A nevem Reneé, a férjemmel élek Phoenixben. Phil a férjem, baseball játékos, ezért sokat utazunk, de lassan letelepedünk egy helyben. Már ki is néztem magunknak egy gyönyörű házat. A kislányomnak, Bellának is tetszene. Talán ha látná, hogy családot alapítunk, visszaköltözne. Különösen aggódok érte, olyan rossz érzésem van. Egy anya megérzi, ha valami történik a gyermekével. Phil ma nincs mellettem, be kellet ugrania a pályára. A férjem nagyon szerette azt, amit csinált. Láttam rajta a boldogságot, amikor elüti a labdát, amikor meccse van és én ilyenkor vele együtt örültem.

Talán feleségnek jobb vagyok, mint anyának, és Bellának jobb Forksban...Charlieval. Hibásnak érzem magam, mert hagytam elmenni, pedig soha nem mutatta ki, hogy nem szeret Forksban élni, de én tudtam. Talán ezért sokkal nagyobb a bűnöm. Feláldoztam a lányomat, a boldogságomért. Mérhetetlenül önző vagyok, és ha tehetném, nem követném el ezt a hibát. Azt mondják, hogy a hibákból tanul az ember, de én úgy érzem nem tanultam semmit.

Amikor kaptam azt a telefont Charlietól hogy az én Bellámat majdnem elütötte egy kocsi, hát nem mondom, sok mindenkire dühös voltam. Dühös voltam Charliera, mert nem vigyázott az egyetlen lányunkra, dühös voltam Philre, mert hagyta így kialakulni a helyzetet, és mert őt választottam a saját lányom helyet. De a legjobban magamra, mert próbáltam kibújni a felelősség alól, pedig ennek a katasztrófának egyedüli okozója én voltam. Phil látta rajtam hogy nagyon emészt ez a dolog, és elmondtam ugyanezt neki is. Emlékszem a válaszára: -Ugyan szívem, nem te tehetsz róla, hanem az, aki a furgont vezette. Kérlek, ne emészd magad!- majd együtt érzően megcsókolt.

Elhittem neki, de a lelkem leges legmélyén tudtam, hogy én vagyok az egyetlen, aki hibás. Ma is fülledt napunk volt, de a nap már kezdett lefele menni.  Nem voltam én ennyire önző vagy igen?

Mitől lettem ilyen nő, aki eldobta azt, ami egykor az életet és boldogságát jelentette? Belenéztem a tükörbe. Hol rontottam el?

Egy kis nyugalommal szolgált háborgó lelkemnek, hogy semmi baja se lett Bellának hála az égnek. Ha történt volna valami... azt én soha se tudtam volna megbocsátani magamnak. Egy ideje gondolkozok azon, hogy megkérjem, hogy jöjjön haza, de eddig nem mertem vele előhuzakodni. De ez a terv se hangzott belül valami jónak. Egy részt, azért mert Charlie épp hogy visszakapta, megint elvenném tőle... újra. Ez megint önzőség lenne a részemről.

Amikor legutoljára beszéltem Bellával a hangja boldogságot sugárzott, mesélte, hogy megismert egy fiút. Nem úgy, mint amikor megérkezett, hallottam, ahogyan titkolja előlem, hogy nincs valami rendben. Mert az én kicsi Bellám, csendben szenvedős típus.

Elővettem a fotó albumunkat, az első kép Bella születésekor készült, épp akkor született meg egy perce. Emlékszem mit éreztem akkor, amikor elsőnek pillantottam meg. Az a pillanat annyira leírhatatlanul gyönyörű volt. Amikor elsőnek nyitotta ki pici szemeit. Ő volt a legjobb dolog az életemben. Ez volt élete első fotója. A második alakra néztem a képen. Ő itt az első szerelmem és férjem Charlie. Gyorsan tovább lapoztam. A második képen már egy hetes volt. Én nála szebb babát nem láttam, komolyan mondom, de lehet hogy csak elfogult vagyok. De ki nem az, ha a gyermekéről van szó?  Már későre jár nem kéne Philnek itt lennie? Jobb lesz, ha felhívom. Előkotorásztam a mobilom a táskámból.

Remek, persze hogy lemerült. Én világ életemben taszítottam az ilyen kütyüket. Vagy beadják a kulcsot, vagy elvesznek a közelembe. De már kezdtem elsajátítani ezt a technikát. Már tudok lassan sms-t küldeni, igaz pár betű kimarad. Bella mindig azt mondta, hogy kössem telefon tartóra, és tartsam a nyakamba. Születésnapomra vett is nekem egy mobiltartót. Gyorsan megkerestem a töltőt és felraktam tölteni, majd tíz perc múlva tárcsáztam is Phil számát. Megnyugodtam, épp haza tart.

Kis csipogó hangot adott ki a mobilom ,mire én már rohantam is . Hogy miért? Nem tudom, egyszerűen így éreztem. Amikor meghallottam a hangot, sejtettem, hogy beigazolódnak a félelmeim.

Charlie volt az.

- Mi az Charlie, mi történt? Ugye nem....

- Nyugodj meg Reneé, Bella kórházban van...

Mondott még egy csomó mindent, de nem jutott el hozzám, két szó visszhangzott a fülembe.

-  Azonnal odarepülök- majd lecsaptam a telefont.

 Szerencsére fél óra múlva már a repülőn ültem.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.