11.fejezet:Kutatások

Még később is Edward, és ez a vámpír dolog járt az eszemben. Nem tudtam sokat ezekről lényekről, csak annyit, hogy vérrel táplálkoznak, de ezenkívűl semmi. Úgy döntöttem, hogy elmegyek a városi könyvtárba, ott minden bizonnyal lesz valamilyen könyv a vámpírokról. Korán keltem, nem akartam összefutni senkivel, és magyarázkodni sem akartam, hogy a saját könyvtárunk helyett miért a városiba megyek. Igazából azért, mert a mi kis könyvtárunkban nem hinném, hogy lennének ilyesfajta könyvek, másrészről pedig azért, mert ha ide mennék, akkor valamelyik szolgáló biztosan a nyomomban loholna, főleg a könyvtárfelelősünk, Liza. Idegesítő egy nő, állandóan a nyakamon lóg, és mindenféle értelmetlen dologról csacsog. Sikerült úgy kilógnom a kastélyból, hogy senki nem vett észre, és a könyvtár felé vettem az utamat. Gyalog mentem, az idő ugyanis szokatlanul kellemes volt. Nem esett az eső, nem fújt a szél, viszont a nap sem sütött, de ahhoz képest ez még jónak nevezhető volt. Húsz perc folyamatos séta után megérkeztem a könyvtárhoz. Nagyon kicsi, régi épület volt, nem volt benne olyan sok könyv található, de azért reméltem, hogy akad olyan, ami nekem kell. Odamentem az eladónőhőz, aki éppen olvasott.

- Jó napot! Megkérdezhetem, hogy van e vámpírokról szóló könyvük? Nagyon kellene - a nő felnézett rám, fejével az egyik szekrény felé bökött.

Odasétáltam, és keresgélni kezdtem. Hamarosan megakadt a szemem az egyik könyv címén. Vámpír krónikák. Kihúztam a többi közül, leültem az olvasóasztalhoz, és belelapoztam. Először nem találtam benne mást, csak csupa sületlenséget, de nem sokára egy elég érdekes részhez tévedtem. Tulajdonságok. Ez volt a cím. Olvasni kezdtem, s közben úgy éreztem, hogy forog velem a világ. Ezek a címszavak keltették fel legjobban az érdeklődésem: hófehér bőr, emberfeletti erő, gyorsaság, halhatatlan, áldozatuk számára fizikailag vonzóak. Ki kellett fújnom magam, át kellett gondolnom, hogy ebből most mit is tudtam meg. Egy biztos. Edwardnak és a családtagjainak is hófehér a bőre. Fizikailag is vonzóak számomra, legalábbis Edward nagyon. Emberfeletti erő. Eszembe jutott az, hogy Edward mindenféle segítség nélkül mászott le értem a szakadékba, és csak úgy kézben vitt fel, mikor nem segített neki senki és semmi. Gyorsaság. Nos erről nem tudok semmit, de tény, hogy sokkal kecsesebben mozog mint én, és valahogy mindig előttem járt, mikor együtt mentünk fel a kis rétre. Egyre biztosabb voltam abban, hogy valami nem stimmel vele. Edward tényleg vámpír lenne? Egy vámpír, aki vérrel táplálkozik? Egy vámpír, aki talán engem is megakart ölni? Az első napon, amikor megláttam, olyan ellenséges volt a tekintete, és a testtartása. De ha megakart volna ölni, akkor már megtette volna. Lett volna rá lehetősége nem is egy. És ha gyilkos lenne, nem írna nekem dalt, nem adna nekem ajándékokat, nem beszélgetne ilyen kedvesen az emberekkel. Vagy mégis? Mindez csak álca lenne? Egy álarc, ami mögé el akar bújni? A könyvtár ajtaja kinyílt, megnéztem, hogy ki jött be. Edward állt az ajtóban, lassan körülnézett, tekintete megállapodott rajtam. Akármennyire is akartam, nem bírtam levenni róla a szememet. Elindult felém, majd mikor odaért,megállt egy pillanatra és helyet foglalt az előttem lévő széken.

- Ugye nem zavarlak? - kérdezte udvarias, mégis teljesen közömbös hangon.

Valamiért olyan más volt a hangja. Mintha nem örülne neki, hogy itt lát, és csupán az illem kívánta meg, hogy köszöntsön.

- Nem, nem zavarsz. Éppen csak... olvasgattam - csak most jutott eszembe, hogy a vámpíros könyv még mindig előttem hever az asztalon.

Mielőtt eltudtam volna rejteni, Edward már a kezébe vette, és olvasgatni kezdte.

- Ez csak csupa... sületlenség Bella. Miért olvasod te ezt? - szokatlanul durván dobta vissza az asztalra a könyvet, kezeit az asztal alá rejtette.

Biztos voltam benne, hogy odalent ökölbe szorítja őket, mint olyankor, amikor ideges. Meglepett, hogy mennyire jól ismerem Edward reakcióit, de ezzel most nem törődtem. Hisz, ha Edward vámpír, akkor mindent tud a vámpírokról, és ha elkezdek mindenféle hülyeséget összehordani ezekről a lényekről, akkor talán elkezd majd ellenkezni, és elmondja, mi is az igazság. Csapdába csalom, hogy leleplezze, ő vámpír. De mit fogok tenni akkor, amikor rájövök erre? Egyszerűen csak rákérdezek? Vagy letámadom. Tudtam, hogy ha bárki más csak megsejti azt, amit én, Cullenék nagy veszélybe kerülnének.

- Szeretnék minél többet megtudni ezekről a lényekről. Kíváncsi vagyok. Olvastam például, hogy a vámpírok a napon szétporladnak - Edward teste megrándult, zavartan elmosolyodott.

- Ez biztos nem igaz. Ez csak egy mese lesz.

- Miért vagy te abban olyan biztos? Láttál már vámpírt? - kérdeztem oldalra fordított fejjel.

Láttam, hogy habozik, és azon gondolkozik, hogy vajon most mit válaszoljon.

- Nem, nem láttam még vámpírt, de biztos vagyok benne, hogy ez hazugság. Ki veszi be ezt a marhaságot? - felelte közömbösen, de felfigyeltem a hangjában bújkáló apró kis remegésre, ami szintén az idegesség egyik jele.

- Mondjuk én bevettem. Talán valami gond van velem? - vontam fel a szemöldökömet.

- Nem Bella nincs veled semmi baj! Csak... nem hanyagolhatnánk ezt a témát? - kérlelőn nézett rám, én mosolyogva bólintottam.

- Jól van. Hagyjuk. Megkaptam az ajándékod - tereltem más felé a témát, de tudtam, hogy igazam van.

Edward Cullen vámpír volt, legalábbis én úgy éreztem, de furcsa mód egyáltalán nem féltem. Sőt! Csak mellette éreztem magam igazán biztonságban. Amikor ő velem volt, soha nem történt velem semmi baj, viszont amikor nem volt velem, akkor annál több. Mintha Edward lenne az én őrangyalom.

- És tetszett? - mosolyodott el féloldalasan, a szívem őrülten dübörögni kezdett.

Sóhajtottam néhányat, hogy lenyugodjak, és még csak véletlenül se remegjen meg a hangom, és csak azután válaszoltam.

- Igen nagyon szép kis zongora volt. Viszont a levél megfogalmazása valamiért furcsa volt - ráncoltam össze elmélyülten a szemöldököm.

- Mi volt benne furcsa? - kérdezte, de láttam rajta, hogy nagyon is tudja miről beszélek.

- Feltűnt, hogy... á hagyjuk! - felálltam a helyemről, a könyvet visszaraktam a helyére, és elindultam kifelé.

Észresem vettem, hogy Edward utánam jött, csak akkor, amikor meghallottam magam mögött a lépteit.

- Mi az? - fordultam feléje.

Edward szó nélkül megfogta a karomat, és közelebb húzott magához.

- Nagyon kérlek vigyázz magadra Bella, és ne akarja még többet megtudni a vámpírokról! Az a vámpír, aki látott téged, és meg akart ölni, lehet, hogy újra megpróbálja! Ne kísértsd a sorsot! Sehol sem vagy igazán biztonságban addig, amíg azt a vámpírt el nem tünteti valaki a föld színéről! - sziszegte a fogai között, tekintete és arca nagyon komoly volt.

- Még itt sem vagyok biztonságban? Itt veled sem? - kérdeztem hallkan.

Edward megrándult, arcára fájdalom ült ki egy pillanatra, de aztán felvette közömbös arckifejezését.

- Velem vagy a legnagyobb veszélyben! A legjobb az lenne, ha soha többé nem is találkoznánk! - csak ennyit mondott, és eltűnt az egyik kis utcában.

Kábultan, és összezavarodva néztem utána. Azért nem lennék mellette biztonságban, mert ő is vámpír? De hát eddig sem bántott, miért tenné meg máskor? Nem bírtam volna elviselni azt, ha elmegy, vagy ha nem jön többé hozzám. Valamiért úgy éreztem, hogy szükségem van rá, szükségem van Edwardra, az én védelmező angyalomra. Nem fogom hagyni, hogy lerázzon engem. Ha tetszik neki, ha nem, akkor is beszélni fogok vele továbbra is. Nem érdekel mi ő. Az se érdekelne, ha meg akarna ölni, lehet, hogy ha megkérne arra, hogy hagyjam magamat megöletni, akkor megtettem volna. Csak most döbbentem rá, hogy beleszerettem Edwardba. Beleszerettem egy vámpírba. Nem számít semmi addig, amíg ő a földön van. Én feltétel nélkül, örökké szeretni fogom.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.