Hazaérve mindennemű köszönés nélkül felvágtattam a szobámba, és bevágtam magam mögött az ajtót. Az ágyig alig jutottam el remegő lábaimon.
Te jó ég! Mit műveltem? Kis híján letámadtam Edwardot! Na, jó, ez túlzás, nem egyoldalú volt a dolog… de mégis hogy képzeltem ezt?!
Idáig jutottam el gondolatban, mikor könnyed lépteket hallottam a lépcsőn. Tudtam, hogy ide tart, de azt is tudtam, hogy nem Edward.
-Bella! Bejöhetek? – kérdezte Alice. Párnámba fúrtam a fejem, és úgy morogtam alig hallhatóan.
-Miért, ha azt mondom, hogy nem, kint maradsz? – Persze ekkor már Alice az ágy szélén ült.
-Mi történt? – faggatott kedves hangnemben.
-Mintha nem tudnád… - mormoltam ingerülten.
-Oké, tudom, de szerettem volna a te nézőpontodból is látni a helyzetet – mély levegőt vettem.
-Figyelj, Alice, semmi nem történt. Vadásztunk, összevesztünk, kibékültünk, és ott volt egy farkas, aki nem értem miért, de rettegést váltott ki belőlem.
-Vérfarkas – javított ki csendesen.
-Micsoda? – meghökkenve néztem rá.
-Vérfarkas – ismételte. – A vámpírok természetes ellenségei. De most békét kötöttünk velük. Ez is a te érdemed, de többet megint nem mondhatok.
-Hát persze… - forgattam a szemem.
-Nos… de volt még más is, ha jól láttam… - próbálkozott.
-Mármint?
-Jaj, Bella! Nincs abban semmi, ha te és Edward…
-Nincs semmi én és Edward – fojtottam belé a szót.
-…de most már van – motyogta halkan.
-Ezt meg hogy érted? – suttogtam én is szinte meghallhatatlanul.
-Ne gurulj dühbe… de Edward olyan szomorú volt, amikor megjött… és Jasper, hogy felvidítsa… megmutatta neki…
-Ezt nem tehette! – nyögtem fel hirtelen. – Megmutatta neki… az érzéseimet? Amik egyébként is félre vannak értelmezve, szóval… neeem… - magam sem vettem észre, már a nappaliban álltam. Edward, Alice, és a most távol tartózkodó Esme kivételével mindenki ott volt.
-Hogy tehetted? – sziszegtem Jasperrre.
-Mégis micsodát? – nézett nagyot a kérdezett.
-Elárultál! Pedig megígérted…
-Nem értem, miről beszélsz!
-Ó, és még tagadod is… - olyan szikrázó indulat volt a hangomban, hogy magam is alig tudtam elhinni. Nem is, ezt az egész szituációt alig tudtam elhinni.
-De Bella, én nem mondtam el senkinek! – mentegetőzött Jazz. Újra betelt a pohár. Mint amikor Edwarddal veszekedtem. Éreztem, hogy a szememmel szinte ölni tudnék. Csak akkor elfordítottam a fejem. Most egyenesen rá néztem…
Minden olyan hirtelen történt. Egyik pillanatban az alig 2 méterre álló hitetlenkedő Jasper már a földön hevert, és látszólag iszonyatos fájdalmak kínozták. Ordítani kezdett, vonaglott, vergődött. Megriadtam. Mi történik vele? A szememet nem bírtam róla levenni. Ekkor egy erős kéz ragadott meg, és magával rángatott.
A kínkeserves nyögések sora megszűnt. Nagy sóhajok maradtak csupán, és a földön kuporgó Jasper.
Hátranéztem, Emmett tartott a kezei között. Szemében félelemmel pillantott rám.
Mire visszanéztem, már Alice és Edward is odalenn voltak, ők Carlisle-lal és Rosalieval az oldalán próbálták felkanalazni Jaspert. A két férfi a kanapéra fektette őt, Alice egy pillanatra sem mozdult el mellőle, Rose időközben csatlakozott Emmetthez, engem őrizve.
Nem értettem már megint semmit. Hiszen hozzá sem értem! Miért gondolják azt, hogy én tettem? Próbáltam kiszabadulni, de Emmett nem engedett el. Alice szólt rá.
-Engedd el őt. Nem lesz semmi. Láttam.
Emmett végre szabadon engedett, de Rose-zal a nyomomban voltak, ahogy közelítettem a társaság felé.
-Jasper… Alice… mi… történt? – kérdeztem el-elcsukló hangon. Senki sem felelt. Emmett és Rosalie még mindig a nyomomban voltak. - Én… tettem? – suttogtam a borzalmas feltételezést.
-Igen, te tetted, Bella – felelt Carlisle. Hangja sosem volt még ennyire riadt.
-De… én… nem akartam… Jasper – nyögtem fel, torkomat a sírás kaparta, és a szemeim is különösen csilloghattak. Már rég sírtam volna, ha lehetett volna. – Bocsáss meg, kérlek…
-Semmi baj, Bella. Már régóta várunk egy kitörésedre. Tudod, az újszülött vámpírok általában az első pár nap alatt rájönnek a képességükre, és ilyenkor hajlamosak nagy pusztítást végezni. Ha nincs képességük, szimplán erőszakkal támadnak. De te több mint 5 hét után… bámulatos… - csóválta a fejét megrendülten Jasper, és nagy meglepetésemre még mosolygott is.
-Ez a képességem? Hogy fájdalmat tudok okozni másoknak? – kérdeztem elfulladva. A légzésem kapkodóvá vált. Ez vagyok én: egy szörnyeteg.
-Ezek szerint igen – szólt Rose közvetlenül mellettem. Lábaim nem bírták a harcot. Egyszerűen összecsuklottam a nappali kellős közepén.
-Bella! Bella… nyugodj meg, kérlek – ez a hang jobban fájt nekem, mint maga a tudat. Miatta van ez az egész!
-Az egész az én hibám, Bella. Hazudtam. Jasper semmit sem árult el… csak azt akartam, hogy megnyílj előttem… és ne szenvedjen… senki. – tört ki Aliceből a vallomás. Újra elöntött a harag. Szóval Alice miatt kellett Jaspernek szenvednie?! Torkomhoz kaptam. Nem, nem engedhetem meg magamnak, hogy dühös legyek. Lehunytam a szemem, és vártam, hogy megnyugodjak.
-Elképesztő önuralma van… most is rettenetesen dühös lett, de sikerült magát lenyugtatnia – lelkendezett Jasper.
-De… miért ez? Alice és Rosalie elmesélték, hogy mindenkinek az a tulajdonsága lett a fő jellemzője illetve képessége, ami emberként is volt. Én ez voltam? Egy agresszív gyilkos? – kérdeztem keserűen, önmarcangolással.
-Bella, ne mondd ezt! Sosem voltál ilyen! Ismertelek, és ennek egy szikrája sem volt meg benned! Nyugodj meg… kérlek… - remegtem, mint a nyárfalevél. Edward felkapott, és letett az egyik fotelbe.
-De… miért? Miért, miért, miért?
„Igen, miért? Pontosan az a képessége, mint Jane-nek. Hogyan? Bella… még annál is különlegesebb vagy, mint hittelek.”
-Ki az a Jane? – fordultam Edward felé.
-Micsoda? – most rajta volt az elképedés sora.
-Most mondtad, hogy az a képességem, mint Jane-nek – feleltem értetlenül.
-Bella… Edward nem mondott semmit – rázta a fejét Emmett.
-De igen! Idézem: „Igen, miért? Pontosan az a képessége, mint Jane-nek. Hogyan? Bella… még annál is különlegesebb vagy, mint hittelek.” Ezt mondtad! – körbenéztem, de mindenki arca tanácstalanságot tükrözött, kivéve Edwardét. Az övé riadt volt. – Ti miért nem hallottátok? Edward, kérlek, ugye tényleg… - elakadt a szavam.
-Nem, nem mondtam. De ugyanezt mondtam… gondolatban.
Mindenki lélegzete elakadt.
-Hoppá… - motyogta derűsen Emmett.
-Hogyan lehetséges ez? Hiszen nem lehet több képessége! – rázta a fejét Rosalie.
-Ez nem létezik… - suttogta Carlisle csillogó szemekkel. Látszott rajta, hogy koncentrál valamire, és várakozóan Edwardra nézett. Csakhogy nem csak ő látta a gondolatait.
„Egy nő. Három vámpír mögött áll. A három vámpírral szemben több dühödt sápadt teremtmény. Az egyikük villámot lő ki az ujjából. A nő a három ismeretlen alak elé veti magát. Semmi baja. Teste elnyeli a villámot. Gonoszul elmosolyodik, és most ő lő ki villámot a tenyeréből. Az ellenség nem menekülhet…”
Remegve tértem vissza a jelenbe.
-Mi volt ez, Carlisle?
-Ó, szóval ezt is láttad… nos, ő egy nagy vámpírcsalád személyi testőre. A neve Renata. A képessége egy különleges pajzs, ami nem csak védelmet nyújt, hanem az elnyelt támadást onnantól kezdve a sajátjának tulajdoníthatja, és használhatja.
A többiek megnyikkantak. Én csak megrendülten ültem. Az emlékkép még mindig a hatása alatt tartott.
- Szóval úgy gondolod, hogy Bellának is olyan pajzsa van? Ezért nem lát a gondolataiba Edward és Aro, ezért nem tudta bántani Jane?
- Más magyarázatot nem tudok – rázta a fejét Carlisle.
- Ki az az Aro és Jane? – firtattam, de csak burkoltan feleltek. Naná.
- Pár alak a múltból – motyogta Edward.
- Megígérted – morogtam. Egy pillanatra elmosolyodott. Én meg megint mérges lettem, de koránt sem olyan szinten, mint az imént.
- Ne feledd, hogy ha nem árultok el semmit, becstelenebb módszerekhez folyamodhatok – fenyegetőztem. Mindenki felnevetett, kicsit felszabadultabb lett a hangulat.
- Hosszú történet, és el fogjuk mondani egy részét, ígérem. De most ez egy kicsit sürgetőbb probléma, mint a nosztalgiázás – nyugtatott meg Alice.
- Oké. Szóval… pajzsom van… gondolatokat olvasok… meg tudok fájdalmat okozni… - foglaltam össze röviden és nyersen. – De akkor miért nem tudok jövőbe látni, és érzelmeket manipulálni?
- Értem! – kiáltott fel Rosalie pár pillanatnyi töprengés után. – Renata csak a fizikai erőkkel szemben védett, és csak azokat tudja magába szívni. Pont, mint Alice és Jazz ereje. Azonban a te erőd, Edward… meg Aro-é és Jane-é mentális. Bella pajzsa is olyan, ezért tudja őt Jasper befolyásolni, és Alice is látja a jövőjét – diadalittasan mosolygott, majd hozzátette. – Jó, ez így kacifántosan hangzik, de van értelme.
Tényleg bonyolultan hangzott, de rögtön elfogadtam, hogy igaza van. A többiek is látták az értelmet Rose okfejtésében.
-Lenyűgöző, Rosie – dicsérte meg Carlisle.
-De én egy valamit nem értek – jegyezte meg Jasper. Mostanra látszólag teljesen visszatért az eleje, sőt még a kedve is jó volt. – Edward megpróbálta kiolvasni Bella gondolatait: Bella gondolatolvasó lett. Jane bántani akarta őt: Bella is képes a kínzásra. Mit gondoltok, ezek szerint Aro is…?
-Ó, te jóságos… - motyogta Alice és Edward teljesen szinkronban.
-Mi az? Mit tud az az Aro? És mit tudok én?
-Gondolatokat olvasni – felelt Emmett.
-Köszi, ezzel tisztában vagyok… - dünnyögtem.
-De nem úgy, mint én –szakított félbe Edward. – Aro nem csak a pillanatnyi gondolatot látja, hanem mindent, ami valaha keresztülfutott az agyadon. De ehhez testi kontaktus is szükséges.
Ledöbbenve meredtem magam elé, és váratlanul elmosolyodtam. Igaz, halványan, de akkor is…
-Ó… szóval ha hozzátok érek, mindenről tudni fogok? Arról is, ami velem történt? És arról is, amit gondoltok? Mindenről? – huncut mosolyra húztam ajkaimat, és tétován Edward felé nyúltam.
-Ne! – csattant fel kétségbeesetten, és hátrált. Emmett viszont nem félt az erőmtől, szemét forgatva, vigyorogva elém állt.
Hihetetlen volt! Egészen az aprócska Emmett-től az átváltozásig, a Rose-zal való kapcsolatáig… és akkor magamat is láttam, emberként. Egy csapat tinédzserrel tartottam egy tanterem felé. És ekkor…
-Eleget látott – mormolta Edward. Ő szakított el bátyjától.
-Működik? – kérdezte csillogó szemmel Carlisle.
-Igen… - motyogtam, és próbáltam kiszabadulni Edward karjai közül, de erősen tartott. – Nyugalom. Ha nem akarjátok, nem használom ezt a képességet. Megértem, hogy ez csak az én javamat használja. Persze megoszthatnátok velem több mindent…
-Ígérem, ami nem árt, azzal tisztában leszel – nyugtatott Alice.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó