Egyszerűen elhurcoltak és én semmit nem tudtam csinálni. Az Edward nevű belelátott a gondolataimba és minden menekülési akciómat megelőzte. Eszembe jutott apa, és hogy mit tanított, így gyorsan a latin igeragozásokra gondoltam és közben magamban dúdolgattam. Nem lehetek áruló, miattam nem végezhetnek apával is. Hallottam, hogy miről beszélgetnek.

- Biztos, hogy ő az! – így a nő. – Megismerem.
- Igen – erősítette meg Jacob, akinek a karjai újfent az én testemre fonódtak. Hátulról fogott le és nem ellenkeztem. A legjobb pillanatra vártam, amikor megszökhetek.
Edward szeme rám villant, fekete volt.
- Nem ismer meg minket – mondta a nőnek címezve a mondanivalóját. – El akar szökni.
Gyorsan folytattam a latin igékkel, de nem tudtam nem a beszélgetésre figyelni.
- Manipulálták az emlékeit? – kérdezte Jasper, közben meg éreztem, hogy rajtam próbálgatja az erejét. Különben miért érezném ilyen megnyugtatónak a Jacob nevű karjait magamon?
Jaspertől féltem a legjobban, pedig apa szerint ez az Edward és persze a nő sokkal veszélyesebb.

- Renesmee? – fordult hozzám a nő. Olyan hihetetlenül gyönyörű volt, hogy undorral elfordítottam a fejem. – Nem ismersz meg? Én vagyok…
- Tudom, kik vagytok! – csattantam fel. – Te vagy Bella Cullen, a pajzs, Volterra végzete. Soha nem lett volna szabad hagyniuk, hogy egy ilyen szörnyetegből vámpír legyen!
Apa mindig ezzel kezdte a történet mesélését. Minden normális volt, amíg meg nem ismerték ezt a gonosz nőt.
- Tévedsz! – mondta nekem Edward.

Gyorsan énekelni kezdtem és visszatértem latin igékhez. A továbbiakban csak részleteket hallottam a beszélgetésből. Jasper telefonált a többieknek és jelentette, hogy megtalálták „Nessie”-t. Nem értettem miért neveznek így, mikor az én nevem Faith.
- A neved, Renesmee, de mindenki csak Nessie-nek becéz.
Kiakasztott engem ez a gondolatolvasás.
„Tűnés a fejemből, gyilkos!” – gondoltam hangosan. Kicsit összerezzent, de nem fűzött kommentárt a dologhoz.

Viszont mindegyikük bámult. Azt hittem, hogy nem félhetek jobban. Jasper minden mesterkedése ellenére, féltem. Vártam, hogy bekövetkezzen a vég, amitől tartottam. Mindenkit megöltek, velem miért tennének kivételt?
És akkor megérkezett a többi Cullen. Mindegyiket megismertem, a legkisebb Alice-t, aki a jövőbe lát, a mellette álló szépséges szőke férfit, Carlisle-t, aki az egész lázadást elindította. Esme a felesége, Rosalie a szőke nő és ő, a nagydarab vámpír, akitől a legjobban rettegtem, és aki most egy széles, szadista vigyorral felém tartott.
Sikítottam és kapálózni kezdtem Jacob karjaiban, de nem engedett, inkább csak közelebb vont a testéhez.

- Mi a baj, Nessie? – Mi a baj? Ez volt a leghülyébb kérdés, amit életemben hallottam. Nem elég neki, hogy elrabolnak és meg akarnak ölni.
Szégyelltem, hogy hisztérikus sírásban törtem ki, de jelen volt a legrosszabb rémálmom mindhárom szereplője, mit tehettem volna?
- Fél Emmettől – diagnosztizált Edward, Jasper pedig még intenzívebben küldte rám az erejét, de nem használt.
- Miért félsz? – suttogta Jacob.
Nem tudtam elmondani, inkább megmutattam, hátranyúltam és megérintettem az arcát.

Apa a karjába kap engem.
- Itt vannak – kiáltja.
- Majd én feltartom őket – ajánlja Jane. Ő volt az egyetlen barátnőm egész életemben és láttam, hogyan halt meg. Az erejét az a gonosz Bella tartotta kordában, így nem hatott Jasperre és Emmettre, akik megrohanták Jane-t. Sikított, ahogy Jasper leszorította a kezeit és Emmett egyszerűen ráugrott és letépte a fejét. Ezt láttam, mielőtt apa rohanni kezdett velem, de legutoljára ugyanezt a szadista vigyort. Nevetett, mikor megölte őt!

Elképzeltem, ahogy az én fejem is olyan könnyed mozdulattal tépi le és ugyanúgy mosolyog…
- Nem akarunk bántani téged – mondta Edward, nyilván megint a fejemben kutakodva. – Mi vagyunk a családod.
Apa újabb tanítása jutott az eszembe, a Cullenék elkápráztatnak és megzavarják az agyunkat. A bizalmunkba akarnak férkőzni, de nem szabad hinni nekik. Mesterien értenek a megtévesztéshez.
- Nessie – csendült fel az egyik nő hangja, de nem tudtam melyikük az. Biztos nem Bella. – Nem ismersz ránk, kicsim?
- Az én nevem, Faith – mondtam és makacsul a latin szavakra gondoltam.

- Biztos, hogy ő az? – vetette fel Emmett, már a hangjától is megremegtem. Szégyelltem, hogy ilyen könnyen kimutatom a félelmeimet. Apa nem ezt tanította. Mindig erősnek kell látszanom.
- Ő az – jelentette ki Jacob mély meggyőződéssel, majd suttogva elismételte. – Ő az.
Mivel többször is hallottam, hogy bizonytalankodnak a kilétemet illetően, gondoltam ebből egy ütőképes kártya lehet.
- Ki vagyok? – kérdeztem. – Összetévesztetek valakivel.

Elkerültem Edward tekinteté, mert úgy képzeltem, ha a szemébe nézek könnyebben belém lát. Inkább jobban szemügyre vettem a többieket. Olyan mozdulatlanul álltak, mintha egy szoborcsoportot alkotnánk. Egyedül Jacob és én voltunk élőek. A bőrének forrósága kezdett kényelmetlenné válni és nem tudtam mire vélni az erős, de határozottan gyengéd szorítást. Ő volt az egyedüli, akitől nem féltem, pedig tudtam, hogy micsoda. A vámpírok legősibb ellensége, akit Cullenék háziállatként tartanak. Állítólag több is van belőlük. Alakváltók, segítettek elpusztítani Volterrát.
- A családunk rész vagy, Renesmee – mondta Bella, a hangja egyszerre volt fájdalmas és boldog, meg persze gyönyörű. – Te az én kislányom vagy és ő – mutatott Edwardra. – Ő az apád.

Ez annyira nevetséges kijelentés volt, hogy felnevettem. Teljesen bolondnak néznek?
- Nem tudtok megtéveszteni – közöltem velük. – Végezzetek velem gyorsan, ne húzzuk az időt!
Ezen úgy tűnt meglepődtek. Mi a szösz? Talán nem is akarnak megölni, igen, rajtam keresztül akarják megölni apát…
Edward megint felkapta a fejét és meredten bámult. Gyorsan idézni kezdtem Shakespeare egyik szonettjét.
- Tényleg nem emlékszik? – kérdezte Carlisle és Edwardra nézett, Bella kivételével mindenki ránézett.
- Azt gondolja, az ellenségei vagyunk. Fél tőlünk, azt hiszi, bántani akarjuk, és védi tőlünk azt, akit az apjának hisz. Nem látom az arcát annak a…
- Nem! – visítottam fel. – Tegyetek velem, amit akartok, de ne bántsátok az apámat! Kérlek!
Persze tudtam, hogy hasztalanul könyörgöm ilyen kegyetlen gyilkosoknak, még csak rám sem hederítettek.

Edward Bellát istápolgatta, Alice mellette volt és olyan halkan beszélt, hogy nem értettem semmit, a többiek hallgatták, egyedül Jacob szorongatott engem, furcsa ölelésszerűen, majd hirtelen a fülembe suttogott.
- Úgy hiányoztál, Nessie!
Feltámadt bennem a vágy, hogy még többet igyak a véréből, pedig eleget vettem el tőle, mégis úgy éreztem, soha nem lenne elég és soha másból nem akarok inni. Apának tényleg igaza volt, ez a család mestere a megzavarásnak.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.