- Kik vannak itt? –kérdeztem halkan
   - Akik el akarnak kapni, a közelben vannak.
   - Matt menj. Menekülj.
   - Nem most már a szagom erre vezeti őket. Embereket nem bántanak, csak aki velem van.
   - De… én…
   - Nem lesz semmi baj. Beszélj velük és mond, hogy elhagytalak és utálsz. De nem tudod, hogy mi ütött belém, hogy miért változtam meg.
Ez az egyetlen esély, hogy nyerjünk egy kis időt.
   - Rendben. –egyeztem bele idegesen.
   - Jönnek- mondta összeszűkült szemmel és nyomott egy puszit a homlokomra, majd bíztatott –Menni fog.  
Azután kopogást halottam a bejárati ajtón és leindultam a lépcsőn Matt azt mondta „nyugodj meg”. De hogyan?
Kinyitottam az ajtót és a hat vámpír állt ott. Egy alacsony szőke lány, egy magas szőke fiúval. Volt még kettő ugyan olyan ők magas fekete hajú és vörös szemű vámpírok voltak. Egy öreg is volt köztük. Az utolsó pedig vörös hajú volt. A legmagasabb, zöld szempárral. Elszédültem. Vettem egy mély lélegzetet és megszólaltam.
   - Hello
   - Szia, Linda Hoch. – honnan tudták a nevemet? A torkom összeszorult. Nyelnem kellett egy nagyot
   - Segíthetek? –kérdeztem
   - Matt Newton Gomezt keressük. Nem láttad?
   - De. –úristen ezt nem gondoltam át
   - Merre van?
   - Nem tudom elment egy tíz perce. Nem tudom mi ütött belé csak úgy elém vetette a szavakat, hogy felejtsem el. Meg hogy nem akar bántani. 
   - jobb nem jutott eszembe
   - Köszönjük az információt. Viszlát
   - Viszlát-, majd betettem az ajtót, de még halottam hogy az alacsony szőke hajú lány azt mondja, hogy hazudik. Megrezzentem.
   - Lids jól vagy?
   - I… igen Matt
   - Gyere, igyál valamit. –azután átmentünk a konyhába és egy nagy dörrenést hallottunk a hátsó ajtó felől. Hirtelen öt vámpír jött be a konyhába. Nekiugrottak Matt nek. Én sikítottam, de észre sem vettek.
   - Hagyjátok békén- ordítottam, ahogy csak tudtam. Azután kuncogást halottam és megfordultam az öreg vámpír ált mögöttem. Lefagytam.
   - Még nem bántjuk Linda.
   - Még? –kérdeztem
   - Most ne foglalkozz ezzel. –mondta lágy arckifejezéssel, ettől nagyon megrémültem. –a lányt is. –szólt a vörös hajúnak.
   - Mit akarnak tőlünk? –kérdeztem remegő gyenge hangon nem tudtam mozdulni sem.
   - Nem bántunk. - Mondta a vörös hajú vámpír és felemelt. Kapálóztam, hogy kiszabaduljak szorítása alól, de nem is figyelt rám, valószínűleg meg sem érezte.
   - Bill óvatosan ő ember. – figyelmeztette az öreg vérszívó
   - Bill tegyél le - szóltam neki
   - Sajnálom, de nem. Majd hogyha odaértünk. –megfordult velem és láttam, hogy Mattet a két ugyanolyan vámpír tartja, akik valószínűleg ikrek. A másik kettő figyel. Azután összenéztek, majd rám és minden sötét lett.
Mikor kinyitottam a szemem egy fehér kanapén feküdtem, sötétszürkés falú zárt szobában, a mennyezet pedig hófehér és kopott volt. Mellettem egy széken pedig az alacsony szőke hajú gyönyörű lány ült, nagy barna szemekkel. Hirtelen belenézett a szemembe és én moccanni sem bírtam.
   - Szia, én Nina Lind vagyok- mondta lágyan kedves hangon és bájos arckifejezéssel. – Te pedig Linda ugye?
   - I… igen –nyögtem még mindig megmerevedve
   - Nem kell félned – mondta derűsen – nem bántunk téged.
   - Matt? –vágtam rá miközben felültem a kanapén. Egyre inkább elszállt a félelmem. Annyira kedvesnek és ártatlannak tűnt.
   - Azt mondtam, hogy TÉGED nem bántunk –hangsúlyozta, hogy „téged” Én ismét elvesztettem a fejem nem kaptam levegőt Matti egyedül hat vámpírral szemben, és még csak most jöttem rá hogy sokkal többet jelent nekem.
   - Figyelj, nagyon sajnálom, de ennek így kell lennie őt félrevezették. –tényleg látszott rajta a sajnálat őszintén gondolta.
   - Hagyjátok őt… - mondtam erőtlenül a torkomban lévő nagy csomó miatt.
   - Linda! Nem akarunk bántani. Felejtsd el őt. Ami azt illeti, ezek után mindent felejts el minket is beleértve fojtasd az életed mi nem létezünk rendben? –keserű szemekkel néztem rá
   - Figyelj Lids –Lids? Miért hívott így? –Nem bántunk senkit kivéve… tudod. Szóval ő az utolsó és a vámpírok velünk kihalnak ennyi. Eltűnünk. Úgy sincsen ránk szükség. Csak nagy kárt okozunk. –mikor kimondta a szavakat hirtelen nagyon meggyötörtnek tűnt. A szemei pedig mintha könnyesek lettek volna.
   - Kérlek, ne bántsátok, szeretem őt…- azt hiszem ezt magamban kellett volna tartanom. Nagy barna szemekkel értetlenül nézett rám. A haja az arcába lógott, és aranylott.
   - Mi? –egyre inkább zavarodott lettem a szemeitől. –Linda. Te komolyan egy undorító gyilkost szeretsz aki… - nem fejezte be a mondatok
   - Aki? –erősködtem bár nem valami biztonságos számomra, hogy felbosszantsam.
   - Aki téged meg… - ismét félbeszakította a mondatot, mert négy vámpír rontott be az ajtón és Matt-et vonszolták.
Az öreget sehol nem láttam.
   - Sajnálom. – mondta egy hang mögöttem. Nagyon megijedtem. Az idős vámpír mellettem ült és vett egy mély lélegzetet. –Sajnálom, hogy ezt látnod kell.
   - Ne tegyétek! –ordítottam és Mattre néztem. Az arca más volt a szeme fekete az ajkai fehérek mint a bőre, a haja pedig világosabb… szörnyen nézett ki annyira meggyötört volt… annyira sóvárgón nézett rám… segíteni akartam rajta valahogyan…–mm… i - ennyit tudtam kinyögni
   - Tudod, hogyha emberi vérre szomjazik, akkor a szája fehér a szeme pedig ilye sötét lesz. A haja viszont egyre világosabb, mert már nincs ereje lassan… vége… –magyarázta Nina és én beleborzongtam a szemeim könnyesek lettek és odarohantam hozzá, de a szőke fiú megalított fél méterre tőle.
   - Nem biztonságos hagyjad –mondta. Én megpróbáltam félrelökni és kiszabadulni szorításából, de túl erős volt.
   - Engedd közelebb Colin. Matt már gyenge ahhoz, hogy… - elharapta a végét Majd Colin bólintott és eleresztett.
   - Matt- mondtam és odarohantam hozzá. Szorosan átöleltem, de a két magas fiú nem engedte el. Erősen tartották.
   - Lids –nyögte a fogain keresztül és valami elrántott tőle Matt szemfogai pedig tisztán látszottak rám nézett a vágyakozó szemeivel és szisszentet, a többiekre nézett és morgott. Engem Nina tartott és szemeit nem vette le Mattről. Mikor körbenéztem mindenki feszült volt Matt összerogyott. Én pedig oda akartam menni és átölelni őt, de Nina nem eresztett.
   - Linda! Hagyd abba… veszélyes, amit csinálsz nagyon veszélyes. –szólt rám Nina
   - Mattet akarom, most! –nem fogtam fel, hogy mi történik körülöttem. Csak arra tudtam gondolni, hogy az, akit szeretek szenved.
   - Hagyjátok! Elég! Szeretem őt! – a könnyeim ömlöttek a szívem hevesen vert a torkom összeszorult- Biztos van más megoldás!
    - Sajnálom –mondta a vén vérszívó – Nincs vissza út, már túl régóta vámpír most kezd kijönni rajta a… - nem fejezte be. Zavart, hogy mindig félben hagyja a mondatait.
   - Nem érdekel! Mattnek élnie kell most és mindig! Örökké!- a könnyeim ismét csak úgy ömlöttek és mindenem remegett. Nem tudtam segíteni rajta. Ez fájt a legjobban. –Nem akarom… gondolom, ti sem szeretnétek így… ilyen körülmények között elveszíteni azt… aki a legfontosabb számotokra…
Nina levette rólam a kezét. Leejtette maga mellé és a szemei kivehetetlenek voltak. Mintha tudta volna… átélte volna már azt, amit érzek…
Itt a lehetőség gondoltam magamban és Matt felé indultam, de minden elsötétedett. Mikor a szemeim kinyíltak Colin ölében voltam. Mi történik velem?
   - Matt? –kérdeztem Colin szemébe nézve. De nem válaszolt.
   - Mond meg neki Edgar- szóval az öreg vámpír neve Edgar
   - Matt… neki… már vége…
   - hmkhm- nem tudtam semmit sem mondani. Minden homályos lett a szememben összegyűlő könnyek miatt és nem kaptam levegőt. A torkomban gombóc volt és egyre csak nagyobb és nagyobb lett üresnek éreztem magam. Próbáltam beszélni, de nem jött ki hang a torkomon.
   - Most mi lesz a csajjal? –kérdezte az ikrek egyike
   - Semmi… - förmedt rá Bill
   - Ian hagyd abba – szólt rá Nina
   - Nina, te tudod, hogy mekkora veszély ez számunkra? Matt megölte az ikertestvéremet. Joe halott. –felelte a fekete hajú vámpír
   - Linda nem tehet róla. Ne feszítsd túl a húrt Ian. –mondta Bill dühösen és védelmezőn. Végre kaptam egy kis levegőt, de a könnyeim nem álltak el.
   - Öljetek meg…- mondtam. Nem akartam többé élni
   - Ne butáskodj- mondta Colin hitetlenkedve
   - Igaza van Colinnak Linda. Csak idő kell. –Mondta Edgar és én felpattantam és megtöröltem a szememet, de a könnyeim nem álltak el.
   - Idő? Miért öltétek meg? Szerettem őt! Szükségem van rá!  - de a lábaim gyengék voltak és összeestem. Colin elkapott.
   - Nem mi öltük meg. –Mondta Edgar. –Ez egy nagyon bonyolult szituáció. Ez… ezt elmondom, hogyha jobban lettél most pedig. Colin, Nina vigyétek a szobájába.
Elvittek egy fehér szobába a szoba közepén egy fekete ágy volt ahova Colin letett és mielőtt otthagyott Ninával azt mondta „Sajnálom. Remélem nem lesz semmi bajod.”Nem volt erőm válaszolni még a számat sem tudtam kinyittatni.
   - Ne aggódj Linda. Most már nem lesz semmi baj. –mondta Nina és leült mellém az ágyra. Nem tudtam aludni. csak a szemem volt csukva. A könnyeim még nem álltak el. Nagyon nehezen elaludtam.
Mikor felébredtem sötét volt a szobában. Nem tudtam hol vagyok. Nagyon féltem. Az idegességtől remegtem, a fájdalmamtól a szívemben zokogtam. A könnyeim csak úgy záporoztak. Azután hirtelen egy hangot hallottam.
   - Linda- súgta a fülembe egy férfihang –Linda ne félj, itt vagyok melletted. Nem engedem, hogy bántsanak. –a hang, ismerős volt. Átöleltem. - Szükségem van rád – Mondtam. A könnyeim gyengédebben hulltak.
Hirtelen valaki felkapcsolta a villanyt és én felnéztem, hogy lássam Matti arcát. De… Colin arcát találtam. Ez nem lehet igaz azt hittem… hogy… hogy- C… Colin? –ezt inkább mondtam mint kérdeztem elhúzódott tőlem és a könnyeim ismét könyörtelenül záporoztak.
A villany kapcsolójánál Nina állt.
   - Mi? Mit csinálsz Colin? –förmedt rá
   - Csak mondtam neki valamit. Azt hitte, hogy… és átölelt.
   - Sajnálom Linda. –mondta bosszúsan Nina, aki le nem vette a szúrós tekintetét Colinról.
   - Mit akartok még tőlem? –kérdeztem meggyötörten… szárazon
   - Most még nem engedhetünk el. Nem vagy még olyan állapotban Lids.– ez a becenév fájt…
   - Matt el… ment. –mondta Nina- Ennyi volt. Kérlek, ne gyötörd magad.
   - Nina! Miért tettétek ezt? –hitetlenkedtem. Nem is érdekelt hol és kivel voltam.
   - Nem… - elharapta a mondatot
   - Nina! –szólt rá Colin –Nem teheted. Tudod.
   - Néha úgy érzem, hogy szeretnék egyedül lenni, mert összeomlik körülöttem minden és… és pont… most - nem tudtam rendesen kimondani a szavakat a fájdalomtól-úgy érzem… most is, nem szeretném ezt, vissza… akarom… kapni… MOST! Most van, az a pontja az életemnek ahol úgy érzem igazán… semmi… semmi szükség a jelenlétemre összeomlok… NEM BÍROM!
Meg… akarok… halni…- sohasem hittem volna, hogy egyszer ezt kimondva ilyen halálosan komolyan fogom gondolni tényleg „meg akarok halni” így már semmi értelme nincs az életemnek.  
   - Linda! Ne mondj ilyeneket erre semmi szükség –szólt Colin
   - Ez nem csak egy vicc Colin. Nem akarom az életem… már nem.
   - Lids hagyd már abba! –förmedt rám.
   - Elég! – sikított Nina –Elmondom neki Colin, ezt én nem bírom. Menj innen! Colin menj innen el! Vagy…
   - Nina! Nem engedem, hagyd most Lindát, pihennie kell.
   - Colin! Nina! Hagyjátok abba most! –ordítottam, már egyáltalán nem féltem– Colin kérlek, menj ki a szobából. Hagyj Ninával itt. Kérlek. –próbáltam aranyosan nézni rá, de a sok fájdalomtól nem ment.
   - De… Linda nem akarhatod ezt erre… erre még nem is vagy kész.
   - Matt… kérlek! –mondtam kérlelőn. Akkor vettem csak észre. Azt… azt mondtam Colinnak. Az ő nevét mondtam neki. összerogytam és visszazuhantam az ágyra és a könnyeim hulltak.
   - Linda? –értetlenül nézett rám Colin a gyönyörű sötét szemeivel.
   - Ó, Colin úgy… saj… sajnálom. –nyögtem a fogaimon keresztül meg akartam halni. Colin nem válaszolt csak hirtelen eltűnt a szobából.
   - Linda. Jaj, Linda. Nem értesz semmit Matt halálával kapcsolatban. –kezdte Nina. –Mi hozzá sem értünk. Csak megállítottuk abban, hogy téged… Szóval azért halt meg, mert nem jutott emberi vérhez.
Tudod, hogyha az ő fajtája szomjazik, akkor azt az embert kívánja a legjobban, akit imád. Ez szörnyű. Ha nem jut a véréhez, akkor meghal. Az mindegy hogy más ember vérét issza vagy sem. Ha közel van ahhoz a személyhez, akkor a szomja nem csillapodik. Sőt. Csak egyre inkább szomjasabb lesz minden egyes más ember vérétől. De mást nem tehet, ha csak nem táplálkozik azzal a bizonyos imádott emberrel, ami fájna neki. Mert szereti. Mikor már nem kaphatja meg, azok a tünetek jelentkeznek nála, mint Mattnél fehér száj éjfekete szem. Ha más embernek a vérét nem issza, akkor gyenge lesz és a haja őszül. Öregszik. Elgyengül. Végül… meghal.
De mi nem vagyunk ilyen vámpírok, mert mi más fajhoz tartozunk. Ők egy mutáns faj. Ezt egy olyan „átlagos” vámpír hozta létre, aki mindent és mindenkit utált. Mindenkit meg akart semmisíteni. De elkapták. Sajnos ezek a mutánsok kiszabadultak és a számuk növekedett. Ezen faj kialakulását úgy tervezték, hogy a szeretteire szomjazzon. Mert mindenkinek vannak és így mindenki vagy átalakul, vagy meghal.
Sajnálom, hogy veled is ez történt Linda.
   - Mi? Matt… - összeszorult a torkom –Miattam halt meg?
   - Linda… dehogy is ő téged meg akart ölni. Mi csak megállítottuk.
   - Miattam halt meg, Nina ez… ez nem lehet igaz… megöltem. –sikítottam és kirohantam a szobából körülnéztem megláttam a konyhát és odarohantak a könnyeim ismét hullottak a torkom összeszorult és nagy gombócok voltak benne nem láttam rendesen, szédültem és a lábaim remegek. Megragadtam egy nagy kést és kész voltam arra, hogy Matt után menjek. A könnyeim miatt semmit sem láttam a kezem eszméletlenül remegett. Azután venni akartam egy mély levegőt, de az összeszorult torkom nem hagyott neki utat. Ezért csak nyeltem egy nagyot.  Tisza erőmből lefelé vágtam a kezem és minden sötét lett.
Vettem egy mély levegőt és kinyitottam a szemem. Nem tudtam végezni magammal. Ezért újra megpróbáltam. A magasba emeltem a kezemet és lendítettem most nem hunytam le a szememet. Azt hittem, hogy sikerült és egy angyalt látok. Gyönyörű arca volt. A haja aranyszínű a szemei feketék. A kezemet fogta és akkor rájöttem. Nem angyal volt az hanem Colin a kezemet megállította nehogy kárt tegyek magamban.
   - Miért nem hagyod? - hitetlenkedtem és könnyeimmel küszködtem
   - Hagyj meghalni!
   - Nem! Linda neked élned kell, még nem jött el a te időd. –mormolta aggodalmasan
   - Colin hagyj, miattam halt meg én vagyok az oka. Nálatok úgyis csak egy fogolynak számítok.
   - Nálam nem. –mondta sóvárogva. A könnyeim ömlöttek és az üresség bennem kisebbé vált. A kezemet elengedtem és a kés kihullott a kezemből. Átöleltem őt. Meglepődtem. Egyáltalán nem volt hideg kellemesen langyos volt a bőre, viszont kemény. Elég sokáig öleltem őt és a könnyeim folytak. Olyan jó érzés volt az, hogy valaki ott van mellettem és nem vagyok egyedül. Mert akkor… véget vetettem volna mindennek.
   - Nem hagylak többet egyedül, ígérem. Nem hagyom, hogy véget vess az életednek. –mondta bűnbánóan.
  - Egy ideig most hagyni fogom. –jegyeztem meg. A könnyeim már elálltak, bár időnként még hullott egy-két csepp.
   - Egy ideig? –ismételte – Örökké… ha nem pont én, akkor valaki más. De elintézem, hogy ne legyél egyedül.
   - Ne szánj rám ennyi időt –mondtam és elhúzódtam tőle.
   - Ne aggódj nagyon sokáig élek még ez csak egy töredéke az én életemnek.
   - Mi?  Egészen pontosan meddig él egy vámpír?
   - Ha akarja, akkor örökké. De ha meg akar öregedni, akkor mindenhogyan el… el kell felejtenie, a vért. És akkor normális ütemben öregszik tovább. Ez történik Edgárral is. Lemond a halhatatlanságról, hogy meghalhasson. Ő nem akar így élni tovább, ami azt illeti mi is éppen úgy le fogunk mondani majd a vámpír létről csak, hogy emberként éljünk és meghaljunk a végén.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.