Egysötét erdőben találtam magam. Nem láttam semmit és senkit a sok fán kívül, és ez aggasztott. Teljesen egyedül voltam, senki nem volt felmérhető határon belül, aki vigyázott volna rám. Tudtam, hogy semmi rossz nem történhet itt velem, mégis féltem. Féltem, mert egyedül voltam. Totyogni kezdtem az egyik nagy fához. Meguntam az egy helyben állást, tenni akartam valamit. Ha nem is nagyon dolgot, de csinálni valamit. Leültem a szép, magas fa tövébe, térdeimet felhúztam a mellkasomhoz és átkaroltam őket a karjaimmal. Lehajtottam a fejem, és vártam, hogy valami történjen. Egyszerűen nem volt erőm elindulni valamerre, mert féltem attól, hogy eltévedek, és ennek körülbelül 99,9% az esélye. Amilyen szerencsétlen vagyok… Hirtelen felkaptam a fejem. Mintha léptek zaját hallottam volna a távolból. Felpattantam, és vártam, hogy lecsapjon rám az idegen. Minél hangosabb lett a zaj, a szívem annál hevesebben dobogott. Észrevettem, hogy az idegen megállt. És akkor kilépett a fák közül egy magas, jóképű fiú. Bőre, mint a hó, olyan sápadt volt, teste láthatólag kemény, mint a kő. Az én megtestesült csodám volt az: Edward. Szívem visszalépett a rendes ritmusába, és megközelítettem szerelmemet. Vártam, hogy nyugtatóan magához húzzon, de ehelyett komoran, és undorral a szemében nézett rám. Megálltam.
- Mi a baj, Edward? – kérdeztem gyanakodva, hangom remegett. Edward hirtelen átváltott elkeseredett arcba.
- Becsaptál, Bella - mondta lágyan, de hallottam, hogy az ő hangja még jobban remeg, és tele volt búval. Értetlenül néztem rá.
- M-mivel? – dadogtam. Féltem tőle. Inkább a helyzettől. Mivel csaptam be? Amiért ennyire szomorú? Edward minden humor nélkül felnevetett.
- Tudom, kitől vársz gyereket. Tudom, hogy a csöppség, akit a hasadban nevelsz, nem az én gyerekem – mondta nekem szárazan, és szomorkásan elmosolyodott. A hasamra tévedt a tekintete, ahogy az enyém is. Hátrahőköltem. Akkora volt a pocakom, mint egy hordó. Kitágult szemekkel néztem magamra. Ez eddig nem volt ekkora… Csak bambultam Edwardra.
- Ez nem a valóság – mondtam neki szárazan. Edward felnevetett, immár volt egy kis humor benne.
- Nem. De van köze a valósághoz…
Meg akartam kérdezni, hogyan. Miért. De Edward eltűnt. Ahogy a fák is. A feketeség közepén álltam. És aztán hirtelen mintha megvakultam volna…
Sikoltva ébredtem. Zavartan néztem körbe, és nyugodtan tapasztaltam, hogy otthon vagyok, a szobámban. Beletúrtam a hajamba, és éreztem, hogy a homlokom csupa verejték, és ziháltam. Körbenéztem, egyedül voltam. Az ajtóm hirtelen kinyílt, és belépett Edward, arca aggódó volt. Olyan hangosan sóhajtottam fel, hogy láttam a megkönnyebbülést a szemében. Odajött hozzám, leült az ágyam szélére, és csókot nyomott a homlokomra.
- Mi történt, Bellám? – kérdezte lágyan, és én rámosolyogtam.
- Csak álom volt – válaszoltam neki, hangomban viszont lehetett érezni a rémületet. Baba, ami nem Edwardtól van… Szemöldökráncolva nézett rám.
- Mit álmodtál? – kérdezte engem fürkészve. Röviden, nagyon tömören beszámoltam neki rémálmomról. A fiúm arca kifejezéstelen volt, ami kicsit megijesztett. De aztán rám nézett karamella szemeivel, és melegen elmosolyodott.
- Csak álmodtad, Bellám. Ne aggódj – mondta nekem, és egy rövid, de szenvedélyes csókot nyomott ajkamra. Hozzábújtam.
- Az álmomban rájöttem, hogy álmodom… de te erre azt mondtad, van köze a valósághoz – nyeltem egyet. Edward megcirógatta jéghideg kezével az én kipirult arcomat.
- Attól még álom volt. Hidd el, semmi valóság alapja nincs – felnevetett. – Azon kívül, hogy te és én létezünk; mint egy pár – kacsintott rám, és ez megnyugtatott. Hirtelen kavarogni kezdett a gyomrom.
- Jajj – nyögtem fel hirtelen, mire Edward ismét aggódni kezdett.
- Mi a baj?
- Csak éhes vagyok – feleltem egyszerűen, mire ő kuncogni kezdett.
- Hozok neked reggelit. Ágyba – mosolygott rám, olyan volt, mint egy angyal. Én azonban kikászálódtam az ágyból, és kisétáltam a szobámból.
- Majd én elintézem – motyogtam, inkább magamnak, de biztos voltam benne, hogy Edward is hallja. Ő követett engem, és mögöttem sétált le a lépcsőn. Ásítottam egy nagyot, és lazán kinyitottam a hűtőt. Kivettem három tojást, és finoman leraktam a konyhapultra. Elővettem a szekrényből egy tálat, és azt is leraktam. Már nyúlni készültem volna a tojásért, de Edward gyorsabb volt nálam. Ijedten néztem rá. - Ha lehet, ne nagyon pazarold el a tojásainkat – szóltam rá, de észrevettem, milyen óvatosan töri ketté sorban a tojásokat. Elismerően néztem rá.
- Hm – motyogtam, és mikor Edward végzett, én összekevertem a „masszát”. Ő már elővett egy serpenyőt, amibe én beleöntöttem a rántotta-elődöt.
- Innen folytatom – nézett rám melegen, mire én sóhajtva leültem az asztalhoz. Néztem, ahogy ügyeskedik, és pár perc múlva már fűszerezve előttem állt a rántotta. Kissé zavartan néztem a reggelimre, nem nagyon láttam Edwardot azelőtt főzni. De bíztam benne, és mert olyan ínycsiklandóan nézett ki, megkóstoltam. Elégedetten állapítottam meg, hogy fenséges íze van. Edward figyelte a reakciómat, és mikor látta, hogy ízlik, önelégülten hátradőlt. Ahhoz képest, hogy nem ettem túl gyorsan, ezt a finom rántottát pár perc alatt befaltam. Edwardot látszólag nagyon mulattatta a dolog, végig kuncogott, miközben én mosogattam. Szerettem, hogy itt volt velem. Mielőtt ő nem jelent meg, én voltam az idióta, ügyetlen kamaszlány, a csendben szenvedő típus. Mióta Edward megjelent az életemben boldogabb vagyok, könnyebben barátkozom, és sokkal több kapcsolatot teremtettem, mint azelőtt. Mikor végeztem, Edward felé fordultam.
- Van valami terved ma estére? – kérdezte tőlem, még mielőtt én megszólalhattam volna. Kérdőn néztem rá.
- Nem, nincs. – Hm. Mit tervez? – Amúgy is tudod, hogy neked mindig szabad vagyok – mosolyogtam rá, és ez így is volt. Ő halkan felnevetett, és eltett egy elszabadult tincset a fülem a mögé. Mint általában mindig, most is hallottam, ahogy felgyorsul a szívverésem. Ő ezen ismét elnevette magát.
- Szeretem ezt a hangot – suttogta. Elmosolyodtam.
- Nem sokáig fogod még hallani – mondtam neki még mindig mosolyogva. Ő azonban, ahogy ezt kimondtam, elkomorult.
- Bella… - kezdte, de én félbe szakítottam.
- Ezt már megbeszéltük egyszer, Edward. Döntöttem. Ha kijártam az első évet a főiskolán… - merengtem, de ezennel ő szakított félbe.
- Tényleg ezt akarod? – kérdezte, szemöldökét felvonta. Bólintottam.
- Persze, hogy ezt. De hiszen ezt te is tudod – mondtam neki kicsit zavartan. Valami hátsó szándéka van…
- Nos, ha így van – villantotta rám hibátlan fogsorát -, nem kérem, hogy végezz el egy évet a főiskolán. Tátott szájjal bámultam rá. Blöfföl.
- Van valami hátsó szándék – tapogatóztam, mire ő még szélesebben elmosolyodott.
- Nem nevezném annak. Inkább olyannak, mint egy feltétel. – Felvontam a szemöldököm.
- Feltétel?
- Igen – suttogta lágyan. – Átváltoztatlak, ha hozzám jössz feleségül.
Ledermedtem. Jaj ne… csak ezt ne. Ennél rosszabb feltételt nem is találhatott volna ki. Az egyik legnagyobb rémálmom volt a házasság. És csöppet sem szerepelt az első helyen a kívánságlistámon… Az ajkamba haraptam. Edward mosolya lehervadt.
- Nem akarsz a feleségem lenni? – kérdezte, hangja szomorkás volt. Azonnal tiltakozni kezdtem.
- Nem arról van szó, Edward. – Persze hogy akartam… de soha sem gondoltam arra, hogy 18 évesen menjek férjhez. – De ez nekem korai. Még csak 18 vagyok! – szörnyedtem el hirtelen. Legnagyobb megdöbbenésemre Edward felnevetett.
- Na ne mond! Mintha nem tudnám – mondta nekem kuncogva. Mi olyan vicces?
- Bocs, lemaradtam. Mit is tekintesz te olyan viccesnek? – kérdeztem tőle gyanakodva, de ő csak mosolygott.
- Természetesen ez azt jelenti, hogy mégis egy évet kell várnod – válaszolta lágyan. Sértődötten néztem rá.
- Ez nem fair, Edward. – Megszeppenve nézett rám.
- Miért nem? – kérdezte. Sóhajtottam.
- Mert én csak egy apróságot kérek tőled, te meg azt, hogy hozzád menjek… feleségül – nehezen mondtam ki az utolsó szót. Edward felszisszent.
- Apróság… szerinted az apróság, hogy megpróbállak anélkül átváltoztatni, hogy megölnélek? – nézett rám komolyan. – Ez egyáltalán nem apróság – tette hozzá szárazon.
- Jól van, elismerem – grimaszoltam. – Az én épségem miatt mondasz le mindenről, amit szeretnék. Rosszallón nézett rám. Sóhajtottam.
- Majd még meglátom, Edward – zártam le a témát. Nem volt sok kedvem már kora reggel veszekedni. Elmosolyodott, ezzel tudatta velem, hogy a részéről is téma lezárva. Gyors csókot nyomott arcomra, majd elindult a bejárati ajtó felé.- Elmegyek vadászni Alice-szel, és Rosalie-val. Sietek vissza – mosolygott rám. – Addig hívd át mondjuk Jacobot.
Felszisszentem. Nem mondtam neki semmit, így küldött egy puszit felém, és eltűnt. Jacob. Jacob Black. Az ember, akivel nagy gondjaim voltak. A fiú szerelmes volt belém – és régen én is belé. Talán még most is, nem tudom. Pár hónapja jöttem rá… És azóta sokat találkoztunk. Mint barátok, úgy mentünk el szórakozni, mint barátok, úgy éltük életünket. Ez nekem jót tett, neki viszont nem tudtam, mennyire. Egy hete azonban nem hívott, és én sem hívtam. Gondolom Edward észrevette ezt. Nem volt túl sok kedvem hozzá, hogy felhívjam legjobb barátomat, de egyedül sem akartam tölteni a napot. Alice is vadászni volt, így rá nem számíthattam, mint társaság. Meg hát, mi bajom lehetne abból, ha felhívom Jake-t? A telefonhoz sétáltam, és betárcsáztam a számot. Kettő csörgést hallottam, aztán pedig egy álmos hangot.
- Halló.
- Szia, Jake! – beszéltem a kagylóba.
- Bella! – kiáltott fel boldogan Jacob a vonal túlsó végén. – Minek köszönhetem hívásod?
- Gondoltam, áthívlak, ha esetleg lenne kedved átjönni… - kezdtem, de ő félbe szakított.
- Persze, hogy van! Nemsokára ott leszek.
- Jake, figyelj… - mondtam, de ő már letette a kagylót. Mi ez a boldog viselkedés? Egy hétig felém se szagolt, most meg úgy örül, mint egy gyerek, aki most kapott új játékot. Megvontam a vállamat. Majd ha itt lesz, kifaggatom, döntöttem el végül. A mosdóhoz sétáltam, és elmosogattam a maradék edényeket. Charlie nagy rendetlenséget tud maga után csinálni. Felsóhajtottam, majd hallottam, hogy egy autó leparkol a ház előtt.Három erőteljes kopogás ütötte meg a fülemet. Az ajtóhoz sétáltam, és kinyitottam. Jacob fülig érő vigyorral nézett rám.
- Héhahó Bella! – köszönt vidáman.
- Szia Jake! – mosolyogtam vissza rá. Beinvitáltam a házba, és ő helyet foglalt a kanapén. Elé ültem, és rögtön letámadtam.
- Nos? Mi ez a boldog viselkedés? – Jake értetlenül nézett rám.
- Egy hétig egy hívás sem volt felőled – mutattam rá -, most viszont nagyon boldog vagy. Jacob felsóhajtott. - Nos, apám megtiltotta, hogy beszéljek veled. Neheztel rád, amiért nem viszonzod az érzéseimet – mondta komoran, de a szeme nevetett. Csak remélni tudtam, hogy túl lépett rajtam. Az égnek fordítottam a tekintetemet.
- Remélem, megbékél – mondtam neki szűkszavúan, és ő ragyogó szemmel nézett rám.
- Megyünk úszni? – kérdezte, miközben boldogan mosolygott. Az a mosoly volt, amit szerettem. Kinéztem az ablakon, a Nap furcsán magasan ragyogott az égen. Egy időre elgondolkodva döntöttem oldalra a fejemet, aztán visszanéztem Jacobra.
- Jól van – bólintottam, majd incselkedve hozzá tettem. – De fürdőruhában? Jacob elvigyorodott.
- Abban – mosolygott - , de felőlem meztelenül is mehetünk…Felkaptam az egyik párnát a kanapéról és fejbe vágtam Jacobot, aki erre elhallgatott, és bocsánatkérően nézett rám.
- Akkor várj itt, felmegyek a fürdőruhámért! – informáltam, és felszaladtam a szobámba. Sietve turkáltam a gardróbban, valami normálisabb bikini után, és meg is találtam az egyik kedvencemet, ami nem csak kényelmes volt, de jól is nézett ki: fekete volt az alsó és felső is, mindkettőn egy tipikus rózsaszín virágminta. Nyakba-kötős pántja volt, amit kifejezetten szerettem. Elvettem egy egyszerű kistáskát a szekrényről, beledobtam a fürdőruhát és leszaladtam vissza a nappaliba.
- Akkor indulhatunk? – néztem rá, és már mentem az a bejárati ajtóhoz, Jake követett. Megálltam a kocsija előtt, megvártam, míg ő beszáll. Nem akartam udvariatlan lenni.
- Na gyere, mit ácsorogsz ott? – nézett rám kérdőn, mire én felsóhajtottam, és beültem. Ennyit az udvariatlanságról.
Az út nagy részét csöndben tettük meg. Ő is és én is gondolatainkba merültünk. Edwardra gondoltam, mint általában mindig. Nagyon hiányzott, pedig csak fél órája ment el. Hiába, az iránta érzett szerelmemet nem lehet lebecsülni. Emlékszem az első napokra, mikor elkezdtünk járni. A suliban mindenki tágra nyílt szemekkel bámult, és Edward szerint azt várták, mikor szakítunk. Aztán teltek a hetek, és ők, látván hogy eszünkben sincs szakítani, bele törődtek a kapcsolatunkba. De nyár után, mikor újra elkezdődött a suli, megtörtént az, amit mindig is vártak: Edward elhagyott. Még mindig megfájdult a szívem az emlékére, láttam magamat, ahogy szenvedtem. De ott volt Jacob… Jake, aki tartotta bennem a lelket, még amikor az igaz szerelmem el is hagyott. Emlékszem, akkor voltak az első extrém kalandjaimat, motorozás, sziklaugrás… Beleborzongtam az emlékbe. Az utolsó ugrásomkor kis híján megfulladtam, de Jacob megmentett. Mára már kiderült, hogy Edward szeret, úgy igazán, és azóta is boldogok vagyunk. Nehéz az élet, mert a pasim és a legjobb barátom ellenségek, a fajtájuk miatt. Igaz, Edward könnyen beletörődött abba, hogy egy vérfarkas a legjobb barátom. Jacobról aligha mondhatnám el azt, hogy elfogadja a tényt, hogy vámpír pasim van…
- Mire gondolsz? – kérdezte hirtelen Jacob, és én visszatértem a jelenbe. Már láttam a tengerpartot és a rezervátum épületének falát is. Ránéztem, és halványan mosolyogtam.
- Rád és Edwardra – suttogtam. Jacob felmordult, miközben leparkolt a rezervátum elé.
- És miért? – kérdezett tovább, enyhe gúnnyal. Szúrósan néztem rá.
- Nem lehet rátok gondolni? Amúgy meg épp azon agyaltam, hogy miért is vagytok ti ellenségek a fajtátok miatt… - csattantam fel. Jake ismét felmordult, de nem szólt egy szót sem, csak kiszállt a kocsiból, és elindult a part felé. Követtem, miközben egy nyilvános WC-bódét kerestem a szemeimmel. Hamarosan megakadt a szemem egyen, és arrafelé mentem.
- Menj, én addig átöltözök – vetettem oda neki, és hallottam, hogy jön utánam. Megtorpantam, és felé fordultam felvont szemöldökkel.
- Semmi leskelődés – szögeztem le, mire ő kelletlen megfordult. Újra elindultam a WC felé, és annak az ajtójában visszapillantottam, hogy megbizonyosodjam róla, nem követ. Mivel láttam, hogy nem, elégedetten mentem be a bódéba. Ledobtam a táskám a vécé-tetőre, és elkezdtem levetkőzni. Nagyon szűkösen tudtam csak öltözni, már bántam, hogy nem otthon öltöztem fel. Mikor nagy nehezen végeztem, felkaptam a táskát, és próbáltam kimenni. Csakhogy az ajtó be volt ragadva. Na szép, most hogy jutok ki? Idegesen ráncigáltam a kilincset, míg egyszer csak az ajtó váratlanul kinyílt, és én hasra estem. Szégyenlősen keltem fel, és körbenéztem, nem látta-e valaki, de megnyugodtam, hogy nem. Ez is csak velem fordulhat elő… Jake már várt a parton, a megszokott helyünkön, a sziklák között. Ledobtam a táskám, és láttam, ahogy elégedetten végig pillant rajtam. Aztán hirtelen összeráncolta a homlokát.
- Csinos vagy, de… csak nem megint elestél? – nézett rám, és észrevettem, hogy alig bírja vissza tartani a nevetését.
- Öö… miből gondolod? – kérdeztem zavartan, mire ő a térdemre mutatott. Horzsolások… Elpirultam. Úgy tűnik, a bénaságomat nem tudom elrejteni… Jacob elvigyorodott.
- Ezek szerint igen. – Azzal megfordult, és elindult a víz felé. Követtem, és felnéztem az égre. A Nap majdnem a fejem fölött volt, nem is tudom, mikor volt Forksban utoljára ilyen jó idő. Szerintem soha. Hirtelen megbotlottam egy kőbe, és majdnem megint elestem, de Jacob megfogott, mielőtt ez megtörtént volna. Hosszan sóhajtottam.
- Ilyen nincs… - morogtam, miközben besétáltam a tengerbe. Pár percig hagytam, hogy a lábam megszokja a jéghideg vizet, ami alig lehetett 22 fokos. De mivel már itt, Forksban megszoktam a hideget, ez egy csöppet sem zavart. Ki kellett használni a tengert, ha már ilyen szép időnk van. Egyre mentem beljebb és beljebb, magamra locsolva a vizet. Amikor már úgy gondoltam, eléggé megszoktam a hideget, teljesen elmerültem. Aztán hirtelen felbukkantam és felsikoltottam. A víz szinte megfagyasztotta az arcomat! Azt hittem, eléggé megszoktam már, de úgy látszik nem sikerült. Jacob aggódva úszott utánam.
- Jól vagy, Bella? – kérdezte, mire nekem sikerült bólintanom.
- P-persze. Cs-csak h-hideg volt a-a víz – dadogtam, mire ő elnevette magát. Mérges pillantást vetettem rá, és ő egyből elhallgatott. Megfogta a kezemet, és én felsóhajtottam. Hirtelen melegség töltötte meg a testemet, nagyon jó érzés volt. Észre se vettem, hogy közben lecsuktam a szememet, és Jacob önfeledten vigyorog. Kibontakoztam a kezeiből.
Megfordultam, és úsztam tovább. Most már egyáltalán nem volt hideg a víz, így újra teljesen lebuktam. A hideg újra fagyasztott, de már nem volt rossz érzés, inkább kellemes.
Kinyitottam a szememet, és láttam, hogy Jacob is víz alatt van. Integettem, mire ő vigyorgott, és buborékok törtek a felszínre a szája tájáról. Fel kellett jönnöm levegőért, mert elnevettem magam. Olyan aranyos volt így, mint egy gyerek. Az én legjobb barátom.
Az úszást hamar meguntam, Phoenix-ben sem voltam az a nagy „strandos-csajszi”, úgyhogy kiúsztam a partra. Remegve vettem észre, hogy nem hoztam magammal törülközőt. Felnéztem az égre, és a Nap már közel sem volt olyan magasan, mint azelőtt. Aztán megint melegség öntött el. A vérem szó szerint forrni kezdett, és ráeszméltem, hogy Jacob ölelt át. Kényelmetlenül éreztem magamat, így eltoltam magamtól. Felkaptam a táskám a sziklák közül.
Elindultam a WC felé, és csak úgy, mint mikor megérkeztünk, bajlódni kezdtem a kilincssel. Szerencsére most nem estem el, de nem sok kellett hozzá. Bemasíroztam a bódéba, és öltözni kezdtem. Zoknit vettem fel elsőként, alsóneműk, aztán a nadrágot húztam magamra, ám egy szerencsétlen eldőléssel nekiestem az ajtónak, ami könnyen kinyílt, s én melltartóban meg egy félig felvett nadrágban hulltam a földre. Zavartan tápászkodtam fel, majd ledermedtem, amikor megláttam Jacobot előttem. Az arcom vélhetőleg paprika vörös lett, és ügyetlenül magamra kapkodtam a gatyám meg a felsőm. Hajamat rendezetlen copfba fogtam össze, és nem nézve Jake arcát, elsuhantam a kocsiig. Beletúrtam a hajamba, majd Jacob is beszállt a Rabbitbe, és szó nélkül vezetni kezdett. Én mindvégig kifelé bámultam az ablakon, nem akartam Jake arcát látni. Nem kicsit volt kínos pillanat az előbbi, és minél hamarabb el akartam felejteni. Tudtam, hogy nem így lesz, de azért reménykedtem.
Nem telt sok időbe, míg megérkeztünk a házunkhoz. Végre ránéztem Jake-re, aki ugyanolyan zavart arccal nézett ki a fejéből. Motyogtam egy köszönés-félét, és kiszálltam. A ház ajtajánál még visszafordultam, és integettem egyet, majd bementem. Majdnem szívgörcsöt kaptam, amikor megláttam, hogy valaki ül a kanapén. Aztán megnyugodtam, mert az a valaki nem más volt, mint Edward.
Vidám mosollyal nézett rám, majd felkelt, és csókot nyomott a homlokomra.
- Mi az, mitől vagy zavarban? – kérdezte kuncogva. Felsóhajtottam.
- Nem olvastad még ki Jacob fejéből? – mondtam neki szúrósan, mire ő tovább kuncogott.
- De, de hallani szeretném a te verziódat – felelte csábosan vigyorogva. Összeszűkült szemmel néztem rá.
- Akkor csalódnod kell, mert én nem mondom el – vágtam vissza, és bementem a konyhába valami hideg üdítő, vagy ásványvíz után keresve. A hűtőben meg is találtam egy üveg szénsavmentes ásványvizet, s azzal a kezemben leültem az ebédlő asztalhoz. Edward is így tett, velem szemben helyet foglalt. Kutatva nézett rám, de én pókerarcot vettem fel. Fogalmam sem volt róla, mennyire sikerült, de azért reménykedtem. Edward végül hangosan felsóhajtott. Megadta magát. Vigyorogtam. Felvont szemöldökkel nézett rám.
- Miért mulattat ennyire? – kérdezte duzzogva, de a szeme mosolygott. Vállat vontam, és ittam egy kortyot. Hirtelen kuncogni kezdett, és én kérdőn néztem rá.
- Mi az?
- Alice. Azt tervezi, ma elmegy veled vásárolni – nevetett Edward, látva fájdalmas képemet. Alice… tudja jól, mit utálok a legjobban, mégis ragaszkodik a tervéhez. Ez rá vall…
- Addig te mit fogsz csinálni? – kérdeztem gyanakodva, mire ő rám mosolygott.
- Ne aggódj, drágám, Emmettel elmegyünk egy különleges helyre, ahol sok a medve, és a hegyi oroszlán.
- De hát nem most voltál vadászni?
- De igen, csak siettem vissza hozzád. Nem ittam túl sokat. – Szemébe néztem. Való igaz, alig lehetett látni, hogy aranybarna a szeme. Bólintottam, és elindultam fel a szobámba. Edward követett, és együtt feküdtünk le az ágyba. Lágyan megcsókolt, és én átöleltem. Furcsálkodva vettem észre, mennyire álmos vagyok. Ezt Edward is észrevette, és dúdolni kezdte az én altatódalomat. Nem sok idő kellett, hogy elaludjak.
Alice
Dudorászva kutakodtam a gardróbban. Megtaláltam egy mélykék, félvállas báliruhát, és az ágyon lévő kupacra dobtam. Jasper fejcsóválva nézte az ügyködésemet.
- Nem értem, Alice, miért keltesz ekkora felhajtást a ruhatárad körül – mondta nekem sóhajtva, mire én édesen rámosolyogtam.
- Nem is kértem, hogy megértsd. Ez női dolog, Jasper – mutattam rá, mire ő elnevette magát.
- De most komolyan, muszáj minden ruhát kidobnod, amit egyszer már használtunk? – nyögött fel, mire én nevettem.
- Igen, Jasper, muszáj. Mi másra költsük el a sok pénzt? – csóváltam a fejem, és egy újabb báliruhát dobtam a hatalmas kupac tetejére. – Ma délután vásárolni viszem Bellát, teljesen fel akarom újítani a ruhatárát. Ahogy az enyémét is – mutattam a szinte üres gardróbra. Jasper ismét felnyögött.
- Bellát? Szegény lánynak meg akarod nehezíteni az életét? – kérdezte, mire én dühös pillantást vetettem rá.
- Jasper! Biztos vagyok benne, hogy Bella is élvezi, csak nem mutatja ki – jelentettem ki magabiztosan. – Mellesleg, Rosalie-nak is tervezek ruhákat venni, 10 előtt biztosan nem érünk haza. – Jasper megadóan sóhajtott, majd felkapta a ruha kupacot, és levitte a kontérünkbe. Elmosolyodtam, és tovább dúdoltam, miközben az üres ruhaszekrényemet nézegettem. Aztán áttáncoltam Rosalie szobájába, akinek tulajdonosa kérdőn nézett rám.
- Mi az, Alice? – kérdezte gyanakodva, mire én trillázó hangon nevettem.
- Csak kidobálom a régi ruháidat – feleltem egyszerűen, és már indultam is a kétszer nagyobb szekrény felé, amikor Rose elém lépett.
- Azt már nem – sziszegte. Könyörögve néztem rá.
- Na, Rose, Rose, Rose, lécci! – kérleltem, de ő a fejét rázta.
- Vehetsz nekem ruhákat Alice, de nem dobhatod ki a régieket. – Fölsóhajtottam, majd bólintottam.
- Jól van. De annyi ruhát veszek neked, hogy kénytelen leszel kidobni egy-két darabot – fenyegettem, és egy toppantás kíséretében kisétáltam. Lementem a nappaliba, és locsolni kezdtem a virágokat.
- Olyan szépek – suttogtam, inkább csak magamnak, de valaki megszólalt mögöttem.
- Vásárolni viszem Bellát – mondtam könnyedén, mire ő felnevetett.
- Ha nem bánnád, nekem is vehetnél pár új ruhát. Kezdem megunni a régieket. – Az arcom felragyogott, és heves bólogatásba kezdtem.
- Hogyne! Indulok is lassan Belláért! Minél hamarabb indulunk, annál jobb – trilláztam, és kitáncoltam a garázsba, de még hallottam Jasper sóhaját.
Könnyedén bepattantam a sárga Porschemba, és neki vágtam az útnak. Ezzel a kocsival 10 perc alatt Belláék házánál találtam magam.
„Edward! Ideje elmenned. Belláért jöttem.” Gondoltam magamban, és nagyon reméltem, hogy Edward meghallja. Bella szobájának ablakát kémleltem, és elégedetten elmosolyodtam, amikor láttam bátyámat kiugrani. Könnyedén felkapaszkodtam a ház melletti fára és bepattantam Bella szobájába. Felsóhajtottam, amikor láttam, hogy a lány alszik. Megráztam a fejemet, és gyengéden rázogatni kezdtem a barátnőmet.
Bella
Összeráncoltam a homlokomat. Valaki ébresztgetett, pedig egyáltalán nem akartam még felkelni. Olyan szép álmom volt… Edwardról álmodtam, egy gyönyörű szigeten voltunk egy cuki kis fehér házban. Minden csak a miénk volt, élveztük a napsütést, én gyönyörködtem Edward csillogó bőrében, ő pedig bennem. Az egész olyan meghitt volt…
A rázogatás nem hagyott alább, és én kelletlenül kinyitottam a szemem. Felültem, és láttam Alice-t, az ébresztgető valakit.
- Alice… - nyögtem, mire ő rosszallóan nézett rám.
- Ébresztő, hétalvó! Napközben aludni? Elrontod magad – nézett rám fájdalmas képpel. – Nézz magadra! Szörnyen nézel ki. Szépen elaludtad magadat – csóválta a fejét, és felsóhajtott. Tüsténkedve átment a fürdőbe, már amennyire halandóként meg tudtam ítélni. Egy nedves vattával, és egy kis fekete dobozzal tért vissza. Mikor rájöttem, mire készül, kitágult szemekkel tiltakozni kezdtem.
- Azt már nem, Alice! Nem fogsz kisminkelni – fenyegettem, de láttam, hogy cseppet sem törődik vele. Keményen tiltakoztam, de ő mit sem törődött vele, és a vattával letisztította az arcomat. Látván, hogy mennyire ellenkezek, kelletlenül felnyögött.
- Legalább azt engedd meg, hogy a karikákat eltüntessem a szemed alól – kérlelt, mire én megadóan felsóhajtottam, és ő melegen rám mosolygott. Dúdólni kezdett, miközben korrektorral pingált a szemem alatt. Mikor végzett, felsóhajtottam.
- Végre.
- Örülj neki, hogy nem nézel ki úgy, mint egy rossz boszi – kuncogott, és vissza vitte a cuccaimat. Majd mikor visszatért, folytatta. – Mellesleg, minek van az a sok smink cucc, ha nem is használod?
- Még Renée vette nekem – mutattam rá, és kikászálódtam az ágyból. Alice lelkesen kutatta a ruhás szekrényemet. Gondolom, valami normális ruha után. Aztán végre talált egy világos farmert, és egy narancssárga felsőt. Ledobta az ágyamra.
- Ezt vedd fel – parancsoltam, mire én kérdőn néztem rá. Felsóhajtott. – Kérlek.
Felnevettem, és öltözni kezdtem. Kicsit sem voltam szégyenlős Alice előtt, tudván, hogy ő is ugyanúgy nő, mint én, még ha nem is ember. Látszólag ő sem volt zavarban, gondtalanul nézegette a ruháimat. Egyszer-kétszer megcsóválta a fejét, vagy felsóhajtott. Mikor végeztem, megköszörültem a torkomat.
- Készen vagyok.
- Remek – fordult felém csillogó arccal Alice. – Akár indulhatunk is, ugye? – vigyorgott rám, mire én bólintottam. Furcsa, hogy érezni kezdtem egy nem is olyan minimális lelkesedést a most következő programunk iránt. Követtem ki a ház elé. Mikor megláttam a Porschet, felnyögtem.
- Alice, ugye nem ezzel akarsz bemenni Port Angelesbe? – kérdeztem tőle vontatott hangon. Alice felnevetett.
- De igen, de mellesleg nem Port Angelesbe megyünk.
- Hanem? – néztem rá megszeppenve.
- Seattle-be – vigyorgott Alice, mire egy sóhajtás kíséretében beszálltam a kocsiba, és elkezdődött egy talán kevésbé kellemetlen délután az én legjobb barátnőmmel, Alice-szel.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó