10. fejezet: Vihar előtti csend 2/1.


(Emmett szemszöge)


Carlisleval megbeszéltük hogy felhívjuk a Denali klánt, amíg Bella lerendezi a Volturit. Carlisle beszélt velük telefonon, és persze sietnek is hozzánk, tehát valószínű hogy már holnap reggel itt lesznek. Chris úgy nagyjából félórája felment a szobánkba, mert nagyon elfáradt. Nem is csodálkozom rajta. Holnap reggel még vadászni is el kell kísérnem, mivel annyi sérülést gyógyított meg ma a szervezete, hogy csodálkozom rajta hogy nem őrjöng a szomjtól. Bár ebbe az is közrejátszhat, hogy ő csak félig vámpír. Ami nyugtalanítóbb, hogy Rosalie is eltűnt. Eddig szemmel tartottam, de Chris után nemsokkal ő is felment. Azt nem tudom hogy hova, de mivel nem hallottunk semmit, ezért gondolom hogy csak elvonult gondolkozni. Hihetetlen hogy így kijátszottak minket egymás ellen. Az egész képtelenségnek tűnik, de Edward szerint minden szava igaz. De azért sántít a történet. Carlisle nem mondott semmit sem Rosalienek, és ő pedig váltig azt állítja, hogy a családfő dobta ki. Edward szerint ez is igaz, ezért nem értjük az egészet. Na de mindegy is. Nem akarok most ilyesmivel foglalkozni, csak Chrisre van szükségem. Elköszöntem apámtól, és elindultam a szobánkba. Amint beléptem, megláttam Rosaliet aki az ágy végében ült, és nézte az alvó Christ.
- Rá sem lehet ismerni erre a helyre. - szólalt meg váratlanul, és körbenézett egykori lakhelyében.
- Igen. Tudod Chrisszel összedugtuk a fejünk, és ezt hoztuk ki belőle. Szerintem klassz lett. - válaszoltam tök nyugodtan.
- Hmm... régen nem szóltál bele a lakberendezésbe. Bármi jó volt, csak ágy legyen. - szólt le szarkasztikusan.
- Megváltoztam Rosalie, ahogy te is. Ami volt elmúlt. - jelentettem ki, és .... hogy ez milyen költői volt! Nem semmi tőlem.
- Igen, így van. Szeretnék beszélni veled erről. - kezdett bele, de én félbeszakítottam.
- Nem igazán szeretném ha a múltról beszélnénk. Nekem csak a jelen, és a jövő számít. És számomra mind a kettőt az az alvó lány jelenti. - intettem Chris felé, aki most lágyan szuszogott.
- Jó válasz Emmett. Szeretném ha boldog lennél vele, mert igazán megérdemel végre valakit aki szereti és védelmezi. És te is megérdemled őt. Jó páros vagytok, és eszem ágában sincs belerondítani. Azt mondtad, hogy ne beszéljünk a múltról, de én azért mégiscsak mondanék valamit. Amíg meg nem ismertem Davet, addig azt hittem hogy amit irántad érzek, az mindennél erősebb. Csalódnom kellett Emmett. Sokat gondolkoztam azon, hogy miért volt ilyen könnyű elszakadnom tőled, mire rájöttem, hogy a testiségen kívül nem nagyon állt másból a házasságunk. Na persze még ott volt az állandó ugráltatási kényszerem is, amivel mindenki agyára mentem. Semmi mást nem szeretnék csak hogy túléljük a harcot, és ismét Cullen lehessek. Robertnek köszönhetően, elfogom hagyni a Hale nevet véglegesen, és Jasper is. Szégyellem hogy egy ilyen álnok szadista nevét kell viselnem. Nem kérek semmi mást tőled, csak annyit, hogy vigyázz Chrisre, engem pedig fogadj el a nővéredként. Ez a legtöbb amit kérhetek, és nagyon szeretném ha így lenne. - nézett rám hatalmas vörös szemekkel, és én alig jutottam szóhoz. Nem gondoltam hogy így megváltozott, és azt sem hogy nem akar majd keresztbe tenni nekem. Na, nagyon meglepődtem.
- Nővéremként? Maximum húginak. - röhögtem ki, majd megöleltem. Nem tudom hogy miért, de ez az ölelés furcsa volt. Talán azért, mert egy kicsit bensőségesebbre számítottam, de csak egy testvéri kis ölelést kaptam. Nagyon örültem neki, mivel ez is azt bizonyítja , hogy már nem érzünk egymás iránt semmi komolyabbat. Tetszett a dolog, és a tudat hogy van egy új húgom.
- De idősebb vagyok nálad, ha jól tudom pont két évvel. - mondta szemrehányóan.
- Jah igen. De én 20 voltam amikor átváltoztam te pedig 18. Szóval már nincs is ott semmilyen két év. - nevettem, mire csak nyelvet öltött rám. Kibújt az ölelésemből, és elindult az ajtó felé.
- Rosalie? - szóltam utána.
- Igen Emmett?
- Köszönöm. Jó hogy újra itt vagy. - mondtam, majd elfordultam tőle, és Chrisre néztem. Majd visszafordultam, de már csak a csukódó ajtót láttam. Odamentem szerelmemhez, és ledőltem mellé az ágyba. Óvatosan, vigyázva, nehogy felkeljen. Bár annak ellenére hogy igyekeztem, így is felriadt.
- Em? - kérdezte tök kómásan.
- Igen kicsim? Én vagyok. - válaszoltam mosolyogva, és közben helyre igazítottam egy-két tincset az arcából.
- Képzeld, azt álmodtam, hogy Rosalie itt ült az ágyamon, és a karom simogatta. Akármennyire is meglepő, kellemes volt. - motyogta.
- Nem igazán volt az álom Chris. Mikor bejöttem, Rose itt ült melletted. Beszélgettünk. - mondtam kicsit megszeppenve.
- Tényleg? Oh, akkor nem álom volt? Jesszusom, ezt még meg kell szoknom. Mit beszéltetek? - élénkült fel rögtön.
- Igen tényleg. A beszélgetés meg hát... nem volt semmi különös. Megbeszéltük a múltat, és lezártunk mindent. De legalább van egy új húgom. - vigyorogtam rá, és láthatóan rendesen meg is könnyebbült. Nagyot szusszantott, majd félálomba motyogott.
- Örülök neki. Szeretlek Emmett. Azt hiszem Rose jobb nővér lesz mint anya. - mosolygott.
- Van benne valami, de ezt inkább ne mond neki. És én is szeretlek.
- Oké, reggel korán kelts fel, jó? Nem akarok sokat aludni. Akkor kómás leszek egész nap.
- Rendben, de addig még próbálj meg aludni pár órát. Hajnalban úgy is vadászni megyünk. Neked amúgy is muszáj. - válaszoltam.
- Jó jó. Szólnál Esmenek hogy steaket és kólát kérek reggelire? Ja és sült krumplit is, ketchuppal! - mosolyodott el.
- Aha, szólok. - nevettem. - Most lemegyek egy kicsit jó? Aludj csak. Majd jövök és ébresztelek. - búcsúztam.
- Rendben. Jó éjt! - suttogta. Én pedig odahajoltam, és nyomtam egy puszit a homlokára. Majd feltápászkodtam az ágyból, és úgy döntöttem letusolok. A fürdőben hamar végeztem, majd felkaptam egy koptatott farmert ami a térdeinél lyukas volt, meg egy sötétkék feszes pólót. Cipőt nem vettem, úgyhogy zokniba-papucs kombinációval slattyogtam le a nappaliba. Bella éppen telefonált.


(Bella szemszöge)


Beszélni akartam Emmettel, hogy Chrisszel mit csináljunk a harc alatt, de úgy láttam hogy felment a szobájukba és inkább nem akartam zavarni őket. Nem sokkal később Rosalie jött le a lépcsőn, és mosolygott. Látszott rajta hogy teljesen nem itt van, ezért odahívtam hozzánk. Úgyis csak mi lányok voltunk ott, Alice, Esme és én.
- Hé, Rose! Nem jössz ide hozzánk? - kérdeztem, mire ránk nézett és még jobban felragyogott az arca. Majd leült Esme mellé, és odabújt fogadott anyánkhoz.
- Ahmm, ezt hiányzott! - sóhajtott egy hatalmasat, mire Esme megint sírva fakadt. Ott vigasztalták egymást elég sokáig, aztán úgy döntöttem ideje beszélni Aroval. Elővettem a mobilom és tárcsáztam.



- Tessék? - szólt bele Gianna.
- Hello Gianna, szólnál Aronak? Bella vagyok.
- Oh, szia Bella! Hát persze, kérlek tartsd egy kicsit kapcsollak.
- Rendben. Köszönöm. - mondtam, majd jött a várva várt hang pár másodperc múlva.
- Bella? Kedvesem te vagy az? - kérdezi Aro nagy boldogan.
- Igen, szia Aro! Ne haragudj a váratlan hívás miatt, de egy súlyos összeesküvés miatt hívlak, és mert a családomat megpróbálják eltiporni. A segítségedet szeretném kérni.
- Micsoda? Mi történt Bella? Mindenki jól van? Mesélj el mindent!
- Igen, mindenki jól van. De örülnék ha eljönnél hozzánk, és hoznád pár testőröd. Személyesen szeretnék veled beszélni, mert egy nagyon érdekes személyt is be szeretnék neked mutatni. Igazán "különleges" lány.
- Oh, igazán? - halottam ahogy vigyorog. - És esetleg meg is kaphatom?
- Hát nem hiszem. Emmett igencsak berágna ha elvennéd tőle a szerelmét.
- Ah, az kár. Na jó Bella, figyelj! Elmegyek hozzátok, holnap dél körül érünk oda. Segítünk a harcban is ha kell, csak mond hogy kit vigyek.
- Reméltem hogy ezt fogod mondani. - könnyebbültem meg. - Szerintem hárman-négyen elegen lesznek. Mondjuk Alec, Félix, Jane, és még Demetri is jól jöhet, ha esetleg fel kellene kutatni a mi drága Román barátaink.
- Bella, jesszusom. Ti a Románokkal akartok megközdeni? Legalább 40-en vannak. Utánunk ők vannak a legtöbben. - rémüldözött Aro.
- Ne izgulj! Alec és Jane a bénítás miatt kell, Félix, Demetri és én meg szétszedjük őket. Tudod hogy elég jó erőben vagyok. - vigyorodtam el.
- Igen tudom kedvesem. Mindannyiunk közül a legjobb erőben. Tudom... Szóval holnap délben találkozunk és mindent átbeszélünk. Rendben? De most mennem kell ha nem haragszol. Félix és Heidi ideértek a vacsoráinkkal. Jó légy Bella!
- Igen Aro, minden jót és köszönöm! Viszlát. - mondtam, majd kinyomtam a telóm.



Akkor vettem észre, hogy mindenki ott van a nappaliban Chrisszen kívül, és mindenki csak bámul.
-Most mi van? - kérdeztem, mert már kezdett idegesíteni a bámulás.
- Én azt hittem hogy Emmett megint poénkodott. De utánad tényleg csak úgy loholnak a Volturik. Főleg Aro. Nagyon odavan érted. - hápogott Rose.
- Jah, de csak a pajzsom és az erőm miatt. Tudod még most is erősebb vagyok mint Emmett vagy Félix. Nem tudjuk miért, de így van. Addig pedig elég komoly veszélyt jelentek. Ezért akar annyira megkaparintani Aro. Rose, gondolj bele. Nagy támadó erőm és még nagyobb védelmem van, ráadásul Em és Jazz állandóan elcsalnak gyakorolni, vagy épp bunyózni egy jót. Ezért a harcban sem vagyok egy gyenge virágszál. Naná hogy szeretné ha vele lennék és jóban vagyunk! És ne csak álljatok itt. Aro holnap érkezik. - magyaráztam.
- Azta Bella... Olyan mintha még egyszer meg kellene ismernem mindenkit. - ámult el Rose.
- Ja igen. Sok minden változott.
- Kit hoz magával Aro? - lépett közelebb hozzánk Carlsile.
- Hát azt mondta hogy én mondjam meg. Én pedig felsoroltam néhány jó testőr nevét. Például: Jane, Alec, Félix, Demetri. Őket mondtam csak. Velük így és még a Denaliakkal gyerekjáték lenne még akár 50-60 vámpír is. - mondtam, majd megint az a sok elismerő tekintet fordult felém.
- Jaj, hadjátok abba! Utálom amikor így néztek rám! - morogtam.
- Bella neked tényleg ott a helyed. Az egyik legjobb lehetnél. - mondta Jasper.
- Jah, persze csakhogy ezen most nem fogunk vitatkozni. - jelentettem ki. - Emmett, Chris jól van? - kérdeztem.
- Ja, ahha. Alszik. Nagyon kimerült. Erről jut eszembe, Esme csinálnál neki holnap reggelre steaket sült krumplival? Ja meg a kóla, igen azt se felejtsd el. - mondta Em.
- Igen, még szép hogy csinálok. Már vagy egy hete nem főztem. Kezdett hiányozni. Rose eljössz velem egy éjjel-nappaliba? Nincs itthon semmi. - élénkült fel anya.
- Aha, mehetünk. De előtte, Alice tudnál valami normális ruhát adni?
 

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.