Másnap reggel Khyra sírására figyeltem fel. Odarohantam hozzá, de csak szomjas volt.
-Nyugi kicsim… Nina és Bill nemsokára visszaérnek. –nyugtattam meg. –még fél óra. –jegyeztem meg magamnak, szerintem még nem érzékeli annyira az időt.
-De én most akarom… - szólalt meg bársonyos, csilingelő hangon, kissé nehézkesen.
Picit lefagytam majd hívtam Colint.
-Tessék?
-Vigyázz Khyrára… nagyon szomjas, úgyhogy siettetem egy keveset a dolgokat.
-Már itt vagyunk! –mondta mögöttem a hirtelen felbukkanó Nina, tasakokkal a kezében. Emberi vér… el kellett állítanom a légzésemet, nehogy megvonjam Khyrától az éltető folyadékot.
-Kérem! –ordította Khyra és mindenki arra kapta a fejét. Fuh… ez egy kicsit gyors fejlődési ütem.
Nina odaállt Colin mellé és egy cumisüvegbe borította a vörös folyadékot, majd Khyra kikapta a kezéből és gyorsan megitta. Körülnézett a szobán, a tekintete megakadt rajtam és elnevette magát.
-Mami… miért vágsz ilyen vicces arcot? –ez nekem sok… gyorsan helyrehoztam a mimikámat és Khyra felém nyújtózkodott. – Anya… - nyögte, miközben húzta le magáról Colin kezét. Gyorsan átemeltem és megsimogattam a langyos pírt az arcán. – Szeretlek mami. –mondta Khyra és ettől szélesen elmosolyodtam és nyomtam egy puszit a homlokára.
-Én is szeretlek kicsim.
A szobaajtónál halk kopogás hallatszott és Liza lépett át az alacsony küszöbön és nagyon keserves arcot vágott. Khyra megremegett a karomban és átölelt.
-Én annyira sajnálom Linda… Khyra… szörnyen sajnálom. –szólalt meg rekedt és fájdalmas hangon. –Én nem akartam ezt tenni veletek. Annyira szégyellem magam. Tudom, hogy ezt nem lehet megbocsájtani, de… remélem, egy napon majd újra a családotok tagja lehetek. Hiányozni fogtok… főleg te Linda és Nina. Meg persze Katy. Mattnek mondtam, hogy nyugodtan itt maradhat veletek, a többi már rajta áll. Még egyszer… sajnálom.
-Liza… - sóhajtottam – Figyelj, nem haragszom rád, elragadott téged a… a vér… nem nagyon tehetsz róla. A leges legfontosabb, hogy Khyra él. És most már örökre élni fog velünk. Nem hal meg SOHA! Én sohasem alakítottam volna át… inkább hagytam volna, hogy megöregedjen. De te… tudom, hogy nem volt szándékos, és él. Ez egy részt jó dolog, önző vagyok. A lényeg, nem haragszom rád Lizz. Szeretlek.
Khyra nem moccant, majd rápillantott Lizára és elmosolyodott. Sóhajtott egyet és a nagy barna szemeivel ráeszmélten pislogott.
-Köszönöm, hogy nem öltél meg. –mondta Lizának.
-Őőőő… közel voltam hozzá.
Khyra kuncogott.
-Milyen vicces arcot vágsz Lizzyke. – igen… ő azén pici kislányom, aki nagyon okos. A korához képest… óriási szeretet lakozik benne. Gyorsan fejlődik és gyönyörű, a világon ő a legszebb.
-Ez nem semmi… - jegyezte meg Lizz.
-Nem haragszom rád –mondta Khyra
-Ezt, én nem érdemlem meg. –hajtotta le a fejét, majd Khyra lerángatta magáról a kezem és leugrott a földre, döbbenve néztem, hogy a lábán landolt és odarohant Lizzhez. Csak most vettem észre, hogy mennyire megnőtt, akkora volt, mint egy három éves kislány, vállig érő szőke haj és nagy barna szemek. Megfogta Liza lábát és ráncigálni kezdte a nadrágját, mikor Liza figyelmét elnyerte, felfelé nyújtózkodott, hogy Lizz vegye fel, mikor megtette átölelte.
-De megérdemled. Mert kedves vagy velem. –mosolygott a pici lányom. – Szeretlek. Emlékszem, hogy sokat foglalkoztál velem, mikor még pici baba voltam. Pár napja.
Szegény Khyra elég furcsán nézett ki, mert nem cseréltük le a ruháját és az oldala megrepedt a gyors méretváltozásokon. Nem volt más megoldás, ráadtunk az előre előkészített ruhák egyikét. Egy kék szoknyát, egy fehér toppal. Igazán aranyos.
Másnap, mikor visszaértem Khyrához a szobába, már Colin mellett ült, a fekete laptopot tanulmányozta, miközben Colin képeket mutatott neki. mikor Khyra már unta, bekapcsolt neki egy mesét, ami spanyol volt, ezért a feliratot olvasta neki Colin.
-A labdát sokan rugdosták. Véletlenül kiverték vele az ablakot. –kezdte a mesét, de Khyra félbeszakította.
-Nem jó! –rázta meg a pici fejét. –balompié vagyis labdarúgás, ebben a mondatban az értelmezés szerint: Szerettek játszani, a kedvencük a labdarúgás volt. De véletlenül kirúgták a csarnok ablakát. –mondta Khyra, és Colin döbbenten figyelte. – nem jó az internetes fordítás… inkább csináljunk mást apa…
Majd megköszörültem a torkomat és mind a ketten rám pillantottak.
-Meghoztam kicsim. –mondtam gyorsan.
-VÉGRE! –örvendezett és odarohant hozzám, miközben a laptopot letette Colin ölébe. – Szomjas vagyok! –mosolygott és átadtam neki a poharat, cumis üvegre már nem volt szükség este sem.
Miután Khyra három pohár vért eltűntetett lefektettük aludni. Halkan kimentünk a szobából és Colinnal vadászni indultam. Nem akartunk sokat időzni, a gyors gyermekkor és eszméletlenül gyors értelmi fejlődés miatt, ezért beértük pár kisebb állattal is. Visszafelé már nem siettünk annyira, mert hallani lehetett Khyra édes szuszogását…
-Khyra… ez… - kezdte Colin.
-Tudom… szerintem is… elég furcsa ez a folyamat, de legyünk optimisták. Khyra velünk marad örökre.
-Nem is kell más- mosolygott Colin és megcsókolt. Meghallottuk a rendszertelen légzést és rögtön tudtuk, hogy Khyra felkelt. Mikor felébred, három percig úgy vesz levegőt, mintha fuldokolna. Úgyhogy elindultunk a házunk irányába, gyorsabban szedve a léptünket.
Mikor már közel jártunk, ahonnan látni lehet a nagy fehér otthont, Liza már kint várt minket. A Khyrának köszönhető tűzvörös szemei vágyakozva csillogtak, a fehér bőre szinte vakító volt. Idegesen cserélgette a testsúlyát a jobb és a ball lábán. Mikor odaérünk hozzá sóhajtott.
-Na, végre itt vagytok. – mosolygott. –Előre szólok, fel kell készülnötök. Az, ami a nappaliban vár rátok nem semmi. Khyra… szerintem… ez is az én hibám –hajtotta le a fejét és a mosolya eltűnt. Azt hiszem, hogy túl sok méreg jutott a szervezetébe, vagy túl sok vért vesztett, a lényeg, hogy szerintem jobban dominál benne a vámpír.
-Ezt nem értem. –kezdtem kétségbe esni. Mi történik most?
-Khyra, fejlődik… túl gyorsan.
-Így már érthetőbb. –mosolygott Colin. Rám nézett és megrázta a fejét. – Optimisták vagyunk édesem. –Csak sután bólintottam és benyitottunk az ajtón. Még a szemem is kitágult.
-Szia, anya! Szia, apa! –ordította és odarohant hozzánk, majd szorosan átölelt, nyomott egy puszit az arcom jobb oldalára.
Pislognom kellett, becsuktam egy másodpercre még a szememet is, de nem káprázott. Te jó ég! Egy nyolc éves kislány ált előttem, egy gyönyörű kislány. Már bőven a derekam fölé ért. Bár még mindig alacsony voltam, azt hiszem, ezt el kell fogadnom. Igaza volt Lizznek, dominál a vámpír része.
-Képzeljétek el, megtanultam németül, spanyolul, franciául és még a kínai is megy. –mosolygott a már korántsem csöpp kislányom.
-Pár óra alatt sikerült? –döbbentem le. Nem csak a legszebb a világon, de a legokosabb is.
-Igen! Bill segített.
-Bill? –ráncoltam össze a homlokomat.
-Bill nagyon sok nyelvet tud, holnap jön a portugál, a japán és… azt hiszem ennyi… a többi nyelv nem tetszik. –a nagy barna szemei csillogtak, ezt a csillogást már ismertem. Pár másodpercen belül meg is fejtettem a kiindító okot.
-Még van valami ugye? –mosolyogtam és mondogattam magamnak, hogy „OPTIMISTA!”.
-Ian kitűnő tanár. –kacsintott hátra. Na, ez nekem tényleg sok. Ian?
-Khyra! Te már akkor értetted az egészet mikor ránéztél a algebrai feladatokra, csak a szabályokat elég volt egyszer felolvasnom és már el is könyvelted. –mondta Ian.
-Köszönöm Fiúk.
-Nincs mit anyuci… - mondta Bill és Ian egyszerre.
Erre válaszul vágtam egy grimaszt. Nina éppen hozta a konyhából Khyra „adagját” és három másodperccel később már el is fogyott. Az egész napot az udvaron töltöttük el, de sajnos Khyra nem bírta sokáig, mivel van egy emberi énje is, úgyhogy felvittem a szobába aludni, és örömmel láttam, hogy Katy kicserélte a bölcsőt egy ágyra.
Másnap reggel, mikor vittem fel Khyrának, az utolsó „adagot”, mert a fejlődéséből ítélve már el haladott egy hetet, két nap alatt, szóval nem lesz szükség több emberi vérre. Khyra már a küszöbnél toporgott, ismét ledöbbentem. Ő… vagy is… hát…
-Khyra?
-Mami nagyon szomjas vagyok! –jött felém és megitta a vért. –már jobb. –fűzte hozzá a végén.
A szőke egyenes haja a derekáig ért… azt hiszem, tizenhárom év körül van.
-Mi a baj anya? –nézett mélyen a szemembe.
-Az idő túl gyorsan halad…
-Értem. De Lukas is megmondta, bár én egy kivétel vagyok három nap alatt elég sokat fejlődtem, mikor éjfél körül vadásztatok Katy bejött hozzám és megtanította a maradék nyelveket és már akkora a tudásom, hogy akár egyetemre is mehetnék. Kate megállapította, hogy nincsen szükségem sok alvásra, tegnap miután felhoztál a szobába aludtam három órát és utána eléggé elememben voltam.
Nem csak a teste növekszik, az értelmi képességei is, sőt azok már vetekednek egy felnőtt emberével. Annyira okos és olyan nagylelkű és annyira szeretem.
-Én is szeretlek és köszönöm anya. –mondta Khyra.
-Kicsim… tudnod kell valamit… - hogy mondjam el neki, hogy nem én vagyok az anyja?
-Tudom, de nem érdekel… - sóhajtott – Most már te vagy az édesanyám. Szeretlek. Az nem számít, hogy az igazi apám egy szadista állat volt… az sem számít már, hogy egykor volt egy vérszerinti anyám, akár szeretett akár nem… hogyha esetleg szeretett, azt megköszönöm neki, de… ti sokat jelentetek a számomra, mert ti vagytok a szüleim és a többiekkel együtt van egy nagy családom. Már hozzátok tartozom Linda. Te és Colin. Anya és apa. Mind-mind egy személy. Éreted már?
-Persze, hogy hozzánk tartozol. –mondtam és átöleltem.
Colin közeledett felénk, hátranéztem… épp ahogy gondoltam… kitágult fekete szempár… és egy halvány mosoly.
-Nos, a lányom már nem is mondható kicsinek… - mosolygott
-Figyuzzatok – ezt meg honnan szedte? – kiszámoltam mindent. Három nap alatt kb. 14 éves lettem, akkor, ha jól becsülöm, holnap befejeződik a fejlődésem, esetleg ma este. A lényeg, ami a leges leges leges leges legjobb… - örvendezett. –hogy akkor mehetek már gímibe. Úgyis egy egyetemista szintjén vagyok. Ugye mehetek? Léccciii! –mélyen a szemembe nézett.
„Jézusom semmi jó nincsen az iskolában és azzal akarja pazarolni az idejét? Visszamenni oda?”- szörnyülködtem magamban.
-Igen vissza akarok menni és nem pazarolom az időmet! –csattant fel. Ez kezdett kicsit furcsa lenni, passzolnak a válaszok az agymenetemhez… - Ezt hogy érted? –még mindig a szemeimet fürkészte.
-Micsodát? –értetlenkedtem.
-Nem fontos. Had menjek… na…
-Szia Khyra… - jött Nin – valamit meg kellene beszélnünk.
-Mit? –a tekintete átvándorolt Nina szemeire. – Szerinted akkor megengedik? –Nin szemei kitágultak és vett egy mély levegőt, majd bólintott. –Oké… vágjunk bele…
Khyra megragadta Nin karját és elindultak az erdő felé.
-Szerinted menni fog neki?
-Nem tudom Colin… egész eddig emberi vérrel táplálkozott. Nehéz lesz megállnia.
-De ugye tudod, hogy akkor mi is megyünk?
-Én… én már lediplomáztam…
-De ugyan abban az osztályban folytathatjuk. Úgysem itt tetted le, hanem Washingtonban.
- Oké-oké. Vele megyünk. Mi vagyunk a szülei, mellette a helyünk.
Mikor már biztosak voltunk abban, hogy Khyra elég messze van a háztól, a tetőtérben előre kialakított szobát átrendeztük és kitakarítottuk, hogy saját szobája lehessen.
-Ez eléggé undorító. –jegyezte meg Kate
-Micsoda? –értetlenkedtem
-Hát hogy állatokat is tudsz kínozni. Még egy tudatlan apró hangyát is.
-De Katy… alig bírják pár másodpercig szegények. –mondta Liza és lesimította a fehér takarót.
Csak forgattam a szemeimet. Szerintem semmi különös nincs abban, hogyha megölök egy hangyát, vagy a múlt heti pókot. Vagy amikor idegesített a szomszéd kutya ugatása, bár őt nem öltem meg, csak megneveltem, azóta meg sem mukkant és az is igaz hogy a szomszéd, egy kilométerre van tőlünk, de ez csak részletkérdés. Az érzékeny fülemnek ez is éppen elég.
-Ha már itt tartunk a sarokban befészkelték magukat a hangyák. Megállíthatnád őket. –mosolygott Liza
-Szegénykék… - mondta Katy –De talán igazatok van…
-Fogjunk hozzá. –vágtam közbe és a hangyaboly felé irányítottam a képességemet, felkészültem a hosszadalmas egyenkénti kiirtásukra… és lecsaptam az elsőre, egy tized másodperc alatt összegömbölyödött és már nem élt… majd mérges lettem, hogy ezt mind az ezer hangyával meg kell tennem ezért tiszta erőmből irányítottam a következő felé, hogy hamarabb vége legyen.
-Jééé! –kiáltott fel Liza – Linda… ez te voltál?
Hát, hogyha arra gondol, hogy a szobában az összes élőlény, pók, hangya és még egy csótány is egyszerre pusztult el akkor igen azt hiszem, hogy ez az én művem.
-Aha… - csodálkoztam.
-Sirály! –bólintott Lizz nagy vigyorral – Igaz, csak pár kisebb állat, de több mindenkire is hat egyszerre a képességed… még fejleszteni kell, de sirály!
-Szívesen cserélnék veled Liza.
-Miért?
-Mert én nem vagyok olyan gyönyörű, mint te, ráadásul a te képességed is rátesz egy lapáttal.
-Ja… én is cserélnék veled, szerintem a tiéd a legjobb! Én viszont csak a fiúkra tudok hatni!
- Őőőő…
-Ssshhhh! Ne is juttasd eszembe… undorító…
-De tudsz a nőkre is hatni.
-De akkor férfinak látnak… szörnyű…
-Szerintem tökre jó! –röhögtem. –Milyen feje volt Katenek.
-Hé! –szóltak rám egyszerre.
-Hatás alatt álltam Lindus. Liza hatása alatt. –rázta a fejét Katy
-Oké-oké… de megszerezte tőled azt a cipőt, cél elérve! –még jobban röhögtem.
-Az… az ezüstszínű tűsarkú jól nézett ki és nem akarta kölcsönadni! –tiltakozott Lizz – Csak úgy ösztönösen használtam a képességemet és… megtette a hatását!
-Azért nem akartam kölcsönadni, mert mindent tönkreteszel! –dühöngött Kate.
-Csak mert véletlenül elszabtam a farmerodat és a fehér pulcsidat és a fekete pólódat, ami egy feketemedve volt és nem én!
-Meg a citromsárga szoknyámat is összevérezted és nem jön ki belőle!
-De ezek apróságok!
-Aha… azok! Neked!
-Elég! –szóltam rájuk.
-Ne szólj bele Linda! – Szólt rám Liza és Katy egyszerre és nem tehettem mást, minthogy kicsit használtam a képességemet, de nem annyira hogy fájjon, csak agy kisebb méhcsípés.
Megsértődtek rám és elrohantak. Legalább nem ordítoznak… Colin igazán hozhatná már a szekrényeket… Ninék nemsokára itt lesznek. Fél óráig vártam, mire végre ideértek az új bútorral és berakták a megfelelő helyre.
-Khyra ideért… - állt mellém Liza a nappali kellős közepén.
-Végre –mosolyogtam.
Nina jött be először és büszke arckifejezéssel mellénk táncolt. Khyra nem sokkal utána lépte át a küszöböt.
-Képzeljétek el… - mosolygott. –Az állati vér jobb, mint az emberi… nekem jobban bejön… és… három turista ment el mellettünk, de nem is éreztem késztetést. –dicsekedett Khyra.
-Fantasztikus vagy! –válaszoltam.
-Ezek szerint, holnap beírattok a suliba és két nap múlva megyek… már alig várom… vagy… inkább írassatok be ma, az után már holnap mehetek!
-Miért ennyire fontos? –ráncolta Liza a homlokát.
-Csak mert! –idegeskedett Khyra.
-Ezt már megbeszéltük vele Lizz, bár én sem értem. Mi nem írathatjuk be az iskolába, mert vele együtt leszünk, és nem mondhatjuk, hogy mi vagyunk a szülei, mikor kinézetre egyidős velünk.
-Értem, de én sem tudom, mert én sem vagyok olyan korban… de… - mosolygott Liza.
Nin kuncogott és válaszul bólintott.
-Mit terveztek? –érdeklődött Khyra és Bill Iannel a jobb oldalán csatlakozott hozzánk és első ránézésre roppant idegesek voltak.
-Szó sem lehet róla! –dühöngött Bill. Ian meg sem szólalt.
-Na… - sóvárgott Lizz.
-Lécccccííí… - könyörgött Katy és ennek hatására Ian megtört, és mint egy szófogadó kiskutya, úgy szökkent Kate mellé és helyeslően bólintott.
-Papucs! – bosszankodott Ian és válaszul mind rámorogtunk.
-Csak van eszem öreg! –szólt rá Ian
-Naná, ember! –forgatta a szemeit a vörös hajú izzó szemű és falfehér bőrű Bill.
-Kussolj! Ha te nem segítesz, akkor elég Ian is… nincs a te bénázgatásaidra semmi szükség! –sipított Nin. – Vöröske!
-Ha ezt akarod… Szöszi! –köpte Bill és elrohant, úgy mindt egy feldühödött óriási medve.
Tíz percig frusztráló csönd kerítette hatalma alá a szobát és Khyra kuncogása törte meg, aki épp Liza szemeit fürkészte.
-Muti már a szobámat. –nyögte ki.
-Ezt meg honnan tudod? –értetlenkedtem.
-Lizzy néni mondta – mosolygott és Lizz megrázta a fejét.
-Én… meg sem szólaltam… tényleg! –bizonygatta.
-Dehogynem! Ne hazudj! Miért vonod kétségbe a szavamat?! –könnyezett Khyra –Igen is mondtad!
-Nem mondtam értsd már meg! –tört ki és Khyra sikított.
-De!
-Nem!
-De!
-Nem és kész! Állj le Khyra!
-DE MONDTAD!
-ELÉG! –szóltam rájuk. –Khyra kérlek, légy hű az igazsághoz! LIZA! Öregebb vagy nála lehetnél higgadtabb! Úr isten! Én meg úgy viselkedem, mintha az anyátok lennék!
-Nyugi szívem! –ölelt át Colin és a fülembe suttogta „Nem lesz semmi baj, csak jöjjön a szoba” – oké? –mondta hangosan, úgy hogy mindenki hallja. Válaszul bólintottam és elindultunk a tetőtér felé, Khyra izgatottan tört magának utat és mikor kitárta a kis lakosztályának tölgyfa ajtaját sikítozni kezdett.
-Ez mesés! –mosolygott kér sikoly között. – IMÁDOM!
-Szép munka…- mondta Bill, aki éppen most ért haza és megszemlélte a szobát. –Sikeresen be vagytok itatva, a tankönyvek a nappaliban vannak.
-Beírattál minket? –ölelte át Khyra – köszi, Bill bácsi.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó