Bella első napja Edward nélkül és Melanie meghívja valahova, ahova talán nem kéne elmenni, de Bella beleegyezik.
Edward Cullen nézett rám végtelen döbbenettel, fájdalommal és értetlenséggel, a tálcája pedig csörömpölve érkezett a földre. Meglepte, hogy „vidáman” csevegek a testvéreivel, teljesen anti-Bellás szerelésben, és láthatólag nem viselt meg a szakítás. A hangsúly a látszólagon.
Igazából csalódott lennék, hogyha nem látna át az álcámon. Mert ha elhiszi, hogy nem okoz fájdalmat, hogy mindennek vége köztünk, akkor nem is ismert igazán sosem.
Az egész bent tartózkodó diáksereg minket nézett. Hol az én arcomat, hol Edwardét, aki csak lassan tért magához a döbbenettől, és szerintem Jasper rásegített egy kicsit, hogy előbb vége legyen a kínos szituációnak, de én nem bántam ezt az egészet. Mert sikerült meglepnem Edward Cullent.
- Bella? – kérdezte mikor leült az egyetlen szabadhelyre, ami mellettem volt. – Mit keresel itt? – folytatta egy cseppet barátságtalanul. Talán azt hitte, hogy távozok a világukból, de tévedett. Csodálom, hogy Edward nem akart költözni… vagy a többiek nem akartak?
- Ebédelek – feleltem halál nyugodtan, de belül dübörgött a szívem és tudtam, hogy ők is hallják.
Emmett felnevetett és rám kacsintott és Alice is rám mosolygott, viszont Rosalie szemei villámokat szórtak.
- Itt? – nyögte még ki Edward, és teljesen letaglózta a viselkedésem.
- Aha, ebbe a suliba járok – mosolyogtam rá álságosan, de a szívem egyre inkább szét akart hasadni a látványától. Annyira szívesen megcsókoltam volna, de nem tehettem. Mert ő nem akarta. Ráadásul sokan még mindig bámultak.
Emmett most már hangosan röhögni kezdett, és Edward is megeresztett egy félmosolyt.
- Értem, akkor jó étvágyat – adta meg magát, de szerintem csak azért, mert nem akart még nagyobb jelenetet.
- Köszi – mondtam, és enni kezdtem. Igazából egy kicsit se voltam éhes és az étvágyam a nulla alatt volt, de ha nem eszek, azzal kimutattam volna, hogy mennyire szét vagyok esve.
Míg ettem végig engem figyeltek, kivéve Edward, ő kitartóan nézett kifelé az ablakon és még véletlenül sem vetett rám egyetlen pillantást sem.
Alice, hogy megtörje a csendet kedvesen csevegést kezdeményezett és én beszálltam, de legszívesebben elbújtam volna valahol, ahol nyugodtan kibőghetem magam.
Biológia órán kissé feszült volt a hangulat és Mike örömmel kihasználta a helyzetet, és odajött hozzám szünetben és szüntelenül beszélt valamiről. De én egy szót sem hallottam belőle, és némán figyeltem, ahogy Edward elhúz a padok között és távozik a teremből. Mindenki észrevette, és engem figyeltek. Engem, akit mélyen érintett, hogy még csak rám sem nézett.
Hát ennyire nem jelentek neki semmit? Ezek szerint.
Észre se vettem, hogy mikor a folyosón jártunk elkezdtem szédülni, és hányingerem lett. Ez furcsán érintett, és féltem, hogy mindenki előtt összeesem. Gyors léptekkel hagytam ott a még mindig beszélő Mike-ot, és berontottam a női vécébe, és kiadtam a gyomrom tartalmát. Semmi nem maradt bennem, az egész ebédem távozott, de nem lettem éhes, csak émelyegtem egy kicsit.
Felálltam és imbolygó léptekkel indultam a mosdó felé és hideg vízzel megmostam sápadt arcomat. Elborzadtam a látványtól, mert iszonyatosan fehér voltam. Hálát adtam az égnek, amiért elraktam a smink cuccot a táskámba, és gyors pirosítót raktam az arcom két oldalára, majd helyreállítottam a többit és elsiettem órára. Éppen időben érkeztem.
Nem figyeltem az órákon, nem érdekelt, hogy mit papolnak a tanárok, de azért a házi feladatot felírtam, mert legalább tudok majd valamit csinálni otthon. Sokkal jobb, mintha bámulnám unalmamban a szürke falakat.
Egyszer csak azon kaptam magam, hogy az eddig üres füzetemben most rajzok sokasága díszeleg, és nem is voltak olyan borzalmasak. Most már tényleg nehezen álltam meg, hogy ne sírjam el magam, mert nem tudtam levenni a szemem a képekről, amikben a legszebb emlékeim szerepeltek.
Volt egy kép, amin Edward és én a réten fekszünk és beszélgetünk. Mennyi mindent tudtam meg akkor… Mennyire szép volt ott lenni!
A másik kép az első találkozásunk volt biológia órán, ami nem volt igazán örömteli, de események ezreit indították el. Kulcsfontosságú momentum volt.
Ebben a pillanatban örültem, hogy Angela gyengélkedik, és nem ül mellettem senki, mert akkor megmagyarázhatnám a képeket.
Ugyanis a következő képen, egy fán ültünk és csókolóztunk, nagyon magasan. Emlékszem, hogy pókmajomnak hívott, és én nevettem. Ez a kép nem volt annyira felismerhető, de számomra sokat jelentett.
De a csengő megzavarta a merengésem, és muszáj volt összepakolnom a cuccaim és kedvtelenül indultam tesi órára, és éreztem, hogy ez lesz az én kivégzésem.
A tesi után szerencsére vége lett a napnak, és egész jól megúsztam. Egyetlen egyszer botlottam meg, amikor már öt perce futottunk és elfáradtam. Egy óvatlan lépés volt, és ügyetlenül hasaltam el a földön. Egyedül Jess nevetett ki, Mike ellenben felsegített. Kedves volt tőle és rámosolyogtam. Ettől fülig ért a szája egész órán.
Mike egész nap mellettem lézengett, és néha hümmögtem párat, de nem igazán figyeltem rá. Remélem, hogy nem vette észre. De már nem sokáig kellett hallhatnom, mert már a parkolóban jártunk és mindjárt a kocsim mellett leszünk.
- Szakítottatok? – kérdezte váratlanul és nagy nehezen rá irányítottam a figyelmem. Pedig már majdnem sikerült kizárnom a külvilágot.
- Hm?
- Te és Cullen. Vége? – kérdezte reménykedő hangsúllyal.
- Aha – feleltem egy gombóccal a torkomban. – Szakítottunk – ejtettem ki nagy nehezen, és szinte éreztem, ahogy szétrobbannak benne a boldogság szikrái, és úgy fogja érezni, hogy végre van esélye nálam.
- Miért? – kérdezte. Mi köze hozzá? Hogy miért? Azt én sem tudom biztosan.
- Mert nem voltam elég jó neki – feleltem halkan, talán még Mike se hallotta meg, de egy valaki igen. Edward nem messze állt tőlünk és biztosan hallgatózott. De nem érdekelt. Köszönés nélkül ültem be a kocsimba, becsaptam az ajtót és elhajtottam.
A könnyeim folyni kezdtek a kocsiba és le kellett húzódnom az út mellé, mert nem akartam balesetet. Éreztem, ahogy a smink szétkenődik, de miután lecsillapodtam tovább indultam és halkan megérkeztem a házunkhoz.
Nem volt otthon senki, magam voltam, egyedül. Még soha nem éreztem magam ennyire magányosnak.
Egész délután unatkoztam, megírtam a házit, kitakarítottam és vacsorát csináltam, de a percek kimondhatatlanul lassan vánszorogtak. A maradék időmben, ami sajnos elég sok volt, előszedtem az órán rajzolt képeket és megnéztem őket. Három darab volt ugyan, és nem voltak mesterművek, de úgy éreztem, hogy a szívemhez nőttek. Odamentem a parafatáblához, amit Charlie vett nemrég, hogy dekoráljam ki, és kitűztem rá a három képet.
Azt hittem, hogy jobban fog ettől fájni, de enyhült a szívemben a szorítás, és végig dőltem az ágyamon. Ezúttal nem sírtam, de az emlékeimet láttam magam előtt.
- Bella? – jött haza Melanie és a tekintetéről sütött a vidámság. Akaratlanul is mosoly jelent meg az arcomon. Hogy miért? Mert ő mindig olyan vidám és tele van optimizmussal és életszeretettel. Talán egy kicsit irigy voltam ezért, de nem akartam elvenni tőle, mert jól állt rajta. Megkedveltem őt.
- Szia, Mel – köszöntem kedvesen.
- Találkoztam pár sráccal Port Angelesben, elhívtak szórakozni. Velem jössz? – tért a lényegre azonnal. Hát igen, nem szeretett köntörfalazni.
- Milyen srácok? Nekem holnap suli.
- Egy-két jó fej gyerek. Gyere velem, nem akarok egyedül menni! Időben hazaérünk! Vagyis hajnalra biztosan, de lesz még időd aludni holnapra. Na, kérlek! – nézett rám könyörgő tekintettel. Most úgy hasonlított egy kiskutyára, ami enni kér…
Ha nem, az se baj, úgyis keveset aludtam tegnap éjjel is, nem hiszem, hogy ez megváltozna ma éjjelre.
- Charlie? – tettem fel az utolsó kifogásom, de már tudtam, hogy elmegyek.
- Maradtál már el éjszakára? Titokban?
- Nem.
- Akkor ideje elkezdeni! Nagyon szórakoztató!
- Oké, megadom magam – mosolyogtam rá, és ő megragadta a karom és a szekrényéhez vitt, és kiválasztott számomra egy elég vadító szerelést. Ez az éjszaka hosszú lesz és Charlie biztosan, ki fogja tekerni érte a nyakam, de legalább felejthetek egy kicsit.
- Ez? – kérdezte rámutatva egy vad ruhára és én rá bólintottam. Ha most rossz kislány leszek, legalább csináljam rendesen.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó