|
13. fejezet - Nagyszabású tervek 5/2
2009.08.05. 19:12
13. fejezet: Nagyszabású tervek 5/2.
(Chris szemszöge)
Furcsa volt. Csak behunytam a szemem, és a melegre és a csillagokra koncentráltam, erre amikor kinyitom, ott van mind a kettő előttem. A többiek is mind megérezték, gondolom a légnyomás, na meg hirtelen 20°C -ot nőtt a hőmérséklet, alig fél percen belül. Ez aztán a teljesítmény! Mindenki kijött, és kitágult, csodálkozó szemekkel, kérdőn nézték a környéket, egy valakit leszámítva. Eleazar engem nézett. A tekintetünk összetalálkozott, mire lesütöttem a szemeim. Nem tetszett amit a szemeiben láttam. Döbbenet, csodálkozás, és talán elismerés?! Mi a franc van itt?
- Ez hogy lehetséges? - kérdezte Aro, és nem kicsit volt megdöbbenve. - Elég különös itt a klíma, de szerintem ezt most mégsem az okozta, mivel mindenki legalább olyan értelmesen néz, mint ahogy én nézhetek. Szóval mi folyik itt? - firtatta tovább a Volturi vezető.
- Fogalmunk sincs. - válaszolta Alice. - Ilyen még sohasem fordult elő, és nagyon nem tetszik. Nem véletlen.
- De ő tudja! - szólalt meg El, és rám mutatott. Ó, köszi! Most lebuktattál, ráadásul azt sem tudom hogy mit csináltam.
- Én? Már honnan tudnám? Itt ültem, és csupán a szép időre, meg a csillagokra gondoltam. Aztán meg kinyitottam a szemem és itt volt. Nem csináltam semmit. - védekeztem, de a döbbent tekintetét most mindenki felém fordította. Na szép!
- Chris tudom hogy illetlenség ilyet kérdezni, de hány éves vagy? - kérdezte Eleazar, és már tudtam hogy ebből csak a faggatózás lesz.
- Ahhh, mi köze ennek az életkoromhoz? Egyébként meg 182. Úgy kb. De lehet hogy egyel-kettővel több-kevesebb. Biztosra nem tudom. - válaszoltam tök nyugodtan.
- Hm, értem. Csak azért mert a két nap óta amióta itt vagyunk, érzek valami furcsát a jelenlétedben. Mármint inkább a képességeidnél. Most hogy nincs itt Bella, viszont egyértelműen érzem őket. A jövőbelátás, ami egyértelműen kirajzolódik, de van itt valami más is. Ez sokkal halványabb, és eldugottabb képesség. Olyan amivel valószínű, hogy az időjárásra tudsz hatni. - magyarázta Eleazar, és én nem jutottam szóhoz. Majd amikor már épp készültem valamit kinyögni, Aro szólt közbe.
- Hah, Eleazar, régi öreg barátom. Még mindig alaposan végzed mások analizálását. - nevetett Aro. - De miért van az, hogy egy majdnem két évszázadot megélt félvámpírnál, most jön elő egy ilyen erős képesség? - kérdezte.
- Arról fogalmam sincs. Chris nem éreztél valami furcsát mostanában? - kérdezett Eleazar. Nem akartam neki elmondani, mert ez csak rám tartozik, és nincs szükségem mások segítségére. Még csak ma mentek el Emmették, de már most kezdek becsavarodni. Így inkább felálltam, és a lehető legkisebb igazság helyet egy hatalmasat hazudtam.
- Nem semmi különöset. Most pedig ha megbocsátotok, megyek, és sétálok egyet. - mondtam, majd elindultam az erdő felé. Hallottam ahogy még utánam kiabálnak, hogy "ne menj messzire" meg hogy "vigyázz magadra", de már nem igazán érdekelt. A sétából hamarosan futás lett, és amikor elfáradtam, lerogytam egy hatalmas fa aljába, és szinte eltűntem a páfrányok között. Ott ültem legalább egy órát, amikor halk suhanó lépteket hallottam, amik egyszer csak megálltak előttem. Nem szólt egy szót sem, csak leült mellém. A lábait felhúzta és átkarolta őket, miközben a csillagokat nézte egy résen a lombok között. Miért jön mindig utánam, és miért érdekli hogy jól vagyok-e?
-Mit keresel itt? - suttogtam.
- Téged. Aggódtam. Mind aggódtunk. - válaszolt halkan Demetri.
- Igazán nem kell. Nagylány vagyok már. - morogtam.
- Persze, tudjuk mi azt. De azért én mégis meg akartalak keresni. - felelte.
- Hogy találtál meg? Az illatomat rég elmosta az a kis zápor ami az előbb vonult el. - kíváncsiskodtam tovább.
- Hát, bevallom nem volt egyszerű. Tekintve hogy félvér vagy, nem hatnak rád olyan erőteljesen a képességeink. Edward is mondta, hogy csak néha hallja a gondolataid. Ha elmélázol. Amikor teljesen itt vagy, akkor nem hal semmit. Nos, mivel megint méláztál, így most a képességem is működött rajtad. Igaz hogy nagyon halványan érzékeltelek, de legalább be tudtam határolni hogy merre lehetsz. Aztán tadamm!! Itt is vagyok. - mosolygott rám. Ezt eddig Edward nem is mondta nekem. Szóval csak koncentrálnom kell, és ő sem hall semmit. Szuper.
- Demetri, kérdezhetnék valamit? - motyogtam.
- Hát az elmúlt 5 percben is azt csináltad, de persze kérdezz nyugodtan. - válaszolta vigyorogva.
- Most mi olyan vicces? - kérdeztem bár nem ezt akartam, csak úgy kikívánkozott.
- Ezt akartad? - nevetett fel. - Semmi vicces nincs, csak a közeledben mindig vigyorgok mint egy idióta, és szerintem azért, mert mindenre olyan furán reagálsz. Sohasem úgy ahogy valaki elvárná. Félig ember vagy mégis annyira halhatatlan. Különleges vagy Chris, és jól érzem magam a társaságodban. Vicces vagy, okos, és persze gyönyörű. Bár igaz hogy elég makacs, és hisztis, de ha a barátod szeretnék lenni akkor ahhoz is hozzá kell szoknom nem? - nézett rám már megint vigyorogva. De így legalább a fel nem tett kérdésemre is választ kaptam. A kérdésem az lett volna, hogy miért foglalkozik velem!? Ezek szerint ezért.
- A barátom? Tudod nekem a Culleneken kívül sohasem voltak "barátaim", sőt ők sem barátok hanem a családom. A testvéreim, a szüleim, és a vőlegényem. Egyáltalán nem tudom milyen egy barát.- hadartam.
- Mondjuk úgy, hogy a vőlegényed után, és a testvéreidnél egy picit előbb áll a legjobb barát, akire mindig számíthatsz. - mondta, és persze mosolygott.
- Szóval szeretnél az lenni? Ezt nehezen tudom elhinni. Hiszen nézz csak rám! - ugrottam fel. - Egy korcs vagyok! Se nem ember, se nem vámpír. Nem is szabadna léteznem, ráadásul még egy halom különös és bizarr dolog is körülvesz. Egy ilyen barátot szeretnél Demetri? - mondtam, és szégyenszemre néhol elcsuklott a hangom.
- Chris hallod te mit mondasz? Még hogy korcs? És hogy nem szabadna létezned? Épp ellenkezőleg. A vámpírok azok akiknek rendellenes a létezésük. Benned legalább még van emberi tulajdonság. Örülnöd kellene neki, és büszkén vállalni hogy félvér vagy. Volterrában legalább 20 női vámpírt megtudnék számolni, aki mindent megadna azért hogy minden undorodás nélkül ehessen sült húst, vagy hogy akár egy percet is aludhasson. Egyáltalán nem vagy korcs. Irigylésre méltó mindened. Gondolkozz el azon, hogy milyen most az életed. Van egy családod aki szeretnek és az életük árán is megvédenének. Carlisle és Esme a szüleid lettek, és még csak adnod sem kellett semmit a szeretetükért, mert magad miatt szeretnek. És a testvéreid? Bella és Alice imádnak, és Rose is kedvel téged. Jasper és Edward pedig bármit megtennének csakhogy mosolyogni lássanak téged. Na és Emmett? A vőlegényed? A szerelmed? Képes volt egy Volturit megfenyegetni miattad. - itt elég elképedt lehetett a fejem mert Demetri hangosan felnevetett. - Igen. Emmett megfenyegetett engem, hogy ha csak egy ujjal is hozzád érek, hamarabb leszek darabokban, minthogy kettőt pisloghatnék. Szóval, mi a tanulság a kiselőadásomból? - kérdezte nevetve. Olyan kedves volt. Olyan rendes és édes. Így már rögtön másképp láttam az egész dolgot. Igaza volt. Az a pár óra pihentető alvás minden bajom elűzte, és szörnyű lehet hogy örökké hiperaktívak napi 24 órában. És igen örülök hogy emberi ételt is ehetek. Szeretem a családom, és valamilyen csoda folytán ők is szeretnek. Talán mégsem vagyok olyan kiállhatatlan?
- Köszönöm Demetri. Ez nagyon sokat jelent nekem. De hogy ismerhetsz ennyire? Másfél napja hogy itt vagytok. És alig beszélgettünk. - mondtam és gyanakvóan néztem rá.
- Az igaz, és nincs mit. Tudod, akárcsak Bella én is elég jó megfigyelő vagyok, meg aztán beszélgettem Esmevel egy kicsit. - röhögött.
- Aha, szóval kémkedtél utánam. - mondtam és kinevettem.
- Igen, de ne haragudj érte. - kérte.
- Semmi baj, és kösz hogy helyreraktál. Máskor Bella az aki a hisztijeim után összeszed. - motyogtam, majd lehajtottam a fejem. Éreztem az ujjait az állam alatt, és hogy finoman megemeli a fejem. Majd belenéztem a vörös-arany szempárba.
- Nagyon szívesen. Máskor is. A barátok erre jók nem igaz? - mondta, majd nevetve magához húzott, és átölelt. Olyan jól esett, hogy én is átfontam a karjaim a dereka körül. Éreztem ahogy megpuszilja a hajam a fejem tetején, de nem szóltam érte. Nagyon jó volt a közelsége, és megnyugtatott. Úgy állhattunk percekig is akár, de aztán elengedett, és megfogta a kezem. ÚÍy indultunk vissza a házba. Amint hazaértünk, senki sem zargatott minket, ezért felmentem a szobámba Demetrivel, és egész éjjel ott beszélgettünk. Már hajnalodott amikor megcsörrent a telefonom.
(Emmett szemszöge)
Nagyon nehéz volt otthagyni őt, főleg úgy hogy tudom hogy az a mocsok Demetri is ott van. Amint elértünk a kecskesziklához a többiekkel, szétváltunk. Bella jött persze velem, így tudtunk végre kicsit beszélni is. De erre csak azután került sor, miután ketten együtt végeztünk négy medvével. Vadászat közben kidőltöttem egy fát, ezért arra ültünk le. Eleinte csak szótlanul meredtem magam elé, de Bella tudta hogy valami nyomaszt engem, és ezért mindent el is követett hogy kiderítse mi az.
- Elmondod Emmett? - kérdezte a hosszú csend megtörése érdekében.
- Melyikkel kezdjem? - kérdeztem vissza enyhén cinikusan.
- Melyikkel szeretnéd?
- Miért válaszolsz vissza kérdéssel? - kérdeztem megint vigyorogva.
- És te? - kérdezte, majd kitört belőlünk a röhögés. tudtam én hogy vele kell jönnöm!
- Na jó. Szóval nem tudom. Olyan fura Chris mostanában. - kezdtem bele.
- Igen. Én is észrevettem. Kevesebbet kötegszik. Fura. - merengett, de aztán megint nevettünk.
- Na de most komolyan. Csak én vettem észre? - néztem rá, miközben egy kis komolyságot próbáltam magamra erőltetni.
- Mit vettél észre Emmett? Mert tényleg furcsa mostanában, de nem tudnám megmondani hogy mi miatt. - válaszolt most ő is komolyan.
- Hát, kapásból tudnék két dolgot. Az első, hogy mostanában többet eszik. Hetente kétszer-háromszor is megkívánja azt a gusztustalan húst meg krumplit. Jó régebben is azt ette csak meg, de egy héten belül háromszor azt enni nem unalmas? Na meg ő mindig a vért szerette jobban. És ha most elmegy a héten, akkor hosszú idő után most fog megint vadászni. Úgy volt hogy mielőtt ideérnek a Volturik, még az előtt elmegyünk. E helyett inkább evett, mert egyáltalán nem volt szomjas. Ja bocs az volt. De mit ivott? Kólát! Bella! Kólát ivott vér helyett. Amikor megismertük, volt hogy hetente többször is el kellett menni vadászni vele, nem? Mivel előtte nem állatok vérét itta. Most meg, már vér sem kell neki nagyon. És nehogy azt mond hogy nagy az önuralma, mert tudod hogy nem igaz. A suliban is kerül-fordul szomjas lett. Most pedig, le nem tudnál tuszkolni a torkán egy csepp vért. Vagy tényleg nem volt szomjas, vagy nem akart velem jönni. Mondjuk akkor miért mondott igent amikor megkértem a kezét? NA mindegy, nem ez a másik dolog. A másik dolog az alvás. Eleinte 3-4 naponta aludt. Aztán amikor már egy hónapja nálunk lakott, sőt amikor először töltöttük kettesben az éjszakát, azóta 1-2 naponta aludnia kell. És nehogy azt mond hogy kifárasztom, mert akkor esküszöm hogy olyan bunyót rendezek, amilyet még soha.
- Úgyis nyernék. - jegyezte meg halkan, de látszott rajta hogy megdöbbentették az érveim. Nagyon elgondolkodhatott, mert azt sem vette észre, amikor felpattantam, és fel alá kezdtem járkálni. Majd egy jó 20 perc múlva megszólalt.
- Beszélni kellene Carlisleval, mert ez már olyan mintha egy emberről beszélnénk és nem egy félvámpírról. Talán ő tudná a megoldást Chris problémájára. - tűnődött Bella.
- És hogy vizsgálja meg? A bőre ugyan olyan hideg és kemény mint a miénk, sőt bizonyos helyeken még hidegebb. A tű is simán beletörne a bőrébe. - morogtam.
- Bizonyos helyeken? - kérdezte vigyorogva. Nagyon, nagyon, de nagyon rossz hatással vagyok a húgomra!
- Ne akadj ezen fent Bella, és nem kell semmi intim dologra gondolni. Perverz vagy! - mosolyodtam el.
- Ahh, már te is? Edwardtól is megkapom ezt legalább hetente kétszer. Na de mindegy. Tényleg milyen bizonyos helyek? - nevetett.
- Az ujjai, és az ajkai. Olyan különös érzés amikor megérint. Szinte fagyos, de mégis kellemes. De most nem ez a lényeges. Mond csak hogy vizsgálja meg Carlisle? Látom hogy már van is egy elméleted. Halljuk! - mondtam, és már kezdtem kijönni a béketűrésből.
- Hát oké, de ne ijedj meg vagy ilyesmi, mert nem akarom hogy valami hülyeséget csinálj. - mondta, mire bólintottam.
- Jól van, szóval. Nagyon úgy néz ki, hogy Chrisnek felerősödtek az emberi tulajdonságai. Te pedig azt mondtad, hogy ezek azóta erősödtek, és romlott a vámpír része, amióta először lefeküdtetek. Azóta fáradékony, sokkal hisztisebb még az átlagnál is, és sokat eszik. Tiszta sor. Nem tudom hogy lehetséges-e tekintve hogy Chris félig vámpír, de lehet benne valami. És ha igazam van, akkor nem sokára nagynéni leszek. - jelentette ki ezt olyan nyugodtan és bájosan mosolyogva, hogy legszívesebben az összes hajam kitéptem volna.
- Te most azt akarod mondani, hogy Chris terhes? Ó szentséges szűzanyám! - kiabáltam.
- Miért ne? Ha a férfivámpírok nemzőképesek, és ugyebár Chris félig ember, és neki is pont termékeny időszaka volt, akkor lehetséges. Ez minden problémára megoldás lenne. - mondta.
- De nekem azt mondta, hogy neki nem lehet kisbabája. Mármint érted... azt mondta hogy neki soha sem volt meg. Így nem is lehet sehogy sem. - kapaszkodtam most már az utolsó mentőövbe.
- Hát gondolom annyira nem emberi hogy ez vérzéssel járjon, főleg hogy vámpír is. De mondom ez csak egy elmélet. Kicsi rá az esély, de jobb ha szoktatod magad a gondolathoz.
- A francba Bella! Hogy lehetsz ennyire nyugodt? - kérdeztem.
- És te? Hogy lehetsz ennyire kétségbeesve ez miatt? Nem örülnél annak ha apa lennél? - kérdezett vissza.
- Örülni? Bella én lennék a világ legboldogabb embere, vagyis vámpírja. De ez nem ilyen egyszerű. Rosalie megint összetörne, vagy rosszabb Chrisnek akarna ugrani. Tudod mennyit sírt nekem amiért nem lehet kisbabánk? Rengeteget! Amellett ha Chris tényleg terhes, akkor az a kis lény ami a hasában növekszik rá is veszélyes! Chris anyja is belehalt a szülésbe, pedig az ő lánya csak félig lett vámpír. A mi gyerekünk háromnegyed vámpír egynegyed ember lenne. Belegondoltál hogy ez mivel jár? Bele is halhatna. Azon kívül, nem is tudjuk hogy mi lenne belőle, és mennyire tudnánk kontrollálni. - förmedtem rá Bellára, aki hatalmas csillogó szemekkel meredt rám. Talán csak most fogta fel ő is hogy mi lehet ennek az egésznek a következménye.
- Sajnálom, nem gondoltam bele ennyire. Mindig én voltam az okosabb erre most tessék te oktatsz ki. - ugrott fel és a nyakamba vetette magát. Hallottam a hangján hogy mosolyog amikor ezt a "kedves" megjegyzést tette, de aztán megkomolyodott a hangja, és szinte már élesen csengett. - De idefigyelj Emmett Cullen! Ha cserben hagyod a menyasszonyod, úgy seggbe rúglak, hogy vámpír létedre, egy hétig nem tudsz majd ráülni. Nem hagyhatod most el magad! Neki egy erős férfire van szüksége, aki teljes odaadással figyel rá, és mellette/mellettük van. Megértetted? Azt pedig, hogy meg akarja-e tartani, neki kell eldöntenie. Nem mondom hogy neked nincs beleszólásod, de elsősorban ő neki kellene majd kihordania, és ha Chris vállalja, akkor tudod hogy még erőszakkal sem lehet helyes útra terelni. Tudod milyen makacs, és biztos vagyok benne, hogy ha terhes, és erre ő is rájön, akkor mindennél jobban fogja akarni a kicsit. Egyrészt mert ő félig te leszel, másrészt pedig mert minden lány/nő akar legalább egyszer az életben babázni. - magyarázott, miközben még mindig erősen magához szorított. Teljesen igaza van! Most ki kell állnom a jövendőbelim mellett, és "ha" van egyáltalán, akkor a kicsiért is.
- Köszönöm hugicám. Mindig tudod hogy mit kell mondani. - mosolyogtam rá, mire ő is megengedett magának egy apró mosolyt. - És most fel is hívom. Már úgyis hajnalodik.
- Nincs mit nagy tesó, csak siess azzal a hívással, mert a medvék reggel a legnyűgösebbek. Most igazán le kell vezetnem valamin a sok feszültséget, ahogy neked is. - vigyorgott rám Bella.
- Rendben. Sietek. - mondtam, és már tárcsáztam is.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó