-Nem.Nem tudom - Akadt el a lélegzetem.

-Hogy érti azt,hogy nem tudom?Már nem szereti? - Állt fel,és meghátrált. - Én...szerintem most megyek.Viszlát.

-Várj!Én azt hittem ezt akarod hallani.Nem értem miért húztad fel magad ennyire ezen - Léptem közelebb hozzá.

-Bella,sajnálom.De mennem kell.Már nincs keresni valóm itt,veled - szólt,fájdalmas hangon.

-Mondtam már,hogy ne tegezz!És magyarázd már el,hogy miért aggat ennyire az,hogy nem biztos,hogy őt választanám? - Néztem rá,értetlen képpel.

-Egyszer majd megtudja.Most tényleg el kell,hogy mennyek.Talán valamikor bemegyek a tanítására - mosolygott rám szenvedve,mint akit épp most gázolt el az autó.Nyelvemet mintha egy görcs kapta volna el,de elbúcsúzni nem tudtam.Csak figyeltem,ahogy lassan kiér a rétről.Futottam volna utánna,de nem ment.A lábamra egy száz kilós súly nehezedett.Tudtam,hogy ez az utolsó alkalom,hogy láthatom.Mikor már egymagam voltam a réten,összerogytam,és ha a vámpírok tudnának sírni,én megtettem volna.Egyszerűen nem értettem,miért velem történik mindig az,hogy ha kezdek valakit megszeretni,elveszítem.Búslakodásom után elindultam futva haza,mindent hátra hagyva magam után.Nem érdekelt ki lát meg,vagy esetleg futok bele a napfénybe mások előtt,nem érdekelt semmi.Körübelül tíz percig futhattam hazáig,mikor megjelent előttem az a bizonyos épület.Nem szerettem volna még bemenni.Inkább leültem a lépcsőre.Néztem magam elé,az agyamat pedig kikapcsoltam.Csak bambultam.Aztán egyszer valaki hozzám szólt.

-Bella?Bella!Jól vagy? - Rosalie volt az. - Esetleg segíthetek valamiben?

-Köszi,nem kell.Ez ellen nincs mit tenni - mondtam szomorúan.

-Dehát mi történt?Mi azt hittük hogy...

-...hogy megcsókol igaz?Igen.Én is azt hittem.De valami rosszat mondhattam.

-Ohh...nem tudtam.Alice nem ezt látta - Kezét a vállamra helyezte,és leült mellém. - Elment?

-IGEN!ÉS...annyira fáj - Zokogtam könnyek nélkül.

-Figyelj,ha szükséged van valamire,én mindig itt leszek.Rendben? - Kezdte el simogatni fejem búbját.

-Persze.Köszönöm Rosalie.Én nem is tudom,hogy mit mondjak.Egyáltalán mi miért is voltunk rosszba? - nevettem el magam.

-Talán az én utálkozásom miatt - Jelentette ki dühösen.

-Nyugi.Én sose utáltalak.

-Akkor szent a béke? - Mutatta kis ujját,én pedig belefontam abba sajátom.

-Szent - mosolyogtunk mindketten.

-Bella!Úgy örülök,hogy újra itthon vagy - Futott ki Alice a házból,és karolt át hátulról.

-Szia,Alice!Én is örülök,hidd el - Felálltam és belenéztem a szemébe.

-Te sírtál? - Nézett rám ledöbbenten.

-Gyere,elmesélek mindent az elejétől,a végéig - Húztam be magam után,és a szobámban kötöttünk ki.Így is lett.Mostmár tudott mindent,ami történt.És csak magát ostorozta,hogy ezt miért nem látta előre.Rábeszéltem arra,hogy fűzze meg Carlislet,hogy ne kelljen többet bemennem dolgozni.Se erőm,se kedvem nem volt mégegyszer odamenni.Másnap reggel elmentünk vadászni.Nagyon jól esett már.Iszonyú szomjas voltam,amire csak ott jöttem rá.Elmondtam Carlislenak,hogy nem kívántam soha se,egy picit sem Zach vérét.Ezen ő is meglepődött.Nem tudott választ adni rá,hogy miért.Mert vámpír biztos nem volt,azt éreztem volna.Mikor hazatértünk,minden könyvet átnéztünk.De semmi olyat nem találtunk,ami ezt megmagyarázná.Még ő sem találkozott ilyen különös esettel.Viszont abban biztos volt,hogy én tényleg egy különleges vámpírfajzat vagyok.Már vagy négy nap telt el azóta a bizonyos nap óta.Egy délután Esme berontott hozzám.

-Furcsa vendégek érkeztek hozzád,Bella - Kezével mutogatta,hogy mennyek ki.

-Hozzám?Ugyan kicsoda?Illetve kicsodák?

-Csak gyere és nézd meg!

-Nem kívánok most idegen társaságban lenni.Mondd nekik,hogy most mennyenek el.Nem vagyok itthon - Feküdtem az ágyamban,közbe pedig a plafont bámultam.

-Ez most nagyon fontos.Még mi se tudtuk kideríteni mit akarhatnak.Gyere.Lehet jó szándékból jöttek el - mosolygott rám.

-Oké.Megnézem.

Lekísért a lépcsőn,egyenesen a bejárati ajtóhoz.Ők már ott álltak Carlisleal,és a többiekkel.Nem tudtam,kik lehetnek ezek.Ketten voltak.Sosem láttam még őket.Ígyhát udvariasan bemutatkoztam.

-Jónapot!Bella Cullen vagyok - Nyújtottam kezemet feléjük.

-Jónapot!A Volturiktól jöttünk - Vágták rá egyszerre mindketten.

Úgy éreztem,hogy a föld,ketté hasadt alattam.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.