Nehezen kibontakoztam az ölelésből, de Edward nem engedett el, hátulról átkarolt. Nem sokat segített koncentrációs képességemen, annyi szent…
-Renesmeé? Hol van most? És kivel? – fordultam a többiek felé. Nekem is lejött, hogy egyedül Jake és Leah nincsenek itt, de kizártnak tartottam, hogy Nessie rájuk legyen bízva.
-Itt, és velünk – Mintha csak erre vártak volna, az ajtóban termettek. A két hiányzó láncszem, és Nessie. Kérdően néztem rájuk.
-Mégis hogy lehetséges ez? Jacob, azon is meglepődtem, hogy szóba állsz velem, és itt vagytok velünk még most is. Erre önként pesztrálod a lányomat… miért?
Jake elkerekedett szemmel nézett rám. Pár másodpercig csak hápogni tudott.
-Igen, visszatért az emlékezete – mormolta Edward.
-Na, most légy ügyes, kutya – vicsorgott gúnyosan Rosalie.
-Ó, az leszek, szőke. Volt időm felkészülni. De a legjobb az lenne, ha átvennéd Nessie-t.
-Ő nem Nessie, hanem Renesmeé – morogtam. – Elárulnád végre, mi folyik itt?
-Hogy mi?! – csattintotta össze fogait Edward. Mellkasából morgás tört elő. – Nem engedem, hogy egy ujjal is hozzáérj Bellához. Világos vagyok? – intézte Kate felé szavait.
-Edward, feleslegesen aggódsz – vetette oda Kate szárazon. – Én mentális villámokat szórok, illúzióként. Bellára nem hatna, ha megpróbálnám.
Edward feszült testtartása engedett, de a többiek nyugtalannak tűntek.
-Srácok… gyerünk. Azok után, hogy elvesztettem az összes emlékezetem, aztán másodszor is beleszerettem Edwardba, aki mellesleg a férjem, és egy félig vámpír, félig ember kislány apja, aki az én lányom is… nos, szerintem bármivel meg tudok birkózni.
-Jogos – jelentette ki tömören Alice.
-Jacob, ess túl rajta – zengte földöntúlian nyugodt és kedves hangom Emily. Az említett nagy levegőt vett, és belekezdett.
-Bells… emlékszel a régi Quilleute legendákra, amiket meséltem?
-Ööö… igen, persze – feleltem engedelmesen.
-Akkor fel tudod idézni azt, amelyikben a Nyomról meséltem, igaz?
-A bevésődésre gondolsz? – tippeltem, mire ő csak bólintott. – Az a „szerelem első látásra”- típusú jelenség, ami vérfarkasok esetében jellemző – fejemmel Sam és Emily felé böktem.
-Pontosan – várakozóan nézett rám, de hiába.
-Rendben… de mi köze van ehhez Renesmeé-nek?
Senki sem felelt, már megint. Ismerős volt a tanácstalanság érzése, de erre ha tudtam volna, se lehetett volna emlékeznem. Muszáj voltam tovább tippelgetni.
-Gondolom, ez megtörtént nálad, különben nem erről lenne szó – feltételeztem, mire újból bólintott. Megkönnyebbültem fújtam ki a levegőt. Ez remek! Jacob is boldog lesz egy lánnyal, akit neki szántak, és nem lesz miattam szomorú!
-Jacob, hiába vagy megkönnyebbült, még mindig nem érti – csóválta a fejét Jasper. Jake felnyögött, és egy pillanatra az arcát a kezébe temette. Aztán újból merően a szemembe nézett.
-Bella! Az én nyomom nem más, mint Nessie.
A gerincemen végigfutott a hideg. Nem! Nem, nem, nem lehet! Az én kislányom! Egy félig vámpír teremtmény! Jacob és Renesmeé… Renesmeé és Jacob? Nessie és Jake?!
Edward már mintegy megfékezően ölelt, nehogy véletlenül nekirontsak a középen álldogáló kelekótya, indián fiúnak, aki a legjobb barátom volt, és mindig mellettem állt, ha szükségem volt rá. Nagy levegőt vettem, és igyekeztem megszelídíteni a belül tomboló szörnyeteget, aki Jacob Black azonnali megkínzását követelte.
-Hogy lehetséges ez? – a hangom remegett az elfojtott indulattól. – Ő az én kisbabám! Az enyém, és Edwardé! Még csak nem is teljesen ember!
-Tudom, és sajnálom… én… nem tehetek róla! Csak ránéztem, és rögtön… Bella, hidd el, ezt én sem terveztem…
-De hát ő egy pár hónapos kislány! Nem szerethetsz bele, és várhatod, hogy…
-Nem várok tőle semmit! Csak a boldogságát szeretném, ahogy te is!
-De én az anyja vagyok, az isten szerelmére! – dühödtségem épp kezdett volna lecsillapodni, de Jake istenesen elszúrta az egészet.
-Pontosan, te az anyja vagy, mégis engem ismer jobban, mint téged. Én foglalkoztam vele szinte minden percben, amíg te azt sem tudtad, hogy egyáltalán létezik!
A hirtelen düh és utálat, mint láva öntötte el az egész belsőm. Megszorítottam Edward kezét, és halkan, higgadtságot sugallva csak ennyit mondtam.
- Ezt nem kellett volna, Jacob Black.
A következő pillanatban már a földön fetrengett olyan kínok közt, amelyekben most örömömet leltem. De egyáltalán nem merültem ki tőle, és nem akartam megszakítani azt. Pár pillanat múlva két vérfarkas döntött le a földre, ezzel véget vetve Jake szenvedésének.
Újra hallottam Edward vad morgását, és az egyik farkas lekerült rólam, és hirtelen azt konstatáltam, hogy Edward két farkast küld a padlóra. Ijedtség vett rajtam erőt.
-Jasper! – csattantam fel Alice-szel szinkronban, de mielőtt Jazz bármit tehetett volna, egy fiatal, édes, és szomorú hang hasított bele az éjszakába.
-Elég! Miért teszitek ezt? Miattam? Hogy tehetitek ezt?! Ő az anyukám, Jake, és nem engedem, hogy bántsátok, akár szóban, akár máshogy. Azonnal fejezzétek be! – Nessie arcáról óriási könnycseppek potyogtak. Mellette termettem, és az ölembe vettem, ahol ringatni kezdtem.
-Semmi baj, kicsim… jól vagyunk… együtt vagyunk… semmi baj nem lesz…
Edward újra átölelt, de ezúttal kettőnket. Lágyan, óvóan. Paul, Jared és Seth már emberként álltak Jacob körül, aki megrendülten figyelt bennünket, pont úgy, mint a többiek.
Kellett egy kis idő, hogy mindenki lenyugodjon, még úgy is, hogy Jasper besegített. Nessie-t Edward ölébe helyeztem, és bátortalanul elindultam Jake felé. Leah párhuzamosan velem elindul Jacob elé, de Seth leintette őt. Odaérve a régi legjobb barátomhoz, őt is megöleltem, pont, mint a családomat, bár nem olyan érzelmekkel.
-Sajnálom… - suttogtam, könnyek nélküli zokogásban kitörve.
-Én is… - felelt, de ő képes volt a könnyezésre.
-Bella, mi is sajnáljuk. Edward, szintén. Nem kellett volna elragadtatnunk magunkat. Csak farkasos dolog… hogy aki az alfát bántja…
Edward csak legyintett, de Seth-tel még kezet is rázott, mint a régi jó barátok. Én meg megint ledöbbentem, de ez most a kellemesebb fajta volt.
-Alfát? Csak nem?! Te vagy a vezér? Ó, szóval ezért van béke…
-Én és Sam közösen. Részben ezért, valamint Nessie miatt. Egy vérfarkas bevésődésének tárgyát nem lehet bántani, veletek meg egyébként sem akartunk összetűzést.
-Isteni – suttogtam boldogan.
A következő bő órában mindenki bocsánatot kért mindenkitől mindenért, és lassan oszlódni kezdett a társaság.
A „gyűlés” végeztével csak Nessie, Edward és én maradtunk a szobában…
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó