Emmett tárt karokkal fogadott minket. Ahogy beljebb léptünk Edward szomorú arcába ütköztünk, mert Lou nem volt velünk. Nagy nehezen sikerült elhitetnünk velük, hogy bár két éve élünk Louval, mégsem jött rá, mik vagyunk. „Úristen! Jaspert elküldtem vele! Vajon ellen tud állni egyedül a kísértésnek?” Alice gondolatai elég hangosak voltak ahhoz, hogy Heatherrel meghalljuk, mire gondol éppen.
- Lou különleges képessége abban rejlik, hogy állattá tud változni. Csak fehér oroszlán, griff és medve alakját tudja felvenni. Bár ritkán, de vérfarkasként is járja az erdőt. Az különbözteti meg mindenkitől, hogy fehér csillogó bundája van! - Új barátaink tágra nyílt szemekkel néztek ránk. A csendet Emmett törte meg.
- Szóval azt akarod mondani, hogy a kis fehér bocs Lou lett volna?! - az összes tekintet ránk szegeződött.
- Hát... igen! - a család minden tagja megmerevedett, nem tudták, megemészteni az imént hallottakat.
- Ugye megmondtam Edward, hogy vigyázz arra a medvére! - Emmett próbálta viccel oldani a feszült hangulatot.
- Emmett! - parancsolt rá Esme - Hagyd békén Edwardot, nem az ő hibája volt.
- ÉS MÉGIS MIKOR SZÁNDÉKOZTATOK EZT KÖZÖLNI VELÜNK? - nézett ránk Rosalie.
- Lou szerint nem kellene elijeszteni az egyedüli barátainkat. - magyaráztam.
- Milyen rendes dolog tőletek, hogy vigyázni akartatok ránk! - Mondta Esme. Bárcsak tudnátok, hogy Lou ezzel nem titeket, hanem saját magát védi.
Megnyugodott a család és tudomásul vették, hogy bár Lou nem vámpír mégsem árulja el őket, mert saját titka is gyorsan napvilágra kerülne. Heather Edwarddal beszélgetett, aki szomorúan nézett maga elé.
- Ne haragudj Loura! - mondta kedvesen.
- Nem haragszom, mert én sem tudattam vele, mi is vagyok igazán! De miért nem mondta el nem bízott bennem igazán? - Heather helyett én válaszoltam inkább.
- Nem akart elveszíteni. Úgy érezte, ha tudod, nem értenéd meg, és eltűnnél az életéből és ezt nem akarta megkockáztatni! - Ez milyen igaz volt. Lou mindig is félt attól, ha megszeret valakit, végül csalódnia kell benne.
- Ezt nem értem! Miért viselkedett így?! - Ezt Louval kellene megbeszélnie, de Lou szabad kezet adott nekünk. Így elmagyaráztam Edwardnak:
- Lou egyszer réges-régen beleszeretett egy csábító illatú fiúba, akit Mattnek hívtak. Matt összetörte a szívét, és az óta kerüli a pasikat. Aztán mégis szerelmes lett, a fiút Leónak hívták. Vámpírrá válásunk előtt néhány nappal halt meg egy kirándulásunkon. Azóta saját magát hibáztatja, amiért nem tudta megvédeni Leót. - felsóhajtottam, amikor a múlt megjelent a szemem előtt - Mióta először találkoztatok, azóta mintha kicserélték volna. Újra életvidám.
- Értem! - megkönnyebbülve vettem tudomásul Edward kijelentését.
- Jasper Louval van! Nem lesz baj ebből? - kérdezte Alice aggódva most már hangosan.
- Lou kimondhatatlanul örült annak, hogy Jasper elkíséri Roxfordba. Ugyanis Jasper emlékezteti valakire, akit nagyon kedvelt annak idején. Ne aggódj Alice, Lou sokkal több, mint hinnéd. - jelentette ki Heather.
- Ezt meg hogy értetted? - kérdezte Rosalie.
- Ha eljön az ideje, Lou el fogja mondani, de addig ne említsétek neki, hogy beszéltünk róla, mert abból baj lesz. Nem szereti, ha tudta nélkül elmondunk bármit is. - magyarázta Heather. Sok mindenről beszélgettünk, de Lou nem került szóba egy ideig. Mi annál inkább. Érdekesnek találták vámpírrá válásunk körülményeit, és hozzáállásunkat az emberekhez. Hozzájuk képest mi fájdalommentesen és hihetetlen gyorsan változtunk át. Ehhez egy vámpír harapására és annak vérére volt szükség. Ők pedig égető fájdalmat éreztek napokon, sőt olykor heteken keresztül, míg a méreg teljesen átjárta testüket. Fájdalmasak ezek az emlékek, így témát váltottunk.
Alice
Új barátaink élete nem volt egyszerű, de mégis meg tudták állni helyüket a világban. Mikor kiderült, Lou ember és nem tud semmit a vámpírokról megijedtem. Edward szerint nagyon jó az illata, és nem biztos benne, hogy Jasper kibírná vele kettesben Roxfordig és vissza.
Jövőbelátásomnak köszönhettem, hogy időben észrevettem a dolgokat, bár az folyton változott. Az emberek szándékait látom, és ez nem feltétlenül megbízható.
- Miért nem látom Lou jövőjét? - kérdeztem halkan, mégis mindenki rám figyelt.
- Egyikünk jövőjét sem látod Alice és ez természetes. - jelentette ki Jade. „Már hogy lenne természetes, valami baj fog történni, érzem!!”
- Ha Alice valakinek a jövőjét nem látja. - Edward hangja elcsendesült.
-. akkor biztosan meghalt! - fejezte be a mondatot Heather nyugodtan.
- Mi tudjuk blokkolni a gondolatainkat, hogy más gondolatolvasók, jövőbelátók, vagy más gondolatokkal kapcsolatos képességű élőlények ne tudjanak befolyásolni minket, ha mi nem akarjuk. Kivéve Jaspert, ő valamiért hatással van ránk. - Heather egyszerűen elmagyarázta mégis az egész családom ledöbbent képességeik erején. Ezek szerint Lou megbízik Jasperben, ami nem feltétlenül jelent rosszat. Már alkonyodott, amikor rádöbbentünk, Jaspernek és Lounak már itt kéne lennie. Esme megpróbált megnyugtatni, hogy szerelmemmel minden rendben, de én akkor is féltem, hogy elveszítem. Rosalie türelmetlensége törte meg az aggodalommal teli csendet.
- Ti nem bíztok bennünk, de mi bízzunk bennetek! Ezt nem értem!! - fakadt ki Rosalie.
- Mi bízunk bennetek. - mondta meglepetten Jade.
- AKKOR MIÉRT NEM TUDUNK OLVASNI BENNETEK?! - kérdezte Edward. Gondolatolvasóként nem tudott a gondolataikba férkőzni, és ez zavaró volt számára.
- Sajnálom, de mi nem tudjuk, hogyan működik. Lou pedig mindig azt mondja... - Jade hangja elakadt, mintha megérzett volna valamit. -.. hogy idővel biztos meg tanuljuk kezelni, és így bármikor fel tudjuk oldani a gondolatainkat vagy lezárni mások előtt. Lou persze gyorsan tanul ilyen téren!
- Az elmúlt két évben nem is tudtátok, hogy van ilyen képességetek is? - Carlisle meglepetten vette figyelembe a lányok kijelentését.
- Azelőtt sosem találkoztunk gondolatolvasókkal, mint Edward, így nem volt mit felfedezni! - mentegetődzött Heather.
- Ezzel azt akarjátok mondani, hogy ... - hirtelen megéreztünk egy különleges illatot, ami félbeszakította Rosalie dühkirohanását.
- Nem, már elmondták! - A hátunk mögül jött a hang, aki nem volt más, mint Lou.
- Sziasztok! Bocs a késésért! - mondta életem párja, Lou mellett állva.
- A gondolataink blokkolását időbe telik kiismerni és uralni, ez nem azt jelenti, hogy nem bízunk bennetek! A haragod alaptalan, Rosalie! - Lou határozott volt, és Rose tartott tőle egy kicsit.
- Ha jól értem, nem maradtunk le semmiről! - Jasper kicsit sem volt meglepve a tényektől, amit gyorsan felvázoltam neki úgy, hogy Lou ne értse meg.
- Már mindent tudok Alice! Nem értem, mi bajotok van! Most fedezték fel, hogy erre is képesek. Nem mindenki képes azonnal uralni a különleges képességeit, ezt ti is nagyon jól tudjátok! - Jasper olyan határozott volt, mint Lou. „Szóval jól sejtettem! Lou megbízik Jasperben, de vajon másban is?? „
- A gondolataid alaptalanok, mindenkiben egyformán megbízom Alice! Csak előtte Jasper-rel szerettem volna megbeszélni pár dolgot, mielőtt ti is látnátok, éreznétek azokat. Itt az ideje, hogy megosszam veletek a múltam fájdalmas titkait. - Titkok hada! Ez mára sok egy kicsit azt hiszem!
- Nem! Ma még nem, de hamarosan! - jelentettem ki és Lou egyetértően bólintott. - Két hónap múlva jön két idegen, akkor minden titokra nyugodtan fény derülhet. Addig is kíváncsian fogunk rád nézni és kielemezni apró botlásaidat. Ráadásul így nem kell majd duplán magyarázkodnod, bár nem tudom, miért.
- Két hónap? Rendben. Ha eddig nem mondtam el senkinek, addig várni tudok, és remélem, ti is. - Edwardra nézett, és boldogan látta rajta, hogy egyetért a jelen körülményekkel. Edward nem haragudott Loura, és a többiek sem. Én pedig átölelhettem Jaspert a mai nap megnyugtatásaképpen.
Lou
7 hónap telt el mióta Forksba költöztünk. Itt minden csodálatos. Új barátainkról kiderült, hogy vámpírok, olyanok, mint mi. Vagyis ők gyémántosan világítanak a napon. Ez megnyugtató volt számomra, és az is, hogy Edwarddal nagyon jó barátok lettünk, mi több, együtt jártunk. Beszélgetéseink során mindig elmondtam egy-egy apró kis titkomat, hogy egyszerre ne legyen sok a számukra. Ilyen titok volt a gondolatolvasás, a gondolatban való társalgás másokkal. Nagy nehezen meg tanultuk kezelni a gondolataink blokkolását, és rájöttünk, hogy ezt ki tudjuk terjeszteni másokra is egyfajta védőpajzsként. Carlisle sokat mesélt egy Voulturi nevű háromtagú csoportról, akik felsőbbrendű vámpíroknak tartják magukat, és nem kis létszámú hívővel vannak körülvéve. 2022 éves létemre sosem halottam róluk, bár Carlisle szerint több mint 1500 évesek.
- Szia Lou! - Alice csilingelően dallamos hangját hallottam a nappaliból.
- Szia, Alice! Hát te? - könnyed léptekkel suhantam le a lépcsőn, és átöleltem kedves barátnőmet.
- Csak látni szerettelek volna, és megkérdezni, hogy van - e kedved velünk baseballozni ma este? - Alice előttem már Jade-t és Heathert is megkérdezte, de én cseppet sem bántam. Ők vámpírok, én ember elméletileg és ezt ki is használták.
- Gondolom, már nincs más választásom, mint hogy igent mondjak. - Alice csak mosolygott. Végigfutott rajtam egy különös érzés, és a zongora vonzani kezdett. Nem tudtam ellenállni annak, hogy hangosan is halljam a dallamokat, amelyek olyan réginek tűntek. Elkezdtem játszani, és minden világossá vált. Titkok mindig vannak, voltak, és lesznek is, de egy sosem változik: a halhatatlan szerelem.
- Mi a címe ennek a dalnak? Olyan álmosító, pedig mi nem tudunk aludni! - Alice-nak igaza volt, ők sosem alszanak, ugyanis ők nem képesek rá. De ez a dal képes álomba ringatni őket. Milyen különös! Egy régi altató jutott eszembe, de mégis MIÉRT?
- Ez egy régi vámpír altatódal. Túl régi Alice! - Nem értettem miért jött elő ez az emlék, ez a dal. Alice-ra néztem, és tudtam mi fog következni.
- Alice este baseballozunk mind a tisztáson! Értem tudnál jönni vagy esetleg Edward?
- Edward jön érted. Én ott várlak, rendben? - csak bólintottam, és ekkor Alice szélsebesen eltűnt. Elmentem vadászni a csajokkal, de ügyeltünk rá, nehogy összefussunk Edwarddal. Alkonyodott, mikor hazaértünk. Gyorsan letusoltunk, és fél óra múlva indulásra készen álltunk, mikor Edward leparkolt a ház előtt. Mivel egyikünk sem tudta az utat, kénytelenek voltunk mindhárman Edward kocsijával menni. Egy gyönyörű hatalmas tisztás volt, ahol a többiek éppen a pályát jelölték ki. Alice azonnal odajött, és köszöntött minket. Aztán elkezdődött a játék, én szerencsére Esme mögött bíróként voltam jelen.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó