Végre megérkeztem Seattle-be.Innen még vár rám a kutakodás az új családom után, akik még nem is tudják, hogy jövök.
Miután sikeresen visszakaptam a bőröndömet, fogtam egy taxit és elvitettem magam egy félreesőbb helyre.Az erdő szélén voltam és mikor megbizonyosodtam róla, hogy senki nincs a közelben, felkaptam a cuccaimat a hátam mögé a kezemben és elindultam megkeresni az új családom. Aro még otthon mutatott nekem egy illatmintát és azt is megmondta, hogy merrefele keressem őket először. Tudomásom szerint legutóbb egy Forks nevű kisvárosban voltak. Ha onnan azóta tovább is álltak az ottani erősebb illatuk miatt könnyebben meg tudom találni őket.
Végül elértem Forks határába. Ott megcsapott egy fenséges illat mikor lassabban haladtam az út felé. Láttam egy ezüst Volvot elillanni,de nem figyeltem különösebben rá. Az illatot követtem, aminek orgona, méz,levendula és napfény illata volt. Követtem azt hisz ember vére még sosem csábított ennyire. De volt valami ismerős is benne. Még lassabban haladtam, már emberi tempóban, hisz közben beértem a városba. Hirtelen hangos szirénázás csapta meg a fülemet és arra fordultam amerről jött a hang. Nem kellett sokáig mennem míg nem találtam egy autóbalesetet. Odasiettem hátha tudok valamit segíteni, hisz már emberként is orvosnak tanultam...és vámpírrá válásom óta is sokat olvasok még olyan könyveket amik ezzel a témával foglalkoznak.
Mire odaértem akkor jöttem csak rá hogy ez rossz ötlet volt a részemről. Az egyik sofőr súlyosabban megsérült és vérzett. A bűz iszonyatos intenzitással csapta meg az orromat és rosszul lettem tőle. Épp eltolták mellettem a kocsi sofőrjét és ha lehet akkor még jobban rosszul lettem és még sápadtabb lettem. Az egyik mentős észrevette rosszullétem és megszólított:
-Jól vagy?-kérdezte, majd még válaszolni se tudtam, de jelezte, hogy szálljak be a kocsiba. Muszáj voltam beszállni, mert sejtettem, hogy addig úgyse hagyna békén. Beértünk a kórházba és mentős rögtön szólt az egyik nővérnek:
-Hé,Ann, nézd már meg szegény lányt!Eléggé rosszul fest, talán szólhatnál a szüleinek!-mondta egy kisebb mosolyt megeresztve, mire az említett visszamosolygott, s közelebb jött hozzám.
-Szia! Ann vagyok.Téged hogy hívnak?
-Öhm...Vanessa, de mindenki csak Nessie-nek hív.
-Oké,Nessie, megtudnád adni a szüleid számát, hogy szóljak nekik?Hozok neked egy kis vizet, aztán szólok egy orvosnak, utána majd felhívom őket!
Nem igazán tudtam, hogy mit feleljek hisz a szüleimet 3 hónapja,átváltozásom óta nem láttam.Egy századmásodpercre elszomorodtam, majd kitaláltam valamit:
-A szüleim Olaszországban nyaralnak.Én addig egyedül lakom. De nem szeretném őket felhívni, nem akarom, hogy feleslegesen hazajöjjenek, hisz semmi bajom- mosolyogtam rá.
-Rendben, de azért szólok egy orvosnak, hogy vizsgáljon meg. Addig sehova sem engedlek.Megegyeztünk?-kérdezte egy kis játékos hangnemmel a hangjában.
-Meg-vágtam rá.
-Jó, akkor máris szólok valakinek...de előtte tessék itt a vized!-nyomott a kezembe egy pohár vizet.
-Köszönöm.
Rám mosolygott válaszaként és kiment a szobából. Csak pár perce vártam ott, mikor megint felfigyeltem arra a mennyei illatra.Aztán az orvosom lépett be az ajtón...egy pillanatra még a lélegzetem is elakadt.Gyönyörű bronzbarna haja volt, és aranybarna szemei, melyek kicsit már átütöttek a feketébe, és hófehér bőre, mint nekem.
Végignézett rajtam és döbbenet suhant át az arcán, majd közelebb lépett.
-Helló! Az én nevem Edward Cullen-mutatkozott be, nekem pedig leesett az állam. Cullen! Azt mondta Cullen-nek hívják! Lehetséges, hogy ismeri Aro barátját, Carlisle-t?
Ő is meglátta meglepettségem és rá is kérdezett.
-Valami baj van? Talán rosszul lettél?-somolygott rám.
-De, persze, ő az apám.-féloldalasan elmosolyodott, de egy kis meglepettség tünt fel a szemében.Én is meglepett voltam. A kis incidensemnek hála megtaláltam a fiát.-Miért?-kérdezte Edward.
-Szeretnék vele beszélni valami nagyon fontosról! -feletem határozottan.
-Rendben.Elkísérhetlek az irodájába, ha akarod.-bólintottam, mire folytatta.- Tartsd majd vissza a levegőt!- szólt rám szigorúan.Ismét bólintottam és elindultunk.
Legalább tudja, hogy én is olyan vagyok mint ő, bár nem hiszem ne ismert volna fel, hisz a hófehér bőröm. és az egyre sötétülő szemem elég feltűnő bizonyíték volt.
Szorosan mentem mögötte, tanácsát megfogadva, hisz egy nagyobb kórtermen keresztül mentünk, ahol elég sok vér volt látható.Próbáltunk emberi tempónál kicsit gyorsabban átsétálni a kórtermen. Láttam, hogy ő se nagyon lélegzik; nem tudtam, hogy mióta állatvér-fogyasztó ő is, de sejtettem, hogy nálam biztos régebb óta. A teremből egy kisebb folyosóra értünk, azon végighaladtunk,majd majdnem az utolsó ajtó előtt megálltunk, amire ki volt írva, hogy:
Dr.Carlisle Cullen
Dr.Edward Cullen
Az ajtó előtt már éreztem azt az illatot amit még Arot mutatott nekem.Edward kitárta előttem az ajtót és én beléptem a világos szobába, ahol az asztal mögött ott ült Carlisle, akit az Aronál látott képek alapján rögtön megismertem.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó