(Alice szemszöge)

- Sajnálom – szólalt meg Edward. – Csak egy pillanatra elengedtem magam, de most már ismét kizártam az összes gondolatot a fejemből.
- És sok mindent hallottál? – kérdeztem.
- Csak egy-két dolgot – válaszolta sejtelmesen, de reméltem, hogy azért nem a Bellával kapcsolatos dolgokra értette, amit mondott. Bár azért nem hiszem, hogy rájött volna bármire is, mert akkor nem így viselkedne.
- Nézd, Edward. Azt hiszem beszélned kéne Tanyaval – mondta Jasper, más témára terelve a beszélgetést.
- Miért? – kérdezte értetlenkedve a bátyám és tulajdonképpen én sem értettem, hogy Jasper miért mondta azt, amit.
- Mert Tanya úgysem fog békén hagyni, amíg nem beszélsz vele, és így legalább túlesel rajta. Te is megnyugszol és ő is.
- Rendben – egyezett bele a bátyám egy kis gondolkozás után.
- Héj, Edward – szóltam utána, mikor már megfordult, hogy megkeresse Tanyat. Ez azért elég ironikus volt, hogy most pont ő megy megkeresni azt, aki elől eddig menekült.
- Igen? – visszafordította fejét, majd az egész testével visszafordult.
- Aztán ne beszélgessetek túl sokáig, mert hamarosan meghozom az ajándékod – mondtam és annyira vidám voltam, hogy alig bírtam ki, hogy ne nevessek az „ajándék” szón, ugyanis nagyon meg fog lepődni mikor kiderül, hogy Bella az „ajándéka”. Azonban én hiába türtőztettem magam, Jasper nevetni kezdett helyettem is, mire Edward furcsálló tekintettel végigmérte Jaspert
- Mondtam, hogy nem kell ajándék. – válaszolta.
- De igenis kell. Ennek nagyon is örülni fogsz és különben is, már megrendeltem. – Jasper már egyre jobban nevetett, Edward pedig nem értette a helyzetet és értetlenül állt egy ideig, majd inkább legyintett egyet és ismét hátat fordított nekünk. Miután elment, szerelmem odajött hozzám.
- Sajnálom, Alice, de nem bírtam ki. Még hogy „ajándék”?!
- Semmi gond. Én is alig bírtam nevetés nélkül. De emlékezz, te mondtad, hogy neki veszek ajándékot és Edward igazán különleges „ajándékot” fog kapni – kacsintottam Jasperre. – De most már mennem kell. – Bólintott, mire én kisétáltam a házból, majd futni kezdtem.
Ezzel a beszélgetéssel eltelt egy negyed óra, de még így is egy és negyed órával előbb ott leszek, mint ahogy Bella. De engem egyáltalán nem zavart, hogy hamar ott leszek, mert otthon úgysem bírtam volna és velem együtt Jasper sem, mert „átragasztottam” volna rá az izgatott idegességemet. Futás közben próbáltam nem gondolkozni, hogy ne legyek még izgatottabb, de persze nem mindig sikerült. Hamarosan azonban megérkeztem a repülőtérre, természetesen ott már emberi tempóban mentem. Megkérdeztem, hogy Bella gépe hol fog leszállni és ahhoz a kapuhoz mentem oda. Székek voltak felsorakoztatva, így úgy döntöttem, hogy leülök. Csakhogy hiába ültem le, negyed óránál többet nem bírtam egyhelyben ülni, ezért felálltam és járkálni kezdtem. Az emberek furcsán néztek rám, de nem érdekelt, csak az számított, hogy Bella minél előbb itt legyen Fairbanksben. Ránéztem az órára. Még fél óra és leszáll a gépe. Csak bírjam ki azt a fél órát…

(Bella szemszöge)

Hamarosan leszállunk, és egyre idegesebb vagyok. Mi van akkor, ha Ő a szembe mondja, hogy nem szeret? Mi van, ha azt mondja, hogy utazzak haza? Mi van, ha egyik Cullen se lát szívesen? Persze Alice kivételével. Ezek a gondolatok cikásztak a fejemben és nem tudtam magamra parancsolni, hogy inkább pozitív gondolataim legyenek. Egyszerűen nem ment. Folyton csak rossz előérzetem volt, de nem tudtam, hogy mégis miért. Valahogy úgy éreztem, hogy valami biztos, hogy rosszul fog elsülni.
- Leszállunk – mondta egy idő után valaki, de a hangját olyan távolinak éreztem, valahogy nem igazán tudtam a külvilágra figyelni. Nyeltem egyet, majd arra koncentráltam, hogy hamarosan láthatom Alice-t és ezért már megérte eljönnöm. Éreztem, ahogy a gép lassan süllyed, fokozatosan veszt a magasságából, majd egy kis zökkenéssel eléri a talajt. Még egy kicsit gurult, azután lefékezett és végre kikapcsolhattam a biztonsági övet. Fogtam a kézitáskámat és leszálltam a gépről.
- A bőröndjeit néhány percen belül ön után viszik. A váróteremben pedig várja önt valaki, aki a gépet is kibérelte – szólt utánam a stewardess.
Ez a jó abban, ha egy egész gép ki van bérelve neked – nem kell sokat várni a csomagokra. Persze azért nem éppen repestem, amikor megtudtam, hogy Alice egy egész gépet kibérelt számomra. De Alice, már csak Alice marad. De az azért elég furcsa, hogy nem mondta el, hogy kijön elém a reptérre…
Úgy lett, ahogy mondták, mikor már három perce a kapu kijáratánál várakoztam, utánam hozták a csomagjaim.
- Köszönöm – mondtam, majd rátettem egy kocsira, amin tudtam tolni a bőröndöket és a kijárat felé indultam. Először megtorpantam az ajtónál, de aztán nagy levegőt vettem és áthaladtam a kapun. A szemeim Alice-t keresték, de nem láttam sehol a többi ülve várakozó személy közt. Majd hirtelen valaki hátulról átölelt.
- Bella! – kiáltott Alice azon a csilingelő hangján. – Úgy örülök, hogy itt vagy és hogy látlak! – Látszott rajta, hogy tényleg örül. Ugrált össze-vissza, táncolt és közben mindvégig szélesen vigyorgott. Én is elmosolyodtam, hiszen Alice közelében nem teheted meg, hogy nem vagy vidám.
- Én is örülök, hogy látlak, Alice!
- Látom, még emlékszel a nevemre – mosolyodott el, azonban én elkomorultam, mert az az idő jutott eszembe, amikor elfelejtettem Őt.
- Valami rosszat mondtam? – kérdezte, mikor látta, hogy elkomorodok. Hirtelen a szája elé kapta a kezét, szóval gondoltam, hogy rájött.
- Sajnálom, Bella… én… én nem akartam rosszat, ezt csak úgy viccből mondtam. Eszembe se jutott, hogy ez neked fájó lehet, sajnálom.
- Semmi gond, Alice – válaszoltam és próbáltam ismét mosolyogni. – A többieknek nem szóltál az érkezésemről, igaz? – kérdeztem.
- Nem, dehogy – mondta, de hirtelen a padlót kezdte nagyon alaposan tanulmányozni.
- Alice!
- Na jó, Jaspernek elmondtam, de ő úgyse mondta el senkinek és én sem. Ráadásul neki muszáj voltam elárulni, mert ő tudott a telefonbeszélgetésünkről – magyarázta.
- Tehát ő volt az, akivel beszéltél, miközben velem telefonáltál? – következtettem.
- Igen – mondta néhány másodperc tétovázás után. Úgy éreztem, hogy nem volt biztos benne, hogy mit válaszoljon, de végül nem kerítettem neki nagy feneket. Ekkor azonban rám tört egy nagy ásítás, amit Alice is észrevett.
- Gyere. Menjünk haza – mondta és átkarolta az egyik vállam a másik kezével pedig a kocsit tolta, amin a bőröndök foglaltak helyet.
Elindultunk a kijárat felé, hogy „haza” menjünk. Persze tudtam, hogy nem csak Cullenék lesznek majd ott, hanem a Denaliak is, de nem számított, csakis az, hogy lássam Őt és a többi Cullent, még ha nem is beszélek velük, legalább lássam őket.
Miután kiértünk a reptérről, Alice egy olyan helyre húzott maga után, ahol nem láthattak meg és felülhettem a hátára, felkapta a csomagjaimat, majd futni kezdett. Én annyira álmos voltam, hogy nem is kellett sokáig erővel csukva tartanom a szemem, mert egy idő után a fejemet Alice vállára hajtottam és elaludtam.
Mikor felébredtem egy ismeretlen helyen találtam magam, ami hasonlított egy… szállodai szobához. Felültem az ágyban és megláttam, hogy Alice az egyik székben ül, pont velem szemben és egy magazint olvasgat.
- Jó reggelt! – köszöntött mosolyogva. – Nem akartalak felébreszteni, így inkább kivettem egy szállodai szobát Denaliban. Ha elkészültél, akkor indulunk is.
- Egyébként mennyit aludtam? – kérdeztem kíváncsian, az biztos, hogy már világos volt valamennyire, de azért valószínűleg még elég korán lehetett.
- Csak négy órát, de fáradt voltál, hiszen hajnali háromkor szállt le a géped.
Egy darabig csak bámultam magam elé, majd végül erőt vettem magamon és felkeltem az ágyból, felöltöztem, megfésülködtem. Mikor ezekkel készen voltam, Alice odatolt elém egy tálcát tele finom ételekkel. A felét megettem, de akkor már annyira tele voltam, hogy egy falattal se ment volna le több már a torkomon. Alice segített néhány dolgot visszatuszakolni a bőröndbe, amit a készülődésem miatt kellett előkotorásznom, aztán ismét felkapta a cuccaimat és elindultunk a szoba ajtaján át, a hotel lépcsőjén lefelé, majd ki a lenti ajtón. Ott furcsa látvány tárult elém, ott állt az ezüst Volvo.
- Elmentem érte, amíg aludtál. Szerencsére senki nem kérdezett semmit – mondta döbbenetemet látva.
- Akkor mehetünk? – kérdezte Alice, amikor már bepakolta a csomagjaimat a kocsiba. Bólintottam és beszálltam a kocsiba, Alice pedig követte a példámat.
Hamar odaértünk a házhoz, mindössze húsz perc volt.
Mikor a ház elé érkeztünk, szinte azonnal kivágódott a bejárati ajtó és megláttam Emmettet és Esmet, valamint a hátuk mögött vigyorgó Jaspert. Gondolom, hogy megérezték az illatomat.
Esme odajött hozzám és szorosan megölelt. Néhány másodpercig csak így álltunk ölelkezve, majd Emmett is odalépet mellém, mire kibontakoztam Esme öleléséből.
- Annyira hiányzott az ügyetlenséged – motyogta a fülembe vigyorogva, mintha a többiek nem hallanák, amit mond, vagy mintha valami titok lenne.
- Te is hiányoztál Emmett – vigyorodtam el én is. Most még az sem zavart, hogy a kis koordinációs problémáimmal piszkál.
Ekkor már Jasper is ott állt a közvetlen közelemben, ami egyáltalán nem volt szokása és ebben a pillanatban egy igencsak furcsa dolgot tett… Megölelt, mindenki nagy döbbenetére. Én visszaöleltem, de nem volt túl hosszú ölelés, mert Jasper bizonyos biztonsági okok miatt eltolt magától, majd távolabb lépett tőlem néhány lépéssel.
- Egyáltalán hogy kerülsz ide? Nem mintha zavarna. Sőt, csak egyszerűen nem értem – szólalt meg Emmett.
- És Alice mért volt veled? – toldotta meg a kérdést Esme.
- Azért hoztam ide Bellát, mert meg kell mentenem a bátyám elfuserált boldogságát, amit ő maga tett tönkre – válaszolta helyettem Alice, mire mindenki meglepődött. Még Jasper is döbbent képet vágott, pedig ő elvileg tudott a dologról, talán direkt csinálta.
- És hogy… miért… mivel… Szóval hogyan jött ide? – kérdezte Emmett most a kérdést kifejezetten Alice-nek címezve.
- Repülővel. És utána pedig én hoztam Denaliig futva. És úgy kezdődött ez az egész, hogy láttam, hogy Bella meg akar minket keresni. – Erre a mondatra mindenki felém fordította a fejét. – Aztán felhívtam őt és mindent megbeszéltünk, hogy idejön és hogy mikor. Aztán ismét volt egy látomásom, amiben láttam, hogy Bella melyik géppel akar ideutazni és úgy döntöttem, hogy ne kelljen jegyet foglalnia, így kibéreltem neki egy gépet, ezért akkor megy vissza, amikor csak akar. Persze, ha egyáltalán akar – mesélte tovább Alice és a végén rám kacsintott.
És ekkor… az ajtóban megjelent egy személy, akire egyelőre nem számítottam, de ha már itt volt, szembe kellett néznem vele.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.