48. fejezet – Hangok az erdőben


Rándulás űzte ki tagjaimból az álom nyugalmát. Őrülten dobogó szívvel ültem fel, annak az embernek a lendületével, akit valamilyen rossz megérzés ébresztett fel az éjszaka közepén. Rögtön kinyúltam, és végigtapogattam a szomszédos fekhelyet – de Jacob, ahogy azt tudatalattim jóval előtte megsúgta, nem volt ott. Mindazonáltal az ujjaim meleget érintettek; a pokrócot tápláló test hője még nem párolgott el teljesen. Jacob nemrégiben távozhatott.

Nem volt rá okom, amiért ezt tegyem, mégis képtelen voltam megállni: négykézlábra fordultam, és kimásztam a sátorból.

Odakint nyugodt és háborítatlan csend fogadott. Csak a szemerkéléssé szelídült eső neszezett, s a szél zajongott, aminek a hangjához időközben annyira hozzászoktam, hogy már fel sem tűnt. A környező sátrak sötét dombjai némán tagolták a szinte egybefüggő sötétséget; mozgásnak semmiféle nyomát nem láttam a környéken.

Kezdtem hülyén érezni magam – mégis mire számítottam? Jacob nyilván csak halaszhatatlan folyó ügyeit intézi a fák sűrűjében, ehhez pedig inkább diszkrét magányt kellene biztosítanom neki, és nem kémkedni utána.

Csakhogy rádöbbentem: rám is átragadt az inger, s ha nem járok azonnal a végére, könnyen megeshet, hogy kínos baleset ér.

Nekiiramodtam hát, s a tartózsinórok akadálypályáján keresztülvergődve egyenesen a mosdó felé vettem az irányt. Még arra sem vesztegettem az időt, hogy az ösvény felé kanyarjak, a fák sűrűjében rövidítettem le az utat.

A végzetem egy kiálló gyökér formájában, valamint anyám balszerencsés génjeiben ért utol. A végeredményt könnyűszerrel el lehet képzelni.

Földdarabkákat köpködve tápászkodtam fel, a tekintetem előtt egész csillaggalaxisok kavarogtak. Eltanyázni álomittasan a töksötétben nem a legjobb taktika; kis ideig ücsörögnöm is kellett, hogy a fejemben elcsituljon a hullámzás. Az emberibbé válásnak megvoltak a maga keserédes hátulütői, és a vérnyomás ingadozása az egyik legkiszámíthatatlanabbnak bizonyult ezek közül. Most mintha még a fülem is csengene…

De nem az csengett. A szél hátán idegen, külvilágból származó hangok érkeztek: emberi beszéd hangjai.

Most is ösztönszerűen cselekedtem: a szélszaggata zajvonalat követve kerülgetni kezdtem az erdő fáit, egyre beljebb nyomultam a sűrűben; a mosdóhelyiség apránként elmaradt mögöttem, már a környező fenyvesek mélyén jártam.

- …te eredtél a nyomomba, nem én a tiedbe. – Mintha valami választóvonalon léptem volna át, a beszédhang hirtelen összefüggő és tiszta lett. Gyorsan lekuporodtam egy közeli bokor tövében, s a hangforrást kutatva meresztgetni kezdtem a szemem.

Két árnyat véltem kisilabizálni a sötétből. Az egyikük Nahuel volt. Egy sziklafalnak vetett háttal álldogált a lapos földmélyedés szélén, mintha sarokba szorították volna – Jacob úgy cirkált körülötte, akár valami emberformába oltott ragadozó… és hát, ebben a pillanatban az is volt.

- Csak egy jó okot mondj rá, miért ne szedjem le a fejed – fenyegetőzött fel-alá jártában. – Eddig visszafogtam magam, de csak mert nem tudtam eldönteni, félben nyeljelek le, vagy keresztben. De nagy küzdelem volt… és amit a kocsiban műveltél, kis híján kiverte nálam a biztosítékot.

- Csak az igazat mondtam – felelte Nahuel; szemlátomást egyáltalán nem zavartatta magát a ténytől, hogy egy életveszélyes „fenevad” cserkészik körülötte. – Ha nem tudod elviselni az igazságot, készülj fel rá, hogy érhet még néhány komoly meglepetés.

- Mit akar ez jelenteni!? – mordult fel Jacob. A gerince mentén remegés futott végig, mintha áramosságot vezettek volna belé. – Ne tupírozd tovább az idegeimet, dzsungelfiú, mert a végén elpattannak. Mit akarsz tőlünk?

Ahhoz túl messze volt, hogy a vonásait kivehessem, valahogy mégis tudtam: Nahuelnek fintorgó mosolyra nyílik a szája.

- Kezdhetnénk mindjárt a megszólítással, Jacob. Van rendes nevem is, amire hallgatok, nem kell egyfolytában becézned. Na persze, ha ragaszkodsz hozzá, én is kitalálhatok valamit a te számodra. Mit szólnál a farkas komához? Vagy jobb’ szeretnél ordas cimbora lenni?

- Ahogy akarod… Nahuel – köpte a szót Jacob. – Nem számít. Felőlem hívattathatod magad akár Mauglinak, vagy Óznak, a nagy varázslónak is, előttem maradsz az, ami vagy – egy sunyi szélhámos.

- Megértem, hogy idegesítelek…

- Fogd be a szád! – torkollta le Jacob. – Nem vagyok kíváncsi a sima beszédedre. Engem ne próbálj elbűvölni a bájos mosolyoddal, vagy azzal, hogy kihúzol egy hat hengerfejes turbómotort a bal orrlyukamból! Egyetlen dolog miatt jöttem ide utánad, s csak erre várok választ: Mit akarsz itt?

A válasz rövid volt, és lényegre törő: – Nessie-t.

Ezután már Jacob sem szaporította a szót. – Véged! – üvöltötte, és elrugaszkodott a földről.

- Megállj! – Nahuel stoptáblaként tartotta fel maga elé a kezét, mire Jacob azonnal megtorpant.

- Ezt neee… – vicsorgott magánkívül a dühtől; a bőre alatt ezernyi hullámként vonaglott az izom. – Ne merészeld rajtam használni az aljas kis praktikáidat! Vagy esküszöm, akkora fecnikre téplek, hogy az még konfettinek is apró lesz…

Nahuel joviális derűvel ingatta a fejét. – Ugyan, hogyan is tudnál széttépni, Jacob, mikor egy méternél jobban egyszerűen képtelen vagy megközelíteni.

Jacob újból nekirugaszkodott; próbálta jobbról, próbálta balról – ám a védvonal áttörhetetlen maradt. Úgy volt, ahogy Nahuel mondta: az egyméteres határzóna mentén egyszerűen cserbenhagyta Jacobot az ereje; mintha valami erőtérbuborék lenne ott, ami aktivál az agyában egy megszakító-kapcsolót.

- Aljas kis vakarék! – fröcsögte tehetetlen dühvel. Nem próbálkozott többet, visszahúzódott, és a földmélyedés peremén kezdett el körözni. Az orra alatt dünnyögte: – Jól van, nagyokos, most ott a pont. De eljön majd az én időm is. Lehet, hogy te még nem tudod, de ha felbosszantasz egy vérfarkast, az igen kedvezőtlen élettani következményekkel járhat – mit ne mondjak, bele is lehet halni.

- Utálom ezt mondani, de te kezdted. – Nahuel józan, higgadt hangon beszélt; Jacobhoz képest maga volt a megtestesült nyugalom. – Nem azért jöttem, hogy háborúzzunk, és frontvonalakat sem akarok húzni kettős közös érdekeltségi területén. Azt előbb ugyan azt mondtam, Nessie-t akarom, de ez a megfogalmazás így nem pontos. Én az ő szellemi szabadságát és szuverenitását óhajtom. Annak megnyugtató bizonyítékát, hogy tudja, mit akar.

Jacob kárörvendőn felnevetett. – Ha ez minden, akkor máris húzhatod innen a csíkot! Nessie tökéletesen tisztában van vele, mit akar.

- Ezt tényekre alapozva állítod, vagy csak a remény beszél belőled? – Nahuel szkeptikusan ingatta a fejét. – Nem, Jacob, hogyan is tudhatnád, mit akar Nessie, amikor még ő maga sincs tisztában az életével. Te nem vagy képes felfogni, mi zajlik benne, ahhoz túl emocionális és forrófejű vagy.

- Mert te tudod, igaz!? – vágott vissza keserűen Jacob. – Ide akarsz kilyukadni, mi? Csak, mert a származásotok mutat némi hasonlóságot, úgy véled, minden jogod megvan, hogy kisajátítsd őt magadnak?

- Te vagy az, aki kisajátítod őt! – tromfolta le Nahuel. Ellökte magát a sziklától, és a szemkontaktust mereven fenntartva sétálni kezdett a tisztáson. – Látom, hogyan nézel rá; látom, hogy majd’ szétvet a vágy, s alig bírsz birtokló gerjedelmeddel. Legszívesebben letepernéd, és ott tennéd magadévá, ahol épp vagytok.

- Vigyázz a szádra, te nyomorult! – mordult rá Jacob, s a hangja most sokkal inkább idézte a farkasét, mint az emberét. – Nem tűröm, hogy így beszélj róla! Én soha, de soha nem tudnám bántani őt, vagy bármilyen módon kényszeríteni!

- Ó, azt nem is kell – tartotta fel a kezét Nahuel. – Nessie aligha ellenkezne – és épp ez a szomorú. Köti őt a szerelmi bevésődés, a lenyomat, ahogy ti mondjátok, így aztán készséggel hódolna be neked, és nyilván még élvezné is.

Jacob újabb farkasvonyítás szerű nevetést küldött a levegőbe. – Szóval ez a gondolat emészt téged, dzsungelfiú. Az irigység marja az oldaladat!

- Ne légy nevetséges, Jacob – vetette oda türelmetlenül Nahuel. – Látod, mindent félreértesz, mert csak a saját fejeddel tudsz gondolkodni. Nessie gyakorlatilag a szemem előtt nőtt fel az elmúlt félévben, az én jelenlétemben érett-teljesedett fiatal nővé, mindvégig úgy tekintettem rá, és úgy is kezeltem, mintha a kishúgom lenne. Most kikezdeni vele majdhogynem egyenértékű volna azzal, mintha vérfertőzést követnék el ellene… És hiába húzod önelégült vigyorra a szád, Jacob, ez nem jelenti azt, hogy magát a lehetőséget taszítónak, vagy éppen elképzelhetetlennek tartanám. Ó, nem – rázta a fejét –, ha Nessie is úgy akarná, egy szóval sem tiltakoznék. Én is férfiből vagyok, és minden kétséged ellenére hiba nélkül funkcionálok ebben a minőségemben. Ha eljönne az idő – s én veled ellentétben türelmesen kivárnám –, olyan gyöngéden és lassan szeretném őt, ahogy te soha nem tudnád. Az első szeretkezésünk egy egész napon át tartó óvatos felfedezés lenne, érzéki becézés, hogy a végén ő könyörögne nekem.

- Fogd be a szád, fogd be a szád, fogd be a szád! – Jacob mindenről megfeledkezve ismét Nahuelre akart rontani, de a láthatatlan pajzs megint ledobta magáról. Ketrecbe zárt vadként keringett ezután mentális fogvatartója körül, és dühtől remegő hangon hajtogatta: – Ő soha… Nessie nem akarná… ő nem lenne hajlandó… te nem kellesz neki, úgy nem!

- Nem, tényleg nem – hagyta rá nyugodtan Nahuel. – Ha most kérdeznénk meg, nem volna kétséges, kit választana.

- Nem, bizony, hogy nem! – feszített önelégülten Jacob. – Ő hozzám tartozik, s minden, amiről te csak álmodozol, valóság lesz egy nap. A kettőnk valósága!

- Tévedsz – ingatta sebesen a fejét Nahuel –, én semmi olyasmiről nem álmodozok. Sőt, mit több, belegondolni sem nagyon szeretek.

- Mi a fenéről locsogsz már megint!? – Jacob megtorpant séta közben, és keményen a másik fiú szeme közé nézett. – Beszélj normálisan, s hagyd a homályos rébuszokat!

Nahuel egy darabig hallgatott, mintha mérlegelnie kellene a saját szavait, aztán így szólt:

- Hát jó, halld az igazat, Jacob – rosszul vagyok a gondolattól, hogy miként bánsz majd a gondjaidra bízott kinccsel. Olyan ez a szememben, mintha egy felbecsülhetetlen értékű hangszert, egy Stradivarit adnának valami kókler muzsikus kezébe.

- A lényeget, nyomorult!

- A lényeget? – csuklott fel Nahuel. – Ha a lényeget akarod, Jacob, nézz először magadra, aztán nézz Nessie-re. Összetöröd! Az első együttlétetek maga lesz a vérző fájdalom. Tomboló vágyadban nem tudsz majd uralkodni magadon…

- Fogd be a mocskos pofád!

- …és úgy igázod le, és gyalázod meg az ártatlanságát, mint valami barbár hódító a megszentelt földet. Elevenen égeted el primitív ösztöneid kárhozattüzében. A testeddel összezúzod, erőszakos vágyaddal gyötrelmet és fájdalmat okozol neki. Ti ketten nem vagytok kompatibilisek – ezt neked is be kell látnod, Jacob!

De Jacob még csak fontolóra sem vette a belátás-dolgot, ehelyett tajtékzó őrjöngésbe kezdett. Mivel Nahuelt nem támadhatta meg, dühét a környékbeli fákon és sziklákon vezette le. Óriási robajjal dőlt ki a fenyő, amibe beleöklözött, a sziklakiszögellésről kőszilánkok záporoztak az ütése nyomán.

- Te undorító, vérszívó féreg… – zihálta mély torokhangon. – Honnan veszed a bátorságot… hogy merészeled… Én soha nem tennék ilyet! Egyetlen ujjal sem tudnám bántani!

- Hát nem is az ujjad miatt aggódom – jegyezte meg csendesen Nahuel, majd sietve tette hozzá: – Ne kapd fel mindjárt a vizet, Jacob! Azzal csak az én igazamat támasztod alá, hogy képtelen vagy uralkodni magadon.

Jacob újabb fenyőt adott át az enyészetnek. – Nem te fogsz nekem kioktató leckét adni az önuralomról! Alaposan megtanultam, miként fegyelmezzem magam – és Nessie az utolsó, akit félteni kellene tőlem. Te viszont már nem mondhatod el ugyanezt magadról.

- Igen, most még bírsz magaddal – ismerte el Nahuel. – Látom, milyen egyszerű szabályokat érvényesítesz Nessie-vel szemben: mindent a szemnek, semmit a kéznek; epekedhetsz, de nem birtokolhatsz; gondolnod szabad, de kimondanod tilos… eddig. De mi lesz majd, ha a közelébe enged, úgy istenigazából a közelébe, hm, Jacob? Amikor a követelőző vágy minden önuralmadat felmorzsolja, s te marcangolni akarsz majd az eszeveszett gerjedelemtől? Hosszú volt a böjt, csak te tudhatod mennyire… vajon egyben tudod tartani emberi mivoltodat, amikor ilyen kontrollálhatatlan erő feszít belülről?

- Neked fogalmad sincs… te elképzelni sem tudod… – Jacob a fogai közt morzsolta a szavakat, két ökölbe szorított kezét pedig úgy nyomta a halántékára, mintha csak így tudná egyben tartani szétrobbanással fenyegető agyát. – Olyan kötelék fűz össze minket, amit a te csökevényes értelmed felfogni sem képes.

- Illúzió! – vágta rá azonnal Nahuel. – Egy jóindulatú varázslatnak álcázott átok, ami mindkettőtöket megfosztott a szabad párválasztás lehetőségétől. A te szerelmed úgy hat, mint a placebo: nincs valós értékű összetevője. Csak vergődtök egy szerelemnek hitt kötelék őrjítő hálójában, és… – de nem folytathatta, mert Jacobból olyan mocskolódó szitokáradat zúdult felé, hogy az minden fizikai rásegítés nélkül is hegyomlást és földrengést okozhatott volna. És nem akart vége szakadni; a felhalmozódott tehetetlenség és düh ezen a csatornán találta meg a legrövidebb kivezető utat Jacobból. – Elég legyen – unt bele Nahuel. – Nem akartam ezt, de rákényszerítesz… – Jacob szemébe meredt, és duruzsolón folytatta: – Nem találod a hangod, Jacob, hiába nyitogatod a szád, s préseled ki rajta a levegőt, hang nem száll a próbálkozás nyomán.

Szörcsögő harákolás veszett el egy utolsó öblös buggyanásban, ahogy a vízörvény legutolját nyeli el a lefolyócső – és Jacob mozgó száján nem jött ki hang többé.

- Sajnálom – mondta Nahuel, s merev arccal nézte, hogyan kezd újabb fadöntögető tombolásba megnémított ellenfele. – Ez aljas húzás a részemről, elismerem, de ha te nem tudsz kultúrált részt vállalni ebben a beszélgetésben, akkor kénytelen leszek egymagam lefolytatni, ami még hátravan belőle. És bizonyos kemény igazságokat ki kell mondanom, ha tetszik neked, ha nem.

Nahuel hangja – folytonosan közbevágni igyekvő ellenfél híján – egészen elhalkult, s az újból rázendítő esőben már alig hallatszódott. Minden érzékemet meg kellett feszítenem, hogy a légháton érkező, szélzilálta szavakat ki tudjam hámozni a természet monoton morajlásából.

- Tudom, hogy nem hiszed el, Jacob, de én nem az ellenséged vagyok. Bármit is mondtam, a személyed ellen nincs és nem is volt soha kifogásom, s ha más körülmények között találkozunk, még az is lehet, hogy barátok lennénk. Nessie-t nem tőled akarom elvenni, hanem önmaga számára megmenteni, hogy aztán a képzelt kötelesség kolonca nélkül, más lehetőségeket is belátva szabadon hozzon döntést. És ugyanezt javaslom neked is. A fajtársaid köréből válassz párt magadnak – nem ez lenne az első eset a praxisotokban, nem igaz? Ti Nessie-vel mindketten áldozatok vagytok, a testi késztetések rabszolgái. Miért csóválod a fejed? Tagadod talán, hogy így szeretnéd? Habzsoló megszállottsággal veted majd magad az érzéki élvezetek mannájába, s magaddal rántod őt is. Úgy hajtjátok majd fejeteket az emberi gyarlóságok tömkelegének jármába, mintha másból sem állna az élet. De Nessie ennél többet érdemel. A te perspektívátlan szerelmed vékony sugárkéve az éjszakában, amilyet egy zseblámpa gyenge fénye vájhat a sötétségben – de mellettem a teljes napkorong ragyogná be az életét. Körbeutaznánk a világot, kijárnánk a földkerekség összes valamirevaló egyetemét, megtapasztalnánk mindent, és még annál is többet; Nessie a végtelenségek olyan beláthatatlan pereméig tágítaná istentől való magasabb rendű értelmét, amivel akár megváltást is hozhatna a világra!

Nahuel ünnepélyesen fennkölt hanghordozása egyszeriben elcsuklott, és keserű lemondásba csapott át. – Te mégis gúzsba akarod kötni őt. Szinte látom magam előtt… Beleolvadtok majd új családod kényelmes egzisztenciájába, és közös életetek nem lesz több haszontalan, dekadens dőzsölésnél. Az örök élet ajándékát kevesek tudják méltóképp megszolgálni, s félek, Carlisle példája egyedül kevés lesz, hogy rádöbbentsen titeket erre. Birtokló szerelmeddel meglopod az ő többre áhító szellemét, s Nessie tudat alatt mindig gyűlölni fog ezért. …Miért sírsz, Jacob? – Nahuel odahajolt térdre kényszerített ellenfele elé, és közvetlen közelből suttogta néma arcába. – Fáj az igazság? Úgy érzed, a kiérdemelt boldogságot akarom elmarni előled? Hogy gonosz és kegyetlen vagyok? Huh… De gondolj csak bele, Jacob, gondold végig… a te tragédiád miért lenne felsőbbrendű az enyémnél? Másfél évszázad – én ennyit vártam a csodára, amiről már-már azt hittem, nem is létezik, s most, hogy ő itt van tőlem karnyújtásnyira, testet öltött megváltása és értelme hosszúra nyúlt életemnek, hogyan is somfordálhatnék arrébb fejemet lehajtva, mintha nem tudnám, mi múlik rajta? Azt hiszed, visszaengedtem volna őt hozzád, ha lett volna akár egy cseppnyi esélye is annak, hogy ott tarthatom? Nem, vissza kellett jönnie ide, hogy elvágja a szálakat… hogy te, Jacob, elengedd őt, hadd élje szabadon és dicsőségesen az életét. Minden varázslatnak megvan az oldása, és neked ismerned kell a módszereket. Tudom, hogy most fáj belegondolni, de hosszú távon mindkettőtöknek jobb lesz így… És most aludj, Jacob… – Nahuel duruzsolása hosszan leütött zongorahangként bongott a kopogó esőben. – Álmodban gondold végig még egyszer, amit mondtam, mérlegeld és értékeld a szavaimat legjobb belátásod szerint. Reggel frissen és kipihenten fogsz ébredni, fejedben tisztán visszhangoznak majd az este elhangzottak.

Nahuel lassan kiegyenesedett, megfordult, és hátrasétált a sziklához, ahova nem oly régen még Jacob szorította fenyegető dühvel. Lecsüggesztette a fejét, arcát két tenyerébe temette. A válla rázkódott, mintha csendesen sírna.

Az előadás véget ért, a függönyt behúzták, és az egyszemélyes közönség egyszer sem tapsolt. Csontok helyett két jégtömböt éreztem a lábaimban – lehetetlennek tűnt, hogy fel tudjak állni velük. Valahogy mégis talpra kecmeregtem, s a fák alácsüngő ágainak rojtos függönyén keresztülvergődve kibotorkáltam a tisztásra. Az eső tompítatlan áradatban kezdte ütni a fejemet és a vállaimat, s mire visszataláltam a sátrunkhoz, már nem volt olyan porcikája a testemnek, amiről ne patakzott volna a hideg víz.

Átázott pizsamában másztam bele a hálózsákba, fejben és testben túl megviselten ahhoz, hogy előrelátóbban cselekedjem. A szomszéd fekhely elárvultan és kihűlten húzódott mellettem, nem volt ott a forró test, hogy átmelegítse – s az apró sátor egyszeriben nagyon is valós képét festette felvázolt jövőmnek.

Nyugtalan, gondterhes álomba kényszerítettem magam, menekülve a tény elől, hogy kétszáz méterrel odébb, egy földmélyedés árkában valaki talán épp most dönti el, hogyan bontsa félbe kétszemélyre tervezett életem.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.