Ez után vetett rám egy bocsánatkérő pillantást és elindultunk a nagy fehér ház bejárata felé. Vettem egy nagy levegőt és felkészültem Lids halálának történetére és a bocsánatkérésemre. Megfogtam a hideg kilincset és lassan lenyomtam, az ajtót kitártam és körülnéztem. Senki sehol.
- Hahó! –szóltam be. De megint semmi.
Úgy tűnik nincsenek itthon.
Liza megfogta a kezemet és a fülembe súgta.
- Várjuk egy picit. Hátha vadásznak.
- Induljunk.
- Matt kérlek. –monda és nyomott egy puszit az arcom bal oldalára.
- Matt? –szólt mögöttem egy tökéletesen tiszta hang megfordultam.
- Nina?
- Igen. Mit keresel itt Matt?
- Bocsánatot szeretnék kérni, hogy elmentem mikor Linda… meghalt.
- Én? –ez a hang tisztán csengett és a nappaliból jött. Visszafordultam.
Sötétbarna hosszú haj, hófehér bőr halványrózsaszín ajkak. Alacsony és vékony. De sehol egy dobogó szív.
Hirtelen nagy fájdalom lett úrrá a mellkasomban. Linda él és én… én otthagytam szenvedni? Útálom magamat. Én… annyira hülye vagyok. De nekem itt van Liza. Imádom őt. Linda most már nem az életem értelme, sem a kishúgom. Linda már csak egy haver, akit cserbenhagytam, amikor igazán szüksége lett volna rám.
Mikor majdnem meghalt, mikor átalakult, mikor szörnyű szomjat éreztem iránta. Már másodszorra hagytam szenvedni. Ez többet nem történhet meg. SOHA!
Bocsánatot kérek, bár tudom, hogy erre nincsen mentség, de megteszem. Még akkor is, ha jobban fog utálni, mint bármikor. Megszorítottam Lizz kezét, majd elengedtem.
Ezt senki sem vette észre. Egy lépéssel közelebb mentem Lidshez és nyeltem egy nagyot.
Még egy nagy levegőt is kellett vennem, eltűnt a hívogató illata. Semmi sem maradt a régi szomjamból.
Ő is olyan volt, mint én. Azután magamban mosolyogtam egyet, mert arra gondoltam, hogy ő is megölt pár embert. Okoskodtam ki a vörös szemei miatt.
Szegény.
Gyorsan rápillantottam még Lizára és bátorítóan kacsintott egyet.
Ez az egész nem telt egy másodpercbe sem.
Csak álltunk egymással szemben és vártam, hogy meg tudjak szólalni.
- Linda Hoch?
Csak mosolygott.
- Te vámpír vagy?
Azután elnéztem a válla felett és Colint láttam közeledni. Már egyáltalán nem utáltam, sőt hálás voltam neki.
Azután figyeltem az ebédlőbe vezető boltívet, ahol megjelent Katy is. A nagy fekete szemi csak úgy csillogtak az örömtől.
Szorosan mögötte Ian. Mellettük kicsit távolabb Bill.
Billy volt az egyetlen, aki egyszerre lehúzott a kanapéra és dumált velem. Ő volt az, aki tényleg örült is nekem. Ő igazi barát.
Ezután vártam Linda válaszát, amit a nélkül is tudtam, hogy kimondta volna.
A vérvörös szemei boldogok voltak és picit félénkek is. Mikor ezt megláttam rám tört egy érzelemhullám. Ismét a régi. A bizonytalanságot leszámítva.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó