hogy milyen alapvető tulajdonságai vannak egy vámpírnak, de a kényes témákat, mint például a hogyan lehet elpusztítani egy vámpírt alaposan kikerülte. Legnagyobb meglepetésére megtalálta a könyvben a félvérek felbukkanásának és kiirtásának teljes történetét. El is olvasta gyorsan, mert soha nem tudta meg, hogy pontosan mi történt, csak azt tudta a dolgok alakulásáról, amiket elcsípett egy-egy vámpír gondolataiból. Az pedig nem volt éppen kielégítő.

„A félvérek felbukkanása és leigázása

A félvérek hirtelen tűntek fel szerte Európában. Pusztulást és halált hoztak mindenre és mindenkire, ami kapcsolatba került velük. Nem úgy néztek ki, mintha értelmes lények lennének, akik tudnak gondolkodni. Valószínűleg nem voltak önálló gondolataik csak parancsokat teljesítettek. Képzett harcosok módjára viselkedtek és álltak csatarendbe. A céljuk a Volturi elpusztítása volt, ez egyértelműen kiderült a viselkedésükből, ezt a célt majdnem sikerült is megvalósítaniuk. Mindegyik félvérnek tűzvörös hosszú haja volt. A szemük színe viszont változatosan alakult. Egyiknek sem volt teljesen ugyanolyan az árnyalata, de mindegyik szemből csak gyűlölet sugárzott. Miután az uralkodó család tudomást szerzett róluk azonnal kivizsgálták az ügyet és megtalálták a tetteseket, akik az egész világra szabadították tetteikkel a vészt. Először a Volturi leigázta a félvéreket Európa szerte, amivel megmentették a vámpírvilágot és nagy valószínűséggel az embereket is. Azután pedig a hagyományok szerint ítélkeztek a bűnösök felett. A csata során a Volturi testvérek közül Caius elesett és csak két fivér maradt meg az uralkodó hármasból. Így fel kellett borítani a több, mint egy évezredes hagyományt és mostantól kezdve nem két testvér szavazata kell a harmadik ellen, hanem egybehangzó ítéletnek kell születnie. Különben nem jön létre az érvényes  döntés.”

Miután elolvasta a történteket már tisztábban látta az akkori helyzetet. Mindegyik félvérnek tűzvörös haja volt. Ezt már tudtam, de azt nem, hogy kis híján valóban a Volturi pusztulását okozták. Ilyen határozottan csak kiképzett harcosok léphetnek fel a Volturi ellen. Erre nem lehetett képes egyetlen vámpír. Ezek szerint van egy tűzvörös hajú vámpír, aki minden bizonnyal nem állatokon él ez biztos, mert egy embereket nem gyilkoló vámpír nem tenne ilyet, és van legalább két vagy három társa, mert nélkülük ezt a tervet nem tudta volna kivitelezni. Nagy valószínűséggel összegyűjthették a kis félvéreket, és gyilkoló gépeket képeztek belőlük. Ez talán még jobban leszűkíti a kört. Tűzvörös hajú vámpír volt, akinek társai is vannak, ilyen csoport még kevesebb lehet, mint egyedül élő tűzvörös vámpír. Nem hiszem, hogy ez az új vegyes faj magától értetődően kegyetlen lett volna, mert ha egy teljes vámpír nevelhető, akkor egy félvér elméletileg még annál is inkább nevelhető kell, hogy legyen. Úgy tűnik Carlisle életében először tévedett, amikor azt mondta, hogy egy vámpírnak semmilyen körülmények között nem lehet gyereke. Miután Edward alaposan átgondolta az olvasottakat tovább lapozott és megtalálta a bejegyzést a családjáról.

 „Az árulók családja, a Cullenek

 Carlisle Cullen volt a családfő, aki csak állatvéren élt és olyan önuralma volt, hogy képes volt életét a gyógyításnak szentelni, soha nem ízlelt emberi vért. Mindenki azt hitte róla, hogy sose élt még ilyen lény a világon. Egy vámpír, aki kedves és törődik az emberekkel, és erre tanítja a családját is, de aztán elárulta saját fajtáját és a vezető családot, hogy hatalomhoz jusson. Feleségével és gyermekeivel élt Forksban, addig ameddig ki nem derült, hogy ők a felelősek az Európa szerte felbukkanó félvérekért és a mészárlásokért. A Volturi nem akarta elhinni róla, hogy valaha is ilyet tenne, hiszen Aro Volturi igaz barátjának tartotta Carlislet, de a bizonyítékok határozottan a család ellen szóltak. Így kénytelenek voltak kellően súlyos büntetésre ítélni az egész családod, hogy többé ne tehessenek kísérletet a hatalom átvételére. A vámpírvilágban a mai napig súlyos büntetés jár már csak azért is, hogyha valaki kiejti a család nevét. A családnak saját címere volt, amit minden egyes családtag viselt valamilyen ékszer formájában. A címerük, ami egykoron tiszteletet követelt minden vámpírtól az eset után megvetendővé vált.”

Edwardot megdöbbentette az, amit olvasott. Tudta, hogy a családja kirekesztett lett a vámpírok között, de az hogy nem volt elég, hogy nyilvánosan bemocskolták az emléküket, hanem még ráadásul könyvben is leírták ezt, és így bárki el is olvashatja ezeket a hazugságokat mélységesen felháborította. Az egész világ azt hiszi, hogy mi vagyunk a felelősek, még az emberek is. Mindenki gyűlöli a családomat, biztos, hogy Ms. Swan is olvasta már ezt a történetet – gondolta Edward keserűen – Nincs jogom arra kérni, hogy szeressen engem, amíg nem tudja a teljes igazságot a családomról. Nem lenne tisztességes hazudnom neki erről, még mindig jobb, hogyha most küld el engem, mint az hogy egy napon véletlenül megtalálja a címeremet és a fotót a családomról és akkor bánja meg, hogy szeretett engem. Amint felébred el kell mondanom neki az igazságot magamról. Pedig már azt hittem, hogy talán én is boldog lehetek újra. Kérész életű boldogság volt ez csupán. Miután a kisasszony elküld megvárom még, hogy ideérjen Marion és Daniel a két legjobb tanítványom és utána elmegyek innen örökre. Ők képesek lesznek megvédeni Őt Benedicttől. Majd megkérem Mariont, hogy tartsa velem a kapcsolatot a helyzetről, ha ő egyáltalán még szóba áll velem azok után, amit Ms. Swan biztos el fog mondani nekik is arról, hogy ki vagyok valójában.

Edward becsukta a könyvet, és halkan visszatette a polcra, ahonnan elvette. Majd visszament a fotelba és onnan figyelte tovább a lányt, ahogyan alszik. Ki akart élvezni minden egyes percet, amit még vele tölthet, ameddig még láthatja Őt. Edward órákon keresztül csak ült abban a fotelban és azon gondolkodott, hogy hogyan is kezdjen neki majd a mondandójának. Nem szégyellte a családját, sőt továbbra is büszke volt rá, hogy Cullen lehet, de a családja iránt érzett bizalommal és szeretettel sajnos már egy évszázada egyedül élt a világon. Hiszen azóta a nap óta senki nem tiszteli már a Culleneket.

Nem tudom, hogy ki tette tönkre a családomat, de egy napon megtalálom és a Volturi színe elé fogom vinni. Be fogom bizonyítani, hogy a családom ártatlan volt, még akkor is, ha az életembe kerül. Most már eleget tudok ahhoz a történtekről, hogy megtaláljam a tettest, és megtalálom, akkor is, ha a világ túlsó felén van. Van időm. Másom sem maradt csak az idő, ami soha nem ér véget.

Edward tudta, hogy Carlisle nem lenne rá büszke, amiért nem vágyik másra csupán a bosszúra, még így sem, hogy a családját akarja tisztázni a vádak alól és meg akarja mutatni a világnak, hogy ártatlanok bűnhődtek valaki más kegyetlensége miatt, de most akkor is csak az éltette, hogy megtalálja a bűnöst. Nem tudott másra gondolni csak arra, hogy bárki is tette mindent elvett tőle, ami valaha fontos volt neki, és még azt is, aki az új életet jelenthetné, hiszen biztos volt abban, hogy Isabella soha nem fogja megbocsátani neki, hogy a Cullen családhoz tartozik. Nem haragudott rá ezért, mert tudta, hogy a lány csak azért fogja így gondolni a dolgokat, mert ezt olvasta egy Volturi könyvében.

Ms. Swan nem hibás hiszen nem is ismerte őket, nem tudhatja, hogy milyen becsületes és szelíd volt Carlisle, hogy milyen csodálatos és kedves volt Esme, hogy milyen szeleburdi és mindig vidám lány volt Alice, hogy milyen makacs és házsártos, de mégis sokszor elbűvölő volt Rosalie, hogy milyen hóbortos volt Emmett és, hogy mennyi erőt és energiát fektetett bele a mindig komoly Jasper, hogy valóban jó vegetáriánus legyen. Soha nem létezett még olyan vámpír, mint Carlisle és ezt Aronak tudnia kellett volna. Jobban is kivizsgálhatta volna az eseményeket. Carlisle szerint soha nem ítélkezett könnyelműen. Apa mindig azt mondta, hogy Carlisle a legjobb barátja. Akkor meg, hogyan történhetett meg mindez?

Gondolataiból Isabella mocorgása hozta vissza a valóságba. A lány egyre sűrűbben mocorgott. Aztán pedig kinyitotta a szemét és rögtön meglátta a fotelben helyet foglaló Edwardot, aki meggyötört arccal és gyötrődő tekintettel meredt rá.

-         Valami baj van? – kérdezte Isabella.

-         El kell mondanom valamit – mondta Edward keserűen.

-         Történt valami, amíg aludtam? Valakinek baja esett? Benedict itt járt? – ijedt meg a lány.

-         Nem semmi ilyesmi. Ne aggódjon kisasszony. 

-         Akkor nem értem. Mi a baj?

-         Megtaláltam a könyvét a vámpírokról.

-         Oh, zavarja Önt, hogy túl sokat tudok a fajtájáról?

-         Dehogyis zavar, csak beleolvastam a könyvébe és rájöttem, hogy nem mondhatja azt őszintén, hogy szeret engem, amíg nem tud meg mindent rólam és a családomról.

-         Nem kell beszélnie róluk, tudom, hogy elvesztette őket, és nem akarom felszakítani a sebeit.

-         De igen, muszáj elmondanom Önnek, hogy hogyan történt.

-         És mi köze ennek a könyvemhez? Nem értem, Önt – mondta a lány kissé zavartan.

-         Tudom, de nemsokára megérti. Meg kell mutatnom Önnek valamit. Azonnal idehozom a szobámból, amit látnia kell, és akkor mindent érteni fog. Rendben?

-         Rendben – mondta Isabella.

Azzal Edward elindult a szobája felé, hogy elővegye és megmutassa a lánynak a Cullen címert és a fényképet a családjáról. 

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.