Colin azt akarja, hogy újra menjek a suliba. Amióta ittam annak az embernek a véréből az óta nem tudom mennyi az önkontrolom. Nem akarok több hibát véteni. Az iskolát is pihentetni kellene, itthon úgy is tanulok, sőt már diplomám is lehetne. Most viszont vonz az újabban csinált időűzésem. A fotózás. Majd kell vennem egy jobb gépet, de a mostanival is elég jókat tudok csinálni. Viszont egy nagyobb megapixelessel jobb lenne.
-Linda! – hallottam Nina hangját.
-Itt vagyok. – szóltam vissza miközben elléptem a szobám ablakától, ahol figyeltem miként javítgatja Kate a kocsimat. Colin meggyőződése volt, hogy nekem muszáj lesz egy saját autó. Természetesen nem akármilyenre gondolt, sőt erősködött, hogy legyen egy Ferrari f430, de én nem akartam egy olyan autót, főleg nem pirosat, túl feltűnő. Bár volt még egy tippje egy Porsche Carrera GT, de nekem nem kell egy olyan kocsi, mint amilyen neki van. Erre azt mondta, ha sárgát választok, nem látszik az ő ezüstje mellett. Inkább nem kértem. A végén az lett belőle hogy névnapomra megleptek egy Porsche AG-val, de legalább fekete. Katy átépíti a motort. Szerinte jobb, ha van benne valami… ő… elfelejtettem. De mind egy, mert úgysem értek én ehhez. Ezért leegyszerűsítette nekem. Felturbózza. Bár nem tudom, hogy egy alapból is tökéletes kocsin mit lehet még javítani.
-Linda… képzeld el verseny lesz.
-Már megint?
-Most… hát… izé…
-Nina! –estem kétségbe, mert rájöttem mit akar mondani. –Nem! Szó sem lehet róla!
-Na… légyszí…
-Nem! Mennyiben fogadtál?
-A kocsimban.
-Te megőrültél? Még nem tudom használni megfelelően a képességemet, te meg belerántasz egy egész kis harcba? Mi bajod van velem?
-Miért lenne veled bajom?
-Mert kínzol Nin!
-Csak egy kis „játék”…
-Ki az ellenfél?
-Bill.
-Pfff… de tényleg… mond már meg mi a baj velem!
-Jól van, na… de ezt muszáj volt. Azt mondták, hogy nem tudlak rávenni és mondtam, hogy de… és azt mondták, hogy rendes fogadás lesz. Szóval, amit fel tudtam tenni az a kocsim.
-Meg foglak ölni egyszer Nina… Colin kire tett?
Lesütötte a szemeit és felfogtam. Hogy tehette ezt velem? Pont ő? Még Ninánál megértem, hogy bízik bennem és azért fogad rám… de Colinnál ez… pont ő nem rám?
-Szóval… mikor kezdjük?
-Öt perc múlva. Már csak négy.
-Hol?
-A nagy szikla mellett.
Mikor a tisztásra értünk gyorsan körbeszaglásztam, de embernek semmi nyoma. Így jobb az önkontrolom. Remek.
-Na? Kezdhetjük Linda? –mosolygott Bill.
-Meg gyepálhat Billy fiú? Nem hittem volna, hogy hagyod! –ordította be Matt. Liza rám fogadott, hát persze hisz nagyon jóban lettünk és ő is bízott a képességemben. Teljesen alaptalanul.
-Kuss, Matt! –szolt rá Lizz –Lids a győztes, már most tudom. –ezen röhögni kezdtem, mint mindenki. Persze Matti nagyon dühös arcot vágott én meg grimaszoltam neki.
-KEZDJÜK! –szóltam Billnek.
-Na vöröske, véged! –kuncogott Nin.
-Fogd be szöszi.
Nina nagyon mérges lett és lángolószemeit lesütötte. Nem tudom, hogy hogyan de ezzel mindig lenyugtatta magát. Egyszerűen utálta, ha Bill szöszinek hívja.
Nina nem bírta tovább és ráugrott Billre. Bill könnyedén elhajította magáról, mintha csak egy fűszál lenne. Bár Bill mellett annak is tűnt.
-Hé-hé! –szólt Edgar –Bill most nem Lidsel kéne küzdened?
-Bocsi Linda. –mondta Nina miközben leporolta a szűk farmerét.
Francba! Csak most vettem észre hogy rajtam szoknya van. Ilyen nincs. Na ezért…
-Kapok öt percet? –kérdeztem magamra mutatva.
-Nem! El fogjuk kezdeni méghozzá most! –mondta Bill.
-De szoknya!
-Colinnak tetszeni fog. –vihogott.
-Colin majd máskor éli ki magát. –védett meg Lizz.
-Nem érdekel! Harc! Most!
-RENDBEN!!! –ordítottam.
Nagyon mérged lettem, a dühtől ismét éreztem azt a furcsa bizsergést és ettől mosolyogtam. Bill felém lendült. Éreztem az erőt és úgy gondoltam tudom is irányítani, de sajnos… nem tudtam megfelelő erővel kilökni és csak a ledöbbenéstől állt meg.
-Ettől rogyott össze Matt? –röhögött. –egy szúnyogcsípéstől?
A dühöm egyre jobban növekedett és most nem bizsergett, hanem szurkált… vettem egy mély levegőt és szabadon engedtem. Bill abbahagyta az idétlen röhögését, majd mosolygott.
-Darázscsípés. –bökte ki. – Szánalmasan gyenge. –kuncogott. Ilyen nincs. Mit szúrtam el? Nem volt elég motivációm?
Túl sokat gondolkoztam és azt vettem észre, hogy valami kemény éri a gyomorszájamat és én repülök. Gyorsan kitámasztottam magam a sziklánál, nehogy becsapódjak, majd ellöktem a testem, a kezemmel. A tömör kőhalom kissé behorpadt az erőmtől.
-Elbambultál kislány?
Csak megforgattam a szemeimet és ugyanazzal a lendülettel félrelöktem a vihogó vöröskét.
-Inkább te –vágtam vissza.
Felém ugrott, de időben kitértem, de ennek szegény Edgar látta a kárát, és Billel együtt a földre zuhant, Ed volt alul.
Bill Felpattant és olyasmit mutatott a kezével, ami egy hölgyhöz nem illő. Azután felém ugrott, de mikor elugrottam, vette a lapot és követett egyenesen a járomcsontomhoz ért az ökle és már megint repültem. Ilyen nincs! Nem voltam elég gyors, ezért belemélyedtem a sziklába. GYŰLÖLÖM!
Annyira mérges lettem, hogy a bizsergésem eltűnt, a helyén valamiféle kaparás jelent meg. Éreztem a tényleges képességet arra, hogy lebénítsam a fájdalommal. Elé ugrottam és mosolyogtam.
-Minek örülsz? Mindjárt vesztesz?
Nem figyeltem a kérdésére és a tenyerembe összpontosítottam a kaparó érzést. Visszafojtottam a lélegzetem és hagytam, hogy áramoljon belőlem ez a furcsa erő. Bill összeeset kiáltások közeledte és remegni kezdett.
Nina visszaszámolt, hogy demonstrálja a győzelmemet. Abbahagytam az összpontosítást és kuncogtam.
-Darázscsípés mi? –törtem ki röhögésbe.
-Az –nyögte ki felocsúdva Bill.
Mikor haza „sétáltam” Colinnal picit mosolygott. Én viszont mérges voltam rá. Nem rám fogadott. Pedig még Ed is rám tett.
-Mi a baj Lids? – döbbent le a durcás arckifejezésemen.
-Nem mindegy az neked?!
-Nem! Egyáltalán nem!
-Te vagy a bajom! –ordítottam és előreszaladtam, próbált követni, de én vagyok a családban a leggyorsabb. Ha már nem maradtam nagyon erős, sőt szinte én lettem a leggyengébb miután elmúltak az újszülött hatások.
Mikor hazaértem átöltöztem. Felvettem egy halványrózsaszín nadrágot, egy fehér toppal és egy fehér keretű bogárnapszemüveggel.
Kiugrottam az ablakomon és vadásztam. Két medve és egy antilop után tele voltam és úgy éreztem, hogy lesz erőm elmenni a városba.
Katy bólintott mikor odaléptem hozzá és odaadta a kocsim kulcsát. Ő az, aki megérti ezeket a pillanataimat.
Órákon keresztül padlógázzal hajtottam körbe a Memphis körül. Mikor ezt meguntam bementem a városba és vetem egy új hajpántot, egy toppot és egy táskát. Mikor hazaértem mindent a kocsimban hagytam és felrohantam a szobámba, hihetetlen gyorsasággal, amitől egy ember szemében minden elmosódna.
Mikor rendbe raktam a szobámat (fél perc alatt) lesétáltam a nappaliba és nem hittem a szememnek. Edgarnak be volt gipszelve a keze. Ez lehetetlen ő vámpír, nem törik el a keze csak úgy. Ha még is, akkor pillanatok alatt rendbe jön. Ezt nem értem.
-Mi történt? –kérdeztem ledöbbenve.
-Edgar elgyengült. Olyan törékeny, mint egy ember.
-Hogyan lehetséges ez? A vér hiánya miatt?
-Igen Linda. –mondta Edgar kissé rekedt hangon – Nincs sok időm hátra, rohamosan romlik az állapotom.
-Akkor igyál vért. Állatit. Kérlek. Edgar ezt nem hagyhatom.
-Linda nyugodj meg. Ezt az utat választottam. –mondta szárazon – hát, fojtatom.
-Edgar ne! –ordítottam elcsukló hangon és gyengéden átöleltem.
-Tudod hogyan tört el a kezem? – nem tudtam megszólalni csak megráztam a fejem – Mikor Bill rám esett.
Rámorogtam Billre és Edgar megragadta a karomat.
-Így legalább megtudtam. – mosolygott, amit nem értettem – Pár napom van csak hátra.
-Igyál vért Edgar! Kérlek… - vörösek lettek a szemeim az íriszem körül és olyan volt, mintha sírtam volna, pedig az lehetetlen.
Felmentem a szobámba és lezuhantam az ágyra. Colin utánam jött és leült mellém. Nem szólalt meg, csak megsimogatta a vállam.
-Tudod mi zavar? –a hangom nagyon magas és homályos volt.
Megrázta a fejét és keservesen rám nézett.
-Az hogy nem rám fogadtál, ami lényegtelen buta dolog. Ezen kiakadni… pedig örülnöm kellene, hogy te itt vagy nekem. Hogy te nem hagysz el. Ez a lényeg. Most pedig… Edgar… nem akarom…
-Megértem. Senki sem akarja. De tiszteletben tartjuk a döntését.
-PÁR NAP?!
-Ha ez az ára…
Mérgesen felültem az ágyamon, de megértettem, hogy Edgar ezt szeretné… nem szörnyetegnek lenni. Ezért még meghalni is képes.
Átöleltem Colint és egyre jobban szorítottam. Azt hiszem attól féltem, hogy esetleg őt is elveszítem. Abba belehalnék. Nincs Colin, nincs én.
-Mi fog vele történni?
-Nem tudom Linda. Sajnos fogalmam sincs.
-De szükségem van rá… - amikor ezt kimondtam rájöttem, hogy mennyire önző vagyok. –Gyűlölöm magam.
-Miért?
-Mert csak magamat figyelem és titeket nem! Szörnyeteg vagyok! –fakadtam ki.
-Nem vagy az Linda! –sóhajtott –mindenki itt szeretné tartani Edgart. De lehetetlen.
Lementünk Edgarhoz és beszélgettünk. Elmesélte azokat az emberi élményeit, amire még ennyi idő után is emlékezett. Volt pár vicces és pár szomorú része. Olyan volt, mint egy film. Annyira lelkesen mondta el. Úgy vágytam arra, hogy ismét hat éves legyek, hogy ne foglalkozzak a szerelemmel, az élettel. Csak a játék és semmi más. Önfeledt vidámság, semmi gond.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó