A részhez (leginkább a végéhez) ajánlott zene: http://www.youtube.com/watch?v=bH9bXtZyugo&feature=related
4. rész
Talán még se volt olyan jó ötlet Forksba jönni, de még elmehetek. Úgyse jönnének utánam. Talán fel se tűnne nekik, hogy nem mentem vissza. Talán…
-Ez a pokol. Csak az lehet. – suttogtam magamnak olyan halkan, hogy abban se voltam biztos, hogy nem csak gondoltam.
-Azért nem olyan szörnyű. – szólalt meg mellettem egy mély, duruzsoló hang. Jasper, biztos Alice küldte utánam.
-Ó, dehogynem. – testem ernyedten dőlt a fűbe, szemeim pedig az ezüstösen csillogó égitestet bámulták.
-Elismerem Rosalie vadászat előtt elég elviselhetetlen, de ne foglalkozz vele. Mi…-kényelmesen letelepedett mellém.
-Rosalie? Ki beszél itt Rosalieról? – a fejem lassan felé fordítottam.
-Én azt hittem a kis „műsora” miatt akadtál ki. – arcán értetlenség tükröződött.
-Azt már kezdem megszokni. – legyintettem.
-Akkor a suli? – találgatott.
-Aha. – sóhajtottam.
-Nyugi nem lesz semmi baj. Alice is látta, hogy nem fogsz senkit bántani. – szája óvatosan mosolyra húzódott.
-Emiatt nem is aggódom… an… annyira, de holnap iskola. Érted?
-Én…
-Ti már hozzászoktatok, hogy újra és újra kijárjátok a középiskolát, de nekem ez még egészen új. Emberként sem jártam iskolába, magántanáraim voltak. Fogalmam sincs, hogyan kéne viselkednem, miket kellene mondanom... Ráadásul ez az embernek tetetem magam dolog is új. Vámpírlétem alatt soha nem kellett figyelnem, hogy ne leplezzem le magam. Pár napnál tovább nem voltunk tovább egy helyen, de ez most más. Egy ilyen kisvárosban… Mostantól figyelnem kell minden szavamra, mozdulatomra, reakciómra… miattatok. Nem szeretném, ha miattam kellene feladnotok az itteni életeteket. – éreztem, hogy lassan minden porcikámban kezd szétáradni a nyugalom.
-Ssshhh… Az elején egyikünknek sem volt könnyű ,vagyis nekem még most sem túl könnyű kezelni a szomjamat, úgyhogy azt hiszem meg tudlak érteni.
-Én inkább minden mástól félek. Mármint napi 7 órában összezárva lenni azokkal.
-Jól értem, hogy vámpír létedre tartasz egy csapat tizenéves kölyöktől? – hallottam, ahogy halkan felkuncog.
-Hééé… Ne nevess ki! Ez nekem teljesen új terület. És különben sem félek, de a mai tinédzserek nagyon gonoszak és kegyetlenek tudnak lenni, láttam a filmekben. – hirtelen hangos nevetésben tört ki - Hééé…hééé… ne nevess már! – ütögetni kezdtem a vállát, de hasztalanul.
Percek múlva még mindig jó ízűen nevetett. Itt létem pár hete alatt még nem láttam ilyen jókedvűnek, más helyzetben talán én is vele nevettem volna.
-O…ok…oké. Eh…eh…ehz éédes… - nevetése alábbhagyott, majd pár mély lélegzetvétel után megszólalt - Abba hagytam. Ígérem! Nekem csak nehezemre esik elhinni, hogy te, aki bármikor bármilyen körülmények között benne vagy egy bunyóban Emmettel… nos félsz pár pelyhes állú, Pamela Andersonról fantáziáló, tini magazint bújó, nyálas tinisztárokról álmodozó kamasztól. – gyilkos szemekkel néztem rá,és épp az elmés visszavágásra készültem, mikor folytatta - Nyugi garantálom, hogy senki nem lesz veled gonosz. A belső kör tagja vagy, Cullen vagy. – rám kacsintott – De most menjünk. Alice megakarja mutatni az új cuccaidat.
-Még több..-kérdeztem lemondóan.
-Igen. – Jasper csak egy részvétmosolyt küldött felém, majd elindultunk vissza a Cullen házba.
Alice hazaérve megmutatta az új sulis cuccaimat és a rengeteg ruhát, amit nekem vásároltak Esmével. A szobámban mindenfelé ruhák hevertek, mindegyik más színű, stílusú és fazonú volt. Azt se tudtam hova nézzek. Alice hosszú órákon keresztül válogatta és rendezte az új ruháimat, hogy végül megtalálja a tökéletes szerelést az első napra. Mintha ez valami szent küldetés lett volna. Természetesen számtalanszor elmondta a legfontosabb szabályt: „Soha ne vedd fel kétszer ugyanazt!” Jómagam nem értettem egyet ezzel. Természetesen lány létemre engem se hagyott hidegen az öltözködés és a divat, de eddigi életmódom, aligha igényelt ilyenfokú odafigyelést. Szerencsére miután elhárította a ruha krízist ő, Jasper és Edward sok hasznos tanáccsal láttak el a sulit illetően. Mégis, ahogy közeledett a reggel a pánik egyre inkább kezdett felül kerekedni rajtam.
Az első iskolai napom még szörnyebb volt, mint amire számítottam.... A szomj dolog mégsem volt annyira elhanyagolható, mint azt előtte gondoltam. Orromat szinte eltömítették az ínycsiklandóbbnál ínycsiklandóbb illatok, amiket az eső még inkább felerősített. A 3. óra után már nagyjából meg tudtam különböztetni az illatokat, és tudtam őket arcokhoz kapcsolni, de volt 1 különös illat, ami betöltötte az egész iskolát, és amit nem tudtam senkihez kötni. Ez igazán idegesített. Ráadásul egész nap én voltam a kíváncsi tekintetek és ideges sugdolózások alanya. Akármerre mentem láttam, hogy végigmérnek a szemükkel és hallottam, ahogy rólam sugdolóznak, találgatnak, hogy vajon honnan jöttem, és hogy kerültem a Cullenek közé – és kivétel nélkül mindenki megjegyezte azt a bizonyos hasonlóságot, amit hófehér bőrünk, aranyszínű íriszünk, és kecses mozgásunk mutatott.
Jasper folyton körülöttem legyeskedett, hogy analizálhassa az érzéseimet és a többi Cullen is árgus szemekkel figyelt.
-Ez béna ötlet volt. – hajtottam fejem az asztalra.
-Nyugi, hugi. Pár hónap és fel se tűnik, hogy mindenki téged figyel. – veregette meg mosolyogva a hátam Emmett.
-Köszönöm Emmett. Most igazán megkönnyebbültem. - éreztem, hogy Jasper újabb nyugalom hullámot küldött felém - Jasper, fejezd be! – dörmögtem rá.
-Hagyd már békén. – morgott rá Alice is – Szívem, már mondtam, hogy nem illik az új családtag érzéseivel játszani.
-De olyan vicces fejet vág ilyenkor. – vágott bűnbánó arcot Emmett, majd rákacsintott Jasperre.
-Különben se figyel mindenki téged. – szólalt meg a mai nap folyamán először Edward – Van még 1 új diák. Jessicáék asztalánál ül. – bökött fejével az ebédlő túlsó végében lévő asztal felé.
-Szegényt biztos épp Cullen-rémtörténetekkel traktálják. – jelent meg az elmaradhatatlan széles vigyor Emmett arcán.
Tekintetemmel követtem az irányt, de számomra még mindenki új volt.
-Épp rólad mesélnek neki. – Edward halkan felkuncogott Emmettre nézve– De ő rád kíváncsi. – sötétedő szemeit hirtelen rám villantotta.
Érdeklődésem egyre fokozódott. „Vajon melyikőjük lehet az?” – gondoltam magamban.
-A Bella mellett ülő fiú. – sóhajt Edward.
Nehéz megszokni a képességét.
Szemeimet a magas, fekete hajú fiúra fókuszáltam. Tekintetünk hirtelen találkozott, majd egy gyenge fuvallat csiklandozta meg az arcomat. Orrlyukaim kitágultak, ahogy megcsapta őket valami hihetetlenül édes, mámorító illat. Ez volt az az illat, amit egész nap éreztem. A bőre, mint a méz, orgona, rózsa és eper keveréke. A vére pedig… Ohh, mennyire édes! Az izmaim önkéntelenül görcsbe rándultak, ujjaim belemélyedtek az asztalba. Éreztem, ahogy íriszem arany színe kezd sötétülni, gyorsabban és gyorsabban vettem a levegőt. Torkomon, mintha tüzes vasat dugtak volna le, a szomj eddig még soha nem érzett kínnal tört rám. Hallottam Edward ideges és Alice kétségbeesett hangját, de képtelen voltam értelmezni szavaikat… lassan minden tompa háttérzajjá halkult. Az egyetlen, amit tisztán hallottam egy szív eszeveszett, csábító kalimpálása…
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó